2009. március 28., szombat

Medvehagymás-paradicsomos tekercsek sárgarépás tésztában


bár mindig közelebb ér a halál
mégis mohón űzzük a tavaszt
rózsa-felhők szirmai mögül
tétován hogyha kiles a nap

(erős ildikó - várakozás)

Továbbra is lelkesít és új meg újabb ötleteket ad nekem Renáta fűszeres burgonyatekercsének receptje. Az első sikeres változat után (az összes felénk járó nem vegetáriánus rokon, szomszéd falta) úgy gondoltam, hogy egy medvehagymás változatot készítek. Került bele egy kevés paradicsomlé és aszalt paradicsom is. A tésztát ezúttal többféle lisztből készítettem és sárgarépát is tettem hozzá:

15 dkg teljes kiőrlésű lisztet, 12 dkg kukoricalisztet és 63 dkg réteslisztet 1 mokkáskanál őrölt köménnyel, 2tk sóval 15dkg vajjal (másoknak: margarinnal) és 3,5dl vízzel összegyúrtam úgy, hogy egy nagyobb sárgarépát lereszelve először a víz egy részével összeturmixoltam. Így szép színe és kellemes íze lett a tésztának.
A tölteléket ezúttal 1,5 kg burgonyából készítettem. A héjában megfőzött krumplikat meghámoztam, keverőtárban villával összetörtem, majd hozzáadtam 2tk sót, 1tk pirospaprikát, kevés őrölt köményt, borsot, 4ek olajat, 3ek kukoricalisztet, 3ek paradicsomlét és egy nagyobb csokor apróra vágott medvehagymát. Összekevertem, majd rákentem a vékonyra nyújtott tésztára. Szórtam rá még aszalt paradicsomdarabkákat, majd feltekertem. Tekintve a liszt és a töltelék mennyiségét, jó nagy tekercsem lett, lehet persze kisebb vagy több adagban is készíteni. 36 szeletre vágtam, zsemlemorzsában megforgattam mindkét oldalukat, majd ismét olajban sütöttem ki.

Köszönjük, Renáta!

7 megjegyzés:

trinity írta...

Ez megint nagyon-nagyon jó lehetett!!!!

Szerencsére az én férjem is vevő az ilyen korszerűbb ételekre- nem az a tipikus magyaros gyomra van....

Látod, én a medvehagymával vagyok úgy, mint Te a hallal-még mindig nem sikerült beszereznem:(

Millie írta...

Szépséges fotó megint!!!

Makka írta...

Nagyon belejöttél, ez egy kicsivel nekem jobban is tetszik. És szerintem igazad van abban, hogy nem lehet megspórolni az olajban sütést. Elvégre az ételek zsírtaratalma adja meg az igazi finom ízüket.:)

duende írta...

Tudtatok szedni medvehagymát?
Jól néz ki a tekercs! :)

"saját levében" írta...

Jó kis sörkorcsolya lehet ez!

Kata írta...

Fú, ez egyre jobb, ezt a sárgarépásat biztosan megsütöm majd én is! :o)

erős ildikó írta...

Medvehagymát nem tudtunk még szedni, legközelebb pedig április végén tervezünk túrát a Bükkbe.
Ezért Aput kértem meg, hogy hozzon a piacról.
Nem is bántam meg, hogy viszonylag nagy adagot sütöttem a tekercsekből, mert hidegen is finom.