2009. június 8., hétfő

Nyári saláta sült savósajttal

s azóta bármerre lépek
e testetlen lények
ölelnek körül
s távoli
szárnyaknak
halk suhogását
hallani

megkésve szállnak
éltető délre
a sötétség utolsó
madarai

(erős ildikó - a szavakról - részlet)

Ez az ötlet sem tőlem származik, a napokban és korábban is többfelé láthattuk ennek az egyszerű savósajtnak az elkészítési módját. Én először Duendénél, majd a nála látható linkeken (többek között Vegavarázs oldalán) néztem utána. Nagyon kevés tej volt itthon (az viszont 3,6-os), a süteménysütésből maradt. Egy próbát azonban megért, hiszen csak citrom kellett hozzá.
Az én sajtom így most csak egy kisebb korongnyi lett, de a salátámra tökéletesen elég volt.
Nagyon remek megsütve!
A salátába még újkrumpli és nyári zöldek kerültek, meg rá egy kevés aszalt paradicsom, és annak a fűszeres olaja is.

Hozzávalók (2 főre): a sajthoz: kb. 1 liter házitej (vagy magas zsírtartalmú), 3 szűken mért ek citromlé (a sütéséhez 1ek olaj, só)
a salátához: 8-10 szem újkrumpli, 2 szál sárgarépa, fejes saláta levelek, petrezselyemzöld, kevés citromlé, olajban eltett aszalt paradicsom

Elkészítés
: a savósajtot így készítettem:
A tejet felforraltam, majd óvatosan, kis lángon kevergetve hozzáadtam a citromlé felét. Tovább kevergettem, míg a savó kivált, a többi rész pedig túrószerű lett. Beletettem a citromlé másik felét. Amikor a zöldessárga savó már láthatóan elkülönült, elzártam a gázt. Pár perc az egész. Egy fazék tetejére fektettem egy nagyobb szűrőt, amit vékony fehér vászonnal kibéleltem. Ebbe öntöttem a keveréket. Amikor kissé lecsöpögött, hidegvíz alatt átöblítettem. Az anyag segítségével kivettem a szűrőből, és kinyomkodtam belőle a nedvességet, majd szintén a vászonanyag segítségével formáztam korong alakúra. Még mindig a szövetbe bugyolálva két falap közé tettem. Lesúlyoztam, és a hűtőbe került. Másnap szeletekre vágtam, picit megsóztam és kevés olajon megsütöttem.

(A készítésnél arra figyeljünk, hogy megfelelően zsíros tejből készüljön, és ne adagoljuk túl a citromlevet, mert akkor száraz, morzsalékos anyagot kapunk, ami nem fog összeállni. Érdemes nagyobb adagot készíteni, mert 1 liter tejből tényleg csak a két salátára elegendő adag lett.)

A krumplit héjában megfőztem, majd lehűtöttem, megpucoltam, ezután az összevágott fejessaláta levelekre és a feldarabolt sárgarépára halmoztam. Megszórtam petrezselyemmel, kevés citromlével meglocsoltam, majd jöhetett rá a sült savósajt és néhány darab aszalt paradicsom a finom fűszeres olajával együtt.


Megint egytálételként ettem ebédre.

16 megjegyzés:

Anazar írta...

Ez a tal nagyon gusztusos!

Udvozollek a rendszeres olvasoim kozott. Koszonom a figyelmet :-)

Csibe írta...

Szia, nagyon-nagyon guszta a salátád!

Vesta írta...

Valóban gusztusos, mint minden salátád!

Makka írta...

Ezt a sajtot már én is nézegettem Vegavarázsnál, nagyon tetszik, hogy meg lehet sütni és nem esik szét.
Nagyon szép a salátád, megkóstolnám.:)

szepyke írta...

Szerintem az ostyasütő erre is jó lesz. Én is néztem már ezt a sajtot, nagyon tetszik. Nem marad más hátra, megyek zacskóstejért!

trinity írta...

Most már el kell készítenem ezt a sajtot-nem bírom tovább....
(úgy vagyok vele, mint Te a hallal:))) )

Kata írta...

Jól "megfertőzzük" itt egymást:)

lúdanyó írta...

Most már nekem is ki kell próbálni ezt a sült sajtot! Nagyon gusztusos így megsütve-

Ági, aki főz írta...

Hát nem tudom. Én tavaly nyáron készítettem indiai túrót, tejből meg citromból az Ízbolygó féle túrós vkf-re. De csalódtam. Nem az ízével volt bajom, az semmi különös, hanem hogy mennyire kevés sajt/túró lesz egy-két liter tejből. Valahogy nem éreztem, hogy megéri nekem ezzel szöszölni, hogy legyen egy pici gombócnyi. Aztán meg az íróval se nagyon tudtam mit kezdeni, abból rengeteg marad vissza.

erős ildikó írta...

Az igaz, hogy nem lesz sok belőle, ki-ki eldönti, megéri e neki. (Nekünk inkább a nomádportán, ahol a házitejet is olcsón vesszük.)
Viszont nagyon tetszik az állaga és a semleges íz, hogy a sajtot később én fűszerezhetem tetszésem szerint.
Most csak sóztam a sütés előtt, de lehet, hogy legközelebb a lecsöpögtetés után (mielőtt összeáll) teszek bele különféle fűszereket.

Tündér írta...

Nekem nagyon tetszik ez a sajt, így sütve is! Én is készülök a sajtkészítésre, pont a napokban nézegettem házi sajt recepteket - köztük ezt is. Nekem elnyerte a tetszésemet. Ki fogom próbálni.

Chef Viki írta...

Rettentő gyengénk a sült sajt :-) Jó kis salátát rittyentettél!

Sztem egyszer-egyszer megéri csinálni, nem ezzel kell helyettesíteni a hagyományos sajtot... Nem? Fogjuk fel csemegének! A saját szájíz szerinti fűszerezésről meg nem is beszélve!

Chef Viki írta...

Hihi, végre megtaláltam a rendszeres olvasás bejelölését... Akkora béna vagyok, komolyan!

Elterelte mindig a figyelmemet a mindig gyönyörű finomság :-)

duende írta...

:)

Látom, elkészült! Nagyon guszta a salátáddal, isteni lehetett! :)

Nekem sokkal jobban ízlik egyébként, mint a bolti sajtok. Főleg sütve isteni.
Legközelebb én is fűszerest akarok készíteni, kíváncsi vagyok, milyen lesz úgy az íze. A fokhagymára sem sértődne meg, szerintem... :)
Sőt, fűszeres olajban érlelve 1-2 napig, az is biztos nagyon jót tehet neki... Jól variálható, és azt szeretem. :)

Holnap megint veszek házitejet! :)

Vegavarázs írta...

Szia, Napmátka! Nagyon örülök, hogy megcsináltad és elégedett vagy a panírral. Egy apró javaslatom lenne, ha nem bánod. Amikor a túró elválik a savótól, nem érdemes rögtön leszűrni, jobb 10-15 percet állni hagyni. Ekkor ugyanis keményebb lesz a panír, jobban összeáll. Akkor szoktuk rögtön leszűrni, ha krémes állagú édesség (pl. szandes) készül belőle. Ha szeletelni és sütni szeretnénk, jobb, ha áll valamennyit és csak utána szűrjük le.
Nagyon szép a salátád, és már el akartam mondani, hogy szeretem a receptjeidet!

erős ildikó írta...

Kedves hozzá(m)szólók!
Mindenkinek köszönöm!

Duende!
A fűszeres olajban érlelés nagyon jó ötlet!

Vegavarázs!
Erre figyelek majd, köszi!