Rózsalekvár (nyírfacukorral)

Fénykép: Erős Ildikó © napmátka tűzhely

 A rózsához valahogy hozzátartozik a tobzódás. A már-már giccs. Nem lehet rusztikusan, fakanállal fényképezni, csak valami túldíszített módon, ami nem is egészen sikerült, mert nincsenek hozzá megfelelő eszközök a konyhámban. Ugyanakkor már az is irigylésre méltó helyzet, hogy nekem legalább maga az alapanyag a rendelkezésemre áll, méghozzá idén olyan bőségben, hogy már érdemes volt nekifognom egy kis üveg rózsalekvár elkészítésének. Jó pár éve készítettem legutóbb, akkor még ez a blog sem létezett.

Idén - ahogy említettem-, nemcsak a kert, de kedves ismerőseim is segítségemre voltak az illatos szirmok összegyűjtésében. Az illatos itt fontos kitétel, ugyanis illat és íz a rózsánál együtt jár. A legillatosabb virágok adják a legfinomabb főzetet. (Sajnos a damaszkuszi rózsám egyelőre nem virágzik...)

Bármennyire is úgy tűnik, hogy határozott célom az ehető virágok népszerűsítése, határozottan kijelenthetem, hogy ez nincs mindig így. Van sok olyan ehető virág, amelyet nemigen használok, mert nem találom ízesnek, vagy még nem tudom a megfelelő elkészítés módját. A kora tavaszi virágok például - véleményem szerint - nem rendelkezhetnek olyan gazdag ízvilággal, mint a nyáriak. Lehet, hogy tévedek. E tekintetben az orgonát már nem számítom kora tavaszi növénynek, mert igen gazdag, fűszeres íze van, érdemes foglalkozni vele. Az akác viszont nem lett a kedvencem, noha több éve kísérletezem vele. Akácvíznek (citrommal, citromfűvel) nagyon üdítő, de egyébként főleg mézes íze van, más jegyek nemigen érvényesülnek.

Kedves szomszédainktól egyébként nemrégen kaptam kölcsön egy könyvet Varázslatos virágízek címmel (Halmos Mónika, Galanthus Kiadó, 2000.), amelyben számos új ötletet találtam a virágok konyhai felhasználására, sőt, megismertem további ehető virágokat. Korábban például nem tudtam, hogy a szegfű is az, vagy a kankalin, a mályvarózsa, a lonc, a dália, a citromillatú muskátli. Nem írom most ide a teljes sort, talán majd egyszer sort kerítek egy ilyen összefoglalóra.

A rózsa íze viszont olyan gazdag, hogy ahhoz hasonlóval nem találkoztam a virágok között. Nem is szoktam fűszerezni, nagyon kevés hozzávalóval dolgozom, hogy a virág íze legyen a meghatározó.
Nagy öröm egy ilyen lekvár készítése, mert már maga a főzési folyamat is mennyei illatokkal jár. Idén attól is különleges, hogy nyírfacukorral és mézzel készítettem, miután az előbbiről azt olvastam, hogy befőzésre is alkalmas, és tényleg.

A rózsalekvár készítőjének jutalma általában egy-két kisebb üveg intenzív ízű lekvár, amolyan tömény esszencia, amit egész évben használhatunk desszertekhez (pl. rózsafagylalt, rózsasörbet, keleties tejberizs ), rózsás süteményekhez, mártásokhoz, krémekhez.

Sokfelé fellelhetők rózsalekvár receptek, én most egy saját elképzelést próbáltam ki, egészen sűrű, a szilvalekvárhoz hasonló állagot kaptam, de lehet levesesebbre is főzni. Ez a lekvár a paleolit táplálkozásban is felhasználható.

Hozzávalók (kb. 4 dl lekvárhoz): 250 g illatos, nem permetezett rózsaszirom, 200 g nyírfacukor, 2 ek méz, fél citrom leve, fél alma, 1/2 liter víz

Elkészítés: 100g rózsasziromból rózsateát főzünk. Ez úgy készül, hogy 1/2 liter vizet felforralunk, elzárjuk a gázt, beledobjuk a rózsaszirmokat és lefedve kihűlésig állni hagyjuk, majd leszűrjük. A teát felmelegítjük és feloldjuk benne a nyírfacukrot, belecsavarjuk a citromlevet, hozzáadjuk az apróra vágott almahúst. (A citrom a virágok édességét jól ellensúlyozza, és a szép színért is felelős. Az alma pedig magas pektintartalmával segíti a lekvár sűrűsödését.) Beletesszük a maradék szirmot egy maréknyi kivételével. Azt félretesszük. Sűrűsödésig főzzük, majd még forrón hozzákeverjük a félretett virágszirmokat és a mézet. Összeturmixoljuk. Kiforralt üvegekbe töltjük, fejre állítjuk, és száraz gőzben így hagyjuk kihűlni.

Rózsás receptek és írások a blogomon

Rózsaünnep

Írhattam volna címnek, hogy virágünnep, hiszen májusban számos más virág is nyílik, sőt, vannak, amelyek éppen ilyenkor nyílnak, joggal követelhetnék maguknak a májust, annál is inkább, mivel a rózsafélék akár késő őszig is virágozhatnak. Akár. Persze nem mindegyik, és nem is olyan gazdagon, mint ilyenkor. Arról nem is szólva, hogy ezzel a virággal - mint Olvasóim jól tudják - elfogult vagyok.
Gyerekként majd később tinédzserként az ember különbözni vágyik, snassz dolognak tűnt akkortájt, hogy azt mondjam: a rózsa a kedvenc virágom. A rózsa? Ugyan már..., azt mindenki szereti. Valami különlegesebbet akartam. Most nem sorolnám fel, mikor mi számított kedvencnek, annál is inkább, mivel lakótelepen nőttem fel, ahol már az is nagy dolog volt, ha egyáltalán került friss virág a vázába, és nem csak a körülményeket rosszul-jól elszenvedő szobanövényeket nézhettem.

Később persze rájöttem, hogy nekem mégiscsak a rózsa mindenek felett, noha minden más virágnak is örülök.
Ilyenkor például a bodzának, a kamillának. De miért is a rózsa? Hát éppen azért, mert tavasztól késő őszig gyönyörködhetek bennük, ami a szintén csodaszép tulipánokról nem mondható el. (Apu talán már unja is, hogy séta közben minden bokornál, háznál meg kell állni, hogy... "nézd csak, milyen kontrasztot ad a fehér házfallal az a mélyvörös bokor...!" Ő meg türelmesen nézi, vagy keresi fél szemével az éppen csodálnivalót. Kénytelen kivárja, míg az illatot is ellenőrzöm.) Azután mert olyan sokfélék. Mert annyi mindenre jók. Amíg nyílnak, küllemüket csodálom, illatukat élvezem.Ha elvirágoznak, gondosan begyűjtöm a szirmokat a nem permetezett növényekről, s innen már a konyhában alakulnak át.

Azért, mert történesen nincs rózsaültetvényünk, megfelelő lepárlónk, és nem tudjuk házilag előállítani a drága és értékes rózsaolajat, még nem kell lemondanunk arról, hogy e virág értékes illatát, ízét megőrizzük valamilyen formában otthonunk számára.
Készülhet belőle rózsavíz (gőzlepárlással nem kivitelezhetetlen házilag sem) , rózsatea (ez a legegyszerűbb, a csipkebogyó ízét idézi természetesen), rózsaszörp, rózsakivonat, rózsalekvár, rózsasörbet, kandírozott rózsaszirom.
Tovább is van, mondjam még? Nemcsak konyhai, kozmetikai célokra is kiválóak, és ha még lepárlással nem is kísérletezem, azért idén nekifogtam az olajos kivonatok (macerátumok) készítésének.

Ennek lényege, hogy a friss vagy szárított növényi részeket befőttes üvegben olajjal felöntve a napon érleljük 4-6 hétig, majd átszűrjük, és hűvös, sötét helyen tároljuk az így kapott illatos olajakat.
Ezek az olajok azután jók lehetnek testolajként, házi kozmetikumokba, kencékbe, fürdősóba, de az ehető növényekből készült olajos kivonatok a konyhában is megállják a helyüket, süteménybe éppúgy beletehetjük, mint mondjuk a rózsavizet.

Egy-két dologra persze figyelnünk kell. Arra mindenképpen, hogy jó minőségű olajjal, tiszta, nem permetezett növényekkel dolgozzunk. A befőttes üvegeket kiforraljuk. A friss növényi részeket először egy napig kiterítve tálcán szárítjuk, hogy veszítsenek a nedvességükből, és ne penészedjen be, ne menjen tönkre az olajos kivonat. Az érlelés során a macerátumot naponta megkeverjük, és az üveg fedeléről letöröljük a kicsapódott nedvességet (ez elsősorban a friss növényekből készülő kivonatnál lényeges, a száraz növények kivonatait elég az érlelés során naponta felrázni kissé.)

Sokféle növénnyel kísérletezhetünk, aki a konyha közvetlen közelében maradna, fűszerekből (pl. vaníliarúd, fahéj, citrusfélék héja, zöldfűszerek) is készíthet olajos kivonatot. Az illatanyagok oldódását segítendő vágjuk vagy tépkedjük kisebb darabokra a felhasznált növényi részeket. Ami az olajat illeti, nem kell mindenhez olivaolaj, válasszunk inkább az adott növényhez illő, vagy éppen semleges illatú és színű olajat, ami nem nyomja el, inkább kiemeli a benne érlelt növény illatát, jellemzőit. Az viszont fontos, hogy hidegen sajtolt olaj legyen. Én szívesen maradok hazai olajoknál (napraforgó, repce, szőlőmag, mandula.)

Azt, hogy friss vagy szárított alapanyagot használunk-e, ne csak az döntse el, hogy mihez jutunk hozzá! Gondoljuk át, hogy melyek azok a növények, amelyek szárított állapotban is megőrzik illatanyagaikat (pl. kamilla), és melyek azok, amelyek inkább csak frissen kerülhetnek a macerátumba (pl. rózsaszirom.)

Olyan növényeket is használhatunk, amelyek kivonatát elsősorban nem az illat, hanem sokkal inkább a jótékony hatások jellemzik (pl. csalán.)

Ma illatos rózsasziromból, bodzavirágból és kamillából kezdtem el a kivonat készítését, remélem, hetekig marad a meleg, napos idő, hogy elősegítse az érlelést.

Hozzávalók: pl. rózsaszirom vagy / bodzavirág vagy  / kamillavirág , napraforgóolaj, befőttes üveg (meleg, napfény)

Elkészítés: a friss növényi részeket egy napig tálcán kiterítve szikkasztjuk, a szárazakat természetesen nem kell. Kisebb darabokra tépkedjük, törjük, majd normál méretű befőttes üvegbe töltjük. Friss növényeknél 3/4-ig, száraz növényeknél 2/3-ig. Ezután teljesen felöntjük a kiválasztott olajjal, úgy, hogy az a növényi részeket légmentesen befedje. A száraz növények később süllyednek be az olajba, a frissek hamarabb. Tiszta kanállal rásegíthetünk a folyamatra. Az esetleges légbuborékokat óvatos ütögetéssel távolíthatjuk el az olajból. Ezután lezárjuk az üveget és napos, meleg helyre tesszük kb. 6 hétre. 

Naponta kinyitjuk (akár többször is), megkeverjük, és letöröljük a kicsapódott nedvességet, majd visszazárjuk a fedelet.

Ezután finom szűrőn vagy tiszta szöveten keresztül átszűrjük, és sötét, hűvös helyen tárolhatjuk kb. 1 évig vagy az ennél korábbi felhasználásig.

Kukoricalisztes sajtos

Január és május. Harmadik éve, hogy igencsak háttérbe került a konyha az életemben. Azóta, nem tudom, hogy miért, de valahogy a januári és májusi bejegyzések száma jóval meghaladja a többi hónapét. Gondolkodom a lehetséges magyarázatokon. Januárban talán még nagy az év eleji (blogger-)lendület, és már túl vagyunk az ünnepi készülődésen, pár napig talán több az időm és a mondandóm. Meglehet. Azután elindul az év, észrevétlenül szalad, egészen májusig. Ilyenkor, ahogy említettem, megint kissé felszaporodnak a bejegyzések. Hogy miért? Nos, ez titok. Még nem tudom a választ, s most nem is foglalkozom vele.

Egy biztos, már mindenfelé rózsaillat fogad, és ezt nagyon szeretem. Gyakran tervezgetem saját rózsakertem, talán egyszer megvalósul. A damaszkuszi rózsámon azonban még nincs bimbó, noha szép kis bokorrá növekedett, s minden földi jót megkap. Legalább is én így gondolom...

Ami azonban megint jókedvre derít, az a tavaly vásárolt kis fügefa. Tavasz jöttén ugyanis igencsak borúlátóak voltunk vele kapcsolatban, a hosszú, száraz időszak után nem akart magához térni, pedig a környező fügék már igencsak kizöldültek. Visszametszés, intenzívebb locsolás következett, megint kapott komposztot és friss földet. És már zöldül! Talán utoléri a többieket. Nagyon szomorú lettem volna, ha egy év után már nem tudom életben tartani. Bár a kis szitkafenyőnk tavalyi kiszáradása intő jel lehetett volna. Három év múltán már nem figyeltem rá annyira, és későn vettem észre, hogy a nyár sok volt neki. Pedig belőle készült pár éve a fenyőszirup, amiből még mindig van. S nem utolsó sorban háromszor is karácsonyfává öltöztettük.

A két éve ültetett eperfa viszont épp akkor indult növekedésnek, amikor előkelőbb társai próbálták átvészelni a szárazságot. Áprilisban viszont őt kínoztuk: kiástuk, majd jól beiszapolva elvittük a Nomádportára, reményeink szerint végleges helyére. Mivel már kizöldült, nem örült a költözésnek, sajnos nem tudtuk más időpontban megoldani.

De vissza a rózsákhoz. A kertben futó- és tearózsák nyílnak már, így - ha visszatér a napos meleg - újra neki lehet kezdeni a rózsakivonat elkészítésének. Az a terv, hogy idén nyírfacukorral készüljön. Fogalmam sincs, hogy működik-e így a dolog, de azért megpróbálom, és igyekszem beszámolni az eredményekről.

Az eső ellenére ma is sétáltunk Apuval, ezt a sajtost valahogy a napi teendők közt sütöttem. Egészen más, mint a hagyományos, hiszen gluténmentes kukoricalisztből és maglisztekből készült jászvajjal, parmezán sajttal, petrezselyemmel.

Hozzávalók (kb. 80-100 darabhoz): 30 dkg kukoricaliszt, 10 dkg darált mandulabél, 2 ek darált sós, pirított napraforgómag, 15 dkg jászvaj, 1-1.5 dl langyos víz, 2 tojás, 8 dkg reszelt parmezán sajt, 1 kis csokor petrezselyem apróra vágva, 1 tk só, további kukoricaliszt a nyújtáshoz, +1 tojás a kenéshez, kb. 2 ek szezámmag a tetejére


Elkészítés: A hozzávalókat összegyúrjuk, annyi vizet adjunk hozzá, hogy jól kezelhető legyen a tészta. Kinyújtjuk, és tetszés szerinti darabokra vágjuk. Tetejét egy felvert tojással megkenjük és szezámmaggal meghintjük. 180 C fokra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt sül meg egy adag.

Mandulás-diós sajtos / így telnek napjaink...

Úgy tűnik, a gasztroblogom egyre inkább csak havi beszámolóknak ad helyet. Igyekszem azért észben tartani eredeti célját, és ezért most sem marad el a recept.
De nézzük, mi minden történt az elmúlt hónapban! Az április folyamatos készülődéssel telt annak érdekében, hogy a hónap végén elutazhassunk már-már szokásosnak mondható borsodi utunkra. Ennek apropója többek között párom anyukájának születésnapja, illetve az év eleji születés- és névnapok pótlólagos megünneplése, no meg egy kis pihenés Miskolcon, barátok látogatása, és természetesen: a nomádporta.

Ehhez azonban legalább 6-7 ember programjának egyeztetése szükséges, ami egyáltalán nem könnyű. Hát ezt próbáltuk összehozni április folyamán. Többször fenyegette veszély a tervezett, mindössze hat napos programot, betegség is közbejött, a könyvelési határidőkre is figyelemmel kellett lenni, Aput vittük vissza az orvoshoz, és persze közben tanítottam is.

Ráadásul megérkezett a Semmelweis Egyetem levele is Apu gyámság alá helyezési perében, jelezték, hogy hamarosan felkeres minket az igazságügyi elmeorvos szakértő. Ahogy számolgattam a bíróság szabta határidőt, pont az elutazásunkra esett volna ez a látogatás. Fel is hívtam az egyetemet, hogy most mi legyen, de megnyugtattak, hogy határidő ide, határidő oda, nem fogják elkapkodni. Ez részben jól hangzott, részben azért örülnék, ha a második tárgyalásra, azaz május végére azért visszaérne a bírósághoz a szakértői véleményük. Végül is az utazásunk megvalósult, az elmeorvost pedig szombatra várjuk.

Miskolcon persze felfüggesztésre került a paleo / glutén- / tejtermék- / cukormentes és mindenféle étrend.
Szokásos látogatásaink mellett megint hosszabb sétát tettünk a városban, olyan részeken is jártunk, amelyek még tősgyökeres páromnak is újdonságnak számítottak. Azt is felfedeztük, hogy az avasi lakótelep egyik oldalán a lakók egy elég nagy területen gazdálkodnak, konyhakerti növényeket termelnek kis parcellákban.
Újévkor a Minorita templomba, most a Mindszenty-be látogathattam el. És kora délután, hétköznapon ez is nyitva volt, nagy meglepetésemre és örömömre.
Megint ócskapiacoztunk a Zsarnain, 35 fontos teljesen hibátlan és új Wrangler bőrpapucsot vettem ezerötszázért...
Párom persze műszaki projektjeihez keresett hozzávalókat - talált is.

Borsodi tartózkodásunk alatt elolvastunk egy kölcsönkapott könyvet is (Kalmár János: Az élet fénye)
Tudományosnak szánt, de inkább fantasztikusnak tűnő mű. Néhány fejezeten többször is végigmentem, meglehetősen érdekes, de elég sok kérdést is felvetett, még az interneten nem volt időm utánanézni a könyvben szereplő adatoknak. (Ha valaki esetleg olvasta, kíváncsian várom a véleményét.)
Egy-kis kötögetésre is jutott idő, páromnak ígértem egy pulóvert. Most csak ezen dolgozom, illetve - nyári idő lévén - inkább keresztszemezek. A fényviszonyok ilyenkor jobbak már a hímzéshez, és nem is melegít úgy, mint a kötés. Az elutazásunk előtt viszont még elkészült egy egyszerű, horgolt kendő.
Ide kívánkozik az is, hogy miskolci (egyébként villamosmérnök) barátunktól kaptam egy "napmátkás" selyemfestményt - új hobbijának gyümölcsét.

Ami azonban az egyik legfontosabb célunk volt az utazással (és eddig még nem írtam róla itt a blogon), az az, hogy szeretnénk egy újabb házat vásárolni ugyanabban a faluban, ahol a nomádportánk is áll. Kérdezhetitek, hogy minek. Nos, öt éve már, hogy megvettük a nomádportát azzal a céllal, hogy komfortosítjuk és majd odaköltözünk. Azután sok minden történt, a munka is a fővárosba kötött, és anyagi forrásokat sem tudtunk felszabadítani az ottani munkákra. Apu több mint két éve, hogy lebénult, így nélküle nem is költöznénk. A budafoki lakásunk sem ment el azon az áron, ahogy szerettük volna, és egy kicsit beragadt a dolog.

Én azonban egy idő után kissé bezárva éreztem magam itthon, Apu mellől alig mozdulok ki. Nem mondom, a budafoki hegyen-völgyön kerekesszékes séták is kimerítenek, és rég vágyom egy önálló kertre. Apuval együtt költözni azonban csak úgy lehet, ha egy komfortos ingatlanba megyünk, ami ráadásul nagyobb, mint a mi kis nomádportánk. Így jött a gondolat, hogy nézzünk körbe a faluban. Fel is hívtam a az eladó házak tulajdonosait, és sikerült megbeszélni pár találkozót. Nem húzom tovább a dolgot, megtaláltuk a házat, amit kerestünk, ami elég nagy, szép, világos, összkomfortos, és azonnal beleszerettem a gyönyörű, tágas, oszlopos, fedett teraszba, az oda nyíló dupla ajtókba, az étkezőbe, a ház elrendezésébe.

A nomádportánk nagy kertjében főleg szilva- és meggyfa van, itt pedig sok alma és szőlő. A telek itt is nagy, mint mindenütt a faluban. Hogy mire várunk? Nos arra, hogy ha nyomott áron is, de eladhassuk a budafoki lakást és foglalózhassuk a körülírt házat...
(A nomádportát is megtartanánk, komfort nélküli vályogházként nem bír nagy értékkel, viszont számunkra felbecsülhetetlen, már csak a kertje miatt is, no meg párom minden teret ellepő műszaki "retro"-gyűjteményének is kell a hely, ha nem akarom, hogy a másik házba hozza...)

Ennyi minden történt. Még Miskolcon voltunk, amikor megjelent a májusi Vidék Íze, két oldalon a virágos receptjeimmel. Sajnos az orgona nem fért be, de az ember ne legyen telhetetlen. Ezúton is köszönet Csonka Ilona főszerkesztőnek a felkérésért, öröm volt velük a zökkenőmentes, gyors munka. Más körülmények közt nem is válaltam volna az elfoglaltságaim miatt.

S közben ünnepeltünk is: Apu névnapjára készült egy nagy, öt arcképes fotósorozat, középen ő van, két oldalról öcsém és felesége, párom és én. Május 1-jén pedig nagy kerti partit rendeztünk a hőségben, vörösboros marhapörkölttel (nagynénémnek köszönet érte!), lecsós-zöldséges gombaraguval és süteményekkel. Szerencsére sokan el tudtak jönni szeretteink közül. Talán ez volt a legnagyobb ajándék Apunak, aki alig tud kimozdulni.

Ez a sütemény is az ünnepre készült (Apu kedvenc sajtosa kicsit átalakítva):

Hozzávalók (6 nagy sütőlemeznyi adag!):
1 kg rétesliszt, 50 dkg reszelt trappista sajt, 10 dkg darált dióbél, 20 dkg hántolt, szeletelt mandula, 50 dkg apró daraokra vágott hideg vaj, 450g (1 nagy doboz) tejföl, 2 csapott teáskanál só, 1 csapott mokkáskanál(!) szódabikarbóna, 5 tojássárgája, 2 ek tej vagy tejszín


Elkészítés: 1 tojássárgáját összekeverünk 2 ek tejjel vagy tejszínnel, félretesszük. A mandulát is. A sütemény többi hozzávalóját összegyúrjuk. Letakarva pihentethetjük hűtőben egy-két órát, vagy egy éjszakán át is, de nem muszáj. Attól függ, hogy fér az időbeosztásunkba.
Kinyújtjuk kb. fél cm vastagra, a félretett tejes/tejszínes tojással megkenjük, és a mandulával megszórjuk. tetszés szerinti darabokra vágjuk. Egy adag 200 C fokon (nem légkeveréses villanysütőben) 15 perc alatt sül meg.

Megjegyzések: A sütemény tetejére nem került most sajt és a tojásfehérjéket sem használtam fel a kenéshez, hogy Apu kedvéért minél puhább legyen a tészta, de természetesen lehet másképp is...