Sajtkuckó meg egyebek (Fokhagymás-sajtos gombaszósz)

Még jó, hogy elalhatunk közbe-közbe
és utóljára. (Pilinszky János)

Nehezített terepen játszunk most Apuval. Hétvégén és egyúttal a nemzeti ünnepen - mert mikor máskor? - az ügyeletes doki javaslatára bementünk mentővel a Jahn Ferenc Kórházba. Régóta húzódó urológiai problémáján a fiatal orvos nyomban szikével segített, így egy darabig most egy sebbel és egy katéterrel is együtt kell élnünk - a már megszokott mozdulatokat átvariálni: újratervezés. Például nem emelhetem most úgy őt, hogy a lábammal is támasztom alulról - mert ez most nem lenne kellemes. Nehezen tűri a szobafogságot, pedig az idő nem éppen csalogató. És persze türelmetlen, mint mindig. Hiába mondom, hogy nekem nem ez a szakmám, és egyébként sincs hová sietni. Legalábbis neki. Ehhez képest már a műtét utáni első nap is egy óra alatt végeztünk a reggeli készülődéssel sebkötözéssel együtt. Nem semmi...

Igazából azt sajnálom, hogy problémájára a szélütés előtt nem keresett megoldást, csak húzta-halasztotta. Utána májusban voltunk ugyan a helyi rendelőintézetben, de akkor csak az e korban szokásos prosztata megnagyobbodás lehetősége merült fel. Aput szállítani nem egyszerű dolog, és később az orvost elérni sem volt az. Sőt, kiderült, hogy az urológián nincs helyettesítés, összesen egy doki rendel, így több alkalommal is hiába próbálkoztam szabadsága idején. Semmi gond, gondoltam, ha sürgős dolog lenne, a Szent Imre Kórházba biztos mehetünk. Hát nem. E hétvégén megvilágosodtam: nincs urológia a Szent Imrében. Csak a Dél-pestiben. Hát jó. Nekünk az is "ismerős", több, mint 30 évig Erzsébeten laktunk.

A múlt héten ettől eltekintve sem unatkoztunk, mert itt voltak a negyedéves bevallások a tanítás mellett, sőt, Apu 21-én betöltötte a 66. évét, így egy kis mini köszöntést is rendeztünk neki. Megkapta a kedvenc sütijét, sört és hangoskönyvet. Vettem neki egy TENS-készüléket is (elektromos idegstimulátor), de persze hallani sem akar a kipróbálásáról. (Pedig nem olcsó, ráadásul az a cég gyártja, ahol 25 évet ő is dolgozott.) És aznap igyekeztem a szokásosnál is több időt vele tölteni.

Azután jártunk Apuval a Sajtkuckónál, ami a budafoki sajtgyár (ERU) portáján nyílt néhány hónapja. Végre megszemléltük a kínálatot. Azaz csak én, ugyanis az akadálymentesítést nem várhatjuk el mindenütt: Apu kint várakozott. A benyomás vegyes: sokféle sajt van (bár a juhsajtokat hiányoltam), viszont a kínálat a kis kuckóban áttekinthetetlen, például a hűtést igénylő sajtokat nem lehet mustra alá venni. Az eladó hölgy nem volt udvariatlan, de nem is igyekezett e technikai problémán átsegíteni. Pedig mondtam neki, hogy most jöttem ide először, és érdekelne, mi minden van.
Azért is furcsán nézett rám, amikor arról érdeklődtem: van-e esetleg valamilyen válogatásuk a kemény sajtokból. Szerintem egyáltalán nem lenne butaság - a kereslettől függően - néhány ilyen csomagot összeállítani, leginkább olyasmire gondoltam, mint egy bonbon, amit akár ajándékba is vihet az ember. Egy egyszerű kis karton vagy farostlemezke alulra, rá a falatnyi sajtok - mondjuk 3x5-ös formába rendezve, celofán a tetejére, kész. Egyszerű, elegáns, és kínálja magát az ínyenceknek. (Vagy azoknak, akik, mondjuk nincsenek oda az édességért.) No mindegy. Mi beértük ezúttal egy zöldfűszeres lágy sajttal és némi rokforttal.

Mi minden történt még a múlt héten? Nem is tudom. A szomszéd Marika néni is kitalált mindig ezt vagy azt, legutóbb, hogy hozzak neki valami "magellánt", vagy hasonlót. Mondom, mi az? Valami tisztítószer? (Mert azt sokat használ.) Nem. Mondom: mire való? Hát levesbe is, meg mindenfélébe. Mondom: leveskocka? Nem. Jó, akkor ételízesítő, mint a vegeta? Igen, de nem vegeta. Azt ne hozzak, az van neki. Mondom: Maggi? Nem tudja. Végül párom hozott neki valami Maggi ízvarázst, vagy mi a csudát, s az éppen megfelelt.
Azután kisérleteztem néhány új kézműves darabbal, ismét lefotóztam kedvenc dísznövényem, a mindig változó és mindig gyönyörű madárbirst, és valamikor - de tényleg nem tudom, mikor - ezt az egyszerű szószt is elkészítettem.

Hozzávalók: 50 dkg gomba vegyesen (nekem most csiperke és laska volt), 5dkg durvára aprított parmezán, 10 szem dió, 6 gerezd fokhagyma, 1 kisebb vöröshagyma, 1 csokor petrezselyem, hidegen sajtolt olaj, só, frissen őrölt feketebors

Elkészítés: Deszkán a megtisztított gombát és vöröshagymát a fűszerkéssel durvára vágtam, majd olajon megsütöttem, hozzáadtam a petrezselymet, az áttört fokhagymát, sót, borsot, és az előzőleg száraz serpenyőben kissé megpirított, mozsárban összetört dióbelet. Félrehúztam a tűzről. Öntöttem még hozzá olajat, és - amikor már nem volt túl forró - apróra vágott sajtot kevertem hozzá.

Tésztára is való, de hidegen is finom pirítós kenyéren.

Pörköltből leves: a gulyás

óvatos félsszel
járok itt: mintha tőlem
függne a meddig

(erős ildikó)

Ebéd felé készülődve jutott csak eszembe, hogy bár jó néhány étel - mely szerves tartozéka a magyar konyhának - már szerepelt a blogon (disznópörkölt, szárnyashúsleves, lecsó, töltött káposzta, hurka, kolbász, főzelék), a gulyás eddig valahogy kimaradt. Ezért úgy gondoltam, ennek is itt a helye, annál is inkább, mert nagyon szeretjük.
Párom paleo étrendjébe a krumpli és a csipetke nem illik, így ő abból keveset kapott, én és Apu annál többet.
Vannak persze különbségek a készítés módjában, és az is igaz, hogy bográcsban az igazi. Nálunk most a konyhában főtt. Azt hallottam róla, hogy régebben nem volt szerves tartozéka a pirospaprika, és a krumpli is később került hozzá. (Lehet hogy az én csipetkém már egyenesen ellene megy a hagyománynak?)
Az azért érdekes, hogy amikor öcsém szeptember elején Németországban járt barátjával, annyiféle gulyásleves-konzervet fotóztak a boltokban, amennyit én itthon sosem láttam. Persze az lehet a magyarázat, hogy mi inkább megfőzzük, az az igazi...

Nálam alapvető, hogy marhalábszárból készül. Ilyenkor eszembe jut Hugh, meg néhány brit szakács, akik csak úgy emlegetik e húst, mint amit az ember után dobnak a boltból kifelé menet - mondván: olyan olcsó, mégsem kell senkinek. Hát itt nem dobják utánam, pedig minden ügyetlenségem mellett is elkapnám; egy szó mint száz: nálunk nem tartozik az olcsó, megbecsülést nem érdemlő húsok közé. S ez teljesen érthető, hiszen az egyik legfinomabb része a marhának. Persze feldarabolni nem épp leányálom profi henteskés nélkül, és ki kell várni, míg megfő, de azután...hmmm!

Van, aki a gulyást úgy indítja, mint ahogy a pörkölt gazda módra készül. (Jut eszembe, ideje lesz egyszer mindhárom pörköltfőzési módot kipróbálni ugyanabból a húsból, s azután a családtagokkal együtt ízlelgetve értékelni a különbségeket...)
Én bizony zsiradékkal és hagymapirítással indítok, jöhet a hús, és a szokott módon készítek egy sűrű marhapörköltet. Ezt egy másfél-két órácskát lassú tűzön rotyogtatom, csak ezután adom hozzá a zöldségeket, a vizet, s persze a végén a krumplit. Ahogy már említettem, csipetke is kerül bele nálunk. Néha csípős paprika is. (Viszont nincs benne kömény, bár azzal is finom lehet.)

Hozzávalók (6 személyre): 50dkg felkockázott marhalábszár, 2-3 vöröshagyma, 1 zöldpaprika, 2-3 kisebb paradicsom, zsír, 6 gerezd fokhagyma, 1 kisebb zeller, 1 kisebb karalábé, 4-5 szál sárgarépa, 2-3 szál petrezselyemgyökér, petrezselyemzöld, só, pirospaprika
a csipetkéhez: 1 tojás, 2 marék liszt (illetve amennyit felvesz), 1kk só, (esetleg 1kk petrezselyem olajban)
(Só helyett a leveshez szoktam sóban eltett fűszerpaprikát használni.)

Elkészítés: a lábszárból pörköltet főzünk. (A hagymafélék és a zöldpaprika ebben a fázisban kerülnek felhasználásra.) A hús legyen majdnem puha, (teljes főzési idő mínusz kb. 40 perc) tegyük rá a megtisztított, apróra vágott zellert és fehérrépát, az összekötött petrezselyemzöldet, a felkockázott paradicsomot. Negyed óra múlva jöhet rá a szintén felaprított sárgarépa, karalábé, 10 perc múltával a krumpli. Főzzük jól össze. Közben elkészíthetjük a csipetkét. A tojást a sóval, liszttel (esetleg petrezselyemzölddel) egy kisebb tálban összegyúrjuk, kézzel kis darabokra csípkedjük.
Én külön főzöm meg a csipetkét (nem a levesbe szaggatom), majd leszűröm, mert így másnapra sem ázik el.
Persze ez akkor lehet szempont, ha nem aznap fogyasztjuk el az egészet.

Őszi napok kint és bent

célon-túl futok.
Tudok élni nélküle,
de nem szeretek.

(Fodor Ákos: A Győzelem)

Kérdeztetek Apuról, hát írok egy kicsit róla is:

Végre itt az igazi ősz, reggel csípős, délután napos, melengető, jólesik odakinn. Persze minden számítógépes munka a lakáshoz kötött, de Apu miatt is kell szünetet tartani benne.

Bár régebben hajnalok hajnalán kelt, neki most 9-kor indul a nap, addigra mi már reggeliztünk, az ő reggelije is elkészült, párom már dolgozik, én meg az első angolórán túl vagyok.
Reggel egészen jókedvű, főleg ha süt a nap. Az ágya közel van a nagyablakhoz, így láthatja, milyen idő várja odakint. Már amennyire lát. Sajnos az egyik szemére nem. Ez is a szélütés hozománya.
A reggeli készülődés a legjobb részidők mellett is több, mint fél óra - mosakodunk, öltözködünk - most már egyre melegebben.
A reggelihez odakint a kertben keresünk egy napos helyett, a kerekesszékben ülve bal kézzel eleszegeti a kisasztalon mellétett, apróra vágott gyümölcsöket.
Míg eszik, ki tudom szellőztetni a szobáját, rendbeteszem az ágyat, meglocsolom a növényeit. Jöhet a napozóágy. Ennek is egyre nehezebb napos helyet találni, az árnyékok ilyenkor már hosszúra nyúlnak. De legalább még kint lehet lenni. Reggeli után ugyanis ez a program: nézelődés a napozóágyból. Néha egy-egy házbéli szomszéd feltűnik, és jó reggelt kíván. Ő persze nem tud válaszolni, mégis szereti, ha mozognak körülötte, beszélnek hozzá. Ez bizony munkanapokon ritkán adatik meg: mindenki megy a dolga után. Én is. Jönnek a délelőtti órák, néha azért ki tudunk menni együtt még az ebéd előtt. Ilyenkor vissza a kerekesszékbe, fel az övtáskát, túracipőt, s jöhetnek a budafoki lejtők-emelkedők. Megyünk együtt kisboltba, gyógyszertárba, postára. Vasárnap meg borotválkozás és templom a program - inkább délelőtt, amikor még kevésbé fáradt.

A legtöbb mozdulatot, emelést megtanultam egyedül végezni. Párom szívesen segít, de én akartam így, hogy legalább egyikünk szabad legyen, ha intézni kell valamit. Imi most amúgy is korán reggel jár el dolgozni, én a magam munkáját jobban tudom Apu napirendjéhez igazítani.
Pontban délben ebéd - ez fontos. Bár a betűk világa sajnos már ismeretlen, a számokat és az órát jól felismeri, így minden megszokott időpont betartása lényeges. Ilyen szempontból a mindennapi élet realitása távol áll már tőle. Az ebéd alatt a déli krónika szól, majd - ha lehet - vissza a kertbe.

Amíg óráim vannak, nem maradhat a kerekesszékben, mert a féloldali bénulás miatt ülve fél-egyórán túl már erős fájdalmai vannak. Inkább fekszik. Így viszont kipihentebb azokra az időszakokra, amikor tudok egy kicsit vele lenni. Ilyenkor megint beülünk a székbe, jöhet egy pohár sör, délutáni rágcsálnivaló, én meg olvasok neki. Vagy elnézi, amíg teregetek. Nem túl változatos program, persze. Este fél hétkor tévéhíradó - vacsorával összekötve az ágyban. Előtte persze megint mosdás, öltözködés. Párom csinált neki egy praktikus kisasztalt, ami feltehető az ágyára is. Igaz: négy asztalt is használunk: egy könnyűt a kerekesszék mellé, amit a kertbe is hurcolunk, egy alacsonyabbat a napozóágyhoz, a konyhaasztalánál ebédel, s végül a vacsora a már említett csinálmányon. No persze az ágya mellett is van egy asztal...
Az ágyat béreljük, elektromos - így könnyen állítható a párnarész is - de az emelések, fordítások nagy részét nem úszom meg. Azért már megszoktuk valamelyest.
Sajnos a tévézés Apu szeme miatt ritkán lehet program, pedig a téli szobafogság alatt lehet, hogy jó lenne. Párom megjavított neki egy nagyobb képernyős készüléket. Lefekvés után inkább a hangoskönyvek kerülnek elő, fél 10 körül pedig lámpaoltás. Nekünk kicsit később: először könyvelés, óravázlatok.

Szeptember elején volt egy kerti összejövetelünk. Az idő sem volt barátságos, fárasztó is volt neki, de ott akart lenni végig, hol ülve, hol fekve - ott is volt közöttünk. Legjobban persze az zavarja, hogy nem beszélhet, ez még a fizikai fájdalomnál is rosszabb. Nincs olyan állapotban, hogy rehabilitációs programokban részt vehetne, kocsiban utaztatni meg nem egyszerű dolog. De nincs is türelme a gyakorláshoz, sokszor dühösködik, de mégsem engedhetem, hogy kapkodjunk. Amit legjobban utál, az talán a közös tornánk (a gyógytornászt már kidobta), valamikor estefelé az ágyban. Persze már nagyon sokszor elmondtam neki, miért nem hagyhatjuk el. Néha meg is érti.

Október elején egy hetet öcséméknél töltött, Üllőn. Mi pár dolgot elintézhettünk, neki meg jutott egy kis változatosság.

A mai sünis fotókat neki köszönhetem. Délután egy járókelő vette észre az utcánkban az apró állatkát, a mi kertünkből mászott ki a kiskapu alatt. Ezen nem is csodálkoztam, mert mindig is voltak nálunk sünök, jó ideje esténként a sötétben egy nagyobb és egy kisebb sünnel találkozom. Párom szerint egy hím és egy nőstény. Ez az apróság azonban jóval kisebb náluk, öklömnyi, ráadásul nappal is mutatkozik - ebből arra következtettem, hogy talán a kicsinyük. A kis állatot betereltem a kertbe, az orgonabokor sötétje alá. Apu nem láthatta, mert a kertkapu igen távol van onnan, ahol ő feküdni szokott.

Mégis, egy negyedóra múlva, amikor felolvastam neki, ő jelezte, hogy ott a fűben...
Alig lehetett látni (régen volt fűnyírás), ráadásul igencsak terepszínű az őszi avarban. Apu mégis észrevette a fél szemével. Ekkor már szaladtam a fényképezőgépért, a süni megvárt és a fotózást is jól tűrte. Remélem, óvatlansága mellett is hosszú élete lesz a kertünkben.

Legközelebb már - gasztrobloghoz híven - recepttel jelentkezem.

Intés a gasztrobloggerhez (magamhoz) - avagy az önmérsékletről

NAGY tisztelőd VAGYOK.
(Fodor Ákos: Egy hommage röntgenképe)

Amikor elkezdtem a gasztroblogger létet, még nem sejtettem, mibe csöppenek, s hogyan változtathatja / változtathatná meg az életem, a szokásaimat - ha hagynám. Az azóta eltelt több mint két év saját és másoknál lelt tanulságai alapján a következő ajánlásokat írtam magamnak - (felkiáltójelek nélkül.) Kinek nem inge... - még csak fel se próbálja!

1. Nem számít, hogy hányan olvasnak és mit mutatnak a statisztikáid. Ne akarj több olvasót szerezni azzal (sem), hogy egészségtelen, de csábító közönség-kedvencekkel rakod tele a blogot.
2. Fontosabb, hogy legyenek a főzés terén olyan irányelveid, amelyek felismerhetően érvényesülnek.
3. Főzz a földrajzi adottságoknak és az évszaknak megfelelően.
4. Ne akarj senkit semmiben utolérni.
5. Lásd reálisan a lehetőségeidet. Ne akarj a hobbidból megélhetést kovácsolni, így is elég sokan játszotok ezen a pályán. Engedj másoknak is teret.
6. Ne főzz meg csak azért valamit, mert a receptet ki akartad próbálni. Ne főzz többször a szükségesnél. A gasztroblogger lét már önmagában is túlfogyasztásra ösztönöz.
7. Tanulj meg nemet mondani a felkérésekre, még akkor is, ha egy nagy példányszámú magazinban ajánlanak fel két oldalt. Viszont ne érd be azzal, hogy mindig csak az ismertséggel kecsegtessenek olyan munkáért, amiért más fizetést vesz fel, (hacsak nem magad ajánlottad fel, hogy szívesen elvégzed.) Ne akarj minden egyes receptversenyben, pályázatban, jótékonysági akcióban részt venni. Válassz közülük.
8. Nem kell minden gasztrobloggernek nyomtatott szakácskönyv. Legalább a hobbidban ne köss kompromisszumokat senkivel.
9. Az ételfotózás ne menjen a főzés céljának rovására: vagyis, hogy friss étellel lakasd jól szeretteidet. Nem baj, ha egy újabb "remekműved" nem kerül ki a blogra.
10. Ne akarj örökké bejegyzéseket írni. A gyűjtőblog nélküled is megtelik remek receptekkel. Ne akarj több figyelmet, mint amit úgyis megkapsz. Határold be a hobbidra szánható időt, mert a gyakori posztolás már a naplopás kategóriája - magadról szól, nem azokról, akiknek főzöl.
11. Nem kell mindent közkinccsé tenni csak azért, hogy hallass magadról. Gyakorolj szigorúbb önkritikát - a főztöddel kapcsolatban is.
12. Ne akarj minden találkozón ott lenni, minden hozzászólásra, körkérdésre válaszolni, minden díjat megköszönni és továbbadni, minden bloggertársadhoz rendszeresen benézni, náluk mindig pár kedves szót szólni - mert bár ez mindenkinek jólesik, de túl sokan vannak: s előbb-utóbb semmi másra nem jut időd, mi több, a hozzászólások tartalma is elértéktelenedik.
13. Ne gyűjts állandóan új recepteket, mert bármilyen rendszert is találsz ki, előbb-utóbb elveszel a lementett receptáradatban. Arról nem is beszélve, hogy úgyis max. az életed végéig főzőcskézhetsz.
14. S végül: van ám élet a gasztroblogon túl (is.)

10 perces csirkemell

Mire az ember hozzáöregszik az évszakokhoz, mintegy kitanulja világításukat, esélyeiket, szépségüket és veszélyeiket, már nem érzi díszletnek a világot. A valóság érdekli, mely olyan más, olyan meglepő s oly független szándékainktól... (Márai Sándor)

Kaptunk egy hét "szabadságot", ami azért nem egészen az, mert a Nomádportára nem tudtunk lemenni, és ugyanúgy tanítok, könyvelek, dolgozom, mint máskor. Viszont Apu most szombatig öcséméknél van "vidéken" - így neki is, nekünk is jut egy kis változatosság, egy kicsit más hétköznapok.
A hetet amúgy is kimozdulós intéznivalóinkra szántuk, újabb harcokra a bürokráciával, így sorra került jónéhány telefon után a Német Nagykövetség (párom édesapjának temetése ügyében), majd az internetszolgáltatóink (mert egyszerre kettő is van, de nem szeretnénk két helyre huzamosan fizetni), kukacsere a társasházban, takarítás, javítások.

A konyhára megint nem sok idő jutott, éppen csak annyi, hogy végre kipróbáljam azt a receptet, ami több mint egy éve fent van a blogom oldalsávján - természetesen nem sajátomként. Jamie követte el. Ez gyakorlatilag egy pofonegyszerű valami, de tőlem még mindig távol áll a hirtelen sütés, így minden ilyesmi új kaland.

Ma délután mégis rászántam pár percet, annál is inkább, mert párom paleo étrendjébe is passzol.
Az eljárás mindössze annyi, hogy végy egy darab csirkemellet, adj hozzá fűszereket, reszelt sajtot, vékony szelet sonkát, fóliában püfföld az egészet eggyé és egyenletes vastagságúra, majd kevés olajon süsd meg mindkét oldalát, locsold meg ezzel-azzal és fogyaszd. Íme az én változatom:

Hozzávalók (személyenként): 1 fél csirkemell, reszelt citromhéj, 1 kk petrezselyem olajban, só, bors, 1 gerezd fokhagyma, 1ek reszelt kemény sajt (amilyet szeretünk), 1 vékony szelet füstölt parasztsonka vagy fehérpecsenye, vörös balzsamecet, 2 ek hidegen sajtolt olaj

Elkészítés: A csirkemellet megtisztítjuk, majd egy darab fóliára fektetjük. Megszórjuk pici sóval, reszelt citromhéjjal, fokhagymával, petrezselymes olajat kenünk rá, beborítjuk a sajttal. A tetejére jöhet a sonkaszelet. A fólia másik felével beborítjuk, és egy deszkán összepaskoljuk az egészet. Az eredeti videóban Jamie ezt egy serpenyővel végezte, én nem bíztam ennyire a serpenyőim minőségében és sérthetetlenségében, ezért egy tompa klopfolót használtam a művelethez. Utána kevés hidegen préselt forró olajon - kétszer megfordítva - megsütöttem. Végül darabokra vágtam, reszeltem még rá citromhéjat és megöntöztem vörös borecettel.