2009. március 23., hétfő

Dió sokféleképpen - receptek

Arról már többször írtam itt a blogban, hogy a közelmúltig nem fűzött különösebb szenvedély a dióhoz, és úgy terveztem, hogy a kiadós vidéki termésünk nagy részét a rokonságnak ajándékozom. Magunknak a fővárosba csak egy kisebb zsákkal hoztunk. Mivel azonban itt volt a konyhámban, egyre-másra tettem ilyen-olyan ételekbe, hol a saját fejemből váratlanul kipattant ötletek nyomán, hol másoknál látott módon, vagy ahhoz hasonlóan. Volt, hogy más olajos magvat helyettesítettem vele, mert ez volt itthon. Odáig fajult a dolog, hogy egyrészt megint hoznunk kellett diót a nomádportáról (mert fogytán volt az itthoni készlet), másrészt pedig jónéhány diós bejegyzésem született a közelmúltban. Arra gondoltam ezért, hogy összegyűjtöm egy külön posztban őket, s majdan kiegészítem a jövőbeni ötletekkel. Itt alant találjátok tehát az egyes receptekre mutató linkeket. Megjegyzem, a beválogatott recepteknek csupán egyharmada a hagyományosan (édes süteményben) történő felhasználás, a többségük inkább a sós ízvilághoz kötődik - nekem ezek hoztak maradandóbb élményt. Akinek van akár csak pár szem diója, már bátran szemezgethet a receptek között.



Dióhabos gyümölcsszelet (még nyáron sütöttem a nomádportán)
Libatepertős-diós pogácsa (párom nagy kedvence lett)
Rókagombás-diós pástétom
Almás-diós kerék
Sajtos-diós petrezselyemmártás (magyaros pesto, nagyon finom volt tésztán)
Kapros-diós zablepény márványsajttal
Fügés-meggyes farsangi szívek (ebben is van dió!)
Diós házisajt fűszerolajban pácolva I. (az első részben a sajtkészítés)
Diós házisajt fűszerolajban pácolva II. ( a második részben a kész pácolt sajt)
Gazdag gyümölcskenyér dióval
Sült diókrém rummal
Rókagombás krumplileves (dióval, sajttal szórva)
Fűszerolajos-sajtos pirítós dióval és körtével
Fűszerolajos sült dió (sós rágcsálnivaló)
Diós aprósütemény omlós tésztából
Fűszerolajos krumplisaláta
Zöldséges-diós burgonyafelfújt
Rumos-gyümölcsös sütemény
Magos-fűszeres csók
Diós-sajtos teasütemény (sós linzer)
Diós-juhsajtos töltött gomba
Mézes-joghurtos édesség
Sült bonbonok (izgalmas sajtos-diós bonbon ajándékba is)
Napfordulós diólikőr

13 megjegyzés:

Makka írta...

Szép ez a kép a kosár dióval, a kosár különösen tetszik.:)

The Chef Viki írta...

Vittem a libatepertős-diós pogácsát!

Nálunk sem megy a tepertő "csak úgy".

Palócprovence írta...

Jó ez a kis összefoglaló! :)

Vesta írta...

Én is fotótól vagyok beájulva, már megint :)

napmátka írta...

Kedves...
Makka!
A kosár nagyon régi, egy tanítványomtól kaptam sok-sok éve tele gyümölccsel.
Viki!
A tepertőt én sem szeretem különösebben, de idén egyszer kaptunk frissen sütve, épp csak picit sózva, még melegen. Rendes bőrös tepertőt. No hát akkor egyszeriben töröltem az összes ellenérzésemet. Azóta is olyanra vágyom - persze ehhez sütni kell, no meg azért minden másnap sem vállalnám be...
Palócprovence!
Remélem, a recepteknek is néhányan hasznát veszik. S nem mellesleg nekem is hasznos az ilyen rendszerezés.
Vesta!
Pedig ma nagyon nem voltam elégedett a fotókkal, csúnya szürke idő volt, kevés fény...

lúdanyó írta...

De jó recepteket gyűjtöttél össze! :)

ManóAnyó írta...

Dió nálunk is van sok (bár az utolsó termés elég gyenge volt), szemezgetek a receptek közt.

duende írta...

Nagyon jó ötlet volt ez az összefoglaló!

starfokker írta...

szépen összegyűjtötted a recepteket!:)

Renata írta...

Szép csokor diós recept!

napmátka írta...

És még nincs vége! :-)

Corinna Nitschmann írta...

Nagy sajnálatomra vagy fél évig meg kell vonnom magamtól az olajos magvakat, mert allergiás reakciót váltottak ki...pedig de finomak! Addig olvasok róluk :o)

napmátka írta...

Megértem. Hidd el, az is nagy dolog, hogy Te tudod, mire vagy allergiás. Nálam évek óta vizsgálják, meg én is örökké tesztelem - eredmény nélkül.
Szóval olajos magvak nélkül is van sok-sok finom étel!