Narancsos-mézes pálinka

mely nem bandzsít önmagába:
nem ítél, nem menteget;
tág, mint a gyerekszemek,
lennék isten kamerája

(fodor ákos: élet?cél)

Mivel volt még a tavaly főzetett szilvapálinkánkból, de magában piszok erős, egy kellemesebb ízű mézes-fűszeres-gyümölcsös változatban gondolkodtam az ünnepekre. Így született ez a recept.

Hozzávalók (kb. 2 liter italhoz): 1 liter erős gyümölcspálinka, 1 liter víz, 3 narancs, 2 rúd fahéj, 10-12 szem szegfűszeg, 6-8 szem szegfűbors, 50dkg méz

Elkészítés: A mézet a pálinkával meglangyosítjuk annyira, hogy könnyen elegyedjen. Két megfelelő méretű üvegbe szétöntjük, beleteszünk 1-1 alaposan megmosott, vékony szeletekre vágott narancsot, és elosztjuk benne a fűszereket. Az üvegeket lezárjuk, és legalább 2 hétig állni hagyjuk. (Természetesen dolgozhatunk egy nagyobb üveggel is.) Naponta megkevergetjük. Ezután egy nagyobb fazékba öntjük az üvegek tartalmát, hozzáadjuk a harmadik narancs levét, a vizet és ismét összemelegítjük (nem forraljuk.) Egy éjszakán át fedő alatt hagyjuk, majd másnap üvegekbe szűrjük. (A szűrést érdemes nagyon finom szövésű anyagon keresztül az egymást követő napokon 2-3 alkalommal megismételni, amíg a következő reggelre már nem látunk üledéket az üvegek alján - vagyis az ital szép tiszta, sárgás színű.)

Idén nem sok gasztroajándék készült a konyhámban - mivel az ünnepek előtt és közben is dolgozom -, de ebből az italból többen is kaptak - remélem, örömükre.

Karácsonyi mézes-citromfüves csillagok

Vannak, akik hisznek az életben és az élet gazdagságában, s az ő ládájuk sohasem üres. (Kahlil Gibran)

Az ünnepre szeretettel:

Karácsonyi mézes-citromfüves csillagok
Hozzávalók (kb. 4 nagy tepsire való adaghoz): 15dkg teljes kiőrlésű és 45dkg búzarétesliszt, 25dkg méz, 20dkg vaj, csipet só, 3 mokkáskanál mézes fűszerkeverék, 1 kisebb citrom lereszelt héja és leve, 1 mokkáskanál szárított, morzsolt citromfű, 2 tojás

Elkészítés: A mézet a vajjal összemelegítjük. Ha már éppen csak langyos, összedolgozhatjuk a tészta összes többi hozzávalójával egy nagyobb tálban. 1-2 órára hűtőbe tesszük, majd kevés liszttel szórt gyúródeszkán 2mm vastagra nyújtjuk, süteményformával kiszúrjuk. Sütőpapírral bélelt tepsikre helyezzük a tésztadarabokat és 200 fokra előmelegített sütőben adagonként 5-6 percet sütjük.

(Meggyőződésem, hogy a mézeskalácsok cukor nélkül is éppen elég édesek lesznek, szükségtelen azt is hozzáadni.)

A képen a sütemények alatt egy agyag mézeskalács sütőforma látható. Én most tálcaként használtam, de tavaly sütöttem is vele. Ha ilyen vagy hasonló, például fából készült mézeskalács mintázókat szeretnénk használni, akkor olyan receptet érdemes választani, ami nem tartalmaz sok tojást, sütőport, szódabikarbónát vagy más térfogatnövelő hozzávalót, hiszen a tészta az előbbiektől megduzzad, és a minta alig-alig látszik majd a kész süteményen.
Jó választás lehet valamilyen vajas tészta, viszont ez könnyen törik, így mindenképpen meg kell várnunk, míg rendesen kihűl, mielőtt levennénk a sütőlemezről vagy kiemelnénk a formából.

Áldott ünnepeket kívánok!

Ajándékaim

Isten Tenyerén hancúrozunk és közben, olykor
mintha hárman is nevetnénk

(Fodor Ákos)

Duendétől kaptam nemrég egy körkérdést, amire így az ünnep táján gondoltam válaszolni: mondjam el az én karácsonyi történetemet. Nem tudom, van-e ilyen. Talán nincs. Arról, hogy gyerekkoromban mit jelentett nekem a karácsony, már írtam többször ezen a blogon. Ezért most inkább összegyűjtöttem néhány emlékemet olyan karácsonyokról, amelyek valamilyen okból megmaradtak bennem.

1982 - ez volt az utolsó olyan karácsony, amikor még teljes volt a család. A teljes szó alatt azt értem, hogy még mindenki élt, akit születésemtől fogva ismertem. Nagyapa ugyan kórházban volt az ünnepek előtt, de 9 évesen én ezen nemigen gondolkodtam. Azon sem, hogy bármi komoly baja lehet. Hiszen vele mentünk mindenhova, a Dunapartra, a csónakházakhoz, az állomás környéki kiserdőbe virágot szedni. Ő jött elénk iskola után, vele fejtettünk keresztrejtvényt. És ezen a karácsonyon azzal ajándékozott meg minket, gyerekeket - anélkül, hogy tudtuk volna -, hogy nem hagyta elrontani az ünnepet. Bevállalt egy műtétet csak azért, hogy nyerjen még három hetet. Nem magának, nekünk. Hogy éppen olyan karácsonyunk lehessen, mint azelőtt. Úgy is lett. Csak januárban ment el.

1987 - Az első tanévemet kezdtem meg egy egyházi középiskolában. Anyu azt szerette volna - ha nem sikerül az iparművészeti -, hogy itt tanuljak tovább. Nem erőltette, csak örült volna neki. Végül én döntöttem úgy, hogy nem jelentkezem máshova, rögtön első helyen ide. Volt egyfajta különleges hangulata már az iskola épületének is, a szűk lépcsőknek, a fordulóban kegyszobrokkal. Csak később derült ki, hogy hiába voltam bejáró, valójában a bentlakók életét éltem: az iskola hétfő reggeltől vasárnap estig adott elfoglaltságot és programot, a szombat egyébként is tanítási nap volt. Az utazás legalább egy-egy órát igénybe vett oda és vissza, így a sötét adventi napokon hajnalban kellett kelni, hogy a tanítást megelőző szertartásra odaérjek. Mégsem felejtem el ezeknek az "ébredezéseknek" a hangulatát a meleg osztályteremben, a gyertyák fényénél.
S mitől volt ez a karácsony más, mint a többi? Az előbb leírtaktól is, meg attól is, hogy Apu három hónapos munka után az ünnepre jött haza az NDK-ból. És még attól is - bár ezt akkor még nem tudtam - hogy ez volt az utolsó gyerekkori karácsony - még együtt Anyuval.

2004 - Ugrom egy nagyot az időben. Ez az az év, amikor párommal összekötöttük az életünket, s az első közös karácsony - Miskolcon. Apu is velünk utazott, így még nagyobb volt az öröm.

2007 - Ebben az évben vásároltuk a nomádportát, és nem mondhatom, hogy minden simán ment. Mindenszentek napján ugyananis éppen oda tartottunk, hogy kifizessük a vételárat - ráadásul készpénzben, mert a tulajdonos így kérte -, amikor az autópályán balesetet szenvedtünk, a kocsi az árokba borult, totálkáros lett, mentővel vittek minket Miskolcra. A Gondviselés jóvoltából sérülések nélkül megúsztuk (csak zúzódások voltak a fejemen és az ujjam törött el), de a legjobban azon izgultam, hogy a nagy felfordulásban a táskámban lévő közel egymillió forint el ne vesszen valahogy, mert a hordágyon infúzióval ugye azt nem szorongathattam. Páromnak megengedték, hogy csomagjainkat a mentőautóba pakolja, s így el tudtunk hozni mindent. Az életképtelen kisautónkban maradt fényképezőgépet pedig a helyszínelő rendőrök hozták utánunk. Azt egyátalán nem állítom, hogy karácsonykor könnyű volt újra - az újabb - autóba beülni és végigmenni a pályán, de azért mégis jól végződött az az év és szép karácsonyunk volt - akkor már kötések nélkül.

Milyen lesz ez a karácsony? Még mindig nem tudom, talán csak akkor derül ki, ha már itt az ünnep. Anyagilag - úgy tűnik - nem engedhetjük meg magunknak még a vidéki látogatásokat sem, nemhogy az ajándékozást, mégis kaptunk már az ünnepek előtt néhány dolgot, nem feltétlenül materiális értelemben, sokkal inkább lehetőségekre és ötletekre gondolok, amivel el lehet kezdeni egy új évet. Mert elkezdeni egy újat mindig nehéz.
S azután itt van a kertben a kis szitkafenyőnk, amely már harmadik éve öltözik karácsonyi fénybe ilyenkor - a mi kedvünkért.

Minden Olvasómnak szeretettel kívánom, hogy az ünnepen és azon túl is legyen mindig oka az örömre és megtalálja a saját útját - amin mégiscsak tud előre haladni - jövőre is.

(Az angol magazinra kitettem Hugh karácsonyi üzenetét - némi segítséget is adva a megértéséhez.)

Ünnepi fogások - Kacsahúsleves - Narancskrémes sütemény

morális örök-
mozgó: amit nem emelsz
- szűntelen - süllyed

(Fodor Ákos)

Lehet, hogy másoknak sem éppen ez az év jelenti az anyagi fellendülést (hacsak nem a kezdetét?), mégis szeretnének az ünnepi asztalra illő fogásokat készíteni. Nálunk hagyományosan (valamilyen) hal készül főételként , s bár általában a honi alapanyagoknak adok elsőbbséget, nem biztos hogy a "csak most" harmadáron (699 Ft/kg) kínált cápaharcsának ellenállni tudok. Na jó, bevallom: nem tudok. Nagyon szeretjük.

Aki tehát az olcsóbb megoldásokat keresi, annak jó választás lehet - előételként - a 170-200 Ft/kg áron árult liba- vagy kacsafarhát, sokkal gazdagabb az íze, mint az év közben amúgy is többet szereplő bolti csirkének, ráadásul igen szép, húsos darabokra akadhatunk, hogy a kiadós leves után még legyen egy kis plusz.

A süteményajánlat pedig ezúttal egy egyszerű égetett tészta, amit narancsos krémmel töltöttem, ebben sincsenek drága hozzávalók.


Kacsahúsleves
Hozzávalók: 1 nagyobb (nem túl zsíros) kacsafarhát, 1 negyed zeller, 1 kisebb vöröshagyma, fél karalábé, 2-3 szál petrezselyemgyökér, 4-6 közepes sárgarépa, 2 gerezd fokhagyma, fél zöldpaprika, fél paradicsom (elhagyható), 6-8 szem apró (nem szétfővő) krumpli, 1 csokor petrezselyemzöld, zellerzöld, esetleg karalábélevél, 8-10 szem egész feketebors, só
(Levesbetét: tetszés szerint cérnametélt, csigatészta, máj- vagy húsgombóc)

Elkészítés: Mindent megtisztítunk, a kacsafarhátat az edény aljára helyezzük 2-3 darabban, majd jöhet rá a nagyobb darabra vágott zöldség (amit csak ízesítőnek szánok, azt nem szoktam feldarabolni, hogy könnyebb legyen kiemelni), a tetejére teszem a zöldfűszerekből kötött csomagot, mehet bele a bors, só. Felöntöm hideg vízzel, felforralom, és lassú tűzön gyöngyözve főzöm, amíg a hús egészen puha lesz. (Forrástól számított kb. 45-50 perc.) Közben elkészítem a levesbetétet.


Narancskrémes sütemény
Hozzávalók (kb. 40 darabhoz): a tésztához: 18dkg liszt, 5dkg vaj, csipet só, 1ek cukor, 4 tojás, 2,5dl víz, csipetnyi szódabikarbóna
a krémhez: 2dkg liszt, 2dl tej, 1 narancs reszelt héja és kifacsart leve, cukor ízlés szerint (kb. 4ek), 10dkg vaj

Elkészítés: A vajat a vízzel és a sóval egy lábosban felforraljuk. Félrehúzzuk a tűzről és belekeverjük a lisztet. Majd visszatesszük a tűzhelyre, és addig keverjük-főzzük a masszát, míg egy darabba összeáll (pár perc). Ezután a tésztát keverő edénybe tesszük. Hagyjuk legalább langyosra hűlni. Utána beledolgozzuk egyenként a tojásokat (ezt a robotgép ügyesen elvégzi helyettünk), az utolsóval együtt a szódabikarbónát is a tésztához adjuk. Fényes, nyúlós, ragacsos masszát kapunk, amit csillagzsákba töltünk, és diónyi halmokat nyomunk belőle két, sütőpapírral bélelt tepsire. Ha el akarjuk kerülni, hogy a tésztahalmok teteje nagyon megpiruljon, akkor a csókforma helyett inkább korongformára törekedjünk. A sütőt 220 fokra előmelegítjük, bespricceljük, majd az adagokat kb. 15-15 percig sütjük. Ha kész, szedjük le a sütőlemezről, hogy minél előbb hűljön. A sütemények belseje üreges lesz. Egy éles késsel felvágva könnyen megtölthetjük kölönböző krémekkel. (Lehet ez az alább következő egyszerű narancskrém, esetleg tejszínhab vagy sült gyümölcs, csokoládéöntet.)

Narancskrém: A lisztet a hideg tejjel csomómentesen elkeverjük, majd a tűzhelyen kis lángon folyamatosan kevergetve sűrűre főzzük. Félrehúzzuk a tűzről, belekeverjük a cukrot, hozzáadjuk a narancs héját és levét. Ha kihűlt, habosra keverjük a vajjal.

Megjegyzés: a Szakácsok könyve azt javasolja, hogy az égetett tésztát fele-fele víz és tej aránnyal készítsük, mert puhább lesz. Szerintem így és puha, de egyébként én a ropogósabb változat mellett vagyok.

A házi kolbászról

Gyerekkoromban hintázni szerettem volna,
de mindig akadt másik gyerek,
aki mégjobban szeretett hintázni, mint én.
Ezt értsétek meg, tülekedők!
Csak a hintának mindegy, hogy kicsoda függ rajta.

(Weöres Sándor: A vágy fokozatai)

Anyu receptfüzetében lapul egy régi recept a házi kolbász készítéséről, 10 kiló húsra vetítve tartalmazza a szükséges fűszerek mennyiségét. Emlékszem, hogy gyerekkoromban nagynénémékkel együtt készítették szüleim a házi kolbászt, s mivel fővárosiak voltunk, a hús nem az otthoni disznóvágásból kerekedett ki, hanem úgy vásárolták - mikor a hentestől, mikor vidékről. A házi készítésű finomságok amúgy is hozzátartoztak a szocialista lakótelepi lakások konyháihoz - talán így őrizték - öntudatlanul is - az egyszervolt ízeket. Apu családja Somogy megyéből, ő Vecsésről származott (ott még disznót tartottak), a 60-as években költöztek be a fővárosba, remélve, hogy itt több lesz a munkalehetőség és kicsit könnyebb a megélhetés. Anyuék pedig szintén a fővárostól délre, Erzsébetfalván laktak.
Valahogy így volt ez a többi családdal is, mindenki jött valahonnan, mindenkinek voltak vidéki gyökerei, s ily módon a Szent András napja (nov. 30.) után esedékes disznóvágások emléke az új körülményekhez igazítva élt tovább.
A fent említett receptet azóta már én is kipróbáltam. Nem lett rossz, de valahogy a húsfélék arányát (amit sajnos nem részletez a recept) nem találtam igazán el, mert egy kicsit száraznak tűnt a végeredmény. Akkor még nem volt kolbásztöltőm sem, így a kivitelezés egy erre az alkalomra átalakított keksznyomóval történt, nem állítom, hogy egyszerű volt, de párommal négykezesben összehoztuk. Füstölőnk sem volt, ma már az is van, a nomádporta egyik kéményének oldalába van építve, nagyon megörültem, amikor először láttam meg a padláson. Talán egyszer eljön az idő, hogy kipróbáljuk, de egyelőre a teleket nem ott töltjük.

A képen látható kolbászt Apu hozta a héten, egy ismerős bácsi készíti. Úgy egyszerűen: hús és a megszokott fűszerek. Nincs tartósító, szőlőcukor, színezék, gyorsérlelés, kutyafüle meg ehhez hasonlók. Nem vagyok egy nagy kolbászfaló, de azért a finoman füstölt húsfélék el tudnak csábítani. Ez a kolbász például annyira, hogy - bevallom - a kóstolóként kapott egy szálat három nap alatt eltüntettem (míg egyébként húsevő párom nem tartotta sűrgösnek a kóstolást. Így járt....)

Nagyon jó íze van, a legjobban az tetszett, hogy egyátalán nem találhatók benne némely bolti szerzeményekre jellemző elrághatatlan "valamik" (nevezzük így), a fűszerek sem harsányak, belesimulnak az ételbe, hagyják érvényesülni a puha, finoman füstölt hús ízét.

Adventi édes tallérok

homályba szédült hajnalokon
suhan a szél puha halk utakon

(erős ildikó)

Volt itthon egy fél tábla jó minőségű keserű csokoládé, előkerültek a mézes fűszerek: ánizs, fahéj, kardamom, szerecsendió, gyömbér. Gyorsan összeállt a tallérok tésztája, apró gombócokká formáltam, behűtöttem, s már mehetett is a forró ostyasütőbe, ahol pillanatok alatt elkészült.
Nem szabad túlsütni!

Hozzávalók (kb. 36 darabhoz): 12dkg vaj, 24dkg liszt, 2 tojás, 5dkg reszelt keserű csokoládé, csipet só, kb. 8ek cukor (vagy ízlés szerint), porított fűszerek vagy 1kk mézeskalács fűszerkeverék, késhegynyi sütőpor v. szódabikarbóna

Elkészítés: a puha vajat a cukorral és a tojásokkal kikeverjük, majd hozzáadjuk a csokoládét és a fűszereket, végül a sót és a sütőporral vagy szódabikarbónával elkevert lisztet. Egynemű tésztává gyúrjuk egy tálban, majd kb. 3 cm átmérőjű golyókká formázzuk. Betesszük a hűtőbe pihenni. Az ostyasütőt kissé kiolajozzuk (elhagyható), és a tűzhelyen forróra hevítjük mindkét oldalát. (Legyen elég forró, ha nem akarjuk, hogy beletapadjon a tészta.) Akinek van, természetesen készítheti elektromos ostyasütőben is. Ha felmelegedett az ostyasütő, a gombócokat egyenként kisütjük benne úgy, hogy az elején jól összenyomjuk, majd 8 másodperc után megfordítjuk az ostyasütőt és a másik oldalán is sütjük a tallért további 8 másodpercig.

Gyorsan megy, a tésztagolyók előre is elkészíthetők, ráadásul jól eltartható, gasztroajándék is lehet. (Ami szintén előny: összesen egy tálat kell összemaszatolni vele, no meg az ostyasütőt.)

Egyszervolt kincseim

Talán hozzá se
nyúlj. Csak nézd és nézd, míg csak
gyönyörű nem lesz.

(Fodor Ákos: Műhely-haiku)

Páran arra kértetek, hogy írjak az új fejlécről és az abban látható kanalakról is. Nem tudom, ez mennyire illeszkedik a blog témájába, de legyen.
Talán azzal kezdeném, hogy nagyon szeretem az előző fejlécet (így jelenidőben, tehát még mindig.) Azt, amelyiken a kis Árpád-kori templom van a dombtetőn - egyébként Tornaszentandrás határában. Egy kicsit jobban is, mint ezt az újat. Az egyetlen oka a cserének az volt, hogy a falinaptárakon is zavar, ha télen virágos-pálmafás képeket kell nézni, ugyanígy a bloghoz sem illett így decemberben már az a nyári kép. (Ha lesz rá alkalmam, majd csinálok téli felvételt is arról a dombtetőről....)
A kanalakról: valószínűleg ugyanazért viselek többnyire egyszínű ruhadarabokat - ékszert, sminket, tetoválást pedig nem -, amiért ezektől az evőeszközöktől is elbúcsúztam.
Vagyis: önmagukban nagyon szépek, de én arra vágyom, hogy minden egyes darabom minden másikhoz, sőt a környezetéhez is passzoljon, ami persze teljességgel lehetetlen, mégis szeretném.
Ezért egyre kevésbé választok színes-mintás-díszített dolgokat. Megcsodálom őket, de nem birtoklom. Vannak persze gyengéim, például lefotózom egyszervolt kincseimet, s időnként gyönyörködöm a fotókban (már ha jól sikerülnek.)
De a lényegre térve: ezeket a kanalakat néhány más evőeszközzel együtt 2005 körül vettem az eBay-en pár fontért. Antik ezüst, ezüstözött és aranyozott darabokhoz potom áron lehetett hozzájutni. Nekem mondjuk a megjelenésük volt a lényeg, nem az értékük vagy az alapanyaguk. A fejlécben látható páros természetesen nem evésre, hanem szedőkanálként funkcionált, egyébként a mérete is ennek megfelelő. A kanalak nyele ezüsttel, feje arannyal futtatott. Azóta visszaköltöztek az Egyesült Királyságba, onnan vettem, s oda is adtam el őket.
Volt még pár darab, desszertes villák, vajkések. Talán 10-12 evőeszközt vásároltam így, mára mindet eladtam két villa kivételével. Az egyik egy húsvilla, nagyon praktikus, emellett szép is. A másik pedig egy szardíniás villa (egyébként legelső szerzeményem az eBay-en), amit párom előszeretettel használ a ..... na mihez?.... desszertekhez. Ezek nyele ezüst, így állandóan lehetne tisztítgatni, hogy szép legyen.
Az egyes darabok koráról ne kérdezzetek, mert nem tudom, nem értek hozzá. Tudomásom szerint nem őskövületek, a XVIII-XIX. századból valók.

Ma már szinte minden saját beszerzésű tárgyam minta, illetve díszítés nélküli. Viszont nagyon fontos számomra az anyaguk és a formájuk (s persze azért a használhatóságuk is.)
Dísztárgyakat egyátalán nem tartok, csak olyasmit, amit használok valamire.
A magas fényű fém evőeszközök továbbra is a gyengéim, főleg azok a darabok, amin hasraesik a napsugár, ezért máig szerelmes vagyok a blog oldalsávján (a visszatapsolt ételek címsor alatt) látható Royal Doulton készletembe, amit szintén az eBay-en vettem (megjegyzem, kb. bolti ár ötödért.) Ebben a folyamatos fogyasztásra épülő világban egyébként nagyon szeretem az olyan helyeket, mint az eBay is (de vannak hasonló virtuális és valós piacterek), ahol valaki nagyon tud örülni annak, ami nekem nem kell, mint ahogy én is szert tehetek fillérekért is olyan dolgokra, amire másnak nincs szüksége. Vagyis egy-egy dolog nem a szekrény mélyére vagy kukába kerül, hanem mindig annál van, aki szeretni tudja. Azt gondolom, ez egy örömteli és gazdaságos módja a kereskedésnek, még ha nem is nagy értékek forognak. Nem is beszélve a kincskeresés és a zsebpénzszerzés lehetőségéről. Picit olyan ez, mint az ócskapiacon vagy turiban forgolódni, persze teljesen új dolgok is elérhetők. (Az egyetlen szomorú momentum egyelőre a történetben az egyre inkább versenyképtelen magyar postaköltségek.) De vissza az eredeti témához!

A fejlécről talán még annyit, hogy a kanalak alatt decoupage technikával és festéssel díszített fa tányéralátétek láthatók, ebből is készült több sorozat, ha jól emlékszem, Kanadában és az Egyesült Államokban talált gazdára. Elkészíteni jó volt őket, de nem magamnak csináltam. Ugyanígy vagyok a kötött darabokkal, izgatnak, míg dolgozom rajtuk (mostanában nem), de én magam nem viselek ilyesmit. Helyem úgysincs sok, a róluk készült képek pedig jól elférnek a számítógépemen.

(Ígérem: legközelebb a csecsebecsék taglalása helyett visszatérek a fakanálhoz: vagyis recept következik.)

Ui: Segítsetek: Én hallottam valamit félre az esti munka mellett, vagy tényleg reklámoznak olyasmit a tévében, hogy "szikrázó hópehely illatú olajmécses"? Nem álmodtam, komolyan....

Vajas keksz pisztáciával - (Mikulásra is)

Mit, ha szokás, vagy ha valaki más
d i k t á l , lépted csupa-nyűg kényszer:
tedd játékból - s e lapos tájékból
az Öröm Ormaira érsz fel.

(Fodor Ákos)

Lehet, hogy az Olvasóim már unják nagyon, én még mindig bírom a vajas kekszeket, gyakorlatilag minden nap megenném, ha lenne, aki megsütné. Több változatban szerepelt már itt a blogon, a való életben pedig ismétlés is készült többek között a kakaós és a sajtos-diós változatokból. Terveim között szerepelnek áfonyás-(sós)diós, tojáslikőrös és egyéb változatok, de egy petrezselymes-krémsajtos kombinációt is el tudok képzelni. A recept hasonló a korábbiakhoz:

Hozzávalók(16 db-hoz): 25dkg rétesliszt, 20dkg vaj, 10dkg pisztáciabél, pici só, 1 tojásfehérje

Elkészítés: a puha vajat a sóval és a tojásfehérjével habosra keverjük, majd hozzáadjuk a lisztet és a durvára vágott pisztáciát. Egy fóliadarab segítségével hengerré vagy téglatestté formáljuk és a tésztát a hűtőben megdermesztjük.
Ezután éles késsel 1cm széles szeletekre vágjuk, és sütőpapírral bélelt tepsiben, 180 fokra előmelegített sütőben pontosan 12 percig sütjük. Utána hűlni hagyjuk, sőt kitehetjük az erkélyre is a tepsit, hogy hamarabb szilárduljon a tészta. Amíg nem szilárd a sütemény, ne szedjük le a sütőlemezről, várjuk meg míg rendesen kihűl, hogy kezelhető legyen!

Töltött káposzta

A történet zártvonalú
- s bármily tág - kör, akár az élet.
Mitől függ: víg? vagy szomorú?
- hogy hol kezded s meddig meséled.

(Fodor Ákos)

Ez az az étel, aminek csak nagy mennyiségben állok neki. Legutóbb két nagyobb lábossal főztem, ami nekünk négy alkalomra (vagyis 8 adagra) volt elég, ezen felül Apunak is jutott egy adag.
Általában dagadóból vagy lapockából készítem, másfél kiló hús, 2 bögre rizs és legalább 3 kiló savanyú káposzta kerül bele.
Sok-sok fűszert, paradicsompürét, fokhagymát teszek a töltelékbe, s ha lehet, egy darab füstölt vagy valamilyen bőrös húst, pl. körmöt, csülköt is a káposzta mellé. Ha az egész összeállt, csupán főnie kell.

Hozzávalók (2 nagyobb lábashoz): 3 kiló savanyú káposzta, 1,5 kg nem túl sovány sertéshús (pl. dagadó), 2 bögre rizs, két kisebb darab füstölt hús (pl. nyúlja) vagy 2-3 köröm, esetleg egy kisebb csülök, 1 tojás, kb. 24-26 közepes méretű savanyított káposztalevél, zsír
Fűszerek: őrölt pirospaprika, sok összetört fokhagyma, házi ételízesítő, sóban eltett fűszerpaprika, egész és őrölt feketebors, csípős paprika, morzsolt majoranna, só, 4ek paradicsompüré

Elkészítés: Először a töltelékkel foglalkozom. A húst megtisztítom, ledarálom. Közben a rizst dupla mennyiségű vízzel felteszem főni (só nélkül.) Ha elfőtte a vizét, már félig puha, akkor hideg vízzel átöblítem, lehűtöm és a húshoz adom. Beleteszem a masszába a fűszereket: áttört fokhagymát, morzsolt majorannát, paradicsompürét, házi ételízesítőt, őrölt borsot, sóban eltett fűszerpaprikát, őrölt pirospaprikát, sót. Végül hozzáadom a tojást, és az egészet alaposan összedolgozom. Ha túlságosan savanyú, akkor egy szűrőben hideg vízzel átmosom a káposztát. Utána a lábos aljára teszek belőle egy adagot, majd jöhetnek rá a töltelékek: a masszából hosszúkás adagokat formázok és a káposztalevélbe csomagolom. A csomagokat körben lerakom a fazékba, majd egy újabb adag káposztával letakarom. Ezután jöhet bele a füstölt vagy bőrös húsféle (a körmöket hosszában ketté, a csülköt kisebb darabokra ágom.) Ezt is káposztával takarom, s következik az újabb tölteléksor. Az edény tetejére is káposzta kerül. Ha szárazabb húst kapok, teszek a tetjére 2 ek zsírt. Mehet még rá egy kis őrölt pirospaprika a szín kedvéért, illetve pár szem egész bors vagy egy kisebb erőspaprika. Felöntöm annyi vízzel, hogy éppen ellepje. Felforralom, majd lassú tűzön 2 órát főzöm. Közben egy kevés vizet még - szükség szerint - hozzáadok.

Laktató, magyaros étel - nekem így tél elején nagyon jólesik.