Nálunk ritkán készül fasírt - nem mintha nem lenne kereslet rá. Párom is, Apukám is imádja, sőt, néha nekem is jólesik. Viszont nem túl gazdaságos. Azt az egy-másfél kiló húst, amit beleteszek, általában sokkal takarékosabban be tudom osztani másfajta ételekbe, mint amilyen egy rakott, töltött fogás, vagy éppen egy húsos mártás tésztára. Éppily ritkán fordul elő, hogy a hús "csak úgy", sütve vagy rántva kerüljön az asztalra - ugyancsak a fenti okokból. Párom ugyanis magában (köret, főzelék, kenyér nélkül) képes elfogyasztani az említett módon elkészített húsokat - amit édesanyjánál, Miskolcon, akár reggelire is megtehet, idehaza nem. Persze egy idő után besokall, és visszakívánkozik a gyümölcsös reggelikhez, a zöldséges-tésztás fogásokhoz, és egy darabig nem akar húst enni. Mentségére legyen mondva, hogy a köreteket is képes önmagában elpusztítani - miután elfogyott a hús...Én nem vagyok a hús ellen, szoktam is készíteni, főleg a kedvéért, de odahaza gyerekkoromban azt láttam, hogy a drága hozzávalók jól beosztható felhasználása alapvető szempont volt. Lakótelepen éltünk, így nem szaladgáltak levágható állatok a konyha körül, a csarnokban kellett a húst megvenni. Néha hoztunk vidékről, a földeken és az állatok körül végzett munkánkért cserébe. Mivel a hús ma sem olcsó (itt Budapesten drágábban is jutunk hozzá, mint a nomádporta körül), továbbra is fontos nekem a beoszthatóság.
Azért időnként mégis sütök fasírtot, ami természetesen azonnal elfogy. Apukám is kap belőle.
Egy kiló hús alatt neki sem állok. Minek? Hogy nézzék: ki veszi el az utolsót a tányérból?
Az egybesült változat gyorsabb és egyszerűbb, ráadásul kevesebb zsiradékot igényel és kiadósabb is. Ezt egy nagyobb, hosszúkás tepsiben (formában) sütöm. Kötelező bele 3-4 főtt tojást is tenni, hogy a szeletek közepén szépen ott legyen. Onnan tudom, hogy kötelező, hogy egyszer kihagytam belőle, mert bővebben volt a hús, épp elfért a formában. Párom azonban jelezte, hogy főtt tojás nélkül nem egybesült fasírt ez a valami. Tehát kell bele...
Egyébként ugyanúgy készítem, mint a hagyományos, pogácsa formájú fasírtot. A masszát a kiolajozott formában elhelyezve sütés előtt megszórom zsemlemorzsával, majd jól megpaskolom (formázom, tömörítem) egy lapos fakanállal (lapátkával), hogy szép maradjon a sütés során. Kevés zsiradékkal is átkenem. Először fólia nélkül ropogósra sütöm a külsejét, majd lefóliázva folytatom a sütést. Közben a felesleges levet időnként óvatosan leöntöm róla. Hidegen is szépen szeletelhető, hidegtálakra is finom.
De az az igazság, hogy bármilyen jó dolog is az egybesült fasírt, párom is, Apukám is azért a másikat, a húspogácsát részesíti előnyben. Ez van: jobban szeretik.
S mivel párom már a nomádportára készül megint leköltözni, ezúttal a kedvében jártam a fasírt terén. Egyébként nagyszerű találmány ez a magyaros vagdalt: a hozzáadott zsemlétől és a nem éppen sovány hústól finom puha és sohasem száraz, mint más konyhák némelyik darált húsból készülő étele. Jó fűszeres is: nálunk a vezető ízt a majoranna és a fokhagyma adja.
Figyelem: a sütés után visszamaradó zsiradékot soha ne öntsük ki! Ez is nagyon jól használható.
Szűrjük át. Ha zsírban sütöttük, kitűnő pecsenyezsírt kapunk, ami kenyérrel, lila- vagy újhagymával igazi csemege. Ha olajban végeztük a sütést (megjegyzem: nem biztos, hogy ennek van értelme), akkor pedig leszűrve eltehetjük grillezéshez, húsok, zöldségek kenegetéséhez vagy pácoláshoz is.
Zöldségből, gabonából is készül nálunk fasírt néha, de az egy más téma. Itt találhattok egy csicseriborsós-gombás változatot. Szójavagdaltat is készítettem már, ez akkor lehet finom, ha nem húsételt akarunk vele utánozni. Arra nem alkalmas. Nem szoktam a fasírthúshoz keverni zöldségfélét, gombát, szóját. Ezekkel ugyan kiadós és finom is lehet, de mégsem a hagyományos íz. Ha mégis ilyesmit készítek, akkor más nevet kap az étel.
A fasírtot egyébként nagyon nehéz fotózni (mindig nyoma vész), most az utolsó darabot sikerült pár percre kölcsönvennem e célra. Nálunk így készül:
Hozzávalók: 1 kg sertéshús (nem sovány, többnyire dagadó), 2-3 száraz zsemle (vagy ugyanilyen mennyiségű kenyér), 1 tojás, 1 fej vöröshagyma, 8-10 gerezd fokhagyma, 3kk pirospaprika, 2kk só, 2kk morzsolt majoranna, 1kk szárított petrezselyem, csipetnyi őrölt feketebors és őrölt kömény
Elkészítés: A zsemléket (kenyeret) beáztatjuk. A megtisztított húst nagyobb kockákra vágjuk, majd ledaráljuk. A megpucolt vöröshagymát is daraboljuk, majd áthajtjuk a húsdarálón. A zsemlékből kinyomjuk a nedvességet, s ezeket is ledaráljuk (legalább kitakarítják kissé a hús után a darálót.) Előfordul, hogy előre ledarált húsból dolgozom, ebben az esetben a vöröshagymát nagyon apróra vágom, a zsemléket pedig villával dolgozom bele a masszába. Így is jó lesz. Jöhet a fokhagyma: egészen pépesre vágva adom a többi hozzávalóhoz. Végül beleütöm a tojást és hozzáteszem a többi fűszert. Alaposan összedolgozom, majd a hűtőben hagyom állni, általában egy éjszakán át, hogy az ízek összeérjenek. Másnap nem túl nagy pogácsákat formázok a húsmasszából, zsemlemorzsába forgatom, és bő, közepesen(!) forró zsírban vagy olajban sütöm ki. Közben egyszer megfordítom. Figyeljünk rá, hogy ne tegyünk egyszerre túl sok húspogácsát az edénybe, mert lehűti a zsiradékot, és az hamarabb - feleslegesen - el is szennyeződik. A kisült pogácsák egy nagyobb szűrőben pihennek, mielőtt tálba kerülnének. Így ropogósabbak maradnak és a felesleges zsiradék is jobban lecsöpög, mintha nedvszívó papírra, szalvétára szednénk.


























