Modorosság és sznobizmus a gasztroblogon

Érdeklődve olvastam tegnap Fűszeres Eszter bejegyzését, ami tovább kalauzolt engem egy számomra eddig ismeretlen oldalra, a Modorosblogra. S ha már ott jártam, nemcsak a gasztrobloggerek méltatását olvastam végig, hanem kicsit körül is néztem az oldal szerkesztőinek céljai körül. Azt túlzás lenne állítani, hogy a pár perces virtuális séta alkalmával sikerült felmérni a blog tartalmát, s így bármiféle képet kialakítottam róla magamban, de annyi biztos, hogy a téma érdekes számomra.
A gasztrobloggerről született írás okán elgondolkodtam kicsit a saját blogomról is, ami szintén nem nélkülözi itt-ott a modorosságot, és (bár a cikk - azt hiszem - ezt nem említi konkrétan) észrevettem, hogy egyre gyakrabban használom pl. az ízvilág kifejezést.
Az eufenizmusokat (kicsinyítőképzős és becéző formákat) eddig is igyekeztem elkerülni. Ugyanígy az idegen nyelvű megnevezéseket - ahol lehet.
Az kétségtelenül igaz viszont, hogy az embernek a családja, kedvtelése, felfogása iránt érzett rokonszenve átsugárzik a blogokon, így az enyémen is. Ahogy a konyhában a különlegességek, új dolgok iránti kíváncsiság (lelkesedés) is. Ez így van. Hogy a stílus mennyire zavaró vagy éppen nem? Ezt már az olvasók döntik el.
A cikkel kapcsolatban egyébként nekem is az a véleményem, hogy jobban is meg lehetett volna írni a témát.
Én nem feltételezem, hogy a szerző nem főz, nem jár piacra, és be sem teszi a lábát a konyhába.
Nem feltételezem, hogy csupán irigységből ír, mert nincs okom rá. Biztos, hogy van ebben a témában is kifiguráznivaló, ahogy az élet minden területén.
Ugyanakkor odafigyelhetne arra, hogy - ha már a nyelv területén járunk - E/3-ban vagy T/3-ban ír.
A váltások nekem zavarók és indokolatlanok.
A megállapítások közül kicsit felületesnek a következőt éreztem:
"az elkészült ételt telefonnal, villanykörte alatt fotózza le, mert kép nélkül semmit sem ér a recept." Tudomásom szerint a legtöbb gasztroblogger általában nem telefonnal és nem villanykörte alatt fotózza műveit (ha jót akar.) De ezek apróságok. Engem nem zavar, inkább elgondolkodtat arról, milyen is az én blogom. A rengeteg hozzászólást már nem volt türelmem végigolvasni, így azokról nem írok.
Tovább nézelődve az oldalon megtaláltam a blogszerzők által alapnak tekintett írások közt a 80 szigorút, és kíváncsian olvastam végig. Be kell vallanom, hogy a felsorolt modorosságok közül 8-at magamra is jellemzőnek találok.
Így például használom levelezésben is a Más: -szófordulatot. Páromnak nevezem a párom, mert még nem találtam jobb szót rá. Az élettárs nekem inkább jogi fogalom, a keresztnevén pedig egyetlen hozzátartozómat sem szoktam emlegetni mások előtt, hogy ne kelljen találgatniuk, ki lehet ő. Ezt én így informatívnak érzem, de itthon természetesen a keresztnevén hívom, nem szoktam egyéb "kicsiny-kis-bogárkám"-hoz hasonló megszólításokat intézni hozzá.
Azután néha hallgatok Republicot vagy Webbert. (Mást és másfélét is. Mikor mihez van kedvem.)
Viszont utálom a szmájlikat, pláne, ha még halmozzák is. Igaz, hogy egy ideje - kizárólag hozzászólásokban - használom, de ennek valójában az az oka, hogy észrevettem: az interneten az érzékenyebb lelkűek könnyebben megsértődnek, ha nem jelezzük, hogy a mondanivalót miként gondoltuk.
Még pár apróságot is találtam, de azok talán kevésbé fontosak. Ahogy a szerzők írják, mindannyiunkban van valamennyi modorosság, tehát nem kell kétségbeesni, s persze az is megítélés kérdése, ki mit érez annak.

(A képről: Látszik, hogy Anyu még nem írt gasztroblogot, csak receptfüzetet - saját magának.
Így a leírás valóban a lényegre szorítkozik, inkább csak emlékeztető, s könnyedén mellőz minden valós vagy ráfogható modorosságot...)