2009. augusztus 7., péntek

Tor

a hegedűmre feszült ötödik húrt:
bármiféle játék előtt megpendítem a Láthatatlant;
abszolút némaságához hangolom magam, mert
a halál (normál) Á-ja nélkül minden
zene hamis, minden szöveg
értelmetlen, Eurüdikém.
Eurüdiké

(Fodor Ákos: Invokáció)

Több kedves gasztroblogger társamtól (Fahéj és Feta, Yasmine) is megkaptam a felhívást, hogy csatlakozzam a "bakancslista" néven is futó körkérdés-játékhoz, melynek értelmében fel kellene sorolnom azt a 10 ételt, amit enni szeretnék, ha tudnám, hogy itt a vég, és többé nem lesz részem gasztro-örömökben (sem.) Először úgy gondoltam, hogy jobb, ha ebből kimaradok, mert egészen biztos vagyok benne, hogy ez esetben elmenne az étvágyam...
Sajnos bennem nincs meg az a bölcs-derűs életfelfogás, mint egyik kedvenc filmem főhősében, aki ilyenkor is nyugodt természetességgel falatozik. Akinek esetleg kimaradt volna, most belekukkanthat a film egyik idevágó jelenetébe.

Szóval én nem ennék semmit, s ezzel a válasszal gyakorlatilag ugorhatnám is a körkérdést, de azután eszembe jutott, hogy attól még mások jóízűen falatozhatnak, hiszen régi szokás a tor, nemcsak a szerencsétlen sorsú malacok, de az emberek emlékezetére is.
Így hát kívánom, hogy a rólam megemlékező (vagy csupán éhes) gyülekezetnek a következőkkel kedveskedjenek, amiből ki-ki kedvére válogathat:

LEVESEK
1. hideg gyümölcsleves
2. szárnyashúsleves cérnametélttel, sok zöldséggel
3. csülkös bableves friss kenyérrel
FŐÉTELEK
4. sajtos-tejfölös krumplilángos
5. hortobágyi palacsinta
6. rántott karfiol és gomba petrezselymes krumplival
7. marhapörkölt nokedlivel
SAVANYÚSÁG
8. fokhagymás uborkasaláta
ÉDESSÉG
9. barackos-meggyes kelt lepény
10. fagylaltkehely ízlés szerint mindenféle feltéttel

Szívem szerint még mást is az asztalra tennék, de a tíz az tíz.
Legyen azért még innivaló is: házi gyümölcsszörp, somlói bor és szódavíz az édességekhez. S persze tejszínes kávé.

Remélem, hogy senki nem marad éhen-szomjan, s talán a vega-vegán-egyik sem-táborba tartozók is mind találnak maguknak valamit. Jó étvágyat és jókedvet hozzá!

Fotó: Köcsögfa a Dél-Alföldről

11 megjegyzés:

trinity írta...

Igen, ezt én is írtam - át is alakítottam a címet 10 kihagyhatatlan ételre.
A fent említett esetben semmit nem ennék, azt hiszem.
De az általad felsorolt ételek egy normál étkezésre vonatkozóan nagyszerűek...
Egy ún. toron szintén nem tudnék enni...Ezért ez a szokás ebben a formában számomra érthetetlen is-nálam nem fér össze a gyász az evéssel, a gasztronómiai örömökkel.

napmátka írta...

Nekem nincs ezzel gondom, mert azt hiszem, a szokás az emberek összejöveteléhez kapcsolja az étkezést, függetlenül attól, hogy szomorú vagy örömteli okból találkoznak.

Hanczur írta...

A kivégzésem előtt én is csülkös bablevest kérek szépen, és utána egy jó tányér túróscsuszát. Lenyomtatom majd hűtőből előhúzott igazi üvegben gyöngyöző szódavízzel, és felülök a Gepidámra - bringa - s akkorát kerekezem, hogy már ne is érezzem a hóhér tevékenységét.
Nufit meg megkérem, olvassa fel utoljára Romhányi Szamárfül c. kötetét.

Limara írta...

Igen, én sem írtam még meg, nekem a siralomház jutott eszembe, mármint, hogy én lennék ott. :(( De megpróbálom más felfogásból nézni.. :))

duende írta...

:)
Jó ételek... A kedvenc boromról nem is szólva: a somlói juhfarkról.

"A bornépek nem világtörténeti, hanem aranykori hagyományban élnek. Ez a magatartás a bor egyik leglényegesebb alkotóelemének, az idillolajnak következménye. A bor-országok és a borvidékek mind idillikusak. Sétálj az arácsi és a csopaki szőlőkben, menj fel a Badacsonyra vagy a Szentgyörgy hegyre, a Somlóról nem is szólva, barangolj a kiskőrösi vagy a csengődi kertek között, és minderről kétségtelen tapasztalatot fogsz tudni szerezni. A szőlőtáblák között lágy füves utak, mint csendes patakok folydogálnak. A pincék bejárata előtt hatalmas diófa, még a legforróbb nyárban is hűs. Olyan helyek, hogy az ember bárhol megállna, leülne, letelepedne, s azt mondaná: itt maradok. S esetleg anélkül, hogy észrevenné, ott érné el a halál."

(Hamvas: A bor filozófiája)

Az irásodról ez a pár sor jutott eszembe...

napmátka írta...

Látod, erről a részletről már el is feledkeztem, pedig az egész könyv nem is hosszú. Kitűnően illik ide, köszönöm!

napmátka írta...

Hanczur!
Nem biztos, hogy fel tudnám olvasni Neked...főleg, ha közben bicajozol...

Limara!
Kíváncsian várom a Te megközelítésedet!

szepyke írta...

Elolvastam amit írtál, aztán a kommenteket és a végén felröhögtem. Láttam ahogy futsz egy bringa után és lihegve olvasol. Hát, így már vicces volt a dolog azért!:D

Egyébként ezt a tor dolgot én sem értem. A nagyapám temetése után becsörült a lakásba vagy 30 ember, ettek, ittak, mulattak, és elmentek. Kinek lesz ezzel jobb???

Renata írta...

Nekem is nagyon morbidnak tűnik a körkérdés címének eredeti megfogalmazása...
Én sem vennék részt ilyen formában toron. Habár egyszer régen a dédnagymamámnak volt, még kisgyerek voltam, már akkor sem értettem, kérdezgettem is a szüleimet, hogy miért esznek, miért van ez az egész.
Aztán pár éve egy ismerős srác önkezével vetett véget életének, neki volt egy búcsú programja, aminek a végén közös étkezés szokott lenni. Mondjuk én az evés részén már nem maradtam ott.

duende írta...

Én megértem, és fontosnak is tartom a halotti tort. A temetés után igy nem széled szét a nép, nem beszélve róla, mindenki éhes is.
Nagyanyám és sógorom apukája mikor meghalt, mindkétszer tartottunk tort. Ettünk, beszélgettünk az elmentről. És ittunk. Sirtunk-nevettünk, történeteket meséltünk. Igy valahogy mindenki megkönnyebbült, szükség volt rá.
Sokszor csak ilyenkor gyűlik oössze a teljes család, alkalom a találkozásra is.
ma már mindenki rohan, nem adjuk meg a módját semminek - még az elmenésnek sem.
Szerintem fontos a halotti tor, ugyanúgy, mint a születés, esküvő, stb. emlékezetessé tétele. Mert elmenni nem hétköznapi esemény.
A ma embere tagadja a halált, nem akar szembesülni vele. Pedig nagyon fontos állomás, az utolsó élethez tartozó esemény.

napmátka írta...

Én is azt gondolom, hogy az emberek (főleg, akik nem olyan közeli hozzátartozók), ezen a napon is éhesek. Beszélgetnek, együtt vannak, s közben esznek. Ezzel semmi gondom, fölösleges lenne képmutatóan viselkedniük. Sokkal furább dolognak tartom, hogy van, aki fényképezőgépet is visz a temetésre (lehet, hogy csak azért, hogy elfoglalja magát), és azután még a fotókból is ad mindenkinek.
Én is kaptam Anyu temetéséről. Mondjuk nem azokat szoktam elővenni, nézegetni...
Az ember életéhez hozzátartoznak a szomorú és vidám események egyaránt, ebben Duendének is igaza van. Nekem a Halottak napja is ünnep, persze másképpen, mint egy esküvő vagy mondjuk, a Húsvét.
A bankacslistás körkérdésre adott blogger-válaszok mégiscsak elgondolkodtattak arról, hogy azért sokan képesek ezt a helyzetet humorral elképzelni, ráadásul még étvágyuk is van, s ez egyáltalán nem baj! Sőt: amíg élünk, így egészséges.