2009. január 9., péntek

Mit olvastunk 2008-ban?


Renáta tette fel a kérdést, és bizony törtem egy darabig a fejem a válaszon. Merthogy mi elég gyakran olvasunk, de mit is? A többesszám alatt a párom és én értendő, ugyanis évek óta olvasunk együtt. Amikor ő ér rá jobban, akkor felolvas nekem (főzés közben, meg amikor már alszom...), s előfordul, hogy én teszem ugyanezt, míg ő mondjuk autót szerel vagy javít valamit. (Éjjel viszont én neki sohasem olvasok, a szemem is, az agyam is fáradt - ilyenkorra jók a hangoskönyveink, viszont gyakran kell ismételnünk, mert reggel már nem emlékszünk semmire.) De mit is olvasunk? Egy ideje már regényeket én biztosan nem olvasok, általában csak "rövidebb" dolgokat. Legutóbb azonban - több éjszaka alatt - sikerült meghallgatnunk Márai A gyertyák csonkig égnek c. művét.
De vissza a tényleges olvasáshoz. Novellákat szoktunk olvasni, gyakran a Körkép valamelyik évi antológiáját. Időnként a hallgatónak kell megfejteni, hogy ki a szerző, ilyet a versekkel is játszunk néha, több-kevesebb sikerrel. Olvasunk Hamvas Bélát, Varró Danit, Moldovát, Solohovot, Kolozsvári Grandpierre Emilt, Robert Merle-t, Csernust, Weörest, meg szinte bármit, amire korábban nem jutott időnk. Esténként én még gyakrabban lapozgatok valamilyen szakácskönyvet (ez idő alatt párom műszaki olvasmányokkal "foglalja el magát".)
Viszonylag új témák is beszivárogtak olvasmányainkba, mióta vidéki portánkat birtokoljuk. Ilyenek a kertészeti szakkönyvek, Bálint György Mesterfogások c. műve, vagy a vályogházunk korszerűsítésével és a megújuló energiaforrásokkal (esővíz hasznosítása, napkollektorok, stb.), a komposztálással és aszalással kapcsolatos művek. Igyekszünk önellátó gazdálkodásra berendezkedni. (Az említett könyvek nagy részét azonban a komjáti portán hagytuk, így most nem tudtam lefotózni.)
A képem kapcsán viszont mindenképpen megemlíteném a Tanulmányok a Bódva-völgye múltjából c. vaskos kötetet, amely hozzásegített ahhoz, hogy egy kicsit jobban megismerjük azt a vidéket, ahol jövőbeni otthonunkat választottuk. Egyszer már végigolvastuk, de annyi információt tartalmaz, hogy valószínűleg sokat forgatjuk még. Külön fejezetet szenteltek benne a táj gasztronómiai sajátosságainak, amely egyúttal kitér bizonyos helyi ételek elkészítésére és sajátos elnevezésére is.
Olvastam (hallgattam) még tavaly angol nyelvű szépirodalmat is a saját örömömre, és tudásom folyamatos frissen-szinten tartására. E tekintetben számomra szinte bármi szóba jöhet, ami a XIX. századi (esetleg XX. század eleji) Angliában játszódik, valamint szívesen olvasom Edna St. Vincent Millay verseit. Néhánynak tartalmát magam (és mások) kedvéért magyar nyelvre is átültettem, a műfordítás szót azonban a hibák okán nem lehet használni. Íme, egyik kedvencem, a Bluebeard 1917-ből:

((Kékszakáll ))

Itt az ajtó, melyet kértem: ne nyiss meg, s te felnyitottad;
Hát lépj be és lásd, mily semmiségért árultad el magad...
Nincs itt rejtett kincs, sem forrongó katlan, vagy
kristálytükör, melyben megláthatnád a keresett igazságot,
Sem a tiedhez hasonló mohóságért levágott nők fejét nem látod,
Nincs vonagló gyötrelem.
Csak amit itt látsz kedvesem... Hát nézd meg jól, mi vár:
Egy pókhálós szoba, mely üres és sivár.
S mégis: magamnak csupán ez egyet őriztem meg
Csak azért, hogy egészen senki se ismerjen meg;
És te úgy meggyaláztad e helyet nekem
Amikor ideosontál a küszöbre ez éjjelen -
Hogy soha többé nem bírom látni arcodat.
Ez a hely már a tied. Én keresek magamnak egy másikat.

Az erdeti természetesen az igazi szépség:

This door you might not open, and you did;
So enter now, and see for what slight thing
You are betrayed... Here is no treasure hid,
No cauldron, no crystal mirroring
The sought-for truth, no heads of women slain
For greed like yours, no writhings of distress,
But only what you see... Look yet again-
An empty room, cobwebbed and comfortless.
Yet this alone out of my life I kept
Unto myself, lest any know me quite;
And you did so profane me when you crept
Unto the threshold of this room to-night
That I must never more behold your face.
This now is yours. I seek another place.

(és tényleg nagyon mellékesen -off-topic- írtam a témára 2007-ben egy saját változatot is:)

hét ajtó (egy variáció a kékszakállúra)

falnak fordított képek
mögé ha néha nézek

nem felelnek már nekem
nemlétük nem élhetem.

ében órákon itt ülök
szobádból kivert küszöböd

hallgat. meztelen a kés
ma élünk. és ez is kevés

időnk lüktet sűrgetőn
átok. törni nincs erőm

kilincsek. le nem nyomom
titkaid meg nem lopom

őrizem csak ami van
lehetsz magad gyanútlan

lehet tied. mind a hét
de feledd el csak hogyha még

beszélni tán kedved támad

a folyósón meg nem várlak

(erős ildikó)

Bocsánat, megint elkalandoztam a versek felé. Tehát folytatom:
Újra nekikezdtem a Paganini-életrajznak is (Boszorkánytánc), de ismét nem sikerült nemhogy a végére, de még a közepére érni sem.
Végül megemlíteném, hogy vannak olyan könyvek, amik szinte mindig a közelemben vannak (az ember nem egyszerűen kiolvassa őket, hanem együtt él velük.) Ilyenek (többek között!) a Fodor Ákos-kötetek. Ő az az ember számomra, akinek sikerült a szükséges minimumig tömöríteni az elmondhatót, ezáltal pontosítani az elmondhatatlant.
Bár a játék szerint 5 embert kellene megjelölnöm, de -gondolom- már sokaknál járt a körkérdés, én így most Dulminának adnám tovább a lehetőséget.
A játékszabályok:

1. Írd le annak az öt könyvnek a címét, amit 2008-ban olvastál.
2. Nevezz meg öt embert, és értesítsd őket.
3. Linkelj vissza erre a bejegyzésre.( pl. ezzel: http://href.hu/x/7slz )

Köszönöm a figyelmet.

24 megjegyzés:

Renata Kalman írta...

Nagyon tartalmas bejegyzés. Elsőre az fogott meg, hogy egymásnak olvastok fel, ez (ma) szerintem nagyon ritka dolog. Ehhez rendkívül nagy összhang kell két ember között, gondolom más területen is. Hasonló lehet az érdeklődésetek is.
Nagy adomány egy ilyen társ.

Nagyon tetszik a saját átiratod is, a vers.
Idegen nyelv: francia nyelvű könyvekkel én nagyon elcsúsztam. Kellene olvasnom ilyeneket is, de erre már tényleg nincs időm és érzem, ahogy merülnek feledésbe a dolgok. Inkább a jelenleg foglalkoztatott dolgok terén olvasgatok ezen a nyelven.
A hangos könyvekkel most adtál egy jó ötletet. Eddig ezeket valamiért kikerültem, mármint a figyelmemmel. Csak ugye ehhez is csend kell.
Meg talán nem sokféle van még belőlük.

Hamvas Bélához is szeretnék már leülni. Több helyről érzem ezt az inspirációt.

Köszönöm ezt a bejegyzést!

erős ildikó írta...

Én köszönöm, hogy a hossza és a "kicsapongásai" ellenére is elolvastad. Párommal nem mindenben közös az érdeklődésünk, pl. a számítástechnikai könyveit én nem olvasom (ahogy ő sem forgat szakácskönyvet), de azért vannak kapcsolódási pontok az érdeklődésünkben. Ezeket igyekszünk megtalálni. De mindkettőnknek megvan az "önálló" élete is.

erős ildikó írta...

Még annyi jutott eszembe, hogy bizonyos hangoskönyveket (ha van türelmed, nekem nemigen van), akkor már internetről, ingyenesen is letölthetsz, csak keresgélni kell, mert az ingyeneseknek nem mind jó a hangminősége. Ez főként az idegen nyelvű könyveknél lehet zavaró. Én így "oldom" meg néha a nyelvgyakorlást is. De azért is szeretem a hangos könyveket, mert estére tényleg nagyon elfárad a szemem, és olvasni nem tudnék sokáig.

duende írta...

Szia Napmátka!

Megint nagyon tetszett a versed!
(Mind tetszik, már régebben elolvastam az összeset.)

Fodor Ákos nekem is nagy kedvencem. :-)
És Hamvas is, főleg a Bor filozófiája. Már vagy 20-szor elolvastam, szerintem... :-)))
(És az 20*1/2 üveg bor elfogyasztását is jelentette... :-))) )

Nem lesz egyszer Napmátka verseskötet? Vevő lennék rá! :-)

erős ildikó írta...

Kedves Duende!
A bor filozófiája kapcsán hétvégenként mi is elkezdtük kipróbálgatni a különböző fajtákat. De mivel én nem szeretem az alkoholt, párom meg csak ritkán iszik (és akkor tokajit), így 4-5 fajtánál nem jutottunk tovább.
Ettől azonban Hamvas iránti érdeklődésünk nem csappant.
Köszönöm a verseknek szentelt figyelmedet. Ami a publiklálást illeti: már nem érdekel. Egyszer régen (huszas éveim elején) nyertem egy pályázaton, amit az Írószövetség tagjai zsűriztek. A nyeremény maga a megjelenés lett volna, de a partner kiadó anyagi csődre hivatkozva felrúgta a szerződést. Később még megkerestek néhányszor, de már jó ideje nem keresek lehetőséget a megjelenésre. Ma bárki adhat ki kötetet, ha rászán egy kis pénzt. (A bárkit itt semmiféle negatív töltettel nem ruháztam fel!) De minek kötet? Hogy néhány barátomnak odaadjam? Azt így is megtehetem. Bőven elég nekem, hogy a honlapomon fent vannak azok a versek, amiket erre még érdemesnek ítélek. Néha a Börzsönyi Helikonban megjelenik némelyik, de ez is csak azért van, mert annak egy kedves barátunk a szerkesztője.
Én ennél többet nem akarok.
Ja, de igen: azt, hogy lehetőleg az én verseimmel senki ne vegyen részt pályázatokon, versenyeken, stb.
A nevemet is csak azért írom alá, mert volt már példa rá, hogy kimásoltak ezt-azt, legalább a szerző nevén fusson. Ennyi. Szóval kötet nem lesz, de Te tudod, hogy a
kézműves honlapom olvasószobájába mindig bekerülnek az újak is - ha nem is sok.

Hanczur írta...

Kedves Renáta!

Igazából családtag vagy nálunk Te is, és még néhányan. Mátkám beszámol az általam fel nem ismerhető ízekről, a meg nem jegyezhető színekről, de megállapodtunk valamiben. Ő valamikor nem belezte ki a babáját, és mégis jól játszott vele. Én szétszedtem az autóimat, és ezért az lett a büntetésem, hogy felnőttként javíthatom a mások elromlott (elektronikus) kacatait. Az ő 'büntetése' pedig az ízek kutyulásában lehet.
Megmondom őszintén, inkább a végeredmény érdekel.
Ez jellemző az olvasásra is. Mindenféle olvasmánnyal kivonulok a főzőfülkéjébe. és szórakoztatom, mert nekem (a napnak) főz.
Alapvetően komolytalan lényem pedig a mókát keresi. A főzés pedig komoly dolog. Azt ráhagyom.

Palócprovence írta...

Én is jelentkezem leendő vásárlóként! :)

erős ildikó írta...

Kedves Palócprovence!
Neked is köszönöm az érdeklődést, de ahogy fentebb írtam: kötetet nem ígérhetek, legfeljebb (néha) verseket.

Renata Kalman írta...

Kedves Hanczur!
Meglepődtem és megtisztelsz soraiddal! Nálunk is hasonlóan működik, mármint a virtuális család. A férjem nevekkel elég hadilábon áll, így 2-3 mondatban mindig körülírom, hogy kiről szeretnék beszámolni neki...

Hanczur írta...

Kedves Renáta!

Remélem nem kapok ki nagyon, hogy fórummá duzzasztjuk a mátkám tűzhelyét, :-) de szeretném megdicsérni én is menyasszonyi pajtásomat. Ő ugyanis nem csupán a felolvasásaimat szenvedi, de a napkorongon is beszáll a szellemi légtornáinkba. (Ez egy 'irodalmi' csatorna, ahol tulipánként nyílnak ki válaszai, haikui, nyelvi leleményeimre, bohóckodásaimra.)
Rá jellemző az is, hogy ameddig mi /korongozók/ megelégszünk pár szóval, melyet rigmusba faragunk, ő szellemi játékot indított azzal, hogy kikeres idézeteket, melyre rá kell ismerni. Ez egy olyan 'labdajáték', melyben a megfejtő adja fel az új rejtvényt.
Ha Rejtő Jenőre nem is jött rá, de pl. Stendhalt kapásból felismerte.
Mindent összevetve büszkén nézek föl rá.
Hamvas Bélát pedig meglepően jó olvasni. Ha nem is érzem (mindenben) következetes alkotónak, de a műveltsége megragadó. Ne félj tőle! Csendes őrült, akinek 'igaza van'. Csak az élet nem olyan. Még akkor is, ha...

duende írta...

Szia Napmátka!

Megértelek, abszolút. Akinek fontos, aki szereti a szép verseket itt megtalálja. Így igaz.
Én is ezért írom alá, semmi másért, ha saját szövegeket teszek ki közszemlére.

Hamvas azt mondaná, tudod, a bor nem alkohol... :-)))
Csak viccelek ám.
Én szeretem a jó bort, és a jó házipálinkát is.
De mostanában nem igazán bírja a szervezetem, úgyhogy ritkábban iszom.
Öregszem, szerintem :-)

Jó hogy felhívtad a figyelmemet, így többször bekukkantok majd a vereidhez is.
Szép estét Nektek.
Napodat üdvözlöm, jó fej, meglepett hogy hozzászólt! :-)

erős ildikó írta...

Páromat ritkán szabad komolyan venni.
Ezt az esetleges későbbi hozzászólásaihoz is előrebocsátom. Bár nem hiszem, hogy a gasztroblogok világa sokáig rabul ejtené:)

duende írta...

Ki tudja?! :-))
Egy férfi a konyhában mindig üdítő színfolt! :-)))
Nyáron emlékszem egy közös főzésnél az összes pasika a fazekam körül legyeskedett. Megértem őket elzavarni... De nem azért mert nem segítettek, hanem mert annyira röhögtettek, hogy a lecsóba potyogó könnyeim kis híján elsózták az ételt. Akkor elkiáltottam magam: kifelé férfihad innen!

Renata Kalman írta...

Engem elgondolkodtat az a tény, hogy a híres, nagy szakácsok, mind férfiak....
Így még bárminemű fordulatot vehet a dolog. Nem rossz ötlet ám ott a Bódva-partján megnyitni a Napmátka éttermet, (mert ugye a tűzhely elnevezés inkább az otthonit illeti).

Én meg most már izgulhatok azon, hogy nehogy véletlenül valami nagyon fura dolgot posztoljak, -virtuális családtagként- amitől sűrűn kerülök emlegetésre. Mert ki szeret csuklani? :)

duende írta...

Jé Reni! Éppen tegnapelőtt beszélgettünk azurammal arról, hogy miért sokkal több a férfi szakács, mit a női.
És rájöttem!
Mert mi otthon főzünk. Meg mást is csinálunk.
Szakácsnak lenni - lehet monda aztat - 24 órás elfoglaltság. És nem maradozhatsz ki, nem lehet otthon maradni 3 hetente, mert beteg az egyik gyereked, és sok helyen éjszakázás is van, meg hajnali kezdés. Szóval egy nő család mellett ezt nem tudja bevállalni. Lehetetlen. Hát csak ezért több a férfiszakács. Ha megfigyeled a trendet, azért az utóbbi évtizedekben már sok női mesterszakács is van. Azok, akik a karriert választották a család helyett. Csak azok tehetik meg.
Szóval az csak egy blabla, hogy ha egy férfi főz, akkor általában jobban, mint egy nő. Nem igaz. Csak ők ráérnek kiteljesedni, meg napi 20 órát dolgozni.

erős ildikó írta...

Mivel a számítástechnika korában élünk, én azt szoktam mondani erre a témára, hogy a férfiak jelenléte a konyhában: opcionális.
A nőké nem. Ez a különbség. Ebből következnek a továbbiak.
Párom például nagyon gyakran elmosogat, noha erre nem kérem, nem is várom el tőle. De van úgy is sokszor, hogy nem. Nem gond, nekem elég, ha a saját tevékenységei után rendet csinál. De erre mondom, hogy opcionális számára a mosogatás.
Főzni az eddig elmúlt 45 évében nem akart (leszámítva a havi egy-két tojásrántottáját, illetve amit ő annak nevez, a félévenként előállított pudingját és természetesen a napi kávéját, amit csakis ő csinálhat). Ennyivel akkor is beérte, amikor még nem voltam mellette.
Nem is baj. Én nem tudok mással, másokkal együtt konyhát vezetni, mert megvannak a saját elképzeléseim (pl. a rendről is), és nehezen viselem, ha alkalmazkodnom kell. Ráadásul így csak magam szídhatom, ha elfogy valami, és elfeledkezem róla.
Szóval jól van ez így nálunk...

duende írta...

Én is egyedül szeretek inkább főzni. Bár néha még ma is közösen főzöcskézünk. Például a legutóbbi bejegyzésemben a csirkére való pácot együtt "kóstoltuk ki". :-)
Borozgatni is szoktunk közben, jó ráérősen, beszélgetősen főzünk együtt. Jó ez. (Néha :-)) )

Negyedik-ötödik randinak is megteszi egy együttfőzés... :-))) Éljen a szerelem! És a test gyönyörűségei! :-)

Hanczur írta...

Hm... hm...
Csókolom, Hölgyeim!
Megint beszól a csapos.
Az együtt főzés nálunk többféle módon működik. Pl, ha meglátja Mátka, hogy én beszabadulok a konyhába, kétségbeesett galamb módjára verdes a betolakodó sas körül. Ilyenkor megnyugtatom, hogy a szalonna már forog a mikróban, addig felmetélem a hagymát, és a tojások is ott csücsülnek a tojástartóban a tűzhely mellett. Közben előbányászom a legnagyobb, valaha teflonnal bevont nyeles lábast - majd ő kijavít, hogy nem is így hívják ezt a túlfejlett palacsintasütőt - és elmondom, mennyire szeretem azt az edényt, mert nehéz, és nem borul fel benne a kaja. Eztán bezuhintom a rotyogó zsírral a szalonnadarabokat, ráborítom a hagymát, udvariasan félretolom a fióktól, hogy kivehessem a fakanalat, és valamit válaszolgatok, de az üvegesedő hagymán pihen a szemem.
Amint eljön a pillanat, ráütöm a kettő négy hat vagy nyolc tojást - mert nem mindig vagyok nagyon éhes - és lesem, vajon szép kerek marad-e a sárgája.
Ha kerek marad, beborítom fedővel, és kivárom a bőrösödést.
Ha nem, akkor nekiállok forgatni a kulimászt, hogy egyenletesen átsüljön.
Amikor épp nem kell félteni a versenysúlyom, kolbászt, kockára vágott kenyérdarabokat is szórok bele, de ez mostanában kimarad.
Ha párocskám ezalatt elmenekül, előbányászom a hűtőből a miszmasznak* valót is, majd az asztal mellett belapátolom a reggelim.

*miszmasz Tájszó. Házunk táján jelenti a gyümölcsöket, amit a turmixgép protézisképes-pépes állapotba előrág. Pl alma, banán, narancs, egyéb citrusok, málnával, eperrel, meg ami épp akad. Legfontosabb, hogy tejtermék nincs benne.

További lehetőség az együttes alkotásra, ha látom, amint dühösen rángatja valamelyik tekerős őrlőeszköz fogantyúját. Ilyenkor egy szivaccsal letörlöm a tapadókorongot és a (vezérlő)pultot, majd rögzítem az eszközt, és némi dulakodás árán megkaparintom a diót-kexet-mandulát-stb. Eztán a szerkezetet a föld vonzóerejének irányában ható plusz erővel stabilizálva megőrlöm az alapanyagot, és megdicsértetem magam. A húsdarálásnál az a különbség, hogy átszerelem a lábbal is rögzíthető hokedlira a darálót a fél centis vastag tetejű kávézóasztalkáról.
Az arányok beállítása és a melegben kavargatás nem igazán izgat fel. Különösen nyáron nem.
Nyáron a nomád konyha tűzrakóhelyének, egészen pontosan a tüzelésnek leszek mestere. Az a piros izgőmozgó zsarátnok az én játékom, és azzal még akkor is lehet játszani, ha már ettünk.

duende írta...

:-)))))))))
Jó estét Hanczur!

Annyira nevettem megint, hogy a könnyeim potyogtak! Na téged is arrébinvitánálak a tűzhejtől, mert elsóznám az ételt! :-)))))

Napmátka, ezt kitehetnéd a főoldalra. Még Váncsa mester is megirigyelhetné! :-))
További szép estét Napnak és Mátkájának! :-)

Megyek filmet nézni, az egyik toplistáskedvencem lesz. Az utolsó szamuráj.
Muszály újra megnéznem!

Pá, kedveseim, legyetek jók (vagy rosszak) ! :-)

Hanczur írta...

Kedves duende!

Köszönöm a virtuális tapsot. Vedd úgy, most meghajoltam. :-)
Váncsa bácsit, ezt a szakállas gurmanót én is szeretem. Dehogy szállnék versenybe vele.
Maradok én a csavarhúzó mellett, és - mivel a piros nyakkendőmet nem vették el nyolcadik általános után - az úttörők tizenkét pontjából idézném:
"Az úttörő ahol tud, segít."

duende írta...

:-)))

Úgy legyen mindig, Hanczúr! :-)

Renata Kalman írta...

Főzni én is leginkább egyedül szeretek, csak nehogy túlságosan belemerüljek a gondolkodnivalómba, mert volt már ilyen, s érdekes végeredmény született, többnyire túlsózok, túlfűszerezek ilyenkor.

Mondjuk sűrűn nincs rá példa, mert ehhez éjszaka kellene főznöm :)
És hát szeretném, ha legalább alapdolgokat átadhatnék a gyerekeknek. Nekem fájó pont, hogy anyu nem engedett semmit csinálnom, azt sem szerette, ha ott vagyok, így alapdolgokat sem tanultam meg.
Nem azt várom, hogy majd a gyerekek az én főzési technikámat, elméletemet, s gyakorlatomat alkalmaznák, csak azt, hogy adhassak nekik valamit, amit szabadon átalakíthatnak. Kis útravaló a tarisznyába .

Hanczur írta...

Kedves Renáta!

Megértem a gondodat, mert otthon nagymama volt, aki tudott és szeretett is főzni. Anyu nyugdíjba vonulása után szerette meg a főzést.
Én pedig a gyerekkori lábatlankodásom közben kaptam pár tésztadarabot, amit gyúrhattam, meg kipróbálhattam a csigacsavargatást, de sokkal több nem ragadt rám.
Mátkám érkezése előtt viszont volt pár évem egyedül, amelyekben nem főzni tanultam meg, hanem ha éhes voltam, nem jelentett gondot egy rántás elkészítése, vagy hogy a főtt tésztát vajban kell megforgatni a túrós tésztához.
Azóta is csodálkozik, hogyan tudok megenni egy lábasnyi főtt rizst üresen, és miért nem kell kenyér húskészítményekhez.
A legfontosabb mégis az, hogy jól tűröm a kísérletező kedvét is, és nem nőttek hosszú füleim és metszőfogaim sem.
Talán szerencse is, ha megtalálod a saját ízvilágot, és öröm a felfedezés, ha ez olyan, mint 'otthon'.

Renata Kalman írta...

Szia Hanczur!
Még nem reagáltam a múltkorira sem: Engem is jókedvre derített a múltkori posztod :)
látom jól kiegészítitek egymást Napmátkával, már ahogy így Neten keresztül lejön számomra.
Időnként ha nagyon "belekomolyodok" a dolgaimba, akkor nekem jól tud jönni egy ilyen stílusú ismerős társasága, mert kizökkent.

A tűzrakás abszolút férfi feladat!

A csigatészta-készítés meg manapság ritka tudomány!