Zöld és piros - nyárközép képekben

Férfi (felcsillanó szemekkel): Torta!!!
Nő (kedvesen tompítva a kitörő lelkesedést): Csak vizet kellett adni a porhoz. Nem bonyolítom túl a dolgokat.

Ezt a pár mondatot Apunál csíptem el minap, egész véletlenül, egy amerikai filmből. Arra gondoltam, hogy mostanában nálam is készült pár étel így, például a lecsós-padlizsános vajbab, ahol is némi frissen főzött zöldbabhoz adtam egy üveg (tavalyi) padlizsános lecsót. Kész is volt az ebéd pikk-pakk. Hasonló elven különböző rizs-alapú ételek is készültek, a munka és az Apuval való séta mellett mondjuk csak klónozásommal lehetne esetleg bonyolultabb dolgokat előállítani hétköznap.

De azért van egy s más. Beindult a piros projekt, vagyis paradicsomot, kápiapaprikát aszalok, ugyanis többet kaptam (ajándékba), mint amennyi elfogy, vagy befér a hűtőbe. Ez még ugyan nem a paprika-paradicsom szezonja, az aszaláshoz meg kifejezetten vacak az idő, de máshoz nem volt most kedvem, így előkaptam az aszalógépet addig is, míg nem süt a nap (már hazahoztam a nomádportáról.)

A fügefánk is igen jól érzi magát, mondjuk ha nem veri el a nyári jégeső, vagy nem jön zord ősz, egész komoly termésre számíthatunk már idén. A piciny fa négy vékonyka ágán már most 60-70 fügekezdemény van, kisebbek, nagyobbak, és egyre csak jönnek újabbak. Fotózni elég nehéz, valahogy nem tudom egyben levenni, vagy csak sziluettben. De azért többet mutat, mint az áprilisi állapota, amikor is párom egyszerűen csak botnak nevezte friss szerzeményünket.

Apunak egyelőre szobafogság van az állandósult esőfelhők miatt. Emlékeztettem is, hogy Medárd napján esett, ami persze nem derítette jókedvre. Viszont ma autókázott velünk Soroksárra, az egyik ügyfelemhez. Egyáltalán nem egyszerű őt az autóba beültetni és kivenni, mert elég szűk a hely, ketten alig férünk hozzá. Nem arra tervezték, hogy kerekesszékkel odaálljunk az ajtóhoz és ki-beemeljünk valakit. A kocsiba ülni is fárasztó lehet, de most jól elnézelődött. Erzsébeten mentünk keresztül, ahol több, mint 30 évig laktunk, újra megnézhette a régi háztömböt. Neki nagy dolog egy ilyen kimozdulás a mindennapos környezetéből.

Nyaralás nincs tervben, legfeljebb egy hét Miskolcon vagy a nomádportán, ha addig öcsém tud vigyázni Apura. Talán augusztusban. De egyelőre a nyári tanítás mellett itt a negyedéves könyvelés is, így konyhai projekt legfeljebb akkor lesz, ha már kimenekülnék az angol és a számok birodalmából. Valami friss, könnyű, savanykás gyümölcslekvárt azért szeretnék...

2011.07.02. (utóirat)
Ma párom hősiesen megvédte a fügetermést. Amikor meghallottam a jégesőt, szaladtam ki, hogy megnézzem, mi lesz. Ekkor ő már ott állt a fa tövében egy nagy esernyővel a kezében, azt tartotta a lomb (és a feje) fölé, míg a borsószemnyi jegek sűrűn hullottak. A kis fának is van előnye. Kár, hogy nem fotóztam le. Szerencsére a jégeső nem tartott sokáig.

Öntött rozskenyér és kakukkfüves paradicsomvaj

Ez a kenyér nem annak indult, ami lett, a véletlen és türelmetlenségem szüleménye. Igazából egész önálló kenyérke, amint azt mindjárt olvashatjátok itt lejjebb.
Szóval nem egészen ezt akartam, a legutóbbi gyökérkenyérből terveztem egy újabb változatot azzal a különbséggel, hogy rozslisztet is használok, és a megkelt tésztát majd nem liszten, hanem olajon formázom. El is indult a dolog lassú kelesztéssel, hideg hozzávalókkal reggel 9-kor. Tudtam, hogy koradélutánig nem jutok hozzá a sütéshez, így a kenyérsütő géppel végigment a dagasztóprogram, majd hagytam állni benne kb. délután kettőig. Addigra azonban eléggé elfáradtam, és nem is éreztem magam jól, így sok kedvem nem volt a folytatáshoz.

Alaposan letisztítottam a munkafelületet, a sütő is bemelegedett 270 fokra. Csakhogy a tészta alá elfelejtettem olajat önteni, és sebtében száraz kézzel kezdtem volna dolgozni vele. Innen kezdve megpecsételődött a projekt sorsa, a nagyon lágy tésztát nemigen lehetett sem az asztaltól, sem a mancsomtól elválasztani (mit tesz egy kis figyelmetlenség.) Lehetett volna persze tovább ügyeskedni vele, de meguntam aznapra a kenyérsütögetést. Így a tésztát egyszerűen csak átnyaláboltam a sütőpapírral kibélelt tepsibe, belöktem a sütőbe (előzetes bespriccelés, gőzképzés nélkül), azután nekiálltam, hogy eltüntessem figyelmetlenségem tésztamaradványait.

Őszintén szólva a kenyér további sorsa már nem nagyon érdekelt, nagyjából 20 perc múltán azért visszavettem 220 fokra a sütőt, és még kb. 15 percet sütöttem. Ellenőriztem a színét, megkopogtattam az alját. Fogjuk rá. Végül csak kitámasztottam a sütő ajtaját és bent hagytam kihűlni a kenyeret. Este erőt vettem magamon, és egy konyharuhába csavartam, hátha jó lesz másnap.
A kenyér nem állt bosszút, megformázta önmagát, és gőz meg miegyéb nélkül - alkalmazkodva az adott feltételekhez - megsült. Másnap, amikor felvágtam, már egészen elégedett voltam vele.
El is neveztem öntött kenyérnek, mert legközelebb minden teketória nélkül csak beöntöm majd a sütőlemezre a megkelt tésztát (persze kevésbé hanyagul mint most.)

És akkor a paradicsomvajról. Nem én találtam ki a nevét. Miután már százszor átlapoztam egyik régi (egyébként péksüteményes) szakácskönyvemben a mit kenjünk a kenyerekre oldalakat, most valahogy megálltam itt. Pofonegyszerű recept, és mivel én egyébként is nagyon szeretem a vajat (amit nem mellesleg a Testkontroll és a Paleolit is tolerál, mivel leginkább zsír), kíváncsi voltam, milyen elegyet alkot paradicsompürével. A kakukkfű adott volt a receptben, megtartottam. Finom volt, de azt hiszem, így egy kissé az édeskés felé megy el az íz, legközelebb őrölt erőspaprikát és petrezselymet rakok bele inkább (kakukkfű helyett.)

Amúgy nem sokban tértem el az eredeti recepttől, de cukrot nem tettem bele, és több paradicsompürét használtam. Ez utóbbi most konzerv volt, de ősz elején majd kipróbálom friss püréből. És azt hiszem, egy kis aszalt paradicsom (aprítva) is jó lehet még bele.

Öntött rozskenyér
Hozzávalók: 25 dkg fehér rozsliszt, 25 dkg Graham liszt, 7 g szárazélesztő, 400 ml hideg víz, 2tk só, 1tk barnacukor, 3 ek hidegen sajtolt olaj

Elkészítés: A tészta hozzávalóit pillanatok alatt egynemű masszává dolgozzuk, vagy a kenyérsütő dagasztóprogramjára bízzuk. Nagyon lágy tésztát kapunk. Kb. 4-5 órát lassan kelesztjük (vagyis nem kell meleg helyre tenni.) Ezután a sütőt 270 fokra előmelegítjük, egy tepsit sütőpapírral kibélelünk. A tésztát egy olajos spatula (lapátka) segítségével összeszedjük és a tepsire öntjük nagyjából cipót formázva. 270 fokon 20 percig sütjük, majd 220 fokon további kb. 15 percig, illetve amíg megsül. Fakanállal kitámasztott sütőben hagyjuk kihűlni.
(Én általában több konyharuhába tekerve szoktam tárolni később a kenyereket.)

Kakukkfüves paradicsomvaj
Hozzávalók: 12,5 dkg vaj, 4 ek paradicsompüré, kevés só, frissen őrölt zöldbors, 1 tk aprított kakukkfű

Elkészítés: A lágy vajat összekeverjük a többi hozzávalóval és fogyasztásig behűtjük.

Gyökérkenyér

az élő, míg él:
vágyik, szerez, elhasznál,
kidob és újra
vágyik, szerez, elhasznál
az élő, míg él

Fodor Ákos: Circus Maximus

Olyan meleg van ismét, hogy épp itt az ideje bekapcsolni a sütőt... Nem, az az igazság, hogy elfogyott a kenyér itthon, s mivel mostanában nem lényegi része a táplálkozásunknak, gondoltam - még az ünnep előtt -, legfeljebb sütök valamit, ha szükség lenne rá.
Először csak valami ropogósat akartam, lehetne mondjuk megint vakvarjú (kenyérlángos), de azután engem is elkapott újra a rusztikus trend, és eszembe jutott a gyökérkenyér.

Csakhogy a gyökérkenyerek nagy része a gyönyörű és ropogós kérget, könnyű bélzetet a késleltetett kelesztési technikától nyeri el, aminek egyébként én is lelkes híve vagyok, de most nem akartam ennyi időt szánni a dologra. Néha napokig is elpepecselek, máskor azonnal szeretném a végeredményt.

Ma az utóbbi eset állt fenn. Ráadásul - valljuk be őszintén - a késleltetett kelesztéssel sülő kenyerek fehér lisztből az igaziak. Én viszont már igencsak rászoktam, hogy keverjem a liszteket, amitől persze a bélzet kissé sűrűbb lehet - hacsak nem segítünk ezzel-azzal a dolgon. Én egy teáskanál nádmelaszos barnacukorral, nagyon laza, szinte folyós tésztával, és - a teljes kiőrlésű liszt miatt - egy picivel több élesztővel igyekeztem elérni a megfelelő eredményt.
(Megjegyzem, így is kevesebb élesztőt használok, mint amennyi általában a receptekben vagy az élesztő csomagolásán szerepel, mivel nem az a célom, hogy gyorsan felfújjam a tésztát.)

Egy szó mint száz, elméletben már elkészült a kenyerem, kiszámoltam az arányokat (a főzéshez gyakran jól jön a matek), nem volt más hátra, mint a megvalósítás. A nyár a kelesztésre mindig rásegít, még ha a sütésre nem is a legkellemesebb időszak.

Hozzávalók: 25 dkg Graham liszt, 25 dkg rétesliszt, 400 ml langyos víz, 2 tk só, 1 tk barnacukor (méz is lehet), 1 ek hidegen préselt olaj, 7 g száraz élesztő

Elkészítés: A hozzávalókat egy tálban összedolgozzuk (igen ragacsos tészta), de még egyszerűbb, ha a kenyérsütő gép dagasztó programjára bízzuk. 2 órát kelesztjük. Utána egy erősen lisztezett deszkára öntjük, lazán áthajtogatjuk, majd 4 részre osztjuk. Mindegyik részből egy-egy hosszúkás rudat formázunk, és mielőtt a sütőpapírral bélelt tepsire fektetnénk, először a két végét ellentétes irányban megcsavarjuk. Így kapjuk a kívánt formát.
A sütőt 270 fokra előmelegítjük, majd többször - az üvegajtóra és az égőre vigyázva - bespricceljük, hogy gőz keletkezzen a sütőtérben. A kenyereket kb. 20 percig sütjük.

Nagyon szép, könnyű, levegős bélzete lesz. Én sötétedés előtt lettem vele kész, így felvágni igazán csak később lehetett szépen, akkor viszont már a fotózáshoz nem volt elég a fény. Ezért a bélzetet csak a frissen sült kenyeret kettétörve, még gőzölgő-nedvesen tudtam megörökíteni.

A kenyereket persze lehet mindennel ízesíteni, gazdagítani. Én általában nem teszek bele semmi pluszt, mert így mindenhez passzol.

Kaptam egy nagyon kedves meghívást június 26-ára, Csömörre. Én most - Apu miatt - nem tudok menni, de Nektek örömmel ajánlom.

Áfonyás

Idézet helyett ma
ezt a rövid novellát ajánlom szívesen a figyelmetekbe.

Kivételesen egy egészen hagyományosnak mondható recept következik, vagyis olyasmi, ahol nem kerültem ki semmilyen alapanyagot. Nem is szabad (lehet) belőle sokat enni, egy-egy kis darabot délutánonként. (Ebből biztosan nem lesz rendszer.)

1. rész: Ágyban
Pár napja átböngésztem néhány tetszetős receptet Kinder Pingui ügyben. Ez az egyik bolti csoki, amit én is szeretek, hasonló változatok közelébe sem jönnek, mert ugye éppen a részleteken múlik minden, a hasonlóság pont ezért nem elég. Igaz, én is csak hasonlót akartam először (később más lett belőle), és persze egyszerűt, ha már édességet készítek - ami a konyhánkban ritkán fordul elő manapság -, legalább ne pepecseljek sokáig vele. A tiltott listáról egyértelműen bekerül a tejszín (nem növényi, nem flakonos, nem csökkentett zsírtartalmú, nem édesített.) Kell még egy jó sötét tésztalap, amihez most vagy a tojásmentes változatomat fogom használni, de azt nehezebb szeletelni, tölteni, különösen, ha vékonyra sütjük a tésztát. Vagy jöhet a jól bevált csokoládés-vizes piskóta.

Nem szeretnék zselatint, se zseléfixet, se egyéb kondicionáló valamit bele, nem feltétlenül muszáj magasnak vagy rendezettnek lennie (bár ez utóbbi elvárás is megoldható egy éjszakás várakoztatással.) Nyilván szebben lehet vágni-szeletelni a zselatinosat, de nekem jobb lesz így. Cukrot megint mellőzhetjük (nem is tudom, mikor volt utoljára itthon), jó lesz egy kis méz. Viszont kell ropogós keserűcsoki, magas zsírtartalmú kakaópor. A csokit végül is nem muszáj megolvasztanom, rá is forgácsolhatom, törhetem a tetejére, a lényeg az íz-összhatás. Poharas desszert sem kizárt.

Továbbá legyen benne egy adag bogyós gyümölcs (áfonya?), ami abszolút nem lenne tartozéka, de nyáron nagyon kívánom. A piskótába egy kis alkohol? Meggondolandó. Azt hiszem, ez sem autentikus, de nem is árt. Talán a borókapálinka jobban menne az áfonyához, de most szilva van a nomádportáról, mondjuk a gyümölcsök színe körülbelül egyezik. Paleo változat e sütiből kizárva, mert bár elképzelhető lenne egy sok tojásos, kakaós piskóta kevés zabliszttel vagy őrölt mandulával, a tejszínt ezúttal nem szívesen cserélném valami kókusztejes vagy növényi (ingyom-bingyom adalékokat meg guargumit tartalmazó) cuccra. Ennyi. Jöhet az anyagbeszerzés, kivitelezés. Bűntudat? Hm, meglátjuk. A zsírtartalom miatt nincs, inkább hogy keverem a fehérjét és a szénhidrátot, és tejterméket használok. Mondjuk, hogy csak egy kis adagot csinálok. Ámbátor, ha lúd...

2.rész: Boltban
Ma sikerült beszereznem néhány dolgot, ami nem volt itthon, de a terv része. Így vettem egy tábla 75%-os étcsokoládét. Erről jut eszembe, hogy hétfőn majdnem elgyengültem, amikor tudatosult, hogy a Királyi Pál utcában éppen a Rózsavölgyi csokoládébolt előtt haladok el. Bementem és körülnéztem, de volt erőm nem vásárolni, csak néhány ajándékötletet gyűjtöttem be. Valamiért azt gondoltam, hogy a Rózsavölgyi csokoládébolt a Ferenciek terén van, a Párizsi udvar közelében. De nem. Viszont a műhelyről tudom, hogy itt van nálunk, a budafoki Rózsavölgyben.
Vissza az anyagbeszerzéshez. Kívánságom teljesült, ugyanis nagyon szép áfonyát kaptam csökkentett áron. A többi dolog is megvan, kezdődhet az alkotás...

3. rész: Konyhában
Majdnem minden terv szerint. Új hozzávalókkal bővítettem a kört, úgy mint dió (mert az szinte mindig van itthon) és sűrített tej. Igen, ez utóbbiban van bizony cukor is, de csupán a sütemény tetejére kerül. Ami a diót illeti, durvára vágva a tészta tetejére szórtam sütés előtt. Idén valószínűleg nem lesz diótermésünk, mert lefagyott a nomádportán. A meggy is. Viszont a fügém idehaza nagyon lelkes. 22 kis új kezdeményt számoltam meg rajta, amiből őszre lehet valami. Szépen belombosodott a kis fa, és talán a helyét is szereti (nemrégen végre elültettük.)
A süteményre visszatérve, végül egy harmadik piskótaváltozatot sütöttem (bár helyesebb a kevert tészta megnevezés.) És a csokoládét mégiscsak megolvasztottam...

Hozzávalók:
A tésztához: 5 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt, 20 dkg rétesliszt, 5 dkg sötét hollandi kakaópor, 25 dkg méz, fél tk só, fél tk szódabikarbóna (vagy sütőpor), 2 ek szilvapálinka, 1 tk vaníliakivonat, 2 dl tej, 20 dkg vaj, 2 tojás, 6-8 szem dió
A krémhez: 2,5 dl tejszín, 25 dkg áfonya
A bevonathoz: 10 dkg keserű csokoládé (nálam 75%-os)
A tetejére: kb. 50 g sűrített tej (tubusos, édes)

Elkészítés: A sütőt 180 C fokra előmelegítjük.
A tésztát értelemszerűen készítjük, a tojásokhoz adjuk a puha vajat. (Akinek sok türelme van, az a sárgáját kikeverheti a vajjal habosra, a fehérjét meg majd legutoljára habbá verve forgathatja a masszába. Nekem ennyi türelmem mostanában nincs. Tehát a folyékony-puha hozzávalókhoz adom a szárazabbakat.) Jöhet a méz, a szódabikarbónával, sóval és kakaóval elkevert liszt kisebb adagokban, közben a tej, a vaníliakivonat, a pálinka, hogy könnyebb legyen simára keverni. Végül a durvára vágott dióbél (ami a képen egyáltalán nem látszik, de azért benne van.)

Egy normál méretű (tehát a sütőt kitöltő) tepsit kivajazunk, lisztezünk, vagy sütőpapírral beborítjuk. Ráöntjük a tésztamasszát és egyenletesen eloszlatjuk. Kb. 25 perc alatt készre (tűpróbáig) sütjük. Hagyjuk egy kicsit a kitámasztott sütőben kihűlni, majd kivesszük, és egészen szobahőmérsékletre hűtjük.

A tejszínt kemény habbá verjük. A kihűlt tésztalapot két egyforma téglalapra osztjuk. Az egyikre rákenjük a tejszín 2/3 részét, majd rárakosgatjuk az áfonyát. A maradék tejszínt rákenjük, és befedjük a másik tésztalappal. Hűtőbe tesszük.
A csokoládét gőz felett megolvasztjuk, majd a sütemény tetejét bevonjuk vele. Ismét visszatesszük a hűtőbe, lehetőség szerint egy egész éjszakára. Tálalás, szeletelés előtt meglocsoljuk sűrített tejjel.

Másnap már nagyon szépen lehet szeletelni (de én a kép készültekor nem törekedtem erre), zselatin, habfix nélkül is megáll krém. Ünnepi alkalmakra süssük tortaformában!