NAPMÁTKA TŰZHELY - ÉLET ÉS ÉTEL MAGYARORSZÁGON

Tripla szilvás bonbon

2012-01-29T21:14:00.010+01:00

A farsang nemcsak a fánk, hanem a röviditalok ideje is. Én önmagában nagyon kevés alkoholt tudok meginni, valamibe rejtve egy keveset azonban - kivételes élvezet. Ami ezt a bonbont illeti, persze egyáltalán nem az alkoholról szól, mindjárt meglátjátok. Viszont egy nagyon gazdag ízű, és ahogy már megszokhattátok nálam - gasztroajándékként is készíthető desszert. Olyan téli kényeztetés, ahogy az összetevőkből kitűnik.
Paleonak címkéztem, bár mindig elmondom: azt gondolom, hogy sem a paleo, sem más egészségesnek vélt étrend nem szólhat az édességekről, még akkor sem, ha szigorú kritériumok szerint válogatjuk meg a hozzávalókat. Az édesség tényleg csak ünnepekre való, kivételes csemege.

Viszont az is igaz, hogy egyre jobban szeretem az ilyen, nem tolakodóan édes, inkább izgalmas desszerteket azokon a bizonyos különleges napokon, amikor megengedjük maguknak.
Ez a bonbon szerintem azoknak is tetszene, akik máskülönben a hagyományos édességeket kedvelik. Ha lesz időm és energiám, majd egy-egy alkalommal (pl. születésnap) tesztelem is eme elméletem.

Persze joggal kérdezhetitek, hogy mit is ünnepeltünk ezúttal, amihez kijárt ez a csemege? Nos, semmi különöset, csak egyfajta nélkülözhetetlen és felbecsülhetetlen nyugalmat, ami a munkás hétköznapok közt néha ránk köszönt. A múlt hét ugyanis egyáltalán nem volt egyszerű, Apuval többször is fel kellett keresnünk a kórházat. Ez persze borítja a napi / heti munkarendet, és hát nem kevés szervezéssel, idegeskedéssel jár.

Most már próbálnék tényleg a "szokásos dolgokra" koncentrálni, és intézni tovább az előttünk álló teendőket. Nekifutni újra a rokkant parkolási igazolványnak például. Tavaly megpróbáltam, de mondták: először a kincstár, meghatározott felső szerv orvosi szakvéleménye (mert az eddig begyűjtött papírok általában nem kompatibilisek egy másik helyen) majd a fogyatékossági támogatás és igazolvány, és csak utána jöhet a parkolási igazolvány. Nos, talán már ott tartok, hogy mehetek újra, új papírokkal felszerelkezve a helyi önkormányzathoz.

Egyébként mindig meglepődök, hogy ők meglepődnek. Mintha én lennék az egyetlen delikvens, egér a marsról, szóval az egyetlen valaki, aki olyasmit akar, amit előtte soha senki. Én mindig azt képzelem, tucatügy az enyém, ők meg mindig elmondják, hogy ilyet még más eddig nem...
Ez volt az ápolási díjnál is..., na mindegy.

Következő kör a bíróságon, februárban, Apu gondnokság alá vételének pere, első tárgyalás. Addig még el kell mennem a háziorvoshoz, hogy adjon egy igazolást, miszerint Apu nem tud megjelenni a tárgyaláson. Ugyan van már jó pár papírunk mindenféle intézménytől, melyekből ez feketén-fehéren kiderül, de az sem kompatibilis.

Ahogy elnézem a naptárt, ha nem dolgoznék, sem unatkoznék egy jó darabig. Mivelhogy azonban mindez munka mellett megy, így izgalmasabb az örökös versenyfutás az idővel.
De nem panaszkodom, csak legyen mindenki egészséges. Amúgy a kincstári kört egész simán futottam, nem dobták vissza, hanem megelégedtek az általam megküldött tetemes paksamétával.

De jöjjön inkább a recept! Még el sem mondtam, mitől tripla szilvás: van benne aszalt szilva, szilvalekvár és szilvapálinka is. És sok minden más. Ami viszont nincs benne: cukor vagy mesterséges édesítő, tejtermék, glutén, tojás.

Hozzávalók (kb. 28 db bonbonhoz): 15 dkg aszalt szilva, 3 ek cukor nélkül készült szilvalekvár, 1/2 dl szilvapálinka, 1 dl kókusztej, 10 dkg őrölt mandula, 5 dkg durvára vágott dió, 5 dkg kókuszreszelék, 1 ek méz, 4 ek sötét, magas zsírtartalmú kakaó

Elkészítés: Az aszalt szilvát kb. 4 órára beáztatjuk a szilvapálinka és a kókusztej keverékébe. A kakaó kivételével a többi hozzávalót egy tálba szórjuk. Az aszalt szilvát leszűrjük, és apró darabokra vágva ezt is az előbbi tálba tesszük. Hozzáadunk még az áztatólevéből 4 evőkanálnyit (vagy amennyi szükséges), és egy fakanállal összedolgozzuk a masszát. Kis golyókat formálunk, és kakaóporba forgatjuk. Behűtjük egy órára.

A megmaradó (nem sok) pálinkás kókusztejet átszűrtem, és nagyon finom "krémlikőr" lett belőle. A felső képen a kis poharakban ezt, illetve a tiszta pálinkát fotóztam, néhány bonbon pedig kakaókabát nélkül maradt, csakhogy láthassátok.

Téli húspástétom

2012-01-16T19:13:00.016+01:00

Kik messze voltak, most mind összejönnek
a percet édes szóval ütni el,
amíg a tél a megfagyott mezőket
karcolja éles, kék jégkörmivel.

(Kosztolányi Dezső)

Került végül új falinaptár is a konyhába. Szeretem, ha rá tudok nézni, amikor a teendőimet tervezem. Persze van zsebnaptár is, ahová a konkrét bejegyzések kerülnek, de kell a falra is egy. Tavaly - az ünnepek előtt - csak ajándékba vettünk, magunknak nem. Nem akartam ilyesmire költeni, meg hát mindig van rá esély, hogy valakitől kapunk. Nem így történt. Ahogy egy évvel ezelőtt sem. Akkor azt mondtam, várjuk meg a leértékelést, végül párom hozott egy lovas naptárt.

Persze készíthetnénk is magunknak, de mostanában türelmem és kreativitásom apadni látszik.
Apunak egy cicás naptárt vettünk, ami azért nagy dolog, mert mindig is kutyapárti volt, a macskákkal - hogy finoman fogalmazzak - nem ápolt baráti viszonyt, identitásukat nehezen tolerálta. De mióta beteg, azóta szemlélődésének fontos szereplői a kerti és utcai cicák. Olyannyira, hogy - ha a közelébe merészkednek - még meg is simogatja őket. A naptárnak is örült. A számokkal nagyjából tisztában van (az órával pláne), a betűk viszont elvesztették a jelentésüket számára.

Én az olyan naptárt szeretem, ami kötődik a hónapokhoz. Télen legyen valamiképp téli, nyáron, nyári, és így tovább. Időm nem is volt keresgélni, s ahogy már írtam: sajnáltam is rá a pénzt.
De azért hiányzott. Azután januárban a helyi kisboltban épp az újságokat néztem, amikor a Meglepetés celofánozott számában megláttam egy kis, receptes falinaptárt. Kibontani nem lehetett, de az újsággal együtt sem tett ki kétszáz forintot, gondoltam, hát legyen idén receptes.

Hazaérve ki is nyitottuk a januárnál, s lám-lám, egy igazi téli-paleo fogásra leltünk: sült malackaraj lilakáposztával. Az újságot megkapta a szomszéd néni, ő szívesen forgatja. A kisméretű naptárban szép nagy számjegyekkel szerepelnek a napok, ez megint jó, nem szeretem, ha nem látom rendesen. Ami pedig a többi receptet illeti, arról semmit sem tudok, mert nem szeretem előre megnézni. Így minden új hónaphoz érve egy kis apró meglepetés. Kérem, hogy akinek pont ilyen naptára van, el ne árulja, mi van a többi lapon!

S akkor most ismét egy téli recept, szerintem legalább is az. Hús, mangalicazsír, hagyma, fűszerek. És ismét egy kence. Szép nagy adag lett. Az ötletet a Moha Konyhától kaptam, ott Rilette avagy húspástétom néven szerepel. Én kevesebb fűszert, több húst és hagymát használtam, és frissen vágott petrezselymet adtam hozzá hűtés előtt.

Hozzávalók (4 kisebb jénai tálhoz): 2 kg 30 dkg disznóhús (nálam comb, bőrös comb, lapocka), 1 kg mangalicazsír, 1 fej fokhagyma, 4 nagy vöröshagyma, 1 tk egész kömény , 2 csapott ek só, 2 dl víz, 1 nagy csokor petrezselyem

Elkészítés: A húst megtisztítjuk, nagyobb kockákra vágjuk, és a felolvasztott zsírba tesszük. Hozzáadjuk a sót, a köményt, a vizet. Beletesszük a megtisztított fokhagymagerezdeket és az ugyancsak megpucolt, vastagabb szeletekre vágott vöröshagymát. Kis lángon, fedő alatt, gyöngyözve forraljuk kb. 5-6 órán keresztül. Időnként megkeverjük. Ha a hús már rostjaira esett szét, a főzést befejezzük. Ha kissé meghűlt, belekeverjük az apróra vágott petrezselyemzöldet. Jénaiba, nagyobb szájú csatos üvegbe vagy fedeles kerámiaedénybe töltjük, a tetejére csorgatjuk a visszamaradt zsírt. Hűtőben sokáig tárolhatjuk.

Disznóvágás idején is készíthető, és akár sütőben is. Savanyúkáposztával vagy lilahagymával igazi lakoma.

Pogány paprikakrém mindeféle kórság ellen

2012-01-11T15:22:00.018+01:00

"Már meggyújtották a lámpákat, amikor elmentem a bazilika előtt; a mellékutcák megteltek kék és barna árnyakkal."
(Márai Sándor)

Hiába terveztem, csak nem jutottam el egyetlen bejegyzésírásig sem az ünnepek idején. Így most igyekszem összefoglalni az elmúlt egy hónap történéseit.

A december vége is munkával telt, így az ünnepi készülődésre kevés idő jutott. Egészen visszafogottan főztem-sütöttem, mégpedig a betervezett dolgokat, vagyis főleg halat, no meg egy-két adag paleo aprósüteményt. A belátogató vendégeknek ezen felül azért készült még almásrétes és tésztába tekert sült zöldségek.
Az időszak nagy újrafelfedezettje volt a kaszinótojás és általában a franciás dolgok, mert ebből minden bolti változat (gasztrosznobizmus nélkül is) egyszerűen kiállhatatlan, édesítőszeres, tojáslés kotyvalék, otthon elkészítve viszont mennyei ebéd vagy vacsora.

Mindazonáltal nem állítom, hogy sokat ettünk volna, így megőrizhettük súlyunkat és a télen is tevékeny életformát.

Ahogy már korábban említettem, a karácsony tavaly is Apu köré szerveződött, délután elsétáltunk a templomi pásztorjátékra vele, amit persze sírás-rívás nélkül nemigen lehetett kibírni. Rájöttem, hogy egy bizonyos kor után az ember (némber) gyakorlatilag bármin képes elsírni magát...

A szentestét is nála töltöttük. A tervezett diavetítést meghiúsította a technika ördöge, de azért pár nappal később, kicsit népesebb vendégsereg körében sikerült mégis sort keríteni rá. Igyekeztem úgy válogatni a régi diákat, hogy minden jelenlévő érdekeltnek érezze magát.
Jól is sikerült ez a családi összejövetel, noha estére - hosszú évek óta először - belázasodtam.

Öcsémék pedig még az első ünnepnapon látogattak el hozzánk, gyönyörűen sütött a nap, így Apuval és velük közös sétát tettünk.

A két ünnep között tanítottam, 30-án pedig (megfázás ide vagy oda) Miskolcra utaztunk. Apu mellett tesóm vállalta pár napra a teendőket (és tovább folytatták a vetítéseket meg a sétákat, persze.)

A borsodi program a szokásos módon zajlott. Ennek fénypontja számomra többnyire a kora délutáni megérkezés, s a ránk váró gőzölgő húsleves. Párom Anyukájának és Laci bácsinak látható készülődése. Ez a pillanat - túl nem kevés idegeskedésen, és még elején a várva várt pihenésnek - szinte felülmúlhatatlan. Este meglátogattuk Géza barátunkat is, akivel azért évente egyszer általában sikerül egy közös bükki túrát összehoznunk.

Az év utolsó napját a Nomádportán töltöttük, szedtünk fel csicsókát, sütőtököt, hoztunk le a padlásról tavaly előtti diót (tavaly a tavaszi fagy miatt nem volt termés), és szedtünk ki málnatöveket tesóméknak. Természetesen falubeli rokonainkat és barátainkat is meglátogattuk, melegedtünk egy kicsit náluk, és nem utasítottuk vissza a szíves kínálást.
A falubeliek a falu "központjában" közös Betlehemet állítottak. A kis épület fából, szalmából készült, a figurákat rongyokból készítették, ruhájukat és a kis állatfigurákat kedves ismerősünk, Jolika horgolta. A gyerekek pedig rajzokat készítettek még hozzá.
Nagyon jó látni, hogy ebben a pici és nem éppen fiatal faluban van közösségi élet, a katolikusok és protestánsok egy kórusban énekelnek, az advent idején pedig minden gyerekhez eljött a Mikulás.

Január 1-jén az újévet a miskolci Minorita templomban köszöntöttem. Korábban még nem jártam az épületben, de nagy örömömre már délután is nyitva volt. Régen voltam ilyen ódon templomban, sok mellékoltár is van, és lehet mécseseket gyújtani a szeretteinkért. Jól is esett aznap a séta. Párom a barátaihoz biciklizett.

A következő napon csak pihenés volt, kötögetés (hurrá!) és közös olvasás, beszélgetés. 3-án pedig indulás haza. Addigra az eltussolt megfázás szépen előbújt rejtekéből.

Jól éreztem magam e pár napban, és nem tagadom, jól esett egy kicsit kilépni a mindennapok szabályszerű feladataiból. Nem ettünk most túl sokat, volt egy kis süteményezés, de párom Anyukáját sikerült lebeszélni a rántott húsról, s meggyőzni, hogy a sült hús, pörkölt sokkal egyszerűbb és jobb is nekünk. Azt is kibírta, hogy a pár együtt töltött nap alatt egyszer se menjen át a szomszédos cukrászdába plusz sütikért. Sőt, paleo páromnak még brokkolit is csinált a húsokhoz. Mi több, reggelire nem rámolta elénk a hűtő teljes tartalmát, belátta, hogy mi így is, úgy is gyümölcsöt reggelizünk. Kivételesen nem is szedtem fel plusz súlyt az ünnepek alatt.

Azóta pedig beindultak a munkás hétköznapok és elkezdődött a farsang. Konkrét nagy tervek nélkül, de bizakodva tekintek előre. Az már tavaly kiderült, hogy az étrendi változtatások rengeteg többletenergiát adnak a futás mellett. Továbbra sem lettem igazán paleo, de a korábbi cukor-, tejtermék, késztermék- és transzzsírmentes táplálkozásom egy fél éve gluténmentessé is vált. Én azért eszem gabonát, de csak rizst (abból is keveset), néha kukoricát. A krumpliról sem mondtam le. Mindemellett marad a minimalusta konyha, azt hiszem, idén sem lesz több időm főzni.

Azt viszont tudjátok, hogy odavagyok a kencékért, mártogatókért, és a csípős ízeket is szeretem, főleg télen. Ez a paprikakrém pont ilyen: nagyon erős. Azon kívül, hogy számtalan pozitív élettani hatást kapcsolnak az erőspaprikához, mindenképpen elmondható, hogy kifejezetten felmelegít és elűzi a megfázást. A tea mellett így fontos része a napjaimnak. Húsokhoz is szeretem, de nyers zöldségeket is szívesen mártogatok bele. Téli hozzávalókból, vagyis szárított alapanyagokból készül.
(A paprikák egyébként már advent idején is jó szolgálatot tettek: az aromamécses üres víztartójába helyezve finom illattal töltötték meg a konyhát, most pedig az ízüket élvezzük.)

Hozzávalók (kb. 1.5-2 dl-hez): 6-8 szárított erőspaprika, 3-4 szárított paradicsom, 4 gerezd fokhagyma, fél tk só (vagy ízlés szerint), fél tk köménymag, kb. fél dl jó minőségű, hidegen sajtolt olaj

Elkészítés: A paprikák zöld szárát levágjuk, húsukat összetörjük (a magok jöhetnek!), és a paradicsommal együtt egy kisebb edénybe tesszük. Forró vizet öntünk rá, és egy órát állni hagyjuk. Ezután leszűrjük és alaposan lecsepegtetjük. A többi hozzávalóval és a megtisztított fokhagymával összeturmixoljuk.

(A fűszerpaprika Magyarországon pogány bors néven is ismeretes volt, innen a mártogató neve.)
Ételízesítőnek is kiváló.

Ünnep felé...

2011-12-18T17:15:00.025+01:00

"aki látott már eget kémlelő parasztot, aki aggódik a termésért, fölfog valamit abból a reményből, ami élteti ezt az embert, imájában már elővételezi, előlegezi az esőt s így kibírhatóbb a szárazság." (Látos Sándor)

Az áruházláncok és a média szokásos ünnepi felhajtása közepette gyakran elhangzik: nem kell a rohanó, idegeskedő, telis-teli drága ajándékkal, evés-ivással karácsony, próbáljunk inkább az ünnep lényegére koncentrálni, megteremtve a magunk meghitt, szerény, de örömteli karácsonyát.

Nem tudom, kinek hogyan sikerül ellenszélben evezni, én gyakran úgy érzem, sohasem lehet már az egyszervolt dolgokat újrateremteni. (Hol vannak már a hajnali havas roráték fényei?) Talán csak egy új kis emberke élheti át újra a csodát - másképp-, a mi erősen megkopott hozzáállásunk aligha. Nem tudom. A gyermekkor még bizonyosság, a felnőttkor a válaszok keresése és újra- meg újrafogalmazgatása.

Mert milyen is lenne egy meghitt, szerény karácsony? Személyes, és akár saját készítésű apró meglepetések csak a legközelebbi szeretteinknek? Én igazából a praktikus ajándékokban hiszek, nem kedvelem a csecsebecséket, dísztárgyakat, kedves porfogókat. Barkácsolásban nem vagyok ügyes, a kézművesség jóval közelebb áll hozzám, de egy-egy valóban hasznos ajándék elkészítése ez esetben is nem kevés időbe és némi pénzbe is kerül. Tudom, vannak, akik egész évben tudatosan előre készülnek az ünnepre, nekem ez nem megy, mert év közben is annyi más alkalom van, amire valamilyen módon készülni kell a mindennapi teendők mellett.

Az ősz tele volt munkával, ez nem panasz, örüljön, akinek ma munkája akad (én örülök is!), a jövő hét is még munkával telik. Egy szerény karácsonyhoz is hozzátartozna azért egy, a mindennapoktól eltérő ünnepi vacsora, egy-két házi készítésű sütemény. Ha felkeressük szeretteinket, oda sem mehetünk üres kézzel, az útiköltségről nem is beszélve. Fenyőfa nem szükséges, van a kertünkben. Csomagolóanyagra sem kell költeni. De a sok apróság, amiből egy szerény karácsony összeáll, bizony nagyon sok pénzbe, időbe, teendőbe kerül. Szeretnénk egy picit a lakást és magunkat is rendbe szedni, s legalább advent negyedik hetében gyakrabban eljutni a templomi együttlétekre, hogy lélekben is készülhessünk az ünnepnek arra a bizonyos lényegére...

Én olyan listaíró, tervező típus vagyok. Több karácsony "megrendezésére" végképp nincs energiám, így az ünnep Apu körül forog, mióta beteg. Ő a "gyerek" most a családban. Vele kell elhitetnünk, hogy az ünnep így is lehet ünnep. Nála gyújtjuk meg az adventi gyertyákat, hozzá jön először a Mikulás, a jókívánságokkal teli üdvözlőlapok, az ő szobájában díszítünk karácsonyfát, nála töltjük a szentestét, az ő megajándékozása válik igazán fontossá.
Az ajándék azonban nem lehet pusztán tárgyi, kell valami több, ami egyhangú napjaiba örömet hoz.
Idén azt találtam ki, hogy elővesszük réges-régi családi diáinkat, melyek még a papírképes korszak előtt készültek, sok száz darabra rúg a gyűjtemény, s vagy 15-20 éve biztos nem néztünk rá. Ellákról is találtam pár képet, aki Anyu után hét évvel ment el. Apu annak idején diavetítőt is vett az NDK-ban, sőt, van egy jó nagy gyöngyvászna. Tehát ünnepi vetítést tervezünk. Remélem, nemcsak neki, hanem talán a be-belátogató rokonoknak is tudunk ezzel egy kis meglepetést szerezni. Persze a diákat addig folyamatosan össze kell válogatni, betárazni. Kitalálni, hová helyezzünk el mindent úgy, hogy a kis szobába minden és mindenki beférjen. Takarítás nála majd csak közvetlen az ünnep előtt, hiszen a kerekesszékkel addig is naponta behozzuk a sarat, havat, hiába az elővigyázatosság.

Az élet így változik tehát, jó pár évig az ünnepet Miskolcon, párom édesanyáéknál töltöttük - akinek névnapja is van ilyenkor. Most inkább az év végén tervezzük meglátogatni, amikor öcsémék vigyáznak majd Apura.

A konyhára kevés idő jut most is - nem véletlen, hogy az elmúlt egy hónapban sem született blogbejegyzés. Karácsonyra mindössze egy-két süteményt (például a már bevált mandulásat), sáfrányos hallevest és halpástétomot szeretnék készíteni. Nem éppen különleges, de nálunk a halat mindenki szereti.

Ami engem és páromat illeti, nekünk is kijut azért ünnepből: szeretnék legalább egy-két napot kirándulni, és kicsit többet olvasni együtt, mint a hétköznapokon. A Mikulás egyébként nekem is hozott ajándékot: megkaptam a Paleolit szakácskönyv második kötetét. Mindenkinek szeretettel ajánlom, sok jó ötlet és hasznos infó van benne, nemcsak a paleo-híveknek.
Kötni is szeretnék megint, sok-sok fonal vár rám.

Ami a karácsonyi ajándékozást illeti, ezúttal nem nagyon lesz meglepetés, legalább is kettőnknek. Párom a Rádiótechnika 2012-es évkönyvét kapja, én pedig régi, a gyűjteményemből még hiányzó Fürge Ujjak újságokat kapok. Apu természetfilmeket, falinaptárt és talán szemüveget is, ha sikerül addig még megcsináltatnom. Sőt, szeretnék egy lábtámaszt is az ágya végére. További szeretteink, ismerőseink süteményt, párom édesanyja házi termelésű fűszerpaprikát sógornőm szépséges üvegeiben, a kisgyerekek fajátékot. És még van egy-két személy, akinek valamit mindenképpen... Ez is sokszor ötlet / idő / pénz kérdése.
Aminek viszont örülök, hogy a Mikulásgyárnak is sikerült közben párommal közösen összeállítanunk egy könyvcsomagot, és a Kisütöttük Karácsonyán is szépen gyűlnek a felajánlások.

Hát itt tartunk most a visszafogott készülődésben, pedig a teendők listáját még el sem kezdtem írni...( s most jut eszembe: még néhány üdvözlőlapot is postára kell adnom!)

Őszvégi cserepes pörkölt zöldségekkel gazdagítva

2011-11-19T20:29:00.008+01:00

gondolj egy súlyra,
melyet letehettél és
lélegezz mélyet

(Fodor Ákos: Kis gyakorlat)

Egy ideje újra beleszerettem az agyagedényeimbe. Helyesen mondva, cserépedényeimbe. Kicsit úgy vagyok néha a konyhai eszközeimmel, mint - "némelyik nő mind egyforma" (párom szerint) - aki áll a ruhásszekrény előtt, és azt mondja: nincs egy rongyom, amit felhúzzak...

Mert az egyik edény túl nagy, a másik túl kicsi. Ráadásul egyik sem az én választásom, mert a nagyot ajándékba kaptam, a kicsit meg Anyutól örököltem. Szóval ugye vennék magamnak egy "sajátot". Hát igen, de milyen is legyen? Ne túl nagy és ne is kicsi, és lehet, hogy hosszúkás vagy inkább kerek, és olyan rusztikus, de mégse mázas, és van, ami tetszik is, de az egy vagyon, és van, ami olcsóbb, de azt meg csináltatni kell, kicsit lutri az eredmény, meg hát ki mondta, hogy van nekem türelmem. (Jó, van egy kevés, de azt a bürokráciára tartogatom.)

Szóval marad a már ismerős kompromisszum, vagyis a meglévő edényekkel való barátkozás. Beáztatom, bepakolok a kisebbe, de nem fér. Újabb áztatás, átrámolás a nagyobb edénybe, nem is olyan nagy, csak nehéz. De tetszik ez a dolog. Mindig is jobban szerettem "sütőben főzni", és a cserépedények nagyon tudják ezt a sütve-párolásos technikát. Először az edény pórusaiból és a hozzávalókból párolog a folyadék, majd rövid lére fő és a végére szépen meg is pirul. Ráadásul, mindez a kényelmes minimalusta stílusban: nincs más dolgunk, mint kivárni az étel illatát és elkészültét. Igaz, ez esetenként jó néhány órába telik, de addig akad éppen elég más dolgunk.

Idén először egy füstölt bordás, babos, paradicsomos ételt csináltam cseréptálban, 5 óra alatt készült el a nagyobb tálban, és el is fogyott az utolsó babszemig. Utána (részben időhiány miatt) paprikáskrumplit készítettem benne. Ez nekem nem lett tökéletes, illetve kicsit más lett az íze, mint ahogy szeretem. A héten pedig ez a pörkölt készült disznóhúsból (combból) padlizsánnal és sok más őszvégi zöldséggel, Anyu mázatlan edényében. Abszolút győztesnek szavaztuk, így minden bizonnyal lesz ismétlés. Rövid szafttal igazi (paleo) egytálétel.

Ami pedig a bürokráciát érinti, megint felszívtam magam (időről-időre összegyűjtök némi energiát az új csatákra), és elkezdtem intézni Apunak a rokkant parkolási igazolványt. (Mondjuk már korábban is jól jött volna, Mindenszentek körül, meg most is, a szmogriadó idején.) Hát nem semmi. Már legalább öt közigazgatási szervvel állok napi telefonkapcsolatban, levelezésben, akik persze még egymással sem értenek egyet az ügymenet tekintetében. De a célig igyekszem kitartani. A napi sétákat most megfeleztük, vagyis csak egyszer megyünk ki. A nap hamar lemegy, nagyon hideg is van a kerekesszékben Apunak, és ilyenkor fáradtabb is. Én meg pláne. Ha odafigyelek arra, hogy mikor és mit eszem, ha nem hagyom ki a futást, akkor sokkal jobban bírom. De jöjjön inkább végre a recept:

Hozzávalók (4 személyre): 50 dkg sertéscomb, 1 nagy padlizsán, 3 paradicsom, 2 kápiapaprika, 2-3 szál sárgarépa, 1 sál sárgarépa, 4-5 nagyobb karfiolrózsa, kis darab zeller, fél csokor petrezselyem, 1 kisebb erőspaprika, 2 nagy fej vöröshagyma, 4 gerezd fokhagyma, 2-3 szelet vastagkolbász (nálam a már megszokott Békési csípős, köményes), 250ml víz, 2 tk pirospaprika, 2 tk só, 2 ek zsír

Elkészítés: a (mázatlan) cserépedényt hideg vízbe beáztatjuk kb. 30-45 percre. A húst felkockázzuk, a zöldségeket megpucoljuk. A hagymafélét, a petrezselymet, a kolbászt és a paprika felét apróra vágjuk, a többi hozzávalót nagyobb kockákra. A fűszerekkel összeforgatunk mindent együtt, és így helyezzük a tálba. Ráöntjük a vizet, és rátesszük a zsírt, majd az edény fedelét. Hideg sütőbe toljuk és 200 fokon kb. 3 órát pároljuk-sütjük.

Igazi melegítő, őszvégi fogás. (S persze a konyhában is kellemes meleget varázsol.)

Békebeli mandulás aprósütemény (paleo)

2011-11-13T16:36:00.010+01:00

És idefönn az élet nem is élet,
Csak végtelen sejtésű nyugalom,
A csillagok némán álmodva égnek,
Sötéten szunnyad a falomb.
(Juhász Gyula)

Próbálom utolérni magam az ígéreteimmel is. Úgy terveztük párommal, hogy novemberben lesz egy szabad hetünk, de már a hónap elején látszott, hogy erre nincs sok esély, ráadásul ahogy toljuk a terveket, az idő úgy lesz egyre hidegebb a kimozdulós programokhoz. Talán majd jövőre...

Az idei ütemterven mindenképpen változtatni kell, mert több vonatkozásban sem működött.
De az ígéreteimről volt szó. Párat már sikerült teljesíteni, és múlt csütörtökön végre a Kooktába is eljutottam, Makkához. Szerintem nem mindenki tudja, de nem is titok, hogy október elejétől Makka új munkahelye a Kookta, ahol szebbnél szebb konyhai eszközök közt válogathat, aki arra jár. Igaz, hogy egy-egy darab nem fillérekbe kerül, viszont nagyon tartós, jó minőségű holmikat árulnak. A bolt is nagyon barátságos, kicsit kicsi a sok-sok felhalmozott kincshez mérten, de érdemes rászánni az időt a kutatásra.

Bevallom, nekem kezdettől fogva a kerámia- és öntött vasedények ragadták meg alkotói képzeletemet, de a pénztárcámból nem futja rájuk egyelőre. Viszont sok-sok öntőformát és praktikus kis konyhai eszközt láttam, érdemes a karácsonyi kínálatra és az akciókra is figyelni.

Persze a jó kis beszélgetésen túl üres kézzel nem akartam távozni, így hosszabb belső tusakodás után egy praktikus szilikonforma mellett döntöttem, amiben egész apró sütiket lehet készíteni, a megtöltésük pedig egy egyszerű spatulával történik. A készlet 2 sütőformát (összesen 32 darab sütihez), a már említett spatulát, és a recepttel kiegészített kezelési útmutatót tartalmazza.

A recept nagyon hasznos, mert jól tükrözi azt a mennyiséget, ami a formák megtöltéséhez szükséges és elégséges. Én persze rögtön alakítottam a dolgon, és lett belőle egy paleo sütemény. Az utóbbi időben beszereztem néhány abszolút nélkülözhető, de utamba akadt új alapanyagot, úgy mint nyírfacukrot, kókusztejet. Nem akartam venni, de véletlenül összetalálkoztam velük. Néhány dologhoz ez a nyírfacukor állagánál fogva talán jobb lehet, mint a méz. Nem olcsó, de a minőségi méz sem az, és mi nagyon kevés dolgot édesítünk. Annak ellenére, hogy az utóbbi időben kicsit több édesség készült itthon, mint szokott. Lehet, hogy ez már a tél közeledtét jelzi? Szóval volt ugye nemrégen a paleo habdesszert, elkészült Pocak Panna paleo mogyorókréme (kicsit másképp, párom névnapjára), illetve elég gyakran ittam ezt a forró csokoládét. Az itt következő aprósütemény pedig párom édesanyjának látogatása alkalmából készült.

Hozzávalók (32 darabhoz): 20 dkg őrölt mandula, 5 dkg nyírfacukor (nem paleoknak: kristálycukor), csipet só, fél tk mandulakivonat, fél tk vaníliakivonat, 10 dkg jászvaj (vagy vaj), 2 ek kókusztej (vagy tej), 1 egész tojás

Elkészítés: A jászvajat a tojással és a nyírfacukorral habosra keverjük. Hozzáadjuk a sót, a mandulát, a mandula- és vaníliakivonatot, valamint a kókusztejet.
Ha van ilyen sütőformánk, a spatula segítségével abba töltjük, ha nincs, akkor használhatunk más sütőformát (muffinsütő, bombonkészítő forma), vagy süthetjük egyben egy kisebb tepsiben, vagy kiskanállal kupacolhatjuk sütőpapírral bélelt tepsire.
A formákat nem szükséges kikenni, nem fog beletapadni ez a sütemény.
180 C fokra előmelegített sütőben kb. 12 perc alatt készre sütjük. Utána hagyjuk a formában hűlni, hogy kissé megszilárduljon. Ha már langyos, óvatosan kiemelhetjük a formából.

Nekem másnap ízlett a legjobban, amikor már a nedvesség egy része elpárolgott a süteményből.
Sokáig eláll, gasztroajándéknak is készíthető.

Paleo habdesszert

2011-10-30T19:43:00.006+01:00

– Meghaltál, Jatata?
– Nem haltam meg.
– Nem tudtad kinyitni szemedet?
– Varázslat volt. Abban egyeztünk meg.
– Ők hol vannak most?
– Kicsodák?
– Akik elindultak, mikor kicsi voltál.
– Jönnek valahol. Vagy mennek valamerre.
– Mit láttál, mikor lehunytad szemedet?
– Szállongó fekete pernyéket.
– Honnan szállnak?
– A szememből.
– A pernye micsoda?
– Madár. Icipici fekete madárka.
– Nem akar kirepülni a szemedből?
– Ott van a fészke.
– Fészket rakott icipici fekete madár a szemedben?
– Ott szereti. Amerre nézek, a madár is arra repül.
– Énekel is?
– Nem énekel.
– Nem tud énekelni?
– Nincs hangja. Csak röpködése.
– Nézem a szemedet. Nem látok madarat.
– Mit látsz?
– Esőt látok.
– Esik bennem az eső.
– Bennem nem esik, Jatata.
– Szép idő van a szemedben.

(Sütő András: Engedjétek hozzám jönni a szavakat)

A közelgő ünnepekre gondolva választottam ezt az irodalmi részletet, nagyon-nagyon régi kedves olvasmányomból. Nem mindenki tudja, ezért talán egy mondatot megérdemel, hogy november 1-jén Mindenszentek ünnepe, november 2-án pedig Halottak napja van.

Összeszedtem magam, noha a hosszú hétvégén is dolgozom, és rászántam úgy 20 percet erre a pofonegyszerű desszertre. Eredetije a Paleolit szakácskönyben olvasható, más néven és kicsit másképp. Elhagytam nyírfacukrot, mézet használtam, kókuszzsír helyett pedig jászvajat (tisztított vajat.) Csipet só is került bele, és mivel nem szeretem eltenni a magányos tojássárgákat, - fehérjéket, inkább egyforma mennyiséget használtam. Valóban könnyű, habos desszert, amit tovább gazdagíthatunk akár őszi gyümölcsökkel is.

Hozzávalók (4 személyre): 5 tojás, 2,5 ek méz, 6 dkg jászvaj (tisztított vaj), 2 púpos ek hollandi kakaó, csipet só

Elkészítés: A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjéket a csipet sóval kemény habbá verjük. Közben a sárgájukat habosra keverjük, majd hozzáadjuk a felolvasztott, de kézmelegre hűtött jászvajat, a kakaót és a mézet. Egynemű, sűrű krémmé keverjük, majd óvatosan összeforgatjuk a tojáshabbal.
4 kisebb tálkába tesszük, és 2-3 órára behűtjük.

Tipp: szépen díszíthetjük tetejét kakaószórással is, ha előzőleg papírból kivágunk valamilyen sablont, majd rátesszük a tálkára, és rászitáljuk a kakaóport.

Jászvaj

2011-10-18T20:38:00.014+02:00

Ölünk szaga, könnyünk íze,
idegenkedésünk a szögletes
mozdulatoktól
emlékeztet még vízi Édenünkre
– ám vissza: n i n c s.
Innen csak fölfelé

(Fodor Ákos: Szárazon)

Ahogy megszokhattátok nálam, megint egy nagyon egyszerű bejegyzés és étel következik. Nem is újdonság, hiszen számos helyen olvashattok a tisztított vajról, nyilván sokan ki is próbáltátok.
A folyamat gyakorlatilag abból áll, hogy a vajból eltávolítjuk azt a részt, ami nem zsír, vagyis a vizet és a tejfehérjét (jó esetben cukor nincs benne.) Ily módon egyrészt tartósítjuk a vajat, másrészt főzhetünk-süthetünk vele magas hőfokon, ha szükséges, és az sem utolsó szempont, hogy a tejterméket egyébként valamilyen okból nem fogyasztó emberkéknek némi engedményt teszünk, mivel az így kapott termék kémiai értelemben majdnem 100%-os zsír, a "majdnem"-et esetleg kételyeink és a kötözködők tölthetik meg tartalommal.

Párom szerint én alapvetően kötözködő személyiség vagyok, annyiban tompítva ezt a kijelentést, hogy a tevékenységet szabad a kötőtűimre érteni.
De úgy tűnik, hogy a paleolit konyha, a testkontroll, az allergiások, sőt, tudtommal még a vegánok is elfogadják a tisztított vaj használatát. Én azt gondolom, hogy sok esetben jobb választás lehet, mint a külhoni kókusz- vagy pálmazsír.

Én mondjuk szeretem a vajat. Ez már eleve mellette szól. Itt volt az ideje, hogy Pocak Panna vitaindító bejegyzésére reagálva végre megcsináljam ezt a pofonegyszerű ételt, ami idehaza jászvaj néven ismeretes.

Előtte némi kutatómunkát is végeztem, az elkészítési leírások itt-ott egy kicsit eltérnek, azonban vannak közös pontok, ezek mesgyéjén haladtam én is. Tehát:

Hozzávalók: vaj (mennyisége attól függ, mennyi tisztított vajat szeretnénk és hogy mennyi időnk van)
(lábas, szűrő, géz, kanál, türelem, idő, tűzhely, stb.)

Főzési idő: a vaj mennyiségétől függ! 1 kg vajra 1 órát számíthatunk és ebből arányosíthatunk az általunk használt mennyiséghez.

Elkészítés: a vajat takaréklángon melegíteni kezdjük. Ha elolvadt, gyöngyöző forrásba hozzuk. Ne égjen meg, de főzzük. A keletkező habot szedegessük le róla. Ha már nem keletkezik több hab, akkor a víztartalma elpárolgott. Ekkor zárjuk el a gázt, és hagyjuk 4-5 percet ülepedni. Öntsük óvatosan egy edénybe úgy, hogy az alján összegyűlt fehér üledék ne kerüljön bele. Utána a leöntött, áttetsző, aranysárga folyadékot szűrjük át szűrőn és gézen is. Ha kihűlt, hideg kamrában vagy hűtőben tárolhatjuk. Nem avasodik, és különböző fűszerekkel is gazdagítható, ha nem akarjuk másképp felhasználni.

Az eredmények nagyon eltérőek a kapott tisztított vaj mennyiségét illetően. Nyilván függ attól, milyen minőségű vajat tudunk használni, de van, aki szerint a főzési hőfok sem mindegy.
40-80%-kal számolhatunk, nekem első alkalommal 60%-a lett a kiinduló mennyiségnek, vagyis 50 dkg teavajból 30 dkg tisztított vaj.

Megjegyzem, furcsállottam, hogy az egyik fajta Tolle teavajon (igaz, ez olcsóbb kategória) 77,5% zsírtartalmat olvastam, én úgy tudtam, hogy 80%-nál kezdődik a teavaj, a Magyar Élelmiszerkönyv szerint. De lehet, hogy rosszul emlékszem. Tényleg.

Állatólag a 30 éves tisztított vaj már minden betegséget meggyógyít, ami viszont azt jelenti, hogy minimum addig egészségesnek kell maradnunk...csakhogy kivárjuk.

És még valami. Valami egész más. Itt a képen látjátok ezt a finomságot, a Békési vastagkolbászt. Nem én vagyok a első, aki említést tesz róla, de tényleg dicséret illeti.
Először ezt is a helyi kisboltban fedeztem fel (ameddig még Apuval is könnyen eljutok), de azután ritkán volt nekik belőle. Megszerettem (bár főleg ételekbe használom), s közben egyre-másra olvastam pozitív élménybeszámolókat róla.
Utánanéztem, és kiderült, hogy lehet online házhoz rendelni. Tízezer forinttól ingyenesen szállítják ki (legalább is nálunk), így szeptember közepén bevállaltam egy adagot. Olcsóbb is, mintha a boltban veszem, 2600.-Ft/kg. Persze ennél jóval olcsóbb kolbászok is vannak, de azért egész jó, hogy mondjuk hús, szalonna, pirospaprika, kömény, fokhagyma, só az összetevők. Ennyi.
Bélbe töltik, puha, egyátalán nem mócsingos, finoman füstölt (nem gyorsérlelésű), csípős, de nem tolakodóan. Kiegyensúlyozott íze van. Jól tudom tárolni. Közben párom is hazajött a nomádportáról, azóta ő is eszi. Majd meglátom, meddig tart ki egy adag (kb. 4 kg, 5-6 szál), és mennyire engedhetjük meg a rendszeres rendelést. Mi ugyanis itthon nem készítünk kolbászt (habár van egy megőrzött családi recept), majd egyszer eljön annak is talán az ideje.

Őszi gyümölcstorta magvakkal és nektáriummal

2011-10-01T19:14:00.012+02:00

Itt az idő, Uram. Nagy volt a nyár.
A napórákra árnyékod bocsássad,
s a szeleket ereszd a földre már.
(Rilke)

Nem gondoltam, hogy a hétvégén sütök valamit, de mégis kedvet és időt találtam hozzá. Igaz, hogy emiatt párom (k)örömpörköltje még várat magára.

A paleo sütemények alapját általában olajos magvak (len, mandula, dió, mák) alkotják, esetleg kókusz. Így nem tudunk belőle annyit fogyasztani, mint a hagyományos, liszttel készült süteményekből, de nem is szükséges.
Az aszalt gyümölcsök ugyancsak koncentrált alapanyagok, viszont friss, lédús gyümölcsökkel lazíthatjuk a tésztát. Azt hiszem, az elkészült torta visszaad valamit az ősz gazdag ízeiből és színeiből.

Egy ideje már szemeztem a boltok polcain a Nektáriummal, ami a készítő méhészfamília leírása szerint méz jellegű, 100% gyümölcs- és termelői méz alapú termék, a méhek "dolgozzák át". Természetesen nem méz, bár a család mézet is készít. Kicsit többet jó lenne tudni a folyamatról, de az interneten nem találtam róla bővebb információt.
A színe egész sötét, vöröses barna, az íze valóban a méz és a gyümölcsök keveréke.

Nekem továbbra is segít a kissé korlátozott étrend (nem paleo, de glutén-, cukor- és tejmentes), sikerült visszanyerni Apu rendszeres sétáihoz, a futáshoz és a napi teendőkhöz szükséges energiát, fogyni néhány kilót. A süteményekre ritkán van igényem, inkább párom és a kísérletezés kedvéért készítem.

Apuval most a szellemi együttműködés a legnehezebb. Fizikailag sokkal jobban bírom, de estére belegabalyodok kommunikációs próbálkozásaink pókhálójába. Emellett látom, hogy a napi két sétánál, a kerti nézelődésnél többet szeretne. Ő nemigen észleli, hogy munkanap vagy hétvége van.

Tervezünk egy látogatást a húgához, no meg egy pótszemüveg is kellene neki. Mindez némi plusz lehetőség a kimozdulásra, de sajnos a hosszabb utakat nem bírja, és sok esetben nehéz előre kiszámítani a szükséges időt. Télen megint beszorul majd a lakásba, marad a tévé, a filmek, de már szinte mindent látott, többször is. A felolvasást, rádiót nem igényli, könnyebb követni a történetet, ha kép is van. Tornázni viszont továbbra is utál, de ez a feltétele a sétáknak.

Öcséméknél újabb szép üvegek készültek, érdemes benézni hozzájuk.

RECEPT
Hozzávalók: 1 banán, 1 alma, 1 körte, 1dl natúr narancslé, 20 dkg aranymazsola, 4 ek nektárium, 5 dkg dióbél, 10 dkg kókuszreszelék, 20 dkg mandulabél, 5 dkg tisztított vaj, 2 tojás, egy csipet só

Elkészítés: a magvakat ledaráljuk vagy késes aprítóval megőröljük. Belekeverjük a kókuszt, a mazsolát és a megolvasztott vajat. A körte kivételével a gyümölcsök húsát a narancslével összeturmixoljuk. Ezt is a magvakhoz adjuk, majd beleteszünk egy csipet sót, 3 ek nektáriumot és beleütjük a két tojást. Összedolgozzuk, majd egy kapcsos tortaformába (nálam 26 cm-esbe) öntjük. Tetejét vékony körteszeletekkel rakjuk ki, majd 180 C fokra előmelegített sütőben kb. 40-45 perc alatt megsütjük. Végül 1ek nektáriummal meglocsoljuk. Langyosan már könnyebb szeletelni.

Egyszervolt mangalica

2011-09-27T15:21:00.016+02:00

elölről bújok
öreg kabátomba
így most mintha
megöleltek volna
(Röhrig Géza)

Számtalan ötletet kaphatunk arra nézve, hogyan lehet hasznosítani, ízletes új fogássá alakítani a maradék pörköltet. Nálunk ezzel csak az a gond, hogy emlékezetem szerint még sosem fordult elő otthonunkban újrahasznosításra váró pörköltmaradék.

Az is igaz, a pörkölt nem feltétlenül a leggazdaságosabb módja a hús felhasználásának, amennyiben spórolni szeretnénk. Hacsak nem teszünk alá egy jó adag főzeléket, tésztát, egyebet. Mi most nem tettünk. Viszont ez az egyik legzseniálisabb módja a hús elkészítésének (sajnálom is azokat a nemzeteket, akik nélkülözik), ami semmiképpen sem passzol a gyorskonyha irányzatába, egy rendes pörköltet nem lehet ripsz-ropsz összedobni.
Viszont az eredmény bőségesen kárpótolja az elkészítésén fáradozókat - amennyiben szeretik ezt az ételt. Mi közéjük tartozunk. Én a kocsonyásabb marhalábszárból és a bőrös sertéscsülökből különösen kedvelem. Hús, fűszerpaprika, zsír, só, vöröshagyma, fokhagyma, (zöldpaprika, paradicsom.) Kevés víz, ha már zsírjára sütöttük, azaz megpörköltük kissé. Idő, türelem, figyelem. Minden további fölöslegesnek tűnik.

Az így elkészített pörköltből nemigen marad, ha mégis, akkor olyan minimális mennyiség, hogy nekem a konyhában fellelhető legkisebb ibriket kellett befognom a fényképezéshez. Ez esetben a pörkölt legfeljebb 2 in 1 étel lesz, mivel további átalakítás nélkül, a kihűlt maradékot pusztán villával összetörve mennyei kencéhez jutunk, vagyis legkésőbb vacsorára a maradéknak is nyoma vész. (Lehet ezt a krémet tovább gazdagítani zöldfűszerekkel, csípős paprikával, de felesleges.)

Párom a nomádportán kapott egy adag mangalicacombot a szomszédtól, saját vágásból. A hétvégén készítettük el odakint, bográcsban. Már nincs túl meleg, megint nagyszerű az idő a kerti főzőcskéhez.

(Ha még emlékeztek, a pörkölt többféle hagyományos készítési módjáról itt írtam.)

Hozzávalók: kb. 20 dkg mangalicazsír, 1-1,2 kg felkockázott mangalicacomb, 2 érett paradicsom, egy zöldpaprika, 4 nagyobb fej vöröshagyma, 4 gerezd fokhagyma, 3 tk pirospaprika, 2 tk só, víz

Elkészítés: A kockára vágott vöröshagymát és zöldpaprikát a forró zsírban szép aranysárgára pirítjuk. Beledobjuk az áttört fokhagymát, és ha már érezzük az illatát, rátesszük a felkockázott paradicsomot. Hagyjuk egy kicsit levet engedni, majd jöhet a hús, fehéredésig pirítjuk. Rátesszük a pirospaprikát és a sót, összekeverjük, és hagyjuk lassan rotyogva főni kb. 3-4 órát. Amikor zsírjára sül, időnként egy kevés (nem túl hideg) vizet adunk hozzá. Akkor jó, ha a hús már puha, és a többi hozzávaló finom, sűrű szafttá alakult.

Ja, és persze abszolút paleo étel, párom egy jókora vegyes salátát kapott a sűrűre főzött húsételhez.

Újabb paleo csemegék

2011-09-24T18:54:00.010+02:00

Párom pénteken érkezett meg a nomádportáról, ezúttal a korábbi éveknél rövidebb időt, nagyjából másfél hónapot töltött ott. Viszont kicserélte a ház első oszlopát - sikerült a régihez hasonlót csinálni, és friss meszelést kapott az egész ház, így most már az utcafront fala is fehér, ami korábban halványsárga volt.

Nekem így jobban tetszik, szeretem a vakító fehér házfal és a sötét ablakkeretek, a tető kontrasztját.

Vele együtt a fényképezőgép is hazajött, így sebtében megörökíthettem néhány harapnivalót, ami a napokban készült.

Természetesen itthon kifejezetten paleo menü várta, többek között egy hagyományos húsleves sok hússal és zöldséggel. Elkészült - sokadszor - a mazsolás-mákos sütemény (képen hátul.) Ezt egyébként keserűcsokoládéval is be lehet vonni.
Csináltam egy sós, mandulás kekszet erős paprikával és petrezselyemmel (képen középen), illetve végre nekiálltam Gitta nyers lenmagkenyerének (képen elől.)

Ez utóbbival kapcsolatban annyi kiegészítést tennék, hogy én paradió helyett hazai diót használtam, és sokkal több víz kellett az összeállításhoz, mint amit az eredeti recept említ. Ami az eredményt illeti, az állag, a külső olyan lett, mint Gittáé, viszont az ő kenyere sokkal finomabb. Én ezt azzal magyarázom, hogy egyszerű barna lenmagot használtam, ő pedig az arany lenmagot részesíti előnyben. Legközelebb abból fogom elkészíteni.

A Gitta által megadott mennyiségekből egyébként több, mint 70 dkg, összesen 16 kisebb szelet kenyér lett (szárítás után mérve, természetesen.)

Mindenesetre a nemrég beszerzett egyszerű késes aprítónak nagy hasznát vettem. A házi ételízesítő elkészítése is könnyebb lehet vele.

Ami a paleo csemegéket illeti, mivel nagy mennyiségben olajos magvakat tartalmaznak, természetesen nem lehet egyszerre olyan mennyiséget megenni, mint a hagyományos süteményekből.

Párom születésnapjára pedig (még szeptember elején) egy lenmagos, zöldséges, napon szárított krékert küldtem, amit - fényképezőgép híján - akkor nem tudtam megörökíteni. Talán majd legközelebb.

Receptek:
Mazsolás-mákos sütemény
Nyers lenmag kenyér

Mandulás kréker erős fűszerpaprikával és petrezselyemmel
Hozzávalók (kb. 24 db 5-6 cm átmérőjű krékerhez): 40 dkg mandula lisztté őrölve, 2-3 erős, piros fűszerpaprika, egy csokor petrezselyem (utóbbi két hozzávaló apróra vágva), 8 dkg tisztított vaj (ghí) megolvasztva, 1/2 tk sütőpor, 1/2 tk só, 2 tojás

Elkészítés: a hozzávalókat összegyúrjuk egy tálban, majd hosszúkás hengerré formázzuk, és éles késsel kb. 1 cm vastag szeleteket vágunk belőle. 180 C fokra előmelegített sütőben 15 perc alatt megsütjük. Hagyjuk kissé hűlni (megszilárdulni), mielőtt leszedjük a tepsiről.

A Gömör-Tornai-karszton

2011-09-11T08:45:00.020+02:00

Ha átléped a határt a 27-es úton, valami új kezdődik. A szél itt mindig fúj, folyamatosan kergeti a felhőket, átrendezi a napfény- és árnyékcsíkokat a hegyek szoknyáján. Az út és vele együtt a hegyláncok az addigi észak-déli irányból kelet-nyugat felé kanyarodnak, új és új láncolatok kapcsolódnak, amelyek már nem olyan szelídek, mint amilyenek eddig kísérték utadat.

Magasabbak, meredekebbek, zordabbak: mintha egy másik országba érkeztél volna. És tényleg.

Az első, ami szembeötlik, egy magas, sziklás hasadék. Ez Szádelő vagy Zadiel. Ha nem igyekszel sehová, egyszer szánj egy egész napot arra, hogy megmászd itt a hegyet, és fenn sétálhass a hasadék tetején. Hogy onnan nézhess hazafelé vagy messze a világba.

(Na jó, közben megállhatsz egy sztrapacskára az út közepe táján.)

Ha tovább mész, a hegyláncok előtt egy különálló magaslaton megpillantod a tornai várat. Lenyűgöz látvány. Olyannyira, hogy a várból is szeretnél látni mindent. Hol is jársz? Még mindig a Bódva folyó mentén, a Gömör-Tornai-karszton.

Most felkapaszkodsz a várba a szűk, sziklás ösvényen. Szemeddel nemcsak a kilátást, hanem a híres tornai vértövet is kutatod.

Elfáradsz.Leülsz. Megcsodálod a gombákat, a pillangókat, az élet természetes, velejáró, és mégis nélkülözhetetlen dolgait. Azután felérsz. Előbukkannak a falak, az 1357-ben emelt vár történetének morzsái. Ezért jöttél? Talán.

Vagy csak hogy nézz, vagy csak hogy: láss.

(S ha gasztro-élményre is vágysz: van egy kis halászcsárda a várhoz vezető út elején.)

Paleo-nyers-testkontroll mix

2011-08-30T22:41:00.016+02:00

Több mint 2 éve írtam itt a blogon arról, hogy milyen elveket követve táplálkozunk párommal együtt. Leírtam véleményemet bizonyos ételcsoportok fogyasztásáról, húsevésről, tejtermékekről, reformételekről, vegánságról, nyersevésről, mértékletességről.

Azóta történt egy s más. Egyrészt természetesen idősebbek lettünk, és ezt a testünk is tudja, jelzi. Lehet, hogy mi is tőle tudjuk. Édesapám megbetegedett, majd lebénult. A főzésre, blogra fordítható időm kevesebb lett, az ápolással járó fizikai megterhelés pedig állandó részévé vált az életemnek.
Párom majd egy éve áttért a paleolit táplálkozásra.

Mindezek a változások természetesen a konyhát sem hagyhatták érintetlenül. Elsősorban a legutóbb említett paleolit étrend késztetett arra, hogy átgondoljam saját étkezési szokásaimat. Korábban egy-két korlátozástól (pl. kevés tejtermék, hús, cukormentes étrend) eltekintve csupán a mértékletesség elvét igyekeztem követni, bár még korábban, nagyjából jó húsz éve a testkontroll "dogmái" ivódtak belém. Ebből következett, hogy a paleot mindig a testkontrollal vetettem össze, és bár sok az átfedés, van néhány lényegi különbség. Újra fontossá vált tisztáznom a magam számára, hogy mi lehet a jó út. Ehhez kizárólag a józan eszemre, minimális biológiai tanulmányaimra és a logikára támaszkodom, mert ezek alapján vagyok képes megérteni vagy elfogadni valamit.
A tudományos kutatások - bármily meggyőzőek - számomra - tudás híján - nem értékelhetőek. Mások beszámolói, tapasztalatai viszont annál inkább.

Lezárhatnánk persze a kérdést annyival, hogy nem kell a sok trendi diéta, életmódváltás, az ember egye azt, amit a szülei is ettek, legyen mértékletes, fogyasszon sokféle ételcsoportból, mozogjon és kész. Azok, akiknek ez elegendő, irigylésre méltó helyzetben vannak.

Nekem nem. Leginkább Apu betegsége világított rá, hogy ez nem elég. Egyszerűen muszáj volt valahonnan energiát felszabadítani. Az évek során kevesebb evés és ugyanannyi mozgás mellett felszedett 8-9 kiló is ezt mutatta. Nem arról van szó, hogy megijedtem volna. Egyszerűen arról, hogy fáradtabb vagyok, és hogy fizikai erőnlétem az ápolás mindennapi feladataihoz vagy az aktív kikapcsolódáshoz vagy a korábban napi rendszerességgel végzett futáshoz nagyon-nagyon kevés. Esténként csak beájultam az ágyba. Szóval muszáj volt változtatni.

Ráadásul párom a paleo étrendtől egyre energikusabbá vált, még nagyobb lett a különbség a kettőnk amúgy is nyilvánvalóan eltérő fizikai erőnléte között.
Azt sem mellékesen jegyzem meg, hogy a tágabb környezetemben jó néhány embernek vannak állandó jellegű vagy gyógyszeres kezelést igénylő egészségügyi problémái, noha fiatalabbak nálam. Az allergiákat már nem is említeném. Nagyon kevés emberrel találkoztam, aki az allergiák és a táplálkozás között lát némi összefüggést...

Érdeklődéssel olvastam és olvasom a paleo étrendről szóló könyveket, cikkeket. Személy szerint több alapelvével tudok azonosulni, de van olyan, amivel nem.
Megvalósítani nekem, a szénhidrát-függőnek még nehezebb.

A szénhidrát-függés azonban veszélyes dolog, és mivel a hízásra való hajlam bennem is megvan, így még inkább. Nem vagyok allergiás semmire, így szerencsésnek mondhatom magam, de ez nem jelenti azt, hogy minden jót is tesz.

Megpróbálom rövidebbre fogva összegezni, mire is jutottam: van egy közös pont a paleoban és a testkontrollban, ami eddig is jól működött nálunk: a sok nyers gyümölcs és zöldség fogyasztása és a tejtermékek, cukor illetve a feldolgozott élelmiszerek elhagyása.
Ez tehát maradt így, ahogy van. Arra kezdtem jobban figyelni, hogy hogy a nyers ételek túlnyomóvá váljanak az étkezésemben, így naponta csak egyszer (ebédre) és kis mennyiségben eszem részben hőkezelt ételt, szintén nyers salátával. Abszolút egyetértek azzal az elképzeléssel, hogy valójában minden ételünket nyersen kellene elfogyasztanunk, mert élő sejtek és hasznosítható tápanyagok így maradnak benne. Még akkor is, ha a növényeket, állatokat mindenféle veszélyes anyagokkal kezelik. Más kérdés, hogy mit tudunk nyersen elfogyasztani, és már ez is figyelmeztető jel. Ha valamit nem tudunk nyersen megenni, azt nem biztos, hogy fogyasztanunk kéne.

Mára kicsit megváltozott a véleményem a testkontroll vegán embereszményéről. Azt hiszem, inkább a mindenevőkhöz állunk közelebb, így bizonyos(!) húsok, főleg hal, tojás, zsír helyet kaphat az étkezésünkben. De nem annyi hús, mint a ragadozók étrendjében, mert azok végképp nem vagyunk.
Ugyanakkor rágcsálók sem, hogy gabonafélékkel tömjük magunk, amit jellemzően szintén nem tudunk nyersen megenni.
Vagyis elhagytam egyelőre a gluténtartalmú élelmiszereket, a gabonák közül egyedül rizst (inkább barnarizst) fogyasztok kis mennyiségben.
Elhagytam a paleo által is kifogásolt hüvelyeseket, amik szintén nem esnek jól nyersen (kivéve talán a friss borsót.) Szinte soha nem eszem régi kedvencemet, a krumplit, bár azt gondolom, ezzel majd néha kivételt teszek. Ugyancsak elhagytam a 100%-os, de hőkezelt gyümölcsleveket.
A hidrogénezett (nem hidegen préselt) növényi olajok és margarinok már réges régen elhagyták a konyhát. Kacsa-, liba- és disznózsírt, hidegen préselt oliva- és lenolajat használunk. Eltesszük a tőkehalmáj olaját is, ezt fűszerekkel salátára vagy halas ételekhez adjuk.
Továbbra is figyelek arra, hogy nagyobb mennyiségű hőkezelt szénhidrátot és fehérjét ne egyek egyszerre.

Nézzük akkor, mi kerülhet párommal közös virtuális bevásárló kosarunkba:

Nyers gyümölcsök és zöldségek (kivéve hüvelyesek)
Olajos magvak, aszalt gyümölcsök, mák, kókusz
Gombák
Halak
Tojás
Bizonyos hidegen préselt növényi olajak és állati zsírok
Ásványvizek, teák

(mértékkel nyers húsok, házi készítésű és nem gyorsérlelésű hústermékek: kolbász, disznósajt, szalonna)
(házi készítésű mustár, majonéz, ketchup)
(ecetek, fűszerek, só, szükség szerint méz)

Engedmény:
Páromnak ezen kívül: több hús, néha kávé, barnasör, esetleg csemegekukorica
Nekem ezen kívül: (barna)rizs, néha vaj vagy krumpli kis mennyiségben

Hiszek benne, hogy minden, valamiképp korlátozó étrend (nem éhezésről van szó) jó hatással lehet, mert kisebb mennyiségű és/vagy kevesebb féle ételt kell a szervezetnek megemésztenie. (Ezért fogynak az emberek például a szétválasztó diétákkal is.) Több energiánk marad másra. Tápanyaghiánytól viszonylag ritkán kell tartanunk az európai életszínvonal mellett.
Ugyanígy hiszek a nyers ételekben. Nem csodaszernek vagy trendnek tartom, hanem a normális, természetes étkezéshez történő visszatéréshez, elég, ha csak az élővilágból indulunk ki. Étrendkiegészítők helyett így elegendő vitaminhoz juthatunk, számomra - hacsak nem betegség miatt kapja valaki - a szintetikus vitaminok, készítmények nem túl meggyőzőek.

Hiszek abban, hogy a tej az emlősök újszülöttjeinek bizonyos ideig szükséges táplálására szolgál, nem másra, később nem fogyasztják, főleg nem egyik a másikét. Sok más remek kalciumforrás létezik.
A cukor meg szokás kérdése, de mára mindenki tudja: holt anyag, ráadásul komoly gondokat tud okozni.
A gabonáról már szintén írtam, sokaknak segített a gluténmentes étrend, én is kipróbálom.

Mindezek - ha korlátozásnak is tűnek - nekem nem azok. Egyetlen hiányérzetem a kenyér volt egy darabig, amivel lehet tunkolni, vagy rákenni kedvenc kencéimet. Mára viszont sikerült megfelelő helyettesítőt találnom, a soktojásos - nekem ezért nem kedvenc - paleo kenyerek helyett Gitta remek krékereit és nyers lenmag-kenyerét.

Az utóbbiról bővebben is szeretnék majd írni, nemrég kértem tőle egy kisebb mennyiséget kipróbálásra. Ha beválik, én is szeretném időnként készíteni.

Az eddigi eredményeim biztatóak, nem állítom, hogy a hőség segítségemre lett volna a talpraállásban, de azért többet futok, több az energiám (még ilyen bejegyzésre is futja késő este), szebb a bőröm, és elindultak lefelé az összegyűjtött kilók. Apuval jobban bírom, ha nem is a hegymenet sétákat, de például az emeléseket. Nem állítom, hogy jól esik, viszont újabban nem ébredek reggeli derék- és hátfájásra. Hogy meddig, az majd kiderül. A többit meglátjuk. Soha ne mondd, hogy soha - alapon én sem állítom, hogy mindig így fogok étkezni. De izgalmas kísérlet, és bizonyos elvei már nagyon régen részei az életünknek, ehhez jött csak néhány új, illetve némiképp változott egy-két régi.

Ebbe az étrendbe is szépen illeszkedik jó néhány hagyományos magyar étel, úgy mint a pörköltek, gulyás, káposztás ételek, halászlé, stb.

Joggal kérdezhetitek, mi a helyzet Apu étkezéseivel. Nos, őt az állapota miatt sem akarom korlátozások alá vetni. Étrendje másfél éve a következő:
Reggelije nyers gyümölcs. Ebédje valamilyen számára is könnyebben ehető egy (kis) fogás, pl. főzelék pörkölt feltéttel, rizs vagy krumpli valamivel, néha tésztaféle. Délután 1-2 gyümölcsös pite vagy pogácsa. Vacsora: nyers gyümölcs. Már nem iszik kávét. Nagyon ritkán sört, de inkább sok gyümölcslét fogyaszt. Tejterméket nem eszik. Már nem dohányzik.
Természetesen ettől nem pattan ki az ágyból, mert az agykárosodás nem visszafordítható. De a sok fekvés mellett is leadta jelentős túlsúlyát, állapotához képest meglepő módon bonyolultabb összefüggéseket is képes átlátni, illetve fizikailag igyekszik segíteni a mozdulatokat. Az idegrendszer azonban a betegséggel együtt károsodott. Az akaratlagos vezérlés, a kommunikáció is, de tanulni azért még mindig képes. A gyógyszerek 90%-át elhagytuk, vérnyomása nélkülük is normális. Az ő állapotát inkább az befolyásolta nagyon kedvezőtlenül, hogy a mozgásterápiát rendre elutasította.

Befejezésül elmondhatom, hogy talán ezek után sem lesz unalmas a blogom az olvasóknak, hiszen épp elég alapanyag maradt, amit használhatok, arról nem is beszélve, hogy a több száz hagyományos receptet továbbra is lehet itt böngészni, kipróbálni.

(A nyári képes beszámolót pedig - ahogy időm engedi - hamarosan folytatom.)

Miskolci hangulatok 2

2011-08-24T07:52:00.009+02:00

Nagyon tetszenek ezek a lakatok, örömmel fényképezem, ahol csak látok ilyet. No nem a mögöttes tartalom kedvéért, mert gyanítom, hogy a lakatot kattintgatók sorsa éppolyan kiszámíthatatlanul alakul, mint azoké, akik nem lakatolnak.

Mégis, kedves szokás, nem zavar senkit, s ami a számomra a lényeg - ahogy már az előző bejegyzésben is olvashattátok - a napfény, az eső, a páratartalom, vagyis a természet rendező ereje utánozhatatlan harmóniát teremt a dolgok között.

Ez a lakatbirodalom is ilyen egységes, hiába a szíves, rózsaszín lakatok, ha együtt nézed, mindegyik beleolvad a képbe, és valami fémes-fényes, kicsit avitt szépséget mutat. Bizonyára minden lakatnak megvan a maga története is, de azt már a nézelődőnek nem feladata kideríteni, annál is inkább, mert lakat mögé zárt titok. Szeretem a rozsdaszínt, a vöröset, az ezüst-arany-réz tompa ragyogását itt. Alattuk csillog a napfényben a Szinva, amit itt, a város központjában kőhíd, sétáló-pihenő tér ölel körül.

Van itt egy szoborpad is, éppen a Kor Hely Kocsma bejárata előtt. Ha nem figyeled meg, igazából éppen olyan hagyományos padnak tűnik, mint a többi a téren. De ezen a szoborpadon szoborlányok ülnek, úgy, mintha egymással beszélgetnének, de úgy is, hogy egy ember még éppen beülhet közéjük. Ahogy szinte mindenki meg is teszi, valahogy szeretjük az ilyesmit, pedig nincs benne semmi különleges. A szobrok könnyedek, párom észreveszi, hogy mindegyiket - valószínűleg - ugyanarról a lányról mintázták: három lány, de mégis egy. Én meg az egyik szoborlány ruhájának kidolgozását figyelem, milyen légies ebből a kemény anyagból is. Nem úgy, mint az óriásra torzított Marylin Monroe-szobor Chicagoban, amely bármilyen élethű is kívánt lenni, sem mérete, sem kidolgozása okán nem ad vissza semmit a színésznő bájából. Kár. Másrészt meg milyen jó, hogy nem nálunk és nem Miskolcon áll az említett borzalmas alkotás. Maradunk itt, az emberléptékű, névtelen szoborlányok társaságában.

Miskolci hangulatok 1

2011-08-20T14:43:00.009+02:00

A természetben mindig szép formák és szép színcsoportok vannak... Ha az ember a természettől valamit elvon, hogy saját kívánalma szerint alakítsa: az eredeti szépségét többé-kevésbé háttérbe szorítja rajta, s néha szépet, többnyire rútat formál belőle... A természet a végtelen alkotó végtelen szépségét hordja. Az emberi készítmények a véges alkotók különböző szépségű művei. (Weöres Sándor)

A természetben nincs semmi ízléstelen. Sőt: még az emberi ízléstelenséget is helyre-javítja. Nézz meg egy villamoskocsit: sárgára kent, otromba skatulya. De ha a hegyről nézed a várost, a színek egymáshoz illeszkednek és a mozgó kis sárga villamosok is gazdagítják a látványt. Vagy vegyél egy ronda csillárt, amilyet a legtöbb polgári lakásban láthatsz: vidd ki az erdőbe, ásd el a földbe a gyökerek közé, menj érte néhány hónap múlva és meglátod, hogy a természet megszépíti, amennyire csak lehet...
Érdemes szemlélgetni a nyirkos, romló falakon alakuló foltokat, repedéseket. Szebb rajzok, szebb színcsoportok nincsenek sehol. A foltok tömör, vagy szétkuszálódó formái, a repedések vaskos, vagy ezer-szálkájú vonalai oly teljes hamóniájúak, amit az emberi művészet csak legtisztább korszakaiban ér utól. S a legtöbb-változatú színnek, a szürkének zöldes, kékes, sárgás árnyalatai, vörösek, tompa-zöldek, rozsda-színek, mindig egyszerű és hatalmas harmóniában... De az emberi szem vásári lim-lomhoz szokott és nehezen igazodik az isteni-széphez. (Illés Árpád festőművész)

Miskolc lassanként a MI városunk lesz. Minden szépségével és rútságával együtt, egy iparváros örökségével és turistákat csalogató jelenével. Párom itt született, ha jövünk, hazajön ide, és velem együtt újra meg újra felfedezi a várost. Az avasi pincesort, a sok felújított ház között régi munkahelyének időrágta falait.

Véletlenül kiderül az is, hogy itt van az ország egyik legjobb fagyizója, a Kisgergely-birodalom. Mi ugyan nem szoktunk fagyizni, de ha ezt az első hatba sorolják, hát kipróbáljuk híres kézműves fagylaltjukat. Az ár ugyanaz, mint a főutcán máshol, 170 Ft gombóconként. (Fogalmunk sincs, a fővárosban mennyi.) A kisüzlet zárva, de szemben a sarkon nyitva a cukrászda. Kiderül, hogy a főhadiszállásuk tulajdonképpen Diósgyőrben van. Oda már nem megyünk ki, pedig a minap a Csanyikból hazafelé útbaesett volna. Láttunk is egy helyes kis fagylaltoskocsit lassan elzötyögni a bicajaink mellett, azon is a Kisgergely név állt.
S hogy milyen a fagyi? Sokféle. Talán nem kéne úgy agyondíszíteni. De most mindenütt ez a trend. Viszont a puncs puncsízű, a csokoládé csokoládé ízű. Én mindig maradok az alapoknál, párom sárgabarackot és fahéjas zöldalmát választ. Jó. Nem túl jeges, nem túl krémes. Gyerekkorunk ízei.

Úton és itthon

2011-08-08T21:51:00.012+02:00

Augusztus első hetét hosszas készülődés után aktív pihenéssel tölthettük, testvérem vigyázott Apura és fáradhatatlanul vitte hosszú sétákra. Mi pedig felkerekedtünk és elautóztunk Miskolcra, párom anyukájához és Laci bácsihoz. Ez volt a kiinduló bázis, ahonnan hosszabb-rövidebb utakat tettünk országon belül és túl. Meglátogattuk természetesen a Nomádportát is. Párom ott is maradt egyelőre, a házon vannak javítanivalók.
A fényképezőgép is nála maradt, csak az elkészült fotókat hoztam haza. Így fényképezni mostanában nem fogok, helyette az utazásunk pillanatait szeretném megosztani az Olvasóimmal a közeljövőben. Ezek a pillanatok azonban néha-néha gasztrovonatkozással is bírnak, úgy hiszem.

Megpróbálok majd időrendben haladni. Kiindulásképpen le is írom mindjárt, mikor merre jártunk. A későbbi bejegyzésben pedig jöhetnek a fotók és a részletesebb élménybeszámoló.

júl. 30. szombat - érkezés Miskolcra koradélután
júl. 31. vasárnap - egy nap Komjátiban, a Nomádportán
aug. 1. hétfő - Pingyom
aug. 2. kedd - Miskolc (Szinva, belváros, Avas)
aug. 3. szerda - Komjáti - Tornanádaska - Torna - Tornai vár (Szlovákia) bicajjal
aug. 4. csütörtök -Miskolc - piacozás a Búza téren
aug. 5. péntek - Csanyik bicajjal
aug. 6. szombat - Zsarnai ócskapiac, Kisgergely cukrászda
aug. 7. vasárnap - hazaút vonattal

Fekete kenyér

2011-07-23T22:29:00.009+02:00

Több mint húsz évvel ezelőtt ettem sok fekete kenyeret, egy kedves kelet-német családnál. Reggelire és vacsorára ezt kaptuk vékonyra szeletelve, vajat hozzá. Csak a hétvégéken és ünnepeken került fehér kenyér az asztalukra. Nekünk ez újdonság volt, akkoriban itthon természetes volt a fehér búzakenyér, viszont barnát, feketét nem lehetett már látni a polcokon, mi ennyivel "előrébb" voltunk. A tudatos táplálkozásnak még a szele sem ért el hozzánk, sem az NDK-ba, így ők azért ették a feketét, mert ez volt az olcsóbb, mi azért a fehéret, mert nekünk már ilyen is jutott. Nem voltak (már/még) teljes kiőrlésű és más egyéb látvány-kenyerek, azok csak később szivárogtak vissza a kínálatba, ma meg már természetes, hogy drágábbak, mint a fehér kenyér. Fordult a világ megint egyet.

A német fekete kenyér tényleg nagyon sötét volt (ma már nehéz is előállítani), és sűrű, de nem túl nedves. Talán ezért szerettem nagyon, mert amúgy inkább a laza, szikkadt, ropogós kérgű kenyereket szeretem, nem a friss, puha bélzetűt. Emiatt általában kerülöm, hogy formában, jénaiban vagy gépben süssek, inkább csak úgy, tepsire borítva a tésztát.

Az én kenyerem már nem a "régi" fekete kenyér, ahhoz másféle liszt kellene, azt hiszem.
Egy kicsit persze utánanéztem, milyen hasonló receptek lelhetők fel, de nemigen akadt kedvemre való. Inkább csak ötleteket kaptam. Az adott volt, hogy rozslisztet használjak, és lehetett volna kovásszal vagy sörrel, de ezúttal inkább a gyors öntött rozskenyér volt a kiindulópont. Tettem hozzá némi kávét, kakaót és köményt, valamint egy kevés vörösborecetet. Az eredmény azonban teljesen kenyér ízű, egyik hozzávaló sem lóg ki, inkább a színhez járult hozzá valamiképp. Ennek örülök, mert már többször írtam, hogy nem nagyon kedvelem a fűszeres kenyereket, legyen inkább semleges gabona ízük, hiszen, ami rájuk kerül, általában úgyis meghatározóbb.

Jó egy hónap kihagyás után ma végre ismét futottam úgy 40 percet. Eddig képtelen voltam rá a hőség meg a már állandósult derék-hát fájdalmak miatt. A zombi vérnyomásról nem is beszélve... Egy ideje azonban kenegetem magam a Vali javasolta pacikenőccsel, így egy kicsit jobb. És persze az időjárás is nekem segít most. Ami jó nekem, az ugye nem jó Apunak, és fordítva. Kár, hogy így működik a világ. Vagyis ha én többet pihenhetek, akkor ő kevesebbet mehet ki... Tegnap azért megint tettünk egy órás sétát, és azalatt ő pont el is fárad. Én is. Ma pedig ablakpárkányt szeretnénk nézni neki az OBI-ban. Talán oda a kerekesszékkel is beférünk. Túl messze nem vihetjük.

Hozzávalók: 230 g teljes kiőrlésű rozsliszt, 270 g Graham liszt, 1 ek zabkorpa, 2 ek kakaó, 1 tk barnacukor, 2 tk só, fél tk őrölt kömény, 100 ml kávé, 300 ml víz, 7 g szárazélesztő, 3 ek hidegen sajtolt olaj, 1 ek vörösborecet

Elkészítés: A tészta hozzávalóit pillanatok alatt egynemű masszává dolgozzuk, vagy a kenyérsütő dagasztóprogramjára bízzuk. Nagyon lágy tésztát kapunk. Kb. 3 órát lassan kelesztjük (vagyis nem kell meleg helyre tenni.) Ezután a sütőt 270 fokra előmelegítjük, egy tepsit sütőpapírral kibélelünk. A tésztát egy olajos spatula (lapátka) segítségével összeszedjük és a tepsire öntjük nagyjából cipót formázva. 270 fokon 20 percig sütjük, majd 220 fokon további kb. 15 percig, illetve amíg megsül. Fakanállal kitámasztott sütőben hagyjuk kihűlni.

Ha egy kicsit többet foglalkozunk a formázással sütés előtt, akkor a buborékok szép gömbölyűek lesznek a kenyérben, én csak ráöntöttem a sütőlemezre.

Kovászos uborka avagy ki mivel hűsöl?

2011-07-15T22:14:00.015+02:00

Gyerekkoromtól kezdve állandó kedvenc a kovászos uborka. A lehető legegyszerűbben készítem. Fokhagyma nélkül. Nagyon szeretjük ugyan a fokhagymát, de a kovászos uborka odahaza mindig enélkül készült, s mivel így volt tökéletes, azóta sem éreztem szükségét, hogy másképp csináljam - annak ellenére, hogy sokfelé igen népszerű a fokhagymás változat. Párom édesanyja is ezt készíti.

Legszívesebben bográcsban főtt pörkölthöz eszem vagy krumplis tésztához.

Ebből a nagyon egyszerű ételből elegáns helyeken azonban finom levest is kínálnak egy kevés sűrű joghurttal, zöldfűszerekkel összeturmixolva. Pirítóssal vagy kemény sajtokkal is nagyon finom.

Bizonyos tájegységeken a káposztát is kovászolják, és ételeket főznek belőle, hasonlóan, mint a jobban ismert savanyú káposztából. Egyszer talán én is kipróbálom.

Minap a Facebook-on arról beszélgettek a bloggerek, micsoda hűsítő finomságok készíthetők uborkából. Szóba kerültek koktélok és az uborkás limonádé is. Nekem meg az jutott eszembe, hogy nyáron a megszokott gyümölcslevek mellett legszívesebben a kovászos uborka levét iszom hűsítő italként.

Hozzávalók és elkészítés:

Végy tehát 3-4 jó meleg nyári napot, 2 és fél kiló apró uborkát, 1 csomag virágos kaprot, egy zsömlét vagy egy szelet kenyeret és egy ötliteres üveget. Az üveget mosd el alaposan, a kapor felét helyezd az üveg aljára. Az uborkák végét vágd le (így ellenőrizheted, ha esetleg keserű lenne köztük), majd vagdosd be őket hosszában (ezzel elősegíted a kovászolás folyamatát és könnyebb is lesz szétszedni étkezéskor.) Az uborkákat helyezd az üvegbe, majd tedd a tetejükre a zsömlét vagy a kenyeret és a kapor másik felét.

Készítsd el a felöntőlevet:

2,5-3 liter meleg vízben oldj fel literenként 1 evőkanál sót. Öntsd rá az uborkára, úgy, hogy mindenestül ellepje. Egy kistányérral takard le az üveg száját, és állítsd napos helyre. Az uborkák méretétől és az időjárástól függően 3-4 nap alatt készül el. Mielőtt szétszednéd, kóstolj meg egyet, ellenőrizd, hogy jó-e már. Legyen teljesen érett, de roppanós. Ha még kissé nyers ízű, hagyd állni még egy napot. Amikor kész, eltávolíthatod a kaprot, a zsömlét vagy a kenyeret (mehet a komposztáló helyre), és befőttes üvegekbe szétrakhatod az uborkákat. A levét szűrd át, úgy öntsd az üvegekbe. Hűtőben hetekig is eltartható.

Üvegek (újra)

2011-07-09T22:32:00.015+02:00

Egyszer már írtam sógornőm munkáiról, fotókat is tettem fel, a minap azonban megint benéztem az oldalukra, és meglepődve fedeztem fel jó néhány új darabot. Az üvegek egy része ismerős, párommal közösen gyűjtöttük, a fotók viszont megint csak újak, az őszi-téli fényjátékot és barnás színeket felváltotta az üde zöld nyár. (A fényképeket öcsém készíti.)

Továbbra is elfogultan-elfogulatlanul ajánlom őket konyháink vagy mások örömére, akár gasztroajándék is kerülhet beléjük.

SzentLászlóTárnics kézművesbolt

Ami minket illet, alig eszünk ebben a hőségben, csak gyümölcsöt, gyümölcsöt, gyümölcsöt. Olyannyira, hogy már időnként a bolti smucira is elcsábulunk. Smucinak párom a smoothie-kat nevezi, ha nem lenne nyilvánvaló... És ha még így sem, ez gyakorlatilag többféle friss gyümölcs turmixolva, így boltokban is a hűtőpulton található, ha van.
Ebben persze semmi újdonság, mert egyébként én több, mint 15 éve, párom is évek óta, szóval mindketten ezt reggelizzük, persze otthoni változatot, amit párom - korábban nem hallván a smuciról - egyszerűen csak misz-majsznak nevez.
Minek akkor a bolti smuci - vetődik fel a kérdés. Nos, mint tudjuk, a változatosság gyönyörködtet, noha pénzért adják.

Viszont ingyen (!!!) kaptunk egy nagy kosárnyi sárgabarackot egy kedves ismerősömtől, Edittől. A barack Százhalombattáról érkezett, apróbb, de finom, édes. A kosár alatt rendes, piaci bevásárlókosarat kell érteni. Tehát jó néhány kiló volt. Adódott volna valamilyen feldolgozás lehetősége, de mi ezzel nem éltünk, leszámítva a reggeli misz-majsz-smucikat, mindet megettük úgy 4 nap alatt.

További gyümölcsellátmányra van kilátás, ezúttal Makka jóvoltából.

A nappalok és az éjszakák viszont nehezen viselhetők. Tavaly is ilyenkor voltam a legfáradtabb. Szobánkban a legutóbbi két estén 31 és 34 fok volt. Apunál, aki alattunk lakik, csak 25-26.
Apu napozóágya a derekamat és a hátamat is alaposan kikezdte, mivel igen alacsonyra kell fektetni, majd onnan felemelni. És még a hőségben is igényli a napi sétákat.

De a forróság is jó valamire. Nemcsak aszalni a napon, vagy gyümölcsöt majszolni, sörbetet csinálni, hanem például uborkát kovászolni. Párom nem szereti, csak a savanyított uborkát, mi viszont Apuval imádjuk.

Örülök neki, hogy kis darabokra vágva ezt meg tudja enni, illetve a levét is meginni, mert egyébként - a betegségéből adódóan - a nyelés is állandó probléma, nagyon meg kell válogatni az ételeket, italokat.

A kovászos uborkáról lehet, hogy lesz egy külön bejegyzés, leginkább csak azért, mert idevaló erre a blogra, akármilyen egyszerű dolog is. Vagy éppen azért.

Zöld és piros - nyárközép képekben

2011-06-30T21:49:00.017+02:00

Férfi (felcsillanó szemekkel): Torta!!!
Nő (kedvesen tompítva a kitörő lelkesedést): Csak vizet kellett adni a porhoz. Nem bonyolítom túl a dolgokat.

Ezt a pár mondatot Apunál csíptem el minap, egész véletlenül, egy amerikai filmből. Arra gondoltam, hogy mostanában nálam is készült pár étel így, például a lecsós-padlizsános vajbab, ahol is némi frissen főzött zöldbabhoz adtam egy üveg (tavalyi) padlizsános lecsót. Kész is volt az ebéd pikk-pakk. Hasonló elven különböző rizs-alapú ételek is készültek, a munka és az Apuval való séta mellett mondjuk csak klónozásommal lehetne esetleg bonyolultabb dolgokat előállítani hétköznap.

De azért van egy s más. Beindult a piros projekt, vagyis paradicsomot, kápiapaprikát aszalok, ugyanis többet kaptam (ajándékba), mint amennyi elfogy, vagy befér a hűtőbe. Ez még ugyan nem a paprika-paradicsom szezonja, az aszaláshoz meg kifejezetten vacak az idő, de máshoz nem volt most kedvem, így előkaptam az aszalógépet addig is, míg nem süt a nap (már hazahoztam a nomádportáról.)

A fügefánk is igen jól érzi magát, mondjuk ha nem veri el a nyári jégeső, vagy nem jön zord ősz, egész komoly termésre számíthatunk már idén. A piciny fa négy vékonyka ágán már most 60-70 fügekezdemény van, kisebbek, nagyobbak, és egyre csak jönnek újabbak. Fotózni elég nehéz, valahogy nem tudom egyben levenni, vagy csak sziluettben. De azért többet mutat, mint az áprilisi állapota, amikor is párom egyszerűen csak botnak nevezte friss szerzeményünket.

Apunak egyelőre szobafogság van az állandósult esőfelhők miatt. Emlékeztettem is, hogy Medárd napján esett, ami persze nem derítette jókedvre. Viszont ma autókázott velünk Soroksárra, az egyik ügyfelemhez. Egyáltalán nem egyszerű őt az autóba beültetni és kivenni, mert elég szűk a hely, ketten alig férünk hozzá. Nem arra tervezték, hogy kerekesszékkel odaálljunk az ajtóhoz és ki-beemeljünk valakit. A kocsiba ülni is fárasztó lehet, de most jól elnézelődött. Erzsébeten mentünk keresztül, ahol több, mint 30 évig laktunk, újra megnézhette a régi háztömböt. Neki nagy dolog egy ilyen kimozdulás a mindennapos környezetéből.

Nyaralás nincs tervben, legfeljebb egy hét Miskolcon vagy a nomádportán, ha addig öcsém tud vigyázni Apura. Talán augusztusban. De egyelőre a nyári tanítás mellett itt a negyedéves könyvelés is, így konyhai projekt legfeljebb akkor lesz, ha már kimenekülnék az angol és a számok birodalmából. Valami friss, könnyű, savanykás gyümölcslekvárt azért szeretnék...

2011.07.02. (utóirat)
Ma párom hősiesen megvédte a fügetermést. Amikor meghallottam a jégesőt, szaladtam ki, hogy megnézzem, mi lesz. Ekkor ő már ott állt a fa tövében egy nagy esernyővel a kezében, azt tartotta a lomb (és a feje) fölé, míg a borsószemnyi jegek sűrűn hullottak. A kis fának is van előnye. Kár, hogy nem fotóztam le. Szerencsére a jégeső nem tartott sokáig.

Öntött rozskenyér és kakukkfüves paradicsomvaj

2011-06-22T18:53:00.013+02:00

Ez a kenyér nem annak indult, ami lett, a véletlen és türelmetlenségem szüleménye. Igazából egész önálló kenyérke, amint azt mindjárt olvashatjátok itt lejjebb.
Szóval nem egészen ezt akartam, a legutóbbi gyökérkenyérből terveztem egy újabb változatot azzal a különbséggel, hogy rozslisztet is használok, és a megkelt tésztát majd nem liszten, hanem olajon formázom. El is indult a dolog lassú kelesztéssel, hideg hozzávalókkal reggel 9-kor. Tudtam, hogy koradélutánig nem jutok hozzá a sütéshez, így a kenyérsütő géppel végigment a dagasztóprogram, majd hagytam állni benne kb. délután kettőig. Addigra azonban eléggé elfáradtam, és nem is éreztem magam jól, így sok kedvem nem volt a folytatáshoz.

Alaposan letisztítottam a munkafelületet, a sütő is bemelegedett 270 fokra. Csakhogy a tészta alá elfelejtettem olajat önteni, és sebtében száraz kézzel kezdtem volna dolgozni vele. Innen kezdve megpecsételődött a projekt sorsa, a nagyon lágy tésztát nemigen lehetett sem az asztaltól, sem a mancsomtól elválasztani (mit tesz egy kis figyelmetlenség.) Lehetett volna persze tovább ügyeskedni vele, de meguntam aznapra a kenyérsütögetést. Így a tésztát egyszerűen csak átnyaláboltam a sütőpapírral kibélelt tepsibe, belöktem a sütőbe (előzetes bespriccelés, gőzképzés nélkül), azután nekiálltam, hogy eltüntessem figyelmetlenségem tésztamaradványait.

Őszintén szólva a kenyér további sorsa már nem nagyon érdekelt, nagyjából 20 perc múltán azért visszavettem 220 fokra a sütőt, és még kb. 15 percet sütöttem. Ellenőriztem a színét, megkopogtattam az alját. Fogjuk rá. Végül csak kitámasztottam a sütő ajtaját és bent hagytam kihűlni a kenyeret. Este erőt vettem magamon, és egy konyharuhába csavartam, hátha jó lesz másnap.
A kenyér nem állt bosszút, megformázta önmagát, és gőz meg miegyéb nélkül - alkalmazkodva az adott feltételekhez - megsült. Másnap, amikor felvágtam, már egészen elégedett voltam vele.
El is neveztem öntött kenyérnek, mert legközelebb minden teketória nélkül csak beöntöm majd a sütőlemezre a megkelt tésztát (persze kevésbé hanyagul mint most.)

És akkor a paradicsomvajról. Nem én találtam ki a nevét. Miután már százszor átlapoztam egyik régi (egyébként péksüteményes) szakácskönyvemben a mit kenjünk a kenyerekre oldalakat, most valahogy megálltam itt. Pofonegyszerű recept, és mivel én egyébként is nagyon szeretem a vajat (amit nem mellesleg a Testkontroll és a Paleolit is tolerál, mivel leginkább zsír), kíváncsi voltam, milyen elegyet alkot paradicsompürével. A kakukkfű adott volt a receptben, megtartottam. Finom volt, de azt hiszem, így egy kissé az édeskés felé megy el az íz, legközelebb őrölt erőspaprikát és petrezselymet rakok bele inkább (kakukkfű helyett.)

Amúgy nem sokban tértem el az eredeti recepttől, de cukrot nem tettem bele, és több paradicsompürét használtam. Ez utóbbi most konzerv volt, de ősz elején majd kipróbálom friss püréből. És azt hiszem, egy kis aszalt paradicsom (aprítva) is jó lehet még bele.

Öntött rozskenyér
Hozzávalók: 25 dkg fehér rozsliszt, 25 dkg Graham liszt, 7 g szárazélesztő, 400 ml hideg víz, 2tk só, 1tk barnacukor, 3 ek hidegen sajtolt olaj

Elkészítés: A tészta hozzávalóit pillanatok alatt egynemű masszává dolgozzuk, vagy a kenyérsütő dagasztóprogramjára bízzuk. Nagyon lágy tésztát kapunk. Kb. 4-5 órát lassan kelesztjük (vagyis nem kell meleg helyre tenni.) Ezután a sütőt 270 fokra előmelegítjük, egy tepsit sütőpapírral kibélelünk. A tésztát egy olajos spatula (lapátka) segítségével összeszedjük és a tepsire öntjük nagyjából cipót formázva. 270 fokon 20 percig sütjük, majd 220 fokon további kb. 15 percig, illetve amíg megsül. Fakanállal kitámasztott sütőben hagyjuk kihűlni.
(Én általában több konyharuhába tekerve szoktam tárolni később a kenyereket.)

Kakukkfüves paradicsomvaj
Hozzávalók: 12,5 dkg vaj, 4 ek paradicsompüré, kevés só, frissen őrölt zöldbors, 1 tk aprított kakukkfű

Elkészítés: A lágy vajat összekeverjük a többi hozzávalóval és fogyasztásig behűtjük.

Gyökérkenyér

2011-06-13T21:15:00.015+02:00

az élő, míg él:
vágyik, szerez, elhasznál,
kidob és újra
vágyik, szerez, elhasznál
az élő, míg él

Fodor Ákos: Circus Maximus

Olyan meleg van ismét, hogy épp itt az ideje bekapcsolni a sütőt... Nem, az az igazság, hogy elfogyott a kenyér itthon, s mivel mostanában nem lényegi része a táplálkozásunknak, gondoltam - még az ünnep előtt -, legfeljebb sütök valamit, ha szükség lenne rá.
Először csak valami ropogósat akartam, lehetne mondjuk megint vakvarjú (kenyérlángos), de azután engem is elkapott újra a rusztikus trend, és eszembe jutott a gyökérkenyér.

Csakhogy a gyökérkenyerek nagy része a gyönyörű és ropogós kérget, könnyű bélzetet a késleltetett kelesztési technikától nyeri el, aminek egyébként én is lelkes híve vagyok, de most nem akartam ennyi időt szánni a dologra. Néha napokig is elpepecselek, máskor azonnal szeretném a végeredményt.

Ma az utóbbi eset állt fenn. Ráadásul - valljuk be őszintén - a késleltetett kelesztéssel sülő kenyerek fehér lisztből az igaziak. Én viszont már igencsak rászoktam, hogy keverjem a liszteket, amitől persze a bélzet kissé sűrűbb lehet - hacsak nem segítünk ezzel-azzal a dolgon. Én egy teáskanál nádmelaszos barnacukorral, nagyon laza, szinte folyós tésztával, és - a teljes kiőrlésű liszt miatt - egy picivel több élesztővel igyekeztem elérni a megfelelő eredményt.
(Megjegyzem, így is kevesebb élesztőt használok, mint amennyi általában a receptekben vagy az élesztő csomagolásán szerepel, mivel nem az a célom, hogy gyorsan felfújjam a tésztát.)

Egy szó mint száz, elméletben már elkészült a kenyerem, kiszámoltam az arányokat (a főzéshez gyakran jól jön a matek), nem volt más hátra, mint a megvalósítás. A nyár a kelesztésre mindig rásegít, még ha a sütésre nem is a legkellemesebb időszak.

Hozzávalók: 25 dkg Graham liszt, 25 dkg rétesliszt, 400 ml langyos víz, 2 tk só, 1 tk barnacukor (méz is lehet), 1 ek hidegen préselt olaj, 7 g száraz élesztő

Elkészítés: A hozzávalókat egy tálban összedolgozzuk (igen ragacsos tészta), de még egyszerűbb, ha a kenyérsütő gép dagasztó programjára bízzuk. 2 órát kelesztjük. Utána egy erősen lisztezett deszkára öntjük, lazán áthajtogatjuk, majd 4 részre osztjuk. Mindegyik részből egy-egy hosszúkás rudat formázunk, és mielőtt a sütőpapírral bélelt tepsire fektetnénk, először a két végét ellentétes irányban megcsavarjuk. Így kapjuk a kívánt formát.
A sütőt 270 fokra előmelegítjük, majd többször - az üvegajtóra és az égőre vigyázva - bespricceljük, hogy gőz keletkezzen a sütőtérben. A kenyereket kb. 20 percig sütjük.

Nagyon szép, könnyű, levegős bélzete lesz. Én sötétedés előtt lettem vele kész, így felvágni igazán csak később lehetett szépen, akkor viszont már a fotózáshoz nem volt elég a fény. Ezért a bélzetet csak a frissen sült kenyeret kettétörve, még gőzölgő-nedvesen tudtam megörökíteni.

A kenyereket persze lehet mindennel ízesíteni, gazdagítani. Én általában nem teszek bele semmi pluszt, mert így mindenhez passzol.

Kaptam egy nagyon kedves meghívást június 26-ára, Csömörre. Én most - Apu miatt - nem tudok menni, de Nektek örömmel ajánlom.

Áfonyás

2011-06-05T18:49:00.008+02:00

Idézet helyett ma
ezt a rövid novellát ajánlom szívesen a figyelmetekbe.

Kivételesen egy egészen hagyományosnak mondható recept következik, vagyis olyasmi, ahol nem kerültem ki semmilyen alapanyagot. Nem is szabad (lehet) belőle sokat enni, egy-egy kis darabot délutánonként. (Ebből biztosan nem lesz rendszer.)

1. rész: Ágyban
Pár napja átböngésztem néhány tetszetős receptet Kinder Pingui ügyben. Ez az egyik bolti csoki, amit én is szeretek, hasonló változatok közelébe sem jönnek, mert ugye éppen a részleteken múlik minden, a hasonlóság pont ezért nem elég. Igaz, én is csak hasonlót akartam először (később más lett belőle), és persze egyszerűt, ha már édességet készítek - ami a konyhánkban ritkán fordul elő manapság -, legalább ne pepecseljek sokáig vele. A tiltott listáról egyértelműen bekerül a tejszín (nem növényi, nem flakonos, nem csökkentett zsírtartalmú, nem édesített.) Kell még egy jó sötét tésztalap, amihez most vagy a tojásmentes változatomat fogom használni, de azt nehezebb szeletelni, tölteni, különösen, ha vékonyra sütjük a tésztát. Vagy jöhet a jól bevált csokoládés-vizes piskóta.

Nem szeretnék zselatint, se zseléfixet, se egyéb kondicionáló valamit bele, nem feltétlenül muszáj magasnak vagy rendezettnek lennie (bár ez utóbbi elvárás is megoldható egy éjszakás várakoztatással.) Nyilván szebben lehet vágni-szeletelni a zselatinosat, de nekem jobb lesz így. Cukrot megint mellőzhetjük (nem is tudom, mikor volt utoljára itthon), jó lesz egy kis méz. Viszont kell ropogós keserűcsoki, magas zsírtartalmú kakaópor. A csokit végül is nem muszáj megolvasztanom, rá is forgácsolhatom, törhetem a tetejére, a lényeg az íz-összhatás. Poharas desszert sem kizárt.

Továbbá legyen benne egy adag bogyós gyümölcs (áfonya?), ami abszolút nem lenne tartozéka, de nyáron nagyon kívánom. A piskótába egy kis alkohol? Meggondolandó. Azt hiszem, ez sem autentikus, de nem is árt. Talán a borókapálinka jobban menne az áfonyához, de most szilva van a nomádportáról, mondjuk a gyümölcsök színe körülbelül egyezik. Paleo változat e sütiből kizárva, mert bár elképzelhető lenne egy sok tojásos, kakaós piskóta kevés zabliszttel vagy őrölt mandulával, a tejszínt ezúttal nem szívesen cserélném valami kókusztejes vagy növényi (ingyom-bingyom adalékokat meg guargumit tartalmazó) cuccra. Ennyi. Jöhet az anyagbeszerzés, kivitelezés. Bűntudat? Hm, meglátjuk. A zsírtartalom miatt nincs, inkább hogy keverem a fehérjét és a szénhidrátot, és tejterméket használok. Mondjuk, hogy csak egy kis adagot csinálok. Ámbátor, ha lúd...

2.rész: Boltban
Ma sikerült beszereznem néhány dolgot, ami nem volt itthon, de a terv része. Így vettem egy tábla 75%-os étcsokoládét. Erről jut eszembe, hogy hétfőn majdnem elgyengültem, amikor tudatosult, hogy a Királyi Pál utcában éppen a Rózsavölgyi csokoládébolt előtt haladok el. Bementem és körülnéztem, de volt erőm nem vásárolni, csak néhány ajándékötletet gyűjtöttem be. Valamiért azt gondoltam, hogy a Rózsavölgyi csokoládébolt a Ferenciek terén van, a Párizsi udvar közelében. De nem. Viszont a műhelyről tudom, hogy itt van nálunk, a budafoki Rózsavölgyben.
Vissza az anyagbeszerzéshez. Kívánságom teljesült, ugyanis nagyon szép áfonyát kaptam csökkentett áron. A többi dolog is megvan, kezdődhet az alkotás...

3. rész: Konyhában
Majdnem minden terv szerint. Új hozzávalókkal bővítettem a kört, úgy mint dió (mert az szinte mindig van itthon) és sűrített tej. Igen, ez utóbbiban van bizony cukor is, de csupán a sütemény tetejére kerül. Ami a diót illeti, durvára vágva a tészta tetejére szórtam sütés előtt. Idén valószínűleg nem lesz diótermésünk, mert lefagyott a nomádportán. A meggy is. Viszont a fügém idehaza nagyon lelkes. 22 kis új kezdeményt számoltam meg rajta, amiből őszre lehet valami. Szépen belombosodott a kis fa, és talán a helyét is szereti (nemrégen végre elültettük.)
A süteményre visszatérve, végül egy harmadik piskótaváltozatot sütöttem (bár helyesebb a kevert tészta megnevezés.) És a csokoládét mégiscsak megolvasztottam...

Hozzávalók:
A tésztához: 5 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt, 20 dkg rétesliszt, 5 dkg sötét hollandi kakaópor, 25 dkg méz, fél tk só, fél tk szódabikarbóna (vagy sütőpor), 2 ek szilvapálinka, 1 tk vaníliakivonat, 2 dl tej, 20 dkg vaj, 2 tojás, 6-8 szem dió
A krémhez: 2,5 dl tejszín, 25 dkg áfonya
A bevonathoz: 10 dkg keserű csokoládé (nálam 75%-os)
A tetejére: kb. 50 g sűrített tej (tubusos, édes)

Elkészítés: A sütőt 180 C fokra előmelegítjük.
A tésztát értelemszerűen készítjük, a tojásokhoz adjuk a puha vajat. (Akinek sok türelme van, az a sárgáját kikeverheti a vajjal habosra, a fehérjét meg majd legutoljára habbá verve forgathatja a masszába. Nekem ennyi türelmem mostanában nincs. Tehát a folyékony-puha hozzávalókhoz adom a szárazabbakat.) Jöhet a méz, a szódabikarbónával, sóval és kakaóval elkevert liszt kisebb adagokban, közben a tej, a vaníliakivonat, a pálinka, hogy könnyebb legyen simára keverni. Végül a durvára vágott dióbél (ami a képen egyáltalán nem látszik, de azért benne van.)

Egy normál méretű (tehát a sütőt kitöltő) tepsit kivajazunk, lisztezünk, vagy sütőpapírral beborítjuk. Ráöntjük a tésztamasszát és egyenletesen eloszlatjuk. Kb. 25 perc alatt készre (tűpróbáig) sütjük. Hagyjuk egy kicsit a kitámasztott sütőben kihűlni, majd kivesszük, és egészen szobahőmérsékletre hűtjük.

A tejszínt kemény habbá verjük. A kihűlt tésztalapot két egyforma téglalapra osztjuk. Az egyikre rákenjük a tejszín 2/3 részét, majd rárakosgatjuk az áfonyát. A maradék tejszínt rákenjük, és befedjük a másik tésztalappal. Hűtőbe tesszük.
A csokoládét gőz felett megolvasztjuk, majd a sütemény tetejét bevonjuk vele. Ismét visszatesszük a hűtőbe, lehetőség szerint egy egész éjszakára. Tálalás, szeletelés előtt meglocsoljuk sűrített tejjel.

Másnap már nagyon szépen lehet szeletelni (de én a kép készültekor nem törekedtem erre), zselatin, habfix nélkül is megáll krém. Ünnepi alkalmakra süssük tortaformában!

Hasznos-haszontalan (konyhai) dolgokról

2011-05-31T15:53:00.020+02:00

"Mindjárt gondoltam, legjobb lesz, ha egy ilyen praktikus csuprot ajándékozok neked, amibe mindenfélét bele lehet tenni."
(Milne: Micimackó)

Olvastam valahol, valamikor egy cikket arról, hogy a nők (vagy többségük) milyen ajándékokat képesek vásárolni, illetve miféléknek tudnak ugyanígy örülni. A szerző természetesen férfi volt, aki nem érette, hogy miért vesz meg a nő egy apró kis dobozt, amibe még fogalma sincs, mit fog csomagolni, vagy miért örül csöpögő méhviaszgyertyának ahelyett, hogy mondjuk egy modern olvasólámpát kapna ajándékba.
Hát ez valóban rejtély, és én magam, aki mindig kijelentem, hogy dísztárgyat nem tartok, nem akarok porfogónak, azért ugyanúgy vonzódom a szép tárgyakhoz, amiket mégiscsak lehet valamire használni. Mert ugye még a korszerűtlen gyertyának is van funkciója, több is ...
Mániáim közé tartozik például az agyagkaspók gyűjtése, ezek hasznosságát sem kell hosszasan bizonygatnom.

Azonban a képeken látható "hasznos csuprot" muszáj volt valamivel megtámogatnom, így jutott eszembe Micimackó ajándéka Fülesnek. Nos, ez esetben az ajándékozó ugyebár hímnemű, még ha női nevet visel is. Ez utóbbi tény persze gyanút kelthet Micimackó hovatartozása felől. De ettől még Micimackó a Százholdas pagonyba tartozik, ahol akad (egy másik hímnemű!), aki nagyon örül egy olyan praktikus csupornak, amiben mindenfélét lehet tartani.
Például virágot, azután friss gyümölcsöt (hogy ne mondjam: fügét), kompótot, fakanalakat, bonbont, kekszet, aprósüteményt, frissen szedett fűszernövényt, stb. Tehát a csupor kétségkívül hasznos és praktikus is lehet, ha akarjuk. Én igyekezni fogok. (És már biztos unjátok, de ez is lehet gasztroajándék!)

Jól értesült ismerőseim tudni vélik, hogy nem kedvenc színem a rózsaszín. Én pedig rendre igyekszem megcáfolni őket. Valójában minden színt, illetve minden színnek bizonyos árnyalatait szeretem. Mindig az összhang dönt, hogy valami tetszik-e vagy sem.

Amikor a MadeByYou-ba először bementem és végignéztem a festékeket, rögtön tudtam, hogy valamilyen fáradt rózsaszínnel szeretnék kezdeni. Ehhez jött a mályva, a bézs, a szilvakék és egy kevés kakaóbarna.

A helyszínen bemutatott technikák közül végül nem tudtam választani (a bőség zavara), ezért ecsettel-szivaccsal és a fenti öt színnel mázolni kezdtem, időnként vizezve is a festéket az átmenetek végett. Mondták, hogy nem kell vizezni, de én rájöttem, hogy de. Sok időm nem volt, de nem is bántam, hogy a vörösagyag eredeti színe helyenként átüt, illetve néhány kacskaringó kedvéért vissza is kapartam itt-ott a festéket. A képen láthatjátok a végeredményt. Persze másodjára már mindent másképp csinálnék... (Erre azonban egyelőre nem kerül sor - sajnos -, mert nemcsak időigényes, de azért pénzbe is kerül, és mit is kezdenék további hasznos csuprokkal?)

Az üzlet-műhely dolgozói kezdetektől az "antikolt" kifejezéssel illeték művemet, amire nem tudom, mennyire szolgál rá, de végül is mindegy.

Minap egy érdekes blogra akadtam véletlenül, ha már a hasznos-haszontalan dolgokról van szó. Liszt Olivér TOPliszt konyhájában olvastam a 10 dolog, amire nincs szükséged a konyhában c. bejegyzést. Hozzászólni nem volt kedvem, mert csak regisztrációval lehet. Viszont a téma mindig érdekes. Már a címen is meglepődtem, hogyan lehet mindössze 10-re szűkíteni ezt a listát. A másik oldal (vagyis amire tényleg szükséged van) jóval könnyebben 10 alá tehető.

Azonban kiderült, hogy csak a mechanikus eszközöket tárgyalja itt a szerző. A többségével egyet értettem, sőt én nemcsak a halformájú öntőformát száműzném, hanem minden, valamilyen konkrétan figuratív sütő- és egyéb formát, úgymint szíves, állatkás, virágos, szülinapos, miegyéb. Mert akármilyen ötletes, jópofa is egy forma, azért az ember nem süti el (meg) ugyanazt az ötletet mondjuk ötször. Vagyis klassz lehet például gyereknapra egy macis torta, de minden évben? Ez tehát nekem haszontalan dolog.
Viszont védelmembe venném a fűszerkést (két fogó kétoldalt, íves él középen.) Való igaz, hogy késsel is remekül lehet fűszereket aprítani (meg mást is), én is így tettem több mint két évtizedig. De mióta van fűszerkésem (páromtól kaptam), azóta azzal vágom, mert sokkal gyorsabb, különösen, ha apróra szeretnék vágni együtt nagyobb mennyiségű és többféle formájú alapanyagot, pl. zöldfűszert, hagymát, fokhagymát, paprikát, stb.
Ehhez persze nem árt egy nagyobb deszka, ami nálam amúgy is a 10 alapvető dolog között van. A fűszerkés nem foglal nagy helyett, egyszerű a tisztítása, és hogy előveszem egyáltalán a napi kapkodásban, azt jelzi, hogy tényleg bevált.

Petrezselymes-diós avokádókrém

2011-05-29T22:44:00.011+02:00

A haiku kettőt tesz költővé, amint a szerelem kettőt, szeretővé.

Leírója nem sámán, nem szónok, nem sebész; elolvasója nem alávetett, nem elszenvedő, nem tétlen. Találkozva e fókuszban, oldva oldódhatnak, gyógyulva gyógyíthatnak s válnak, míg vállalják, valami Harmadikká.

Aszketikus forma, próteuszi műfaj, eleven mentalitás; időt, teret inkább teremt, mint fogyaszt.

Boldogok, akik - ha egyetlen haiku pontjában is - találkozhatnak és megérinthetik egymást.

(Fodor Ákos)

Vannak az én konyhámban is kivételek. Vagyis előfordul néha-néha olyan hozzávaló, amely nem felel meg az általános elvárásaimnak, hogy hazai termésű (tenyésztésű) és az idényhez köthető legyen.

Ezek azok a csábítások, amelyek már viszonylag könnyen hozzáférhetőek (esetemben ez azt jelenti, hogy a helyi kisboltban is kaphatóak), valamikor megkóstoltam, megszerettem őket, de továbbra is úgy gondolom, hogy a főzéshez bőséges választékot kínál a hazai piac.

Emellett persze én is eszem déligyümölcsöt, használok citromot, kókuszt, kávét, kakaót, teát és néhány, mára igen elterjedt fűszert. Szeretem a tengeri halakat. A magyar után a görög konyha áll hozzám közel. Nagyon szeretem a fekete olajbogyót. Ugyanígy az avokádót is, ha olyan darabhoz juthatok, ami tényleg puha, érett, de szép zöld a húsa. Az az igazi, ha már a héja szépen, könnyen elválik.

Most sikerült ilyen értékes darabokat találnom. Az avokádókrém pedig nem újdonság, nincs benne semmi különleges. Számos változatát megtaláljátok a különböző blogokon vagy szakácskönyvekben. Igazából nekem is a Paleolit szakácskönyv juttatta eszembe, hogy milyen régen csináltam.

Amiről még hírt akartam adni Nektek, az a kis fügefám.
Bár júliusra továbbra is az az egy gyümölcs várható (hihetetlen, mennyit nőtt egy hónap alatt), további kb. 20 kis gyümölcskezdeményt számoltam meg a fán, vagyis ha az ősz szép hosszú lesz, komolyabb termésre is van kilátás már idén.
Mindenképpen szeretnék még fotókat csinálni majd róla, és persze nem feledkeztem el a festett kerámiaibrikről sem - talán holnap már megnézhetem, hogy néz ki mázazás, égetés után.

Íme tehát az én avokádókrém változatom, sok petrezselyemmel és pirított dióval szeretem - bár az utóbbi hozzávaló a képen most nemigen látszik:

Hozzávalók (4 személyre): 2 nagy, érett avokádó, 4 gerezd fokhagyma, 2 ek citromlé, frissen őrölt zöldbors, 1 csokor petrezselyem, 1 ek durvára vágott vagy darált, pirított dióbél, só

Elkészítés: A megtisztított, kimagozott avokádót nagyobb darabokra vágva egy tálba tesszük. A petrezselymet a fokhagymával együtt apróra vágjuk, és hozzáadjuk az avokádóhoz. Villával összetörjük, belekeverjük a citromlevet, a diót, és sóval, borssal ízesítjük. Tálalás előtt behűtjük.

Pirítóssal vagy friss rozskenyérrel az igazi. Paleoknak paleo kenyérrel.
Hagyjunk egy kis időt rá, hogy az ízek összeérjenek, de ne tegyük el másnapra, mert szép színéből veszít addigra.

Sáfrányos halleves

2011-05-24T22:26:00.006+02:00

Ne zsúfold össze gyümölcseidet!
Egymás tapadó közelébe
tartósabban kényszerülve
- akár az emberek: rohadni kezdenek.
(Fodor Ákos)

(Kár volt azért a drága eperért is, ami éppen a fentiek miatt kerül a komposztdombra...) Viszont több eperföld már nyitva van, ismét szólok!

Rájöttem, hogy a május valamiért az aktivitás hónapja. Hiperaktivitásnak azért nem mondanám, de akárhogy is, idén ez az első hónap, amelyben már a hatodik bejegyzést írom. Kíváncsiságból visszanéztem a tavalyit, és akkor vettem észre, hogy Apu betegségének kezdete óta kizárólag tavaly májusban fordult elő, hogy 7 bejegyzést is írtam. Tehát a májusban van valami rejtett erőtartalék, amely felszínre kívánkozik.

Sőt, ma egy rövid bicajutat is tettem párommal este 8 után, ami megint csak nehezen magyarázható mással, mint a májussal, mert egyrészt a nap végére már általában hasznavehetetlen vagyok, másrészt sosem rajongtam az ad hoc ötletekért. Most is elmondtam neki, hogy nem jó a hátsó világítás, márpedig én anélkül nem megyek, hiába mondja, hogy indulásunk idején még világos van. Így azután kénytelen volt helyrehozni a kis villogót. Természetesen besötétedett jócskán, mire visszaértünk, amiben nem volt semmi meglepő vagy előre ki nem számítható. Általában véve csak vidéken szeretek bicajozni, hiába vannak a bicajutak. Nem szeretem, hogy itt-ott kereszteznünk kell a forgalmat, és hiába van elsőbbségem, én azért tekintgetek szerteszét. A sötét vasúti átjárónál meg képes vagyok és leszállok. Az utánam jövők elharapják a káromkodást vagy nem, mire én félhangosan a féktávolságról morfondírozok... Szóval nem könnyű velem, és lássuk be, a kerékpározás nem az én sportom. Kisboltba, ide-oda vagy vidéken azért jól jön. De a testmozgást illetően inkább maradok a futásnál, gyaloglásnál. Ott nem fájdul meg a nyakam és a hátam.

Mongol futóegereinknél három csöppség született április végén, már látnak és most fedezik fel a világot. Náluk a májusi aktivitás az éjszakákra és a hajnalokra csúcsosodik ki, amikor teljes erővel megy a kerék, zörög a terrárium, és testméretüket valamint erejüket meghazudtoló energiával pakolásznak a dolgaik között. Erre akkor is hajlamosak, ha netán elfeledkeznénk valamelyik étkezés időpontjáról. Megbízható órájuk van.

Ugyancsak a május rejtett erőtartalékait felhasználva kivettem egy szabadnapot (délutánt) - ha már a szombati, 20 éves érettségi találkozón nem tudtam részt venni - és elmentem a MadeByYou-ba. Úgy gondolom, hogy ezt a szabadnaposdit jó lenne rendszeresíteni. Nagyon élveztem a kerámiafestést, bár igencsak időigényes, és volt is lelkiismeret-furdalásom. Jövő héten tudom megnézni, hogy milyen lett mázzal, kemencében megsütve. Ha nem lesz nagyon szörnyű, akkor esetleg lefényképezem, és felteszek ide pár fotót róla, tekintve, hogy ez is amolyan gasztro-dolog. Ha nem lesz fotó vagy hallgatok a dologról, az azt is jelentheti, hogy nagyon rémes lett az alkotás (vagy csak nincs időm.)
Amúgy az általam kiválasztott vörösagyag ibrik amolyan mindenre jó kis füles edényke, majdnem mint Micimackó praktikus ajándéka Fülesnek. Nagyon csinos, egyetlen darab volt belőle a műhelyben. Mikor eljöttem, sorsára hagyva hevenyészett alkotásomat, rögtön elfogott a megbánás, hogy miért is kentem össze mindenféle festékkel, amikor olyan szép volt csupaszon. Pont én szoktam mondani, hogy a kevesebb mindig több. Késő bánat.
A végeredményt egyelőre el sem tudom képzelni. Voltam ugyanis olyan bolond, hogy egy kissé "rusztikus-akvarelles-kopottas-pecsétes" külsőt mázoltam az edénykémre, mintha valahonnan - mondjuk a föld mélyéből - előkerült volna - nem gondolván arra, hogy matt, pasztel színeim a kemencéből majd élénk ragyogással és csillogó mázzal kerülnek ki, éppen nem erősítve a kívánt hatást. De hát ez az első próba, és amúgy is időhöz voltam kötve. Viszont a korongozást - ha lesz lehetőség - majd itt is kipróbálnám.

És akkor vissza a konyhába, bár eddig is közvetve konyhai dologról volt szó. Valamelyik bejegyzésben már említettem, hogy páromtól - ihletforrás gyanánt - megkaptam a Paleolit szakácskönyvet. Kipróbáltam belőle ezt a hallevest, bár nem értem, miért alternatívája a magyaros halászlének, amikor az is tökéletesen paleo. Mindegy, kivételesen követtem az útmutatást, vagyis nem tettem bele olyan zöldséget, ami simán mehetett volna bele, meg volt is itthon, csak és kizárólag az előírt dolgokat. Annyi változtatás van, hogy csak sáfrányt használtam, sáfrányos szeklicét nem, és nyelvhal helyett Pangasius (cápaharcsa) filét. Kicsit másképp készül, mint ahogyan én levest szoktam főzni. Tartalmasságára nézve valóban leves, egytálételnek vékonyka lenne.
Nagyon finom lett, és bár a halászlét nagyon szeretjük, ebből a hallevesből is szeretnénk mielőbb ismétlést...

Hozzávalók (4 személyre): 1 nagy Pangasius-filé kockákra vágva, 1 fej hámozott vöröshagyma felkockázva, 1 kimagozott csípős paprika kockázva, 3 ek vágott zellerzöld, 1 szárzeller szeletelve, 1 ek vágott petrezselyem, 1 nagy paradicsom felkockázva, 1 kis fehérrépa, vékony karikákra vágva, 1 csipet sáfrány, 1 csapott tk édesnemes paprika, 1 tk só, 1,2 liter víz

Elkészítés: a leveshez feltesszük a vizet, és hozzáadjuk a halon és az édesnemes pirospaprikán kívül az összes többi alapanyagot. Fedő alatt, takaréklángon főzzük kb. 50 percig. Mikor a zöldségek már puhák, hozzáadjuk a halat és belekeverjük az édesnemes paprikát. (Mivel zsíradék előzőleg nem került a levesbe, én a pirospaprikát a felkockázott halra szórtam, alaposan összeforgattam, és így tettem az ételbe.) További 6-7 perc alatt készre főzzük.

Kacsazsíros-pirított hagymás tészta

2011-05-20T21:46:00.008+02:00

Túl a bevallásokon kicsit több idő jut a konyhára. Tényleg csak egy kicsit, mert a többi teendő változatlan, az órákra is készülni kell, és Apuval is rendületlenül megyünk-jövünk. De volt egy szabad délutánom múlt szombaton (ki tudja, mióta először), és Makkával egy mini gbt-re is sort kerítettünk. (gbt = gasztroblogger találkozó). Persze nevezhetjük egyszerűen baráti beszélgetésnek.

Kaptam tőle saját termésű chilit és fűszernövényt, továbbá egy üveg ízes-illatos fügét konyakos-fűszeres szirupban. Erre különösen kíváncsi voltam, hogy mennyire őrzi az üveg a friss gyümölcs ízét és milyen az összhatás. Nos, alapos minőség-ellenőrzés után mindenkinek csak ajánlani tudom, addig is míg kihúzzuk a következő fügeérésig, kényeztesse magát ki-ki ezzel a finomsággal. Nem desszert, ropogósra sült húsok mellé ízletes csemege.

Makka megadta a végső lökést a csíráztatáshoz is, az általam is kedvelt minimalusta stílus győzedelmeskedett ezen a területen is: az első adag retekcsírát hamarosan ehetjük.
Ugyancsak Makka hatására hosszú idő után ismét sütöttem kevert tésztát - egyelőre fagyasztott bogyós gyümölcsökkel. Amíg beérik a friss, mi is beérjük ezzel. Olyannyira, hogy a harmadik adag készült tegnap. Volt paleo-barátibb változat is zabliszttel.

Szomszédaink egyik este szalonnasütéshez hívtak, de már ettünk is, éppen nem is kívántuk, így inkább csak beszélgetés kerekedett belőle.
Azután megint elővettem Jamie 2009-es Yearbook-ját, és újra eszembe jutott, mennyi mindent ki szeretnék próbálni belőle.

A múlt hét egyik - számomra igencsak inspiráló - eseménye volt, hogy egy kedves ismerősöm megmutatta nekem a Madebyyou oldalát. Nagyon ötletesnek tartom, amit kitaláltak. Mindig is érdekeltek a különböző hobbitechnikák, de van jónéhány, amihez az ember nem akar / tud otthonra minden szükséges felszerelést beszerezni. A festett-mázas kerámiák készítése is ilyen. S bár a dolog nem ingyen van, azért szeretném kipróbálni, hogy időnként a konyhám is gyarapodjék egy-egy új darabbal. Vannak konkrét elképzeléseim, már "csak" pénzt és időt kell találni hozzájuk.

Ez az egyszerű tésztaétel pedig ebédre készült valamelyik nap. Volt még hozzá vadsóskám is.

Hozzávalók (adagonként): 125 g apró durumtészta, két nagy vöröshagyma, 2 evőkanál zsemlemorzsa, 2-3 ek kacsazsír

Elkészítés: A vöröshagymát megpucoljuk, félbevágjuk majd vékonyan felszeleteljük. A kacsazsírt felforrósítjuk, majd a hagymát aranybarnára pirítjuk benne. Közben egy másik serpenyőben a zsemlemorzsát is megpirítjuk. (Ezt lehet szárazon vagy nagyon kevés zsiradékon végezni.) A tésztát a szokott módon kifőzzük, majd a pirított hagymára borítjuk és összekeverjük. Megszórjuk a morzsával és friss zöldfélével (salátával) kínáljuk.

Gazdag paleo vagdalt

2011-05-15T18:48:00.009+02:00

Nem titok olvasóim számára, hogy párom tavaly összeismerkedett a paleolit táplálkozással, és azóta ennek megfelelően étkezik (apróbb megszakításokkal.) Nekem ez nem jelent gondot, korábban is nagyon szerette a húst és a halat, számára egy vegetáriánus vagy ahhoz közeli táplálkozás elképzelhetetlen lenne. A szóba jöhető alapanyagok köre persze némileg szűkült, de ugyanúgy megmaradt a gyümölcsturmix reggeli, és alapvetően sok zöldség (főleg nyersen) a táplálkozásunkban.
Van, aki szerint ez egy újabb őrület, van, aki kifejezetten támadja ezt az étrendet, s persze akad, aki pártfogásba veszi. Én személy szerint mindenkinek meghagyom a szabadságát, hogy úgy étkezzen, ahogy jónak látja. Ha hozzám közeli valakiről van szó, akkor is csak az általam veszélyesnek tartott dolgokra hívom fel a figyelmet. Páromnál a veszélyfaktor megítélésem szerint a kávé, ami bár nem tiltott dolog, de nála komoly függőséget okoz, amikor néha visszatér hozzá.
Nálunk az étrendi változtatások és kísérletek mögött mindig ott áll néhány intő példa, vagy valamilyen saját egészségügyi probléma. Még ha az utóbbiak nem is tűnnek súlyosnak, azért oda kell figyelni rájuk. Páromnak a tejtermékekkel korábban elég sok gondja volt, az allergiaszezonban igyekezett is tartózkodni tőle. Mivel sem a paleo, sem a hozzám közelebb álló testkontroll étrend nem támogatja a tejtermékek fogyasztását, mára azt elhagytuk a vaj (ami főként zsiradék) kivételével.

Mind a paleo, mind a testkontroll megvalósítja, hogy ne együnk egyszerre és úgy egyáltalán túl sokféle ételcsoportból. Hiszen a mindenevők étrendje sem mindenevő a szó általunk használt értelmében.
Párom 15 kilót fogyott, kevésbé fárad, és saját bevallása szerint jobban érzi magát. Bőrére és az allergiájára is jó hatással van ez az étrend. Remény van rá, hogy az allergiája a korábban hónapokig tartó szenvedés helyett teljesen eltűnik. Már tavalyelőtt és tavaly is sokkal jobb volt a helyzet, amikor tejterméket nem fogyasztott, és a szezont vidéken töltötte.

Hetedik évfordulónkra a Paleolit szakácskönyvvel ajándékozott meg, nem mintha nem lenne elegendő fellelhető paleo recept a világhálón vagy saját kútfőben (de akár már itt, a saját blogomon is, ha jobban körülnézek.) Viszont ki ne örülne egy kis plusz inspirációnak vagy esti lapozgatni valónak? Szakácskönyvből sosem elég.

Ez a recept nem szerepel az említett könyvben. Egyszerűen csak annak a kérésnek tettem eleget vele, hogy legyen valami fasírt (vagdalt), ami nem tartalmaz gabonafélét (tehát nincs benne zsömle, kenyér, morzsa, stb.)
Viszont beletettem egy kis szalonnát és nagyon sok különféle zöldséget. Fűszerezése a hagyományos fasírtnak megfelelően: só, pirosparika, morzsolt majoranna.

Elkészítését kicsit több hússal is ajánlom, nekem most csak fél kiló volt itthon.

Hozzávalók: 50 dkg darált hús (ne legyen túl sovány, ajánlom hozzá a sertésdagadót), ujjnyi szelet szalonna apró kockákra vágva, 3 tojás, 2tk pirospaprika, 1tk morzsolt majoranna, 1ek zsír, 2tk só, különféle zöldségek: bébicukkini, karfiol, karalábé, sárgarépa, fehérrépa, petrezselyem, 2-3 vöröshagyma, fél fej fokhagyma, kelkáposzta, gomba (mindez apróra vágva), a zöldségek és a hús aránya nálam most kb. 2:1.

Elkészítés: A darált húshoz adom a szalonnát, a fűszereket és a tojásokat, majd belekeverem a felaprított nyers zöldséget. Választok hozzá egy tepsit (nekem most a vagdaltsütő formám a nomádportán maradt.) Belesimítom egy falapátka segítségével, majd 180 C fokon kb. 1 órát sütöm. Fólia vagy takarás nem szükséges sütés közben, hiszen a zöldségek rengeteg nedvességet tartalmaznak, nem fog kiszáradni az étel.

(Kisüthető zsiradékban is, pogácsákat formázva, bár ezzel a keverékkel egyszerűbb az egybesült változat.)

Természetesen továbbra is mindenféle étellel találkozhattok a blogomon, egyrészt mert ajándékba, vendégségbe is készülnek ételek, másrészt mert én nem mondtam le a szénhidrátokról, és néha-néha amúgy is kivételt teszek.

Mézes-muskotályos virágszörp

2011-05-08T21:20:00.013+02:00

Nem terveztem már több határidős bejegyzést a borecetes témában, de további terveim azért voltak vele. Apu ma is rávett, hogy az esős-szeles idő ellenére menjünk ki sétálni, és nem mentünk hiába. Ő ugyan cseppet sem élvezte, pedig jól beöltöztettem. Viszont hoztunk bodzavirágot, már éppen volt annyi szépen kinyílt tányér, amennyiből érdemes nekikezdeni egy szörpnek.
Sok más egyebet is lehet készíteni persze belőle, de a mi táplálkozási szokásainkba leginkább a szörp passzol, az is mézzel, nem cukorral.
Ha lúd, hát legyen kövér, nem érjük be a bodzával, noha nélkülözhetetlen, a tavaszi virágok közül talán a legintenzívebb és legkedveltebb ízű. Bodza lesz tehát az alap.
A kertben azonban már nyílik az akác, és a lila elvirágzása után a fehérorgona.
Van még citromfű is a nomádportáról, és egy kevéske fehér rózsaszirom. Ez tényleg nem sok, mert a rózsa még csak most kezd virágozni. S mivel a szegfűszeg is virág, idén ezt is teszek bele.

Nagyjából ennyi virágot lehet egyszerre időzíteni, mint már írtam, amúgy is a bodza az alap, tehát annak virágzásához igazodunk. A virágokhoz muskotályos tokaji borecet és citrom kerül, no meg a már említett méz, forralt víz. A többi itt következik:

Hozzávalók (egy 5 literes üveghez, 3 liter szörphöz): 20 bodzavirág tányér, 20 akácvirág fürt, 1 marék rózsaszirom, 2 fürt fehérorgona, 10-12 szegfűszeg, 2 citrom, 2 evőkanál muskotályos tokaji borecet, 50 dkg virágméz, 4-5 szál citromfű, 2 kiskanál citromsav, (télire: nátrium-benzoát)

Elkészítés: Csak teljesen kinyílt illatos virágokat használjunk! A bodzavirágok szárát vágjuk rövidre. Az akác- és orgonafürtökkel együtt rázzuk ki, hogy megszabaduljunk az apróbb rovaroktól is. Óvatosan öblítsük le. Az akác- és orgonavirágokat egyenként húzogassuk ki kis zöld tokjukból, hogy az ne keserítse meg a szörpöt.
Az alaposan kimosott üveg aljába helyezzük a bodzavirágokat és a citromfüvet, rá jöhet a méz, majd a többi virágszirom, a citromsav, a forró vízben alaposan megmosott és vékonyan felszeletelt citrom, az ecet és a szegfűszeg.
Forraljunk fel 3 liter vizet és hagyjuk teljesen kihűlni. Ezt öntsük az üvegbe. Takarjuk le egy kis tányérral. 5 napig hagyjuk így, de ne közvetlen napfényen, mert akkor forrni kezdhet. Inkább szobahőmérsékleten vagy árnyékban. Minden nap keverjük meg. Utána szűrjük le, és töltsük kiforralt üvegekbe. Hűvös, sötét helyen így is tárolhatjuk pár hónapig. Ha télre szeretnénk eltenni, az üvegek tetejére (lezárás előtt) tegyünk egy késhegynyi nátrium-benzoátot.

Illatos, gazdag ízű szörpöt kapunk kevés fáradtságért cserébe.

Édes-virágos ünnep

2011-05-06T23:04:00.012+02:00

Minden megérint.
– úgy látszik: sose nő be
a szívem lágya.

(Fodor Ákos)

Május elején ünnepeltük immár 7 éves összetartozásunkat párommal. Nem tudom megítélni, hogy sok-e vagy kevés 7 év az ember életében. Talán azt mondom, nagyon gyorsan elszalad, de ha visszatekintek, sok-sok pillanat előbukkan, ami nem is tudom, hogy fért bele e pár évbe.
Az ünneplésből - hiszen amúgy is többnyire munkanap - nem szoktunk nagy ügyet csinálni. Okosabbak sem leszünk hátra vagy előre tekintve, még ha ezzel is áltatnánk magunk.
Hogy jobban ismernénk magunkat, egymást? Fogjuk rá...

Idén páromat az egyik Szendi Gábor-könyvvel ajándékoztam meg, mert a Paleolit táplálkozás óta a gyűjtésükbe fogott. Én is kaptam Tőle egy könyvet, erről majd később írnék itt a blogon, ha már alaposabban átforgattam.

Azután a képen látható rózsacsokor is párom meglepetése volt, ami azért is nagy szó, mert sokkal szívesebben ajándékoz úgynevezett hasznos dolgokat. Virág meg ugyebár van a kertben is...

Estére pedig nem terveztük, de édesség is akadt: szomszédunk viszonozta epres fagylaltkehellyel a neki tett szívességet. Így paleo-testkontroll-tudatos étrend rugalmasan felfüggesztve, hiszen sem megsérteni nem akartuk, sem azt, hogy tönkremenjen az édesség.

A desszert mellé - bár nem gondoltam rá előzőleg - csakhamar előkerültek a konyhaszekrényben raktározott csokoládékanalak is. Azzal vettem meg, hogy valamire, valamikor majd jó lesz, jópofa ötlet. Hogy mennyire praktikus, az majd kiderül, bár forró kávéba nem lógatnám.
Egyébként Sajtkukacéknál láttam először, meg is jegyeztem magamban, milyen ötletes. De eszembe sem jutott, hogy ilyesmi rámköszön majd a helyi kisbolt édességes polcán. Pedig de. Így történt. Az ízlésesen egyszerű csomagban 6 darab kiskanál van, 3 tej- és 3 étcsokoládéból. Az ára itt 400 Ft körül volt.

Fűszeres csokoládék a konyhából
Rozsdás kacatok / Rózsavölgyi Csokoládé
Forró csokoládék / Rózsavölgyi Csokoládé
Csokoládédobozok / Rózsavölgyi Csokoládé
Csokoládés ajándékötletek

Tokaji borcetek

2011-05-03T08:26:00.008+02:00

Ahogy már itt a blogon olvashattátok, április első felében kaptam egy kóstoló csomagot tokaji borecetekből azzal a feladattal, hogy próbáljam ki különböző ételekben.
Az az igazság, hogy e finom és könnyű ízű ecetek kapcsán nekem azonnal a gyümölcsök jutottak eszembe. Nagyon szeretem ugyanis a vinegrette-típusú gazdag, gyümölcsös mártásokat.
Mivel még eperből nem készítettem, és az az egyik első gyümölcs, az volt a tervem, hogy a muskotályos borecetet ezzel a gyümölccsel házasítom össze.

Csakhogy szembesülnöm kellett a valósággal: a receptek bemutatására kitűzött május eleji határidő nem támogatja a tervemet, ízletes eper vagy más friss gyümölcs még nincs, csak az import vízízű. Téli almából és citrusokból meg már csináltam egyszer, nem akartam ismételni.

Így az epres vinegrette várat magára (az eperszezonra), ahogy a többi gyümölcsös tervem is. Talán emlékeztek még a málnából vagy kékszőlőből készült ketchup-változataimra, hát ehhez hasonlókat is csak később lehet majd készíteni.

Így sorra vettem, mi jöhet szóba. Zöldek már vannak, köztük a két kedvenc, spenót és sóska is. A saláták ilyenkor is népszerűek, a zöld szín pedig kifejezetten jól esik a szemnek és a gyomornak is.
Már sokszor leírtam, csak ismétlem magam, amikor megemlítem: a spenótot és a sóskát leginkább nyersen szeretem. A vadsóska a Bódva-parton és már az udvarunkban is megterem, kitűnő szomjoltó, és szinte egész évben hozzáférhető. Ha zöld, hát legyen kövér, találtam néhány szép bébicukkinit is hozzá. Ehhez készült egy könnyű, citromos-ecetes öntet a tárkonyos tokaji borecettel, borssal, szezámmaggal, kevés szőlőmagolajjal.

A muskotályos borecetet azonban mindenképp ki akartam próbálni, s ha már gyümölcs nincs, egy intenzív ízű mártogatót készítettem belőle, amely jól jöhet sültekhez, rántott vagy nyers zöldségekhez, vagy nassolni sült krumplihoz.

A mártogató gazdag alapját egy besűrített alaplé adja (most grillezett zöldségekből készült, de lehet bármilyen sült vagy csirke alapleve), ehhez szójaszószt és muskotályos borecetet használtam fel.

Íme a két recept:

Muskotályos mártogató tokaji borecettel

Hozzávalók (4 személyre): 1 deciliter zöldségalaplé (vagy sült- esetleg csirke-), 2 evőkanál szójaszósz, 1 evőkanál tokaji muskotályból készült borecet

Elkészítés: az alaplevet szobahőmérsékletre melegítjük, majd hozzáadjuk a szójaszószt és a borecetet.
_____________________

Vadsóska saláta bébicukkinivel tárkonyos tokaji borecetben

Hozzávalók (4 személyre): 20 dkg (vad)sóska, 2 bébicukkini, 1 evőkanál hidegen préselt (szőlőmag)olaj, 1 evőkanál szezámmag, 2 evőkanál tárkonyos tokaji borecet, 0,5 deciliter víz, 1 evőkanál citromlé, frissen őrölt zöldbors

Elkészítés: a zöldféléket megmossuk, lecsöpögtetjük. A sóskaleveleket tányérokra rendezzük, majd a hosszában vékonyra szeletelt bébicukkiniket helyezzük rájuk. Megszórjuk szezámmaggal és frissen őrölt zöldborssal. A vizet elkeverjük a citromlével és az ecettel. A salátára locsoljuk. Végül megöntözzük egy kis olajjal. Vajas pirítóssal könnyű vacsora is lehet.

A tokaji borecetek tényleg nagyon finomak, jó velük dolgozni. Szép, tiszta színük van, egyértelműen elkülönülnek már illatukban is a különböző ecetek. Tetszik, hogy az ízük könnyű, nem túl erős. Csomagolásuk szép, jó kis gasztroajándék is lehet! Mindenkinek szeretettel ajánlom.

(Közben a Kőteleki Kaptár mézes receptversenye is lezárult. Gratulálok a győztesnek, nagy érdeklődéssel várom a recepteket, és köszönöm a zsűri különdíját!)

Vajas-citromos halpástétom

2011-04-30T21:35:00.015+02:00

Vízre rajzoltam, homokba írtam
s nem ért csalódás látva, hogy így van.
- Annyi gaztett hagy
mély nyomot...!
maradjak inkább Sekély Titok.

Nem érdekel más - megsúgom nyíltan:
Csak az, hogy jó, hogy játszhatok.
(Fodor Ákos)

Húsvét táján pár napig úton voltunk.
Megünnepeltük Apu névnapját, öcsém közelgő születésnapját, feleségének névnapját, anyósának névnapját, párom édesanyjának és élettársának születésnapjait. Így az április második fele (a bevallások után) a készülődéssel telt, hogy mindenkinek legyen valami apró, és főleg örömteli meglepetés (ami egyáltalán nem könnyű), hogy Apu újabb üllői tartózkodását megszervezzük és ahhoz mindent biztosítsunk, és hogy időben is mindenhol ott tudjunk lenni.
Mi több, a húsvét nekem elsősorban egyházi ünnep, így a szertartásokon is szerettem volna legalább részben ott lenni, és ez - részben - Apuval együtt sikerült is.
Az utazások előtt (s közben) amúgy is feszült vagyok, ezt még tetézte, hogy kölcsönkértünk egy utánfutót, hogy a Budafokon feleslegessé vált téglákat a nomádportára szállítsuk. Az utánfutó mondjuk jól jött, mert Apu dolgait (napozóágy, kerekesszék, stb.), az ajándékokat és saját felszerelésünket is jobban el tudtuk pakolni, mintha mindent a csomagtartóba kellett volna gyömöszölni. Viszont az autópályán a durrdefekt annyira azért nem esett jól, különösen, hogy még hosszabb út állt előttünk, és a téglákat is világosban akartuk lepakolni.

Szóval a húsvétvasárnap igen sűrűre sikerült, este fél tíz körül érkeztünk meg Miskolcra (az utánfutót immár üresen a nomádportán hagytuk.)
Hétfőn volt egy kis pihenő, illetve temetőbe mentünk, párom nagyszüleinek sírját tettük rendbe. Kedden egy egész napot töltöttünk a nomádportán párom édesanyja és élettársa, Laci bácsi kíséretében. A program a szokásos volt, hiszen a világot egy nap alatt nemigen lehet megváltani. Vagyis ültettünk, locsoltunk, füvet nyírtunk, szellőztettünk, fotóztunk, meglátogattuk ottani ismerőseinket.

Szerdán pótolni kellett a tönkrement kereket, és Laci bácsinak intéztük az internetet, mert ő is szeretne beletanulni. Néhány miskolci barátot is sikerült felkeresni. Csütörtökön pedig - megint csak hosszú úton, a nomádportát és Üllőt is érintve - hazatértünk. Az alapvető szín most az út melletti sárga: a repcemezők ismét virágba borultak. Az idei száraz időjárás is megtévesztő, a Bódva-völgyben még mindig láttunk talajvízzel borított területeket.

Nem volt nagy pihenés, de egy kis változatosság. Apu jól érezte magát Üllőn, de vágyott már haza. Májusban várnak ránk még az SZJA adóbevallások, az iparűzési adó, és több tanítványom is vizsgázik. S persze közben itt van a borecetes receptverseny is. Ilyenkor a kézművesség általában háttérbe szorul.

Pár nap alatt a fügefa nagy leveleket növesztett, s az egy szem fügém is szépen növekszik, no meg a kis növendék-növény. Időközben megérkezett a Peter Beales rózsakatalógus, esténként néha azt nézegetem és terveket szövök.

Apuval a kijárás most kicsit könnyebb, hogy kevesebbet kell öltözködnünk. A társasházban is nagyobb élet van, fúrás-faragás, több néznivalója akad a napozóágyból, mint télen a szobából.

Főzésre most sincs sok időm, de amúgy is könnyű és egyszerű ételeket eszünk. Párom halad tovább a paleolit úton, én meg kísérletezem, mikor mi esik jól. Mostanában halat ennék. Erről jutott eszembe ez a pofonegyszerű és villámgyors pástétom, amit mi még anno Anyu és a nagynéném inkább melegszendvicskrémnek készített, én azonban hidegen is szeretem. Szóval ez amolyan retro étel. E tekintetben nem is autentikus, mert most éppen tonhalból csináltam, de alapvetően olajos szardíniából (pl. kék-sárga dobozos orosz-szovjet) készül. Szeretem az olajos halat, de egy ideje már mindig nehéz. Vagyis megkívánom, de azután nem esik jól. Ennek elkerülésére remek ez a pástétom, sokkal könnyebb, de vigyázat: nagyon eteti magát! Én most teljes kiőrlésű kekszet választottam kísérőül.

Hozzávalók: valamilyen olajos halkonzerv (szardínia/tonhal), a hal súlyának felével egyező mennyiségű puha vaj, citrom

Elkészítés: a halat lecsöpögtetjük, villával összedolgozzuk a vajjal, és nem sajnáljuk a citromlevet belőle.

Idei várható terméshozam

2011-04-19T13:45:00.009+02:00

De mire magad kedvedig ehetnéd,
már vége is van, jön helyette más,

és rögtön azt is elviszi előled
s mintha vetítve volna vagy varázs,
kapkodja fogadásait az időnek
irigy házigazdád, a változás.

(Babits Mihály)

Konkrétan 1 darab kis gyümölcs (virág-)kezdemény látható a fügefámon. De nem ez a lényeg, hanem hogy van. Itt van nálunk végre. Múlt pénteken hoztuk, nehezen akart beülni az autóba, de végül rábeszéltük. Mivel nem vagyok nagy kertész, és azonfelül türelemmel sem bírok, olyat akartam, ami már termőre fordult. Meg - azt mondják - a törzses füge jobban bírja a telet. Választottam így egy kis fácskát, illetve először egy kertészetet, ahol megnézhetem. Mert a csomagküldésben ekkora növényeknél nemigen bízok. Aput viszont nem hagyhattuk sokáig magára, így egy kamaraerdei és egy szigetszentmiklósi kertészet jött szóba. Az utóbbiban vettük a kis fügefát. Párom a kisebb, de nagyobb levelű palántákban bízott inkább, így hoztunk egy olyat is. Az még - megítélésem szerint - messze van a termőre fordulástól, és a levél mérete is azt mutatja, hogy odabent telelt. A kis fácskán még éppen csak rügyek vannak, de a szakirodalom szerint majd május közepén lombosodik ki, addig metszeni sem szokás.
A szomszédos utcában és közvetlenül mellettünk is van füge, így a fejlődésüket naponta össze tudom hasonlítani.

Szóval szép, formás kis növény, remélem, hosszú életű lesz, és gazdag terméssel jutalmazza majd egyszer a fáradozásainkat, hogy a lehető legjobb helyet biztosítsuk neki ebben a nem túl nagy társasházi kertben. Vagyis sok napot, kevés szelet és hideget, meszes földet és elegendő vizet.

A dolog egyébként nem arról szól, hogy kell valami kuriózum a kertbe, ami másnak már van. Sokkal inkább egy évek óta dédelgetett vágy beteljesítése felé tett újabb lépés, de úgy is mondhatnám egyszerűen, hogy: nagyon szeretem a fügét. És mindenféle konyhai hókusz-pókusz nélkül, egyszerűen frissen. Sajnos az aszalt egyáltalán nem ugyanaz az íz.
Meglátjuk. Egyelőre bízom a növényben.

Még valamit szeretnék a kertbe vagy a teraszra: damaszkuszi rózsát. Részben gyönyörködni, részben további gasztronómiai célokra. Régebben volt egy kis bokor a kertben, de méltatlanul elpusztult. Igazából nem én ültettem, nem is tudtam róla sokat, és gazdája sem igen volt.
Azt mondják, hülyeség Angliából rendelni rózsatövet, de az az igazság, hogy magyar kertészetekben nemigen találtam. Biztos van, csak nekem korlátozottak a keresgélési lehetőségeim. Egyelőre nézegetek, és kértem több helyről is katalógust. Hazai kertészetekből is, és még két csodaszép helyről:

David Austin Roses
Peter Beales Roses

Mindkét utóbbi kertészet árul Kazanlik rózsát is, amelyből a bolgár rózsaolaj készül és szintén damaszkuszi fajta, de én azt hiszem, inkább másfélét szeretnék.

MINDEN KEDVES OLVASÓMNAK ÉS BLOGGERTÁRSAMNAK ÁLDOTT HÚSVÉTOT KÍVÁNOK!

Megérkeztek

2011-04-14T13:59:00.008+02:00

vannak vidékek viselem
akár a bőrt a testemen
(Kányádi Sándor)

Nem lehet tagadni, mennyire háttérbe szorult mostanában a konyha és a főzés otthonunkban. Párom készíti a reggelinket és az ebédünket is, nekem még hétvégén sem igen jut időm alkotni. Ez egyébként nem baj, mert az élet ilyenkor más dolgokat tol előtérbe, és ez egyfajta ritmust és változatosságot is jelent. Akármennyire szeretünk is valamit, kellenek szünetek benne, amit töltekezésre is felhasználhatunk.
Időnként este, ha jut időm elalvás előtt, azért fellapozok egy-két szakácskönyvet vagy konyhamagazint, de tény, hogy most ritkábban. Utána "fejben főzök", ha értitek mire gondolok, elraktározok néhány ötletet, gondolatot.
És bár rendre kimaradok a közös gasztro programokból, találkozókból, versenyekből, játékokból, azért figyelemmel kísérem. Egy-két alkalom akad, ami elég teret és időt hagy a részvételre.

Ilyen volt legutóbb a Kőteleki Kaptár mézes receptversenye. Érdeklődéssel várom majd a fejleményeket. Most pedig egy újabb lehetőség a tokaji borecetes receptverseny.

Én a héten kaptam meg a mintacsomagot, és kíváncsian nézek e gasztrokaland elé. Annál is inkább, mert már vannak terveim a borecetekkel kapcsolatban. Többet nem árulnék el, de nagyon valószínű, hogy a tokaji muskotályból és furmintból készült ecetek lesznek nálam a főbb szereplők, mert jobban izgat telt ízük, mint a fűszeres változatoké. Mindazonáltal azokat is szeretném kipróbálni.

Mind a méz, mind az ecet (akár együtt is a kettő) jól illeszkedik a konyhámba és a főzési szokásaimhoz. Párom paleolit étrendjébe, de más, reform étrendekben is ott a helye. Ráadásul hazai termékekről van szó, még egy további érv a kipróbálásuk mellett.

A borecetes recepteket a blogon is közzé kell tenni, így itt is olvashatók lesznek.

A mintacsomagról pedig annyit, hogy a következő termékeket tartalmazza:

Tokaji borecet tokaji muskotályból
Tokaji borecet tokaji furmintból
Fűszeres tokaji borecet bazsalikommal
Fűszeres tokaji borecet kakukkfűvel
Fűszeres tokaji borecet tárkonnyal

(A manufaktúrának nem mellesleg tokaji aszúból készült borecete is van, ennek is igen karakteres íze lehet.)

Ami pedig további terveimet illeti a konyha környékén, azok most a kertben kezdődnek, mert néhány évi sóvárgás után idén tényleg szeretnék fügefát, és ezúttal teszek és érte.

Aranyalma kompót sáfránnyal és zöld teával

2011-03-27T19:40:00.008+02:00

Valahányszor mentesülni tudsz körülményeidtől: határtalan ragyogásként kibontakozik benned a végleges állapot, melyben azonos az élet és halál.
(Weöres Sándor)

A kert, a ház megtelt illatokkal. Nem az ébredő földével, hanem már a színes virágokéval. Mindkét aranyeső bokrunk kinyílt szinte egyik napról a másikra, a krókuszok, nárciszok már teljes pompában. Meglepően sok ibolyánk van idén a kertben, jóval több, mint hóvirág. Itt-ott már kutyatej sárgállik, vadárvácska és nőszirom kéklik. De a nehéz illatokért főleg a jácintok felelnek. Az orgonabokrok is belehúztak, nagy leveleiknek és virágaiknak sok-sok nap kell még. Virágzik a japáncseresznye nálunk, és néhány gyümölcsfa is a közeli kis utcákban. Tulipánt még nem láttam, azaz csak a zöldjét, persze.

Egyetlen hiányérzetem továbbra is a füge, nem tudom, ültethetek-e végre idén. Mert minden évben terv. De igazából kevés a hely a kertben, és főleg foglalt a napos, déli, szélmentes fal, ahol talán jó lenne neki. Meglátjuk.

A fenti idézet ezúttal a születés-név-nőnapi ajándékomról jutott eszembe, párom ismét meglepett néhány új könyvvel.
Ma pedig egy kis édességre vágytam, innen a kompót ötlete. Nekünk ugyan nem okozott megterhelést a cukor emelkedő ára, mivel nem szoktunk venni. Ugyanezt a benzinről nem mondhatom el... De vissza a kompóthoz! A szokott módon ebbe is méz került, fűszerek: fahéj, vanília, szegfűszeg, citromhéj, narancshéj, és ráadásként egy kevés sáfrány. Egy adag zöld teát is belefőztem. Friss, tavaszi, nem túl édes, kicsit savanykás íze lett. A korábbi, narancsos változatéval nem tudom összehasonlítani, arra már nem emlékszem. De ez éppen jó. Én melegen szeretem, párom hidegen.

Hozzávalók (6-8 személyre): 4 nagy aranyalma (golden), 1 jonathán, 1 citrom, narancshéj, 8-10 egész szegfűszeg, 2 rúd fahéj, 2 dl közepesen erős zöld tea, csipet só, csipet sáfrány, 4-5 ek méz, pár csepp vaníliakivonat

Elkészítés: Egy közepes méretű fazekat félig töltöttem hideg vízzel. Belecsavartam a megmosott citrom levét, majd nagyobb darabokra vágva beletettem a héját is. Narancshéjat is dobtam bele. Utána a megmosott almákat kimagoztam, és héjastól kb. 1 cm széles cikkekre vágtam, rögtön bele a vízbe. Beletettem a fahéjat, a szegfűszeget, a sót és a sáfrányt. Felforraltam, majd kis lángon, gyöngyözve főztem 4-5 percet, eközben a mézet is beletettem, a vaníliát és a zöld teát.

(Minket nem zavart a gyümölcs héja, bár most készítettem először így.)

Pástétom pirított zöldségekből, olajban

2011-03-20T21:54:00.012+01:00

Időbe telik, amíg az ember megtanulja, hogy lehet örülni egy naptári adatnak is. Március külön évszak, semmi köze a télhez, tavaszhoz. Külön világítása van. (Márai Sándor)

Valahogy minden évben, napra pontosan tudom, érzem, mikor jön meg a tavasz. Nem a hőmérséklettől függ, vagy a rügyektől, vagy a napsütéstől. Nem. A szél az, ami meghozza. Van egy nap, amikor az északi szél helyett a déli kezd fújni, és akármilyen is az idő, az ember megérzi, hogy ez már valami más...

Meglátszik a blogon, hogy mostanában megint alig-alig főzök. A könyvelés kiadósabb része lefutott, kevéske szabadidőmben inkább kötök, és fonalakra vadászom. Néha egészen betegessé fajul a vágy, hogy már nem gyártott fonalak még fellelhető maradványait megszerezzem, és így biztosítsam a lehetőséget arra, hogy egyszer majd dolgozzak velük.

Itt a tavaszi napéjegyenlőség, és bizakodva nézünk előre. Eddig a nemzeti ünnepen volt a legjobb idő, Aput is sikerült kicsalogatni aznap a napozóágyra (azon túlmenően, hogy szinte minden nap kimegyünk valamerre.)

Öcsémékkel pedig egyeztettük az éves tervet, vagyis, hogy mikor mehet hozzájuk egy kicsit Apu, mikor kapunk mi egy kis "szabadságot". Mióta Apu beteg lett, nekiláttunk a klasszikus műveknek, vesszük sorra a XIX. századot. Ezt én is élvezem, de talán neki sem rossz. Sok filmet is néz, de válogatnunk kell: olyanokat, amiben a képi történés dominál, nem az agymunka, és nem beszélnek túl gyorsan, hogy követni tudja. Illetve szereti még a Hogy volt!?-sorozatot az M1-en.

Így többnyire készen vásárolok ennivalót, de legutóbb nem kaptam a kedvenc szendvicskrémemből. Ezért én csináltam egyet. Pirítóssal, teával nagyon finom, a paleók meg kenhetik valami húsfélére.
Azoknak ajánlhatom jó szívvel, akik szeretik az olajos dolgokat, én néha nagyon kívánom. Akár a vaj, az olaj is remekül kiemeli az ételek ízét. Csak válasszunk olyat, ami illik az adott ételhez, nem túl intenzív az íze, és szeretjük! Legyen hidegen sajtolt, ez fontos, nem a sznobizmus miatt... tényleg.

Hozzávalók (egy 750 ml-es üveghez): 4 nagyobb sárgarépa, 1 fehérrépa, kis darabka zeller, 3 közepes paradicsom, fél piros húsú paprika, 2 közepes vöröshagyma, 4-5 gerezd fokhagyma, 2 csomag petrezselyem, kb. 1 dl hidegen sajtolt semleges ízű olaj, sóban eltett fűszerpaprika, egy kis erőspaprika (szárított), fekete bors, só, (aki szereti: 15-20 db magozott olajbogyó)

Elkészítés: Egy nagyobb serpenyőben, kevés olajon alaposan megpirítjuk a megtisztított, nagyobb darabokra vágott zöldségféléket. Legyen szép, barnás színük. Ezután felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje, beleteszünk egy csomag petrezselyemzöldet, egész kevés sóval és borssal ízesítjük. Fedő alatt puhára pároljuk. Ezután leszűrjük, hagyjuk alaposan lecsöpögni. A főzőlevét tegyük el (fagyasszuk le), jó alap lehet más ételekhez, esetleg mártásokhoz, levesekhez. Ezután a zöldségeket turmixoljuk le, eközben adjuk hozzá a másik (friss) csokor petrezselymet is, és a kis erőspaprikát. Keverjük bele az apróra vágott olajbogyót, tegyünk hozzá (ízlés szerint) sóban eltett fűszerpaprikát, de vigyázzunk, hogy ne legyen túl sós a végeredmény. Öntsük üvegbe a pástétomot, és töltsük fel az olajjal. Hűtsük le fogyasztás előtt, és később is hűtőben tároljuk.

Figyeljünk az arányokra, a z összhangra a fűszerezésnél. A zöldségekből is érdemes abból többet használni, amit jobban szeretünk. Én például nem rajongok az édes zöldségekért, ezért a téli sárgarépa ízét igyekszem ellensúlyozni más hozzávalókkal. Röviden, csináljunk, kedvünkre való pástétomot! Olajjal sem muszáj felönteni azoknak, akik ezt nem szeretik. Vendégeknek, szendvicskrémnek is jó lehet.

Jó étvágyat!

Savanyúkáposztás-fűszeres tekercsek paprikával és szalonnával

2011-02-22T22:44:00.007+01:00

Valahol van a múlt: nemcsak a könyvekben, a tárgyakban, az emlékezésben, hanem az idő természetfölötti dimenziójában, nehezen rögzíthető, de mégis valóságos térfogatában is... Miért ne? Ha lehet csillagok fényét fényképezni, csillagokét, melyek tárgyilag megszűntek már a világűr térfogatában, de sugárzásuk vegyi úton érzékelhető még a fényképező lemezen, miért ne lehetne visszahatolni az idő cselekményébe?
(Márai Sándor)

Réges-régen (azaz több mint 2 évvel ezelőtt) sütöttem először savanyúkáposztás tekercseket, de akkor még kelt tésztával. Később ez a "találmány" olyan családi kedvenc lett, főleg a férfinépek között, akik az édes sütemények helyett ezt szívesebben ették. Olyannyira, hogy később az alapvetően savanyúkáposzta-pirospaprika-kevés olaj hármasára épülő töltelékhez apróra vágott sonkát, tarját vagy darált pörkölthúst is kevertem. Remek sör-bor-korcsolya lett, és kínáltuk vendégeinknek, illetve vittük vendégségbe. Szóval bevált.
Én is nagyon szeretem, mert gyakorlatilag benne van a "savanyúság" is, amit esetleg mellé kívánna az ember. És éppen a savanyúkáposzta miatt sosem érzem túl nehéz süteménynek, hiába lesz egyre gazdagabb a töltelék.
Nagyon el tudnám képzelni egy savanyúkáposztás-tejfölös, savanyúkáposztás-juhtúrós, esetleg savanyúkáposztás-fehérsajtos változatban is, de a tejtermékeket általában mellőzzük, vagy igyekszünk kevesebbet fogyasztani. Talán egyszer olyat is sütök.

Most a legfontosabb változás mégsem a töltelék összetételében volt (bár az is bővült metélőhagymával, petrezselyemmel, zöldborssal és csípős paprikával), hanem maga a tészta: a kelt tésztát levelesre cseréltem. Valahogy egy ideje ez esik jobban, illetve a kakaós tekercset is jobban szerettem így, mint kelt tésztával.
Ami maradt, az a jól bevált tekercsforma: nekem még mindig ez a leggyorsabb. Ráadásul én ropogósabbra sütve szeretem a tésztákat, és a tészta vékonyra nyújtásával, illetve a tekercsek szeletelésével ezt jól tudom befolyásolni.

Ami még fontos: a szalonnából én inkább a normál, hagyományos füstölésű kolozsvárit szeretem, a gyorsérlelésű, páclében tasakba zárt változatot mellőzöm (még ha ezért sznobnak is tartotok.) Én nem tudnám az előbbit olyan szépen és vékonyan szeletelni, mint szükséges, ezért a hentest szoktam megkérni, hogy géppel vágja fel. (De az is jó, ha darabokra vágjuk, nem muszáj szeleteket használni.)

Hozzávalók (kb. 36 darabhoz): 50 dkg leveles tészta (egy lehetséges és viszonylag egyszerű házi kivitel receptje itt), 50 dkg savanyú káposzta, 1 tk pirospaprika, 1 ek hidegen préselt olaj, 20 dkg vékonyra szeletelt húsos, kolozsvári füstölt szalonna, metélőhagyma, petrezselyem, frissen őrölt zöldbors (a fekete is jó), 1 tojás, 1 savanyított csípős paprika

Elkészítés: Szerencsés esetben a fagyasztóból vehetjük ki az előre elkészített, és fél kg-os csomagokban lefagyasztott leveles tésztát, vagy használhatunk boltit. Kiengedés után a tésztát vékony, kb. 1-2 milliméteres lappá nyújtjuk. Ráfektetjük a töltelék hozzávalóit úgy, hogy a szélén egy kb. 3 centiméteres sávot szabadon hagyunk az illesztéshez. Először jöhetnek a szalonnaszeletek, utána az olajjal és pirospaprikával elkevert savanyúkáposzta, majd a fűszerek: frissen őrölt bors, apróra vágott metélőhagyma, savanyított csípős paprika és petrezselyem. Ezután az üresen hagyott sávot a felvert tojással megkenjük. A másik hosszabb oldal felől szorosan feltekerjük a tésztát, és a tojásos résznél illesztjük. Kezünkkel egyenletessé formázzuk a tekercset. A sütőt 200 fokra előmelegítjük. A tekercset éles késsel felszeleteljük. Én kb. 1 cm-es szeleteket vágtam. A szeleteket sütőpapírra fektetjük, és a megmaradt tojással átkenjük. Két sütőlemezre fér, és egy-egy adag 20 perc alatt sül meg (nem légkeveréses villanysütőben.)

Igazi farsangi fogás. Jó étvágyat hozzá!

Ropogós kéregben sült banán rummal

2011-02-05T18:13:00.020+01:00

A fűnek pedig, hogy lenne emlékezet,
A "keresztfű" helyett ada másik nevet:
Felragadt az uj név s a füvet ma is még
Szent László füvének híja a magyar nép.

(Arany János: Szent László füve, részlet)

Ez amolyan kis könnyű édesség, ami akár a paleo étrendbe is beilleszthető: nincs benne cukor, sem liszt, sem tejtermék. Van viszont puha, krémes banán, citrommal, rummal, vaníliával, mazsolával és mézzel bolondítva, tetején pedig szezám és egy kis sós-pirított dió.

Tavaszra várva ilyen őrült ötletek lepik meg az embert, de ez is gyors: mind az összeállítás, mind a sütés hamar megy.
Komolyabb dologra nem is igen lett volna időnk, mert természetesen kihasználtuk a felmelegedést: hosszabb időt töltöttünk odakint.

A szép üvegek gyűjtőinek is van jó hírem: sokan kérdezitek egy-egy bejegyzésem kapcsán, honnan szerzem az üvegeket. Eddig többnyire párom bicajos gyűjtőkörútjairól, és persze az általunk vásárolt termékek megürült "csomagolásából" kerültek ki a szükséges üvegek.
Mostantól kezdve azonban új forrásunk is van: öcsém és felesége az egyszerűbb üvegekből is gyönyörű palackokat, tálkákat varázsol gravírozott mintákkal, munkáikat a
Szent László tárnics boltban lehet megtekinteni és megvásárolni, a Meskán.

(Én magam bevallom, nem tudtam, hogy a bolt egy virágról / gyógynövényről kapta a nevét, de most már tudom. Megismerkedtem ezzel is, mint a vakvarjúval tavaly.)

Hozzávalók (4 személyre): 4 banán, 8-10 szem dió, 1kk vaníliakivonat, 2 ek citromlé, 2-3ek méz, 1 ek rum, 1 marék mazsola, 1 marék szezámmag, 1 ek hidegen préselt olaj (szezám-, mogyoró-, dió-, szőlőmagolaj vagy ezek híján valamilyen semleges ízű olaj), só

Elkészítés: A banánokat megmossuk, megtöröljük, és héjastól hosszában félbe vágjuk. A vágott felüket megkenjük a citromlével, majd a vaníliakivonatot csepegtetjük rá, és meglocsoljuk a rummal. Az egyes folyamatokat mindig ugyanazzal a darabbal kezdjük, így, amíg a többivel dolgozunk, az elsők már beszívják kissé az előző folyadékot. Ezután óvatosan 8-10 mélyedést ejtünk a keresztbe a banánokon, ezekbe a résekbe mazsolát teszünk. Utána a banánokat bekenjük gazdagon mézzel.

A diót darabosra vágjuk, összeforgatjuk 2 csipetnyi sóval és az olajjal. Egyenletesen elosztjuk a banánok tetején, majd mindegyik darabot gazdagon megszórjuk szezámmaggal.
(Ezután egy félórára letakarva hűtőbe tehetjük, hogy összeérjenek az ízek.)
Sütőpapírra helyezve 180 fokon, fólia nélkül sütjük, kb. 20-25 percig.

Kiskanalat adhatunk hozzá, ezzel a legegyszerűbb kieszegetni a gyümölcsöt a héjából.
Meglocsolhatjuk balzsamecetkrémmel (nekem már elfogyott), vagy friss, cukrozatlan tejszínhabot is kínálhatunk hozzá - természetesen így már nehezebb desszert.

Hasonló módon más gyümölcsöt is süthetünk (almát, narancsot.)

Kovászos kenyér barnasörrel és krumplival

2011-01-30T17:08:00.015+01:00

Párom kívánsága volt, hogy készüljön újra kovászos kenyér. Az az igazság, hogy - ha jól emlékszem - három éve nem sütöttem kovászosat. Pedig hát más az íze, a bélzete, így igaz. De valahogy nem került rá sor az elmúlt években.

Most sem lelkesedtem az ötletért, mert a kovászos kenyér nem éppen a gyors változat, minden fázisa időt kíván.
Maga a kovász is. Igaz, elvan magában, csak frissíteni kell. Én előzőleg a múlt hét végére tervezetem a sütést, de a Szakácsok könyve szerint a második héten teljesedik ki az íz. Nem is igen volt rá időm, így hagytam még egy hetet érni a kovászt.

A korábbitól eltérően egyébként most úgy készült maga a kovász, ahogy a fent említett könyv írja, bár szó, ami szó, ez a kiöntögetős módszer nem éppen takarékos. Persze félre is lehet tenni a hűtőben a kiöntésre ítélt részt (el is tettem belőle), de azt hiszem, hogy minden nap félretenni a "felesleget" az egy kicsit sok, még a jövőre nézve is. Annál is inkább, mivel párom maradt a paleo életmódnál, csupán egy sütésnyi kovászos kenyér erejéig engedélyezett magának szünetet.

Igaz, hogy mostanában én is kevesebb kenyeret eszem, s azt is inkább pirítva, saláta tetején. De az is igaz, hogy a téli disznótoros finom zsírjához kell valami "alapozás". Az úgy jó, meg lilahagymával, meleg teával. Vagyis én így szeretem. A farsangi időszakhoz meg éppen illik.

Megtévesztő lehet a kenyér színe is, mert nem kizárólag barna lisztből készült. A kovászhoz teljes kiőrlésű búzalisztet használtam, a kenyértésztába viszont 1:5 arányban került teljes kiőrlésű és hagyományos búzarétesliszt. A színéhez inkább a barna sör tett hozzá. A sörből nem készítettem sörélesztőt (idő híján), hanem csak a folyadék egy részét tette ki. A másik része a krumpli főzőlevéből került hozzá.

Két, hosszúkás cipó készült, az én sütőmben a kisebb kenyereket könnyebb megsütni, egy-egy kenyér súlya kb. 70 dkg lett.

Apuval együtt már nagyon várjuk a tavaszt. Mostanában is voltunk kint, de nem minden nap.

Hozzávalók (két 70 dkg-os cipóhoz): 25 dkg 10-12 napos érett kovász (Graham lisztből és vízből, napi frissítéssel), 25 dkg hámozott, kockára vágott, félig átfőtt krumpli, 10 dkg Graham liszt, 50 dkg búzarétesliszt, 14 g só, 4 dl folyadék (a krumpli főzővizét mérjük le, és egészítsük ki a barnasörrel, kb. fele-fele lesz az arány), olaj/liszt a dagasztáshoz és a formázáshoz

Elkészítés: A kovászos kenyérnél talán még fontosabb, hogy a hozzávalók szobahőmérsékletűek legyenek, különösen télen, amikor amúgy is lassabban kel a tészta. A kovászhoz egy nagy tálban adjuk hozzá a langyos folyadékokat, majd szitáljuk hozzá a liszteket. Keverjük össze, majd takarjuk le, és hagyjuk állni 10 percig.
Utána öntsük olajozott felületre és kezdjük dagasztani. Én kb. 20 perces időközönként ismételtem a dagasztást 3-szor. Az utolsó alkalommal a tésztába gyúrtam a félig főtt krumplikockákat is, így azok nem mentek szét (csak a fotózásra bújtak el.) Közben letakarva pihent a tészta. Ezután - már lisztezett felületen - széthúzogattam téglalap alakúra, és mindkét irányból háromrét hajtottam. Ezt a fázist is ismételtem 3-szor, kb. óránként.
Ezután ellenőriztem, hogy megfelelően légbuborékos-e a tészta ( sütés előtt ne számítsunk akkora buborékokra, mint az élesztős tésztáknál.)

(A folyamatot nehéz gyorsítani, még a hőmérséklet emelésével sem fog olyan gyorsan kelni, mint az élesztős tészta. A kovásznak kell idő. De azért délutánra elkészülhet, ha időben nekikezdtünk.)

Ezután már a lisztezett sütőlemezre fektetve formáztam két hosszúkás cipót. Ismét hagytam kelni, letakarva - természetesen. Előmelegítettem a sütőt 220 fokra, majd a cipókat bevagdostam egy pengével levél formájúra, vagyis középen ejtettem egy hosszabb vágást, majd átlósan rövidebbeket a középső felé.
Meleg vízzel kicsit bespricceltem.

30 percig sütöttem 220 fokon (villanysütő, nem légkeveréses), majd kb. 30-35 percet 190 fokon, míg szép kérge lett, és kongó hangja. (Ezúttal is azt tapasztaltam, hogy a viszonylag lágy tészta "ijesztően" terül formázás után, de a sütőben szépen megemelkedik.)

Zöldfűszeres olaj szegfűborssal

2011-01-19T22:01:00.014+01:00

Kergetnek? állj meg.
Hadd fussanak túl rajtad
– s nem győznek nyerni.

(Fodor Ákos)

Egy ideje teljesen beleszerettem a fűszerolajokba. Valamikor tavaly előtt kezdődött a dolog. Számos érvet tudok felsorakoztatni sokoldalúságuk mellett. Kezdjük azon, hogy jó rájuk nézni, hosszan eltarthatók, s e két okból remek gasztroajándékok is lehetnek. De emellett felsorolni is hosszú lenne, mi mindenre használhatók, ezért csak azt mondom el, hogy én mire használtam eddig a különböző fűszerolajakat.

Pácoltam fűszerolajban fehér sajtokat, készítettem belőle mártogatót, a szokásostól eltérő ízű majonézt, öntöttem salátára, sütöttem benne húst, pirítottam tésztát, diót, indítottam vele leveseket, és mivel nagyon szeretem a krumplis ételeket, a sütőben sült krumplikat is rendre ilyesmibe forgatom sütés előtt. De pirítós kenyérre is csorgattam, illetve levesbe szánt kenyérkockákat pirítottam rajta. Legutóbb a kelkáposzta chips készült fűszerolajjal. Egyszóval sokoldalúan használható, és általában gyorsan elkészíthető, ami nem utolsó szempont.

Nagyon sokféleképpen variálható, s ahogy már sokszor írtam, csak arra kell figyelnünk, hogy a bele kerülő dolgokat alaposan leszárítsuk. Ettől függetlenül én a megbontott üveget inkább a hűtő oldalában tárolom (mert nincs hűvös kamrám.) Így hónapokig is eláll - ha nem fogy el előbb.

A legutóbbi változat, a magyaros fűszerolaj már igencsak fogytán van, mivel a salátáimra is gyakran locsolgattam. Az még a rőt őszt idézte színeivel és ízeivel. Fűszerpaprika és fokhagyma kettősére épült. A mai változat viszont olyan zöldfűszereket tartalmaz, amelyek télen is hozzáférhetők, és kétféle borsot.

A zöldfűszereket ezúttal nem hagytam benne, csak leszűrtem róluk a turmixolásnál felhasznált olajat. A megmaradt pépet pedig egy kis üvegben eltettem, és valószínűleg valamilyen krémben használom fel, illetve ahogy az olajban eltett petrezselymet szoktam.

Hozzávalók: (2 kisebb üveghez): 3 csokor petrezselyem, 4 kisebb karalábélevél, 1 szál zellerlevél, néhány szál metélőhagyma, 4 szem szegfűbors, 6 szem feketebors, kb. 6 dl hidegen préselt jó minőségű olaj

Elkészítés: A megtisztított zöldfűszereket szárastól beledarabolom a turmix poharába, kissé lenyomkodom, és felöntöm annyi olajjal, hogy már lássam a folyadékot. Rászórom a borsot és az egészet összeturmixolom. Sűrű szitán keresztül az üvegekbe szűröm, majd felöntöm a maradék olajjal. Lezárva hideg helyen tárolom. A fennmaradt pépet elteszem, hasonlóan felhasználható, mint az olaj, akár krémekbe, pástétomokba is. (Nem is lenne muszáj átszűrni, de van, amikor így tetszetősebb az olaj, vagy hígabban szeretnénk használni.
(Elkészíthető blansírozással is.)

Ha ajándékba szánjuk a fűszerolajat, mindig tegyünk rá egy kis kártyát, ami tartalmazza az összetevőket és esetleg felhasználási javaslatot is ad.

Vilmoskörte torta

2011-01-15T22:57:00.009+01:00

mi ha történik:
te döntöd el, hogy inkább
csiszol, vagy koptat

(Fodor Ákos)

Egészen megenyhült az idő, a madarak is úgy rákezdtek, mintha a tavasz közeledne. Azért tudjuk, hogy nem. Mindenesetre jó, hogy pár napig nem kell a teljes yeti-szerelést felhúzni, ha sétálni megyünk Apuval. Ma már a templomban hidegebb volt mint odakinn. Idehaza pedig a könyvelés van soron, és - ha lassan is - a kézműves munkák is haladnak a tanítás mellett.

Párom egyik kedvenc gyümölcse a körte, innen jött az ötlet, hogy Lúdanyó almás sütijét átalakítsam. Alma helyett vilmoskörtét, vanília és fahéj ízesítés helyett vilmoskörte pálinkát, cukor helyett egy kevés mézet használtam, a tetejére pedig mandula helyett dió került. Ja igen, és a liszt egy részét teljes kiőrlésűre cseréltem. Ennyi. Maga a sütemény nagyon egyszerű, tojás sincs benne, és igazából gyorsan megy, a leghosszabb folyamat benne a gyümölcs lereszelése, az eltart pár percig. De megéri.

Hozzávalók: 6 érett, de közepesen puha vilmoskörte, 1,5 ek vilmoskörte pálinka, 100g Graham liszt, 50g búzarétesliszt, 200g búzadara, 4-6 ek méz (ízlés szerint), 10 dkg vaj, 10 g sütőpor, 8-10 szem dió, (kevés szezámmag)

Elkészítés: A gyümölcsöt kimagozzuk, egy tálba lereszeljük (ki hogy szereti, én héjastól), majd hozzákeverjük a vilmoskörte pálinkát és a mézet.
A liszteket egy másik tálban elkeverjük a búzadarával és a sütőporral. A diót megtisztítjuk, és darabosra vágjuk.
Ezután egy kapcsos, 24-26 cm átmérőjű tortaformát (persze hagyományos lábas is megteszi) vastagon kivajazunk, majd a lisztes keverék 1/4 részét egyenletesen beleszórjuk, szétterítjük.
Erre jön a körte 1/3-a, majd megint a lisztes keverék, és megint gyümölcs. Összesen 4 lisztes és közte 3 gyümölcsös réteg lesz. A tetejére morzsoljuk a vajat, rászórjuk a diót, esetleg egy kis szezámmagot.
A sütőt 180 fokra előmelegítjük, és kb. 50 perc alatt sül készre a torta (nem légkeveréses villanysütőben.)

Ez nem éppen paleo, de nem is olyan vészes édesség, nálunk két nap alatt elfogyott.

Farsangi linzer rózsakivonattal

2011-01-08T15:11:00.007+01:00

Kér és nem tudja,
hogy amit kér, annak jó-
fele: nála van.
(Fodor Ákos)

Megint szalad tovább az idő. A tavalyi farsang a pogácsákról szólt mindenféle változatban. Fánk talán egyszer készült.
Akkor még nem sejtettük, hogy hamarosan új időszámításba lépünk, a nagyböjt azután elhozta azt is: Apu megbetegedett, majd lebénult.
Azóta másképp múlik az idő, és a liszt is háttérbe szorult a konyhában, bár ez utóbbi nemcsak a ritka főzésnek, hanem inkább párom paleo étrendjének tudható be.

Azért fogyasztunk gabonaféléket, csak kevesebbet. Kevesebb a kenyér, az élesztővel készülő tészta. Én amúgy jól alkalmazkodom ehhez, mert bár nem muszáj, de inkább a gyúrt tésztákat szeretem és a krumplit, ha már szénhidrátról van szó. Az alapvetően salátás-halas étrend jól bevált, de természetesen az ünnepek alkalmával mást is fogyasztottunk.
A leves nekem télen alapvető, nyáron kevésbé fontos.

Azt meg már megszokhattátok, hogy ha sütemény készül nálunk, az általában nem tömény édesség. Ez a linzer is ilyen. Vagyis éppen csak édeskés. A tél, s így a farsang is nekem inkább a fűszeres ízekről szól, és hogy megpróbálunk visszacsempészni valamit a többi évszak virágos-gyümölcsös ízeiből. Ez ilyenkor lehet aszalt vagy fagyasztott gyümölcs, a lekvárok és a befőttek nálam ritkán szerepelnek, kivéve, ha savanykásak.
Viszont szívesen készítek gyümölcskompótot, ami melegen az igazi - ellensúlyozva a kinti hideget.

Ebbe a süteménybe pedig másképpen került vissza a nyár. Talán emlékeztek még, amikor 2009-ben a napon készülő rózsakivonattal kísérleteztem. Bár nem lett hatalmas mennyiség, azért néhány desszertbe már jutott. Például ezekbe:

Feketecseresznyés rózsahalmok
Sárgabarack sörbet rózsakivonattal

Jövőre megint kellene csinálni, mert fogytán a készlet.
Akinek nincs ilyen hozzávalója, készítse friss narancslével. Azzal is remek lesz. Ami a sütemény tésztáját illeti, tovább kísérleteztem a linzertésztával. Én korábban ennél egyszerűbben csináltam, de ez finomabb. Beleépítettem vidéki tapasztalatcseréimet, és elhagytam a cukrot.

Hozzávalók (kb. 150 darabhoz): 5 dkg Graham liszt, 70 dkg búzarétesliszt, 1,5 ek napon készült rózsakivonat , 4 ek méz, csipet só, késhegynyi szódabikarbóna, 25 dkg vaj, 12,5 dkg zsír, 2 egész tojás, 1/2 dl tej, 75 g tejföl

Elkészítés: a hozzávalókat hidegen összegyúrjuk, majd a tésztát kb. 3 mm vastagra nyújtjuk, és sütőpapírral bélelt tepsikre szaggatjuk. Hűtőben pihentetjük az adagokat, amíg a sütőt 180 fokra melegítjük. Egy-egy adagot 10-12 percig sütünk, és a sütőből kivéve a tepsiben hagyjuk kihűlni.

Egy csésze forró tea mellé ajánlom.

Évkezdő kutyahideg

2011-01-05T14:38:00.004+01:00

Tudom, hogy a télnek is van valami máshoz nem fogható szépsége, mégis nehéz túlélni. Főleg ilyenkor januárban. Ünnepek múltán - bár holnap már kezdődik a farsang - nem marad más, mint a hosszú-hosszú várakozás. Igaz, nyáron is várakoztunk valamire, akkor a kánikulából menekültünk volna, az ősz is olyan átmeneti, s mire a tavasz kialakul, már rohan is tovább...

Nem baj, ebben a négy évszakos mulandóságban mi most mégiscsak a tavasz felé tekintgetünk, várva, hogy kicsit kimozdulhassunk Apuval. Igaz, decemberben is volt kint, de azért a mínuszok mégiscsak a négy fal közé szorították mostanra. Legalább a nappalok hosszabbodnak már.

Én meg szívesebben lennék a négy fal között, mint kint a hidegben, de nem mindig lehet.
Szilveszter napján felkerekedtünk, hogy Miskolcon meglátogassuk párom rokonait, barátait. Apura addig öcsém vigyázott. Egy napot a nomádportán is töltöttünk, sajnos a nagy hó és jég ellenére is látszik a mindenütt ott leselkedő belvíz. A folyók - köztük a Bódva is - magasak és zavarosak. Jég és víz együtt hömpölyög a medrükben.

Az utakon azért jól lehetett közlekedni, leszámítva az erős ködöt. Ajándék-meglepetésünk viszont nem sikerült, hiába telefonáltam le előzőleg, még a fővárosból, mit is szeretnénk. A terv ugyanis az volt, hogy Párom édesanyjának és élettársának a Miskolctapolcai Barlangfürdőbe veszünk belépőjegyet, amit 6 hónapon belül felhasználhatnak. Interneten nem, de a helyszínen meg lehet vásárolni ajándékutalvány formájában - ez volt az ígéret.

Szilveszter napján már nem tudtunk odaérni pénztárzárásig (hisz aznap utaztunk), viszont másnap nyitás után kimentünk. A parkolásért mindenütt fizetni kell, a pénztáraknál pedig olyan sorok álltak, hogy reményünk sem volt.
Így elhatároztuk, hogy 3-án délután térünk vissza, amikor már normális rendben van nyitva a fürdő, és munkanap van. Párom a bicaj mellett döntött, én meg a meleg szobában maradtam. De nem járt sikerrel, mert arról tájékoztatták, hogy éppen január 1-től megszűnt az ajándékutalványként, vagyis az előre megváltható fürdőjegy. (Pedig végre abban reménykedtünk, hogy sikerül valami értelmes-hasznos-örömteli ajándékot is venni az amúgy semmire sem igényt tartó, s mindent továbbajándékozó nyugdíjaspárnak.) Most sem sikerült...

Volt még mosógépjavítás, evés, beszélgetések, és tegnap már haza is jöttünk.
Párom édesanyja most kivizsgálásokra megy kórházba, ránk pedig a munka vár itthon.

Könnyű citrushab gránátalmával

2010-12-25T13:45:00.008+01:00

Van valami, mely változatlan -
Mindennek lényege ez a változatlan -
(Weöres Sándor)

Tudom, előbb kellett volna. Még jóval az ünnep előtt sütni-főzni, recepteket és gondolatokat adni az ide látogatóknak. De nem ment. Próbáltunk ehelyett valami karácsonyfélét összehozni Apunak, mert az ünnep - úgy tűnik - mégiscsak elsősorban a gyerekeké és az időseké. Töprengtünk ajándékokon, ami valóban ajándék és nem csak szükséglet, s persze az egyik legfontosabbat - a társaságot - idén nem sikerült összehozni. Erre számíthattunk. Karácsonyoztunk hát hármasban, a többi meg a jövő titka.
Én azonban Tőletek, vagyis az olvasóktól is kaptam egy igazi ajándékot: ha írtam, ha nem, Ti jöttetek, keresgéltetek, elkészítettétek a régi receptjeimet, választottatok innen gasztroajándékot. Köszönöm.

ÖRÖMTELI ÜNNEPEKET
ÉS ÁLDOTT, NAPFÉNYES ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁNUNK!
napmátka - hanczur - apu

Könnyű citrushab gránátalmával
Karácsony táján szoktam szakítani azzal a hagyománnyal, hogy kizárólag hazai alapanyagokból főzzek. Ilyenkor előkerülnek a déli gyümölcsök, a kókusz, és a különlegesebb fűszerek. Idén először vettem gránátalmát - ami egyébként Magyarországon is megterem.
Párom szerint nem túl gazdaságos gyümölcs, viszont az íze nagyon hasonlít a ribizlire. Én is észrevettem a hasonlóságot, a magok küllemében is.
A bontatlan gyümölcs pedig a karácsonyi díszek formáját idézi fel számomra, így került az ünnepi asztalra is.

Hozzávalók: 40dkg megtisztított, feldarabolt és lecsöpögtetett citrusféle (grapefruit, narancs, mandarin, citrom), 2 tojásfehérje, méz ízlés szerint, gránátalmamagok

Elkészítés: a gyümölcsöket azért kell lecsöpögtetni egy szitában, hogy a folyadéktartalmuk kissé csökkenjen, és így a tojásfehérjével habbá tudjuk verni. A visszamaradó gyümölcslevet készítés közben elkortyolgathatjuk. Tehát a gyümölcsöt két tojásfehérjével és ízlés szerint mézzel habbá verjük, majd a hűtőben/mélyhűtőben kissé behűtjük, attól függően, hogy milyen állagot szeretnénk, illetve mikor fogjuk tálalni. (Nekem most nem volt sok időm hűteni.) Gránátalmamagokkal díszítve tálaljuk, lehetőség szerint a citrusfélék héjában.

Tej-, cukor- és lisztmentes édesség.

Vajban pirított nudli savanyú káposztával

2010-12-12T19:44:00.006+01:00

Most, hogy az ünnep közeledik, meglepetéssel észlelem, mintha még mindig várnék valamire... Semmiféle tárgy nem kell már, s ha jól meggondolom, lemondok Indiáról, Ausztráliáról és a Marsról is...
Annyi karácsony múlt el, egészen sötétek, s aztán mások, csillogók, melegek és szagosak, annyi ünnep, s még mindig itt állok...őszülő fejjel, tele kötelezettséggel és ígérettel...
(Márai Sándor)

Olvasóimnak nem meglepetés, hogy még inkább leegyszerűsödött a konyhám, a "gyorsan-könnyen" ételek már nem elég gyorsak állandó időhiánnyal küzdő jelenlegi életvitelünkhöz. Valahogy így alakult az is, hogy az örök kedvenc krumplis tészták (ez alatt most nem - az egyébként szintén kiváló - gránátos kocka, hanem a főtt krumplival gyúrt tészták értendők) már nem a lobogó vízbe merülnek, hanem újabban serpenyőben készítem el őket. Valamiért úgy gondolom, hogy így gyorsabb, vagy csak egyszerűbb, mert nem forr el mindig a víz, mire Aputól megérkezem a saját konyhánkba.

Amúgy is azt hiszem, hogy ezek a tészták (vagy inkább liszttel dúsított krumplis ínyencségek) a végtelenségig variálhatók. Többször írtam már róla, hogy egyik legfőbb előnyük, miszerint mindenféle édes és sós "feltéttel" is egyaránt finomak. Volt, hogy pár kanál toroskáposztával kevertem össze vagy pörköltmaradékkal. Most is számos változat jár a fejemben, de a tél valahogy mindig visszahozza a savanyú káposztát a konyhánkba, így - már nem először, az egyszerűség jegyében - ezzel párosítottam ma is.

Korábban egy alkalommal, amikor süteményként szerepeltettem mákos buci, illetve a nálunk ismeretes krumplilángos formájában, többen meglepődtek, hogy főzés nélkül is elkészíthető ez a tésztaféle. Így van, sőt, serpenyőben is, csak addig kell lassan pirítanunk, amíg belül is puha lesz. A tészta készítésénél egyébként általában 3:1 a krumpli és a liszt aránya, persze attól is függ, mennyire kemény vagy lágy tésztát akarunk készíteni, illetve milyen lisztet használunk, és mennyire vizes a krumplink. Itt egy régebbi és kicsit másféle nudlireceptet is találtok.

A tél most már minden velejárójával itt van, így jó választás lehet ez a serpenyős étel, annál is inkább, mert a tészta előre elkészíthető, és kisebb adagokban lefagyasztható egy későbbi gyors ebédhez. Hólapátolás után jól fog esni.

Azoknak, akik pedig a savanyú káposzta rabjai, örömest ajánlom figyelmébe ezeket a bejegyzéseket.

Hozzávalók: 1 kg héjában főtt krumpli, kb. 30-35dkg rétesliszt, 2kk só, 20dkg savanyú káposzta, kb. 5 dkg vaj, petrezselyemzöld

Elkészítés: a megfőtt krumplit hideg vízben lehűtjük kissé, megpucoljuk és áttörjük. Ha a krumpli már langyos, a liszttel és sóval összegyúrjuk, majd nudlikat sodrunk belőle (villával vagy kiskanállal is formázhatjuk, vagy darabolhatjuk, ahogy tetszik.
Lisztezett deszkán pihentetjük.

Egy nagyobb serpenyőben vajat melegítünk, és arra dobjuk a nudlikat (lehet 2-3 adagban is készíteni), majd óvatosan átforgatva, rázogatva pirítgatjuk, amíg a külseje szép kérget kap, a belseje pedig átfő. A folyamat vége felé rádobjuk a leszűrt savanyú káposztát, és azzal is pirítjuk még egy kicsit. Végül durvára vágott petrezselyemlevéllel összeforgatjuk, és azon melegében tálaljuk.

Kelropogós (chips)

2010-12-08T21:44:00.014+01:00

mihez adjak, mit?
kihez, kit? hogy mibb legyen?
vagy kibb? s mivégre?
(Fodor Ákos)

Legutóbbi bejegyzésem után egyáltalán nem terveztem, hogy a következő is a kelkáposztáról fog szólni. De ennek is megvan a maga története.

Először azonban egy másik történet:
Minap a helyi kisboltból kilépve egy hölgy köszönt rám, kérdezve, hogy én vagyok-e a napmátka. Nem kicsit csodálkoztam el, mert nem járok napmátkás polóban, és azt hiszem, egyéb ráutaló magatartás sincs. Szóval igencsak meglepődtem, miből sejthette ezt. Mint kiderült, az árulkodó "jegyeim" Apu és a sajtkuckó volt. A hölgy is budafoki, és olyan sokan nem űzik ezt a kerekesszékes sportot errefelé, amit mi ketten Apuval - még a hóban is. (A sajtkuckóról meg itt írtam.) A kedves ismeretlen-ismerős hölggyel váltottunk néhány mondatot Apu türelmetlenkedése közben, kiderült, hogy egy ideje már olvassa a blogom, amit ezúton újra megköszönök neki.

Az elmúlt napokban megint nem unatkoztunk, az idő- és pénzigényes kötés mellett elindult egy - régóta tervezett - kisebb kézműves projekt, a párommal közös famunkák - sajnos ehhez is kevés az idő és a nappali fény.

Közben-közben sokat gondolkodtam Apu állapotáról, ez kihagyhatatlan, hisz a legtöbb időt vele töltöm. Szóval a mim nincs-mim van örök dilemmájáról, mert időnként az ember panaszkodna, hogy hát persze, az élet része a betegség, de mindez együtt azért sok. Hogy nem tud járni, hogy nem tud egyedül mozogni, hogy nem tud még kerekesszékben sem hosszasan ülni, hogy segítséggel sem tud felállni, mosakodni, hogy nehezen nyel, hogy egyik szemére nem lát rendesen, hogy nem ismeri már a betűket, hogy beszélni sem tud. Hogy időnként dühöng emiatt, mint egy őrült, amiért házon kívül biztosan benyugtatóznák. Pedig ilyen helyzetben ki ne dühöngene?
Nem hittem volna, hogy lehet irigykedni még a kerekesszékes emberekre is, pedig igen. Néha látom őket, ahogy például a boltokban önállóan vagy családtagjaikkal együtt, de aktívan intézik az ügyeiket, és eszembe jut, milyen messze van Apu ennek a lehetőségétől. Persze az ember csak távolról irigykedik, míg bele nem lát a sorsokba.
Ugyanakkor ott a másik oldal, ami talán természetes, hogy van, holott olyanok is vannak, akik ezekkel a képességekkel sem rendelkeznek: hallja, érti, amit mondok, olvasok, emlékszik a dolgokra, amire én már nem, megjegyzi, ha nem találom a kulcsom és segít keresgélni, délután filmeket néz a fél szemével, rádiót hallgat, nevet a vicceken, a szükséges mozdulatokra, emelésekre - amennyire tud: rásegít. A szomszéd kisfiút - aki járni tanul - működő bal kezével tartja a kerekesszékből. Az órát ismeri, legyen analóg vagy digitális. Ahogy régi ismerőseinek is integet az utcán. Tudja, hogy mi történik körülötte...
A második adventi gyertyát már meggyújtottuk nála, és persze hozzá is jött a Mikulás.
Láttunk néhány igazi hóembert is, de az ő életük is véges.

A karácsony: még minden szempontból és részletében bizonytalan.

De jöjjön végre a kelkáposzta, ahogy megígértem:
Nos, az úgy volt, hogy igazából egy sütemény ötletét forgattam már egy ideje a fejemben, a hozzávalók is mind megvoltak, de képtelen voltam időt találni rá már hetek óta. Hétfőn viszont épp az angol videóprogram következő részét szerkesztettem, amelyben egy 11 éves amerikai - abszolút egészségtudatos - kissrác éppen a baked kale chips-et emlegette, mint egyik kedvenc eledelét. Rögtön érdekelni kezdett a dolog. A chips ugye nem szorul magyarázatra. A baked jelző arra utal, hogy nem bő olajban (zsiradékban) készült dologról van szó, ez egy sütős változat. S végül a kale a leveles kel angol megfelelője, ami nálunk talán nem olyan gyakori, mint más káposztafélék, de azért megterem.

Rögvest rá is kerestem, hátha nemcsak a kisfiú találmánya a dolog, találtam is szép számmal recepteket. Általában aszalógéppel készítik, de az enyém most a nomádportán van. Meg nem is volt kedvem most órákig tötyörögni ezzel. Szerencsére sütőben is megy, az eredmény a türelmünktől függ. Nagyon nem gyorsíthatjuk fel a folyamatot (nem emelhetjük a hőfokot), ha nem akarunk megbarnult vagy égett darabokat. De kb. 40 perc alatt elkészül egy adag. S amit még nem említettem: nálam kelkáposztából. Majd ha szembejön a leveles kel, lesz abból is.
Az egész roppant egyszerű: a káposztán kívül só, olaj (esetleg fűszerféle) kell hozzá, de léteznek sajtos változatok is.
Az eredmény: finom, ropogós rágcsálnivaló (lehet hozzá valamilyen mártogatót is csinálni.)

Hozzávalók: (egy sütőrácsnyi adaghoz) friss kelkáposztalevelek (kb. 8 nagyobb), olaj (kb. 2-3 ek, én most a magyaros fűszerolajat használtam), só

Elkészítés: a káposzta vastag ereit kivágtam (nem kell kidobni, jó lehet egy levesbe például), és nagyobb darabokra tépkedtem. Egy tálban alaposan összekevertem olajjal, egy kevés sóval, majd sütőrácsra (nem tepsire!) terítettem egy rétegben.
Előmelegített sütőben 100 fokon kb. 40-45 perc alatt ropogósra sütöttem.
Ha kész, ne hagyjuk a sütőben, ha kivesszük, megmarad ropogósnak.

Némely levél a sütés közben összepöndörödik, a többi lapos marad, de ugyanazt az élvezetet nyújtják.

A kelkáposzta dícsérete / vajban-fűszerolajban sült kellepény

2010-11-27T22:15:00.009+01:00

Ma hull a hó és álom hull a hóban,
Befüggönyözve a világ valóban

S a függönyön túl zene szűri hangját,
Egy operában ma Puccinit adják.
(Juhász Gyula)

Leesett az első hó, egy ideje mindig leesik már novemberben. Azt tartják, ebben kell megmosni az arcunkat, ha szépek és fiatalok akarunk maradni - erről azt hiszem, már lekéstem. De azért jó volt nézegetni az udvarunkon sebtiben készülő hóembert, hiszen nemcsak a gyerekek, Apu is ki akart menni ma - dacára a jegesen süvítő szélnek. Először tettem hát próbát a kerekesszékkel ilyen útviszonyok között, a jégen viszont már nem vállalnám be az emelkedőket / lejtőket. Meglátjuk, milyen lesz ez a tél. Sajnos a futásról egy ideje leszoktam, de Apu - és a budafoki terep - folyamatosan edzésben tart, annyira, hogy már az éjszakai alvás is sokkal jobban megy, csak kevés. Az elalvással korábban sem volt gond, inkább azzal, hogy szakaszosan aludtam, és gyakran felébredtem, forgolódtam.

A havazás és a fagyos éjszakák beköszöntével, még a fagytűrő növényeink is betakaríttatnak, a kelkáposzta is. Bálint gazda honlapján olvastam a következő sorokat:

"Nem hálás feladat portrét rajzolni olyan növényről, amelyet kevéssé szeretünk vagy legalábbis nem sokra értékelünk. A kelkáposzta - hiába is tagadnám és tiltakoznék ellene - ezen növények közé tartozik. Mégis azért válogattam a késő ősszel, novemberben betakarított zöldségfélék sorába, mert azt akartam, hogy egy ilyen, "nem szeretem" vetemény is legyen a sorozatban. Sietek azonban hozzátenni, hogy a kelkáposzta "össznépi" elutasítása egyáltalán nem indokolt magatartás, mert ebből a káposztaféléből is lehet korszerű, ízletes ételeket készíteni, tehát helye van a kiskertekben is."

Mi ezzel szemben igencsak kedvezően gondolkodunk e növényről, mindig is szerettük, még hagyományos főzelék-formájában is, de számtalan más módja is van a felhasználásának.

Én kifejezetten örülök neki, hogy így az ősz végén is találunk friss, harsogóan zöld és finom alapanyagokat, ami éppen úgy jó egy salátába, mint süteménybe vagy egy forró levesbe, esetleg ebbe a lepénybe. Amúgy is azt gondolom: nincsenek "nemszeretem" zöldségek, csupán meg kell találnunk a számunkra ízletes elkészítési módját, nem beleragadni a megszokottságba (kivéve, ha az éppen kedvünkre való.)

Még a recept előtt szeretettel ajánlok figyelmetekbe egy kis gasztrohorrort, melyben a kísérlet alanya: egy halacska farkával kevergetné az ételt: saját halászlevét... (de egyéb bonyodalmak is adódnak.)

Hozzávalók (egy kisebb tepsihez): 1 közepes fej kelkáposzta, 3 nagyobb krumpli, 6-8dkg vaj, só, zöld bors, 2 ek (magyaros fűszer)olaj, 1 csomag petrezselyem

Elkészítés: a krumplit megpucoljuk, kockára vágva sós vízben puhára főzzük, majd kb. 8 percre hozzátesszük a felkockázott kelkáposztaleveleket (a vastag, középső ereket ne vágjuk ki, éppen olyan finom, mint a többi rész!)
Ezután szűrjük le a zöldséget, és hagyjuk kicsit fedetlenül állni, hogy a nedvesség elpárologjon róla. Majd forgassuk össze kb. 5-6 dkg vajjal (a krumpli már jó puha, tehát krémes alapot ad a roppanósabb kelkáposztának), kevés sóval (ha még szükséges), a durvára vágott petrezselyemmel, és frissen őrölt zöld borssal.
A keveréket terítsük szét egy vastagon kivajazott tepsibe. A tetejét locsoljuk meg a (fűszer)olajjal, majd 200 C fokra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt süssük kissé ropogósra.

Az étel lényege, hogy a krumpli nagyon puhára, a káposzta csak roppanósra fő. A fűszerek és a vaj harmonikusan egészítik ki, és a sütőben ropogós kérget kap. Köretnek vagy önálló ételnek is ajánlom. Vegán, liszt- és tojásmentes fogás.

Holnap kezdődik az advent. Mindenkinek nyugodt és örömteli készülődést kívánok!

Őszutó saláta

2010-11-24T21:04:00.011+01:00

foszlány-köd ring-leng
tar ágai között, mint-
ha lombja volna
(Fodor Ákos)

Nehéz elfogadni, ha a megszokott dolgok változnak körülöttünk. Csak néhány éve élek a budafoki otthonunkban, mégis valahogy a napok része a kert közepén álló akácfa. A kert legöregebb, legnagyobb fája, tavasszal utolsónak zöldül ki, de a szárítóköteleket is tartja, és nyáron árnyékot ad. A madarak - köztük a harkályok is - szívesen látogatják. Sokat fotóztuk már, különösen ősszel és télen, amikor az ágak kacskaringós alakzatokat rajzolnak az égre.
(Itt a blogon is szerepelt róla már néhány kép, egy részlete most is látható a kalendárium oldalon.)
Sajnos néhány ága már beteg vagy kiszáradt, mindenesetre évek óta apró társasházunk visszatérő témája, hogy le kellene vágni a száraz részeket.

Hát e héten sor került rá...s most szokni kell a csonka fát, az egész kert látványa olyan más lett. Talán majd a tavasz megszépíti, bár azt hiszem, egy ekkora fa újjáépülése nem emberi léptékkel mérhető.

Általában nem szoktam a salátáinkat kitenni a blogra, mert egy salátában (illetve, ahogy nálunk készül) nincs semmi különleges. A mai azonban egy kicsit más. Igazából nem is saláta, inkább egytálétel. Igyekeztem olyan hozzávalókat használni, amelyek novemberben még hazai termésből hozzáférhetők.
Az alapja sós vízben főtt fehérbab, a friss zöldek közül kelkáposzta, lilakáposzta, jégcsapretek, koktélparadicsom, lilahagyma került bele, néhány kocka füstölt parasztsonka egészíti ki, fűszerként pedig a Makkától kapott tölgyfán füstölt sót, pici frissen őrölt borsot, öntetként a nemrég készült magyaros fűszerolajat, petrezselymes olajat és fehér balzsamecetet használtam.

Hozzávalók (személyenként): 1 kis doboz fehérbab konzerv (sós vízben főtt bab, 240g), 1 levél kelkáposzta, 1 levél lilakáposzta, 2-3 koktélparadicsom, 1 kis fej lilahagyma, néhány kockányi jégcsapretek és füstölt parasztsonka, kevés só és bors, az öntethez: 1 ek magyaros fűszerolaj, 1 ek petrezselymes olaj, 1tk fehér balzsamecet.

Elkészítés: a babot lecsöpögtetjük, a hozzávalókat szükség szerint megtisztítjuk, aprítjuk, és mindent egy nagyobb tálban összekeverünk. Tálalás előtt hagyjuk állni egy fél órát.

Az eredmény egy picit csípős-savanykás laktató étel - igazi őszvégi friss fogás.

Késő őszi meleg: magyaros fűszerolaj

2010-11-20T15:38:00.011+01:00

tükrözve: minden
törmelék szimmetrikus
– j ó k erre vagyunk

Fodor Ákos: Kaleidoszkóp
(játék-változatok, részlet)

A november kárpótolni látszik minket az első két őszi hónap furcsaságaiért, vannak napok, amikor a kert is egész kellemes, s az ilyenkor szokatlan napsütés közepette is jobban hiszünk benne, hogy talán nem lesz olyan nagyon hosszú a tél.
Nekem csak a természetes fény hiányzik, a számítógépen még csak eldolgozom este is, de a kézművesség nem működik. Egyszerűen nem látom a színeket, a formákat rendesen, ha próbálkozom is néha valamivel, igazán csak reggel derül ki, milyen lett. Ez így nem hatékony, mert ha nem vagyok elégedett az eredménnyel, akkor kezdem elölről. Napközben meg nincs idő ilyesmire.
Már említettem, hogy mostanában sokszor kerül salátaféle az asztalra, igazából én nem szoktam semmilyen különleges öntetet csinálni hozzá, csak egy kis olajjal, sóval (borssal) ízesítem. Lehetne másképp is, de nekem általában így esik jól. Minap viszont szert tettem csípős, hazai termesztésű fűszerpaprikára, így egy kis fokhagymával és hidegen sajtolt olajjal készítettem egy egyszerű fűszerolajat.
Jó nézegetni már a színét is, az olaj egyre inkább átveszi a paprika pirosát, de nagyon finom is.
Számtalan módon használhatjuk, különböző ételekbe / ételekre tehetjük, de pácolhatunk benne sajtokat is. Természetesen gasztroajándéknak is jó lehet.

Hozzávalók (2 kisebb üveghez): 10 közepes méretű csípős fűszerpaprika, 4 gerezd fokhagyma, kb. 4dl hidegen préselt jó minőségű olaj (Természetesen egész borssal, köménnyel vagy más fűszerekkel is lehet gazdagítani, de én most egyszerű, tiszta ízekre vágytam.)

Elkészítés: a megtisztított paprikát (magokkal együtt) és a fokhagymát fűszerkéssel apróra vágjuk. Tiszta (száraz!) üvegekbe töltjük és felöntjük olajjal. Jól összerázzuk, és hűvös, fénytől védett helyen hagyjuk összeérni néhány napig, illetve a felhasználásig.
Egyetlen fontos tényezője van az eltarthatóságnak: csak hibátlan hozzávalókat használjunk, és ne legyenek vizesek, nedvesek a hozzávalók.

(Használat előtt rázzuk fel!)

Papír(és recept-)gyűjtés

2010-11-12T21:37:00.013+01:00

És talán
örökre fogadd meg, hogy Valamirevaló Ügyben
sosem ejtesz ki a szádon afféle
hazárd, veszélyes, viszolyogtató szavakat,
mint "örökké", mint "soha".
(Fodor Ákos)

Én is azok közé tartozom, akiknek nem elég a monitor, no meg az internet, muszáj néha papírt is a kezembe fogni, újságot, könyveket lapozgatni.
Így történik, hogy 3-4 alkalommal egy évben mégiscsak veszek valamilyen szakácskönyvet, gasztromagazint.
Szeretem Hugh és Jamie stílusát, receptjeit, mert van bennük valami egyszerűség, könnyedség, gyorsaság. Van bennük valami közönséges - a szó jó értelmében, nem akarnak nagyon különleges hozzávalókból nagyon különleges ételeket főzni.
Ehelyett apró ötletekkel dobják fel megszokott alapanyagainkat. Nem bíztatnak zabálásra, de nem is ételmintát kínálnak.

Október közepén éppen Jamie oldalán nézelődtem, és megint kísértésbe estem. Nem a magazinja, inkább a különszámok érdekeltek, mint amilyen a Recipe Yearbook 2009 is. Ez ugyanis csak recepteket tartalmaz, többszázat, és most 3.99 GBP az ára, vagyis jóval olcsóbb, mint maga a magazin.
Viszont egy hónapot vártam rá, csak ma érkezett meg.
Nem csalódtam, sok estére ad majd olvasni-nézegetni-terveznivalót. A kiadvány 172 oldalas.
A tartalomjegyzék is remek: az ételek nevük és hozzávalóik szerint is kikereshetők.
Az ételek nagy többségében egyszerűek és jól ismert alapanyagból készülnek.

A gyűjtemény a következő csoportosításban tartalmazza a recepteket:

Harapnivalók és előételek
Levesek
Saláták és vegetáriánus ételek
Tészták és rizsételek
Halak és a tenger gyümölcsei
Húsok és szárnyasok
Desszertek
Italok és öntetek
(Receptkereső)
(Borajánló)

Persze azon nyomban kipróbálnék néhány receptet belőle, de egyelőre marad a késő esti lapozgatás, meg a "fejben főzés".

Ősz(?) a kertben / tavalyi kekszmánia

2010-11-09T23:25:00.010+01:00

és fölkele Jónás, hogy szaladna,
de nem hová a Mennybeli akarta,
mivel rühellé a prófétaságot,
félt a várostól, sivatagba vágyott,
ahol magány és békesség övezze,
semhogy a feddett népség megkövezze

(Babits Mihály)

Régen volt, amikor tavaly ősszel sorra kerültek ki a sütőből a különböző vajas kekszek. Mi naponta teázunk, és bár párom már nem eszik gabonaféléket, nekem jól esik néha elrágcsálni.
Most viszont alig jut idő főzésre-sütésre. Az ősz igen furcsa: a naptár valahogy összezavarodott, szeptember-október a november bőrébe bújt, s az meg fordítva. Legalább is eddig. Olyannyira, hogy a decemberben néha pár rügyet bontó aranyeső most teljesen kivirágzott, és az orgonán is találtam kinyílt, lila virágokat - igaz, illat nélkül.

Közben megünnepeltük párom névnapját, szombaton édesanyja, vasárnap egy barátunk látogatott el hozzánk. Hétfőn pedig letudtuk az urológiát Apuval, két hét után megint katéter nélkül élhet. Másnap öcsém és felesége jött el hozzá sok-sok ajándékkal, köztük egy hangoskönyvvel, amelyet ők maguk készítettek, illetve olvastak lemezre.

De miről is jutottak a tavalyi kekszek eszembe? Hát csak arról, hogy a Gasztrobox szerkesztői nemrég engem is felkértek a Hogyan készítettem? sorozatban egy gasztrofotóm bemutatására, amely e héten látható az oldalukon. Ennek kapcsán választottam ki sebtiben egy őszi fotót, éppen a

Narancsos-kakaós keksz képét.
De készültek még akkoriban:
Sajtos-diós kekszek
Vanilíás-mákos kekszek
Pisztáciás kekszek
Rumos-kakaós kekszek
Fahéjas-almás kekszek
és később
Feketecseresznyés rózsahalmok.

Talán majd egyszer folytatom a sort. Szeretnék egy éppen csak édeskés almás-kókuszos és egy fűszeres-paradicsomos változatot is készíteni.

Sajtkuckó meg egyebek (Fokhagymás-sajtos gombaszósz)

2010-10-25T22:24:00.009+02:00

Még jó, hogy elalhatunk közbe-közbe
és utóljára. (Pilinszky János)

Nehezített terepen játszunk most Apuval. Hétvégén és egyúttal a nemzeti ünnepen - mert mikor máskor? - az ügyeletes doki javaslatára bementünk mentővel a Jahn Ferenc Kórházba. Régóta húzódó urológiai problémáján a fiatal orvos nyomban szikével segített, így egy darabig most egy sebbel és egy katéterrel is együtt kell élnünk - a már megszokott mozdulatokat átvariálni: újratervezés. Például nem emelhetem most úgy őt, hogy a lábammal is támasztom alulról - mert ez most nem lenne kellemes. Nehezen tűri a szobafogságot, pedig az idő nem éppen csalogató. És persze türelmetlen, mint mindig. Hiába mondom, hogy nekem nem ez a szakmám, és egyébként sincs hová sietni. Legalábbis neki. Ehhez képest már a műtét utáni első nap is egy óra alatt végeztünk a reggeli készülődéssel sebkötözéssel együtt. Nem semmi...

Igazából azt sajnálom, hogy problémájára a szélütés előtt nem keresett megoldást, csak húzta-halasztotta. Utána májusban voltunk ugyan a helyi rendelőintézetben, de akkor csak az e korban szokásos prosztata megnagyobbodás lehetősége merült fel. Aput szállítani nem egyszerű dolog, és később az orvost elérni sem volt az. Sőt, kiderült, hogy az urológián nincs helyettesítés, összesen egy doki rendel, így több alkalommal is hiába próbálkoztam szabadsága idején. Semmi gond, gondoltam, ha sürgős dolog lenne, a Szent Imre Kórházba biztos mehetünk. Hát nem. E hétvégén megvilágosodtam: nincs urológia a Szent Imrében. Csak a Dél-pestiben. Hát jó. Nekünk az is "ismerős", több, mint 30 évig Erzsébeten laktunk.

A múlt héten ettől eltekintve sem unatkoztunk, mert itt voltak a negyedéves bevallások a tanítás mellett, sőt, Apu 21-én betöltötte a 66. évét, így egy kis mini köszöntést is rendeztünk neki. Megkapta a kedvenc sütijét, sört és hangoskönyvet. Vettem neki egy TENS-készüléket is (elektromos idegstimulátor), de persze hallani sem akar a kipróbálásáról. (Pedig nem olcsó, ráadásul az a cég gyártja, ahol 25 évet ő is dolgozott.) És aznap igyekeztem a szokásosnál is több időt vele tölteni.

Azután jártunk Apuval a Sajtkuckónál, ami a budafoki sajtgyár (ERU) portáján nyílt néhány hónapja. Végre megszemléltük a kínálatot. Azaz csak én, ugyanis az akadálymentesítést nem várhatjuk el mindenütt: Apu kint várakozott. A benyomás vegyes: sokféle sajt van (bár a juhsajtokat hiányoltam), viszont a kínálat a kis kuckóban áttekinthetetlen, például a hűtést igénylő sajtokat nem lehet mustra alá venni. Az eladó hölgy nem volt udvariatlan, de nem is igyekezett e technikai problémán átsegíteni. Pedig mondtam neki, hogy most jöttem ide először, és érdekelne, mi minden van.
Azért is furcsán nézett rám, amikor arról érdeklődtem: van-e esetleg valamilyen válogatásuk a kemény sajtokból. Szerintem egyáltalán nem lenne butaság - a kereslettől függően - néhány ilyen csomagot összeállítani, leginkább olyasmire gondoltam, mint egy bonbon, amit akár ajándékba is vihet az ember. Egy egyszerű kis karton vagy farostlemezke alulra, rá a falatnyi sajtok - mondjuk 3x5-ös formába rendezve, celofán a tetejére, kész. Egyszerű, elegáns, és kínálja magát az ínyenceknek. (Vagy azoknak, akik, mondjuk nincsenek oda az édességért.) No mindegy. Mi beértük ezúttal egy zöldfűszeres lágy sajttal és némi rokforttal.

Mi minden történt még a múlt héten? Nem is tudom. A szomszéd Marika néni is kitalált mindig ezt vagy azt, legutóbb, hogy hozzak neki valami "magellánt", vagy hasonlót. Mondom, mi az? Valami tisztítószer? (Mert azt sokat használ.) Nem. Mondom: mire való? Hát levesbe is, meg mindenfélébe. Mondom: leveskocka? Nem. Jó, akkor ételízesítő, mint a vegeta? Igen, de nem vegeta. Azt ne hozzak, az van neki. Mondom: Maggi? Nem tudja. Végül párom hozott neki valami Maggi ízvarázst, vagy mi a csudát, s az éppen megfelelt.
Azután kisérleteztem néhány új kézműves darabbal, ismét lefotóztam kedvenc dísznövényem, a mindig változó és mindig gyönyörű madárbirst, és valamikor - de tényleg nem tudom, mikor - ezt az egyszerű szószt is elkészítettem.

Hozzávalók: 50 dkg gomba vegyesen (nekem most csiperke és laska volt), 5dkg durvára aprított parmezán, 10 szem dió, 6 gerezd fokhagyma, 1 kisebb vöröshagyma, 1 csokor petrezselyem, hidegen sajtolt olaj, só, frissen őrölt feketebors

Elkészítés: Deszkán a megtisztított gombát és vöröshagymát a fűszerkéssel durvára vágtam, majd olajon megsütöttem, hozzáadtam a petrezselymet, az áttört fokhagymát, sót, borsot, és az előzőleg száraz serpenyőben kissé megpirított, mozsárban összetört dióbelet. Félrehúztam a tűzről. Öntöttem még hozzá olajat, és - amikor már nem volt túl forró - apróra vágott sajtot kevertem hozzá.

Tésztára is való, de hidegen is finom pirítós kenyéren.

Pörköltből leves: a gulyás

2010-10-17T20:46:00.003+02:00

óvatos félsszel
járok itt: mintha tőlem
függne a meddig

(erős ildikó)

Ebéd felé készülődve jutott csak eszembe, hogy bár jó néhány étel - mely szerves tartozéka a magyar konyhának - már szerepelt a blogon (disznópörkölt, szárnyashúsleves, lecsó, töltött káposzta, hurka, kolbász, főzelék), a gulyás eddig valahogy kimaradt. Ezért úgy gondoltam, ennek is itt a helye, annál is inkább, mert nagyon szeretjük.
Párom paleo étrendjébe a krumpli és a csipetke nem illik, így ő abból keveset kapott, én és Apu annál többet.
Vannak persze különbségek a készítés módjában, és az is igaz, hogy bográcsban az igazi. Nálunk most a konyhában főtt. Azt hallottam róla, hogy régebben nem volt szerves tartozéka a pirospaprika, és a krumpli is később került hozzá. (Lehet hogy az én csipetkém már egyenesen ellene megy a hagyománynak?)
Az azért érdekes, hogy amikor öcsém szeptember elején Németországban járt barátjával, annyiféle gulyásleves-konzervet fotóztak a boltokban, amennyit én itthon sosem láttam. Persze az lehet a magyarázat, hogy mi inkább megfőzzük, az az igazi...

Nálam alapvető, hogy marhalábszárból készül. Ilyenkor eszembe jut Hugh, meg néhány brit szakács, akik csak úgy emlegetik e húst, mint amit az ember után dobnak a boltból kifelé menet - mondván: olyan olcsó, mégsem kell senkinek. Hát itt nem dobják utánam, pedig minden ügyetlenségem mellett is elkapnám; egy szó mint száz: nálunk nem tartozik az olcsó, megbecsülést nem érdemlő húsok közé. S ez teljesen érthető, hiszen az egyik legfinomabb része a marhának. Persze feldarabolni nem épp leányálom profi henteskés nélkül, és ki kell várni, míg megfő, de azután...hmmm!

Van, aki a gulyást úgy indítja, mint ahogy a pörkölt gazda módra készül. (Jut eszembe, ideje lesz egyszer mindhárom pörköltfőzési módot kipróbálni ugyanabból a húsból, s azután a családtagokkal együtt ízlelgetve értékelni a különbségeket...)
Én bizony zsiradékkal és hagymapirítással indítok, jöhet a hús, és a szokott módon készítek egy sűrű marhapörköltet. Ezt egy másfél-két órácskát lassú tűzön rotyogtatom, csak ezután adom hozzá a zöldségeket, a vizet, s persze a végén a krumplit. Ahogy már említettem, csipetke is kerül bele nálunk. Néha csípős paprika is. (Viszont nincs benne kömény, bár azzal is finom lehet.)

Hozzávalók (6 személyre): 50dkg felkockázott marhalábszár, 2-3 vöröshagyma, 1 zöldpaprika, 2-3 kisebb paradicsom, zsír, 6 gerezd fokhagyma, 1 kisebb zeller, 1 kisebb karalábé, 4-5 szál sárgarépa, 2-3 szál petrezselyemgyökér, petrezselyemzöld, só, pirospaprika
a csipetkéhez: 1 tojás, 2 marék liszt (illetve amennyit felvesz), 1kk só, (esetleg 1kk petrezselyem olajban)
(Só helyett a leveshez szoktam sóban eltett fűszerpaprikát használni.)

Elkészítés: a lábszárból pörköltet főzünk. (A hagymafélék és a zöldpaprika ebben a fázisban kerülnek felhasználásra.) A hús legyen majdnem puha, (teljes főzési idő mínusz kb. 40 perc) tegyük rá a megtisztított, apróra vágott zellert és fehérrépát, az összekötött petrezselyemzöldet, a felkockázott paradicsomot. Negyed óra múlva jöhet rá a szintén felaprított sárgarépa, karalábé, 10 perc múltával a krumpli. Főzzük jól össze. Közben elkészíthetjük a csipetkét. A tojást a sóval, liszttel (esetleg petrezselyemzölddel) egy kisebb tálban összegyúrjuk, kézzel kis darabokra csípkedjük.
Én külön főzöm meg a csipetkét (nem a levesbe szaggatom), majd leszűröm, mert így másnapra sem ázik el.
Persze ez akkor lehet szempont, ha nem aznap fogyasztjuk el az egészet.

Őszi napok kint és bent

2010-10-12T19:34:00.009+02:00

célon-túl futok.
Tudok élni nélküle,
de nem szeretek.

(Fodor Ákos: A Győzelem)

Kérdeztetek Apuról, hát írok egy kicsit róla is:

Végre itt az igazi ősz, reggel csípős, délután napos, melengető, jólesik odakinn. Persze minden számítógépes munka a lakáshoz kötött, de Apu miatt is kell szünetet tartani benne.

Bár régebben hajnalok hajnalán kelt, neki most 9-kor indul a nap, addigra mi már reggeliztünk, az ő reggelije is elkészült, párom már dolgozik, én meg az első angolórán túl vagyok.
Reggel egészen jókedvű, főleg ha süt a nap. Az ágya közel van a nagyablakhoz, így láthatja, milyen idő várja odakint. Már amennyire lát. Sajnos az egyik szemére nem. Ez is a szélütés hozománya.
A reggeli készülődés a legjobb részidők mellett is több, mint fél óra - mosakodunk, öltözködünk - most már egyre melegebben.
A reggelihez odakint a kertben keresünk egy napos helyett, a kerekesszékben ülve bal kézzel eleszegeti a kisasztalon mellétett, apróra vágott gyümölcsöket.
Míg eszik, ki tudom szellőztetni a szobáját, rendbeteszem az ágyat, meglocsolom a növényeit. Jöhet a napozóágy. Ennek is egyre nehezebb napos helyet találni, az árnyékok ilyenkor már hosszúra nyúlnak. De legalább még kint lehet lenni. Reggeli után ugyanis ez a program: nézelődés a napozóágyból. Néha egy-egy házbéli szomszéd feltűnik, és jó reggelt kíván. Ő persze nem tud válaszolni, mégis szereti, ha mozognak körülötte, beszélnek hozzá. Ez bizony munkanapokon ritkán adatik meg: mindenki megy a dolga után. Én is. Jönnek a délelőtti órák, néha azért ki tudunk menni együtt még az ebéd előtt. Ilyenkor vissza a kerekesszékbe, fel az övtáskát, túracipőt, s jöhetnek a budafoki lejtők-emelkedők. Megyünk együtt kisboltba, gyógyszertárba, postára. Vasárnap meg borotválkozás és templom a program - inkább délelőtt, amikor még kevésbé fáradt.

A legtöbb mozdulatot, emelést megtanultam egyedül végezni. Párom szívesen segít, de én akartam így, hogy legalább egyikünk szabad legyen, ha intézni kell valamit. Imi most amúgy is korán reggel jár el dolgozni, én a magam munkáját jobban tudom Apu napirendjéhez igazítani.
Pontban délben ebéd - ez fontos. Bár a betűk világa sajnos már ismeretlen, a számokat és az órát jól felismeri, így minden megszokott időpont betartása lényeges. Ilyen szempontból a mindennapi élet realitása távol áll már tőle. Az ebéd alatt a déli krónika szól, majd - ha lehet - vissza a kertbe.

Amíg óráim vannak, nem maradhat a kerekesszékben, mert a féloldali bénulás miatt ülve fél-egyórán túl már erős fájdalmai vannak. Inkább fekszik. Így viszont kipihentebb azokra az időszakokra, amikor tudok egy kicsit vele lenni. Ilyenkor megint beülünk a székbe, jöhet egy pohár sör, délutáni rágcsálnivaló, én meg olvasok neki. Vagy elnézi, amíg teregetek. Nem túl változatos program, persze. Este fél hétkor tévéhíradó - vacsorával összekötve az ágyban. Előtte persze megint mosdás, öltözködés. Párom csinált neki egy praktikus kisasztalt, ami feltehető az ágyára is. Igaz: négy asztalt is használunk: egy könnyűt a kerekesszék mellé, amit a kertbe is hurcolunk, egy alacsonyabbat a napozóágyhoz, a konyhaasztalánál ebédel, s végül a vacsora a már említett csinálmányon. No persze az ágya mellett is van egy asztal...
Az ágyat béreljük, elektromos - így könnyen állítható a párnarész is - de az emelések, fordítások nagy részét nem úszom meg. Azért már megszoktuk valamelyest.
Sajnos a tévézés Apu szeme miatt ritkán lehet program, pedig a téli szobafogság alatt lehet, hogy jó lenne. Párom megjavított neki egy nagyobb képernyős készüléket. Lefekvés után inkább a hangoskönyvek kerülnek elő, fél 10 körül pedig lámpaoltás. Nekünk kicsit később: először könyvelés, óravázlatok.

Szeptember elején volt egy kerti összejövetelünk. Az idő sem volt barátságos, fárasztó is volt neki, de ott akart lenni végig, hol ülve, hol fekve - ott is volt közöttünk. Legjobban persze az zavarja, hogy nem beszélhet, ez még a fizikai fájdalomnál is rosszabb. Nincs olyan állapotban, hogy rehabilitációs programokban részt vehetne, kocsiban utaztatni meg nem egyszerű dolog. De nincs is türelme a gyakorláshoz, sokszor dühösködik, de mégsem engedhetem, hogy kapkodjunk. Amit legjobban utál, az talán a közös tornánk (a gyógytornászt már kidobta), valamikor estefelé az ágyban. Persze már nagyon sokszor elmondtam neki, miért nem hagyhatjuk el. Néha meg is érti.

Október elején egy hetet öcséméknél töltött, Üllőn. Mi pár dolgot elintézhettünk, neki meg jutott egy kis változatosság.

A mai sünis fotókat neki köszönhetem. Délután egy járókelő vette észre az utcánkban az apró állatkát, a mi kertünkből mászott ki a kiskapu alatt. Ezen nem is csodálkoztam, mert mindig is voltak nálunk sünök, jó ideje esténként a sötétben egy nagyobb és egy kisebb sünnel találkozom. Párom szerint egy hím és egy nőstény. Ez az apróság azonban jóval kisebb náluk, öklömnyi, ráadásul nappal is mutatkozik - ebből arra következtettem, hogy talán a kicsinyük. A kis állatot betereltem a kertbe, az orgonabokor sötétje alá. Apu nem láthatta, mert a kertkapu igen távol van onnan, ahol ő feküdni szokott.

Mégis, egy negyedóra múlva, amikor felolvastam neki, ő jelezte, hogy ott a fűben...
Alig lehetett látni (régen volt fűnyírás), ráadásul igencsak terepszínű az őszi avarban. Apu mégis észrevette a fél szemével. Ekkor már szaladtam a fényképezőgépért, a süni megvárt és a fotózást is jól tűrte. Remélem, óvatlansága mellett is hosszú élete lesz a kertünkben.

Legközelebb már - gasztrobloghoz híven - recepttel jelentkezem.

Intés a gasztrobloggerhez (magamhoz) - avagy az önmérsékletről

2010-10-11T13:48:00.009+02:00

NAGY tisztelőd VAGYOK.
(Fodor Ákos: Egy hommage röntgenképe)

Amikor elkezdtem a gasztroblogger létet, még nem sejtettem, mibe csöppenek, s hogyan változtathatja / változtathatná meg az életem, a szokásaimat - ha hagynám. Az azóta eltelt több mint két év saját és másoknál lelt tanulságai alapján a következő ajánlásokat írtam magamnak - (felkiáltójelek nélkül.) Kinek nem inge... - még csak fel se próbálja!

1. Nem számít, hogy hányan olvasnak és mit mutatnak a statisztikáid. Ne akarj több olvasót szerezni azzal (sem), hogy egészségtelen, de csábító közönség-kedvencekkel rakod tele a blogot.
2. Fontosabb, hogy legyenek a főzés terén olyan irányelveid, amelyek felismerhetően érvényesülnek.
3. Főzz a földrajzi adottságoknak és az évszaknak megfelelően.
4. Ne akarj senkit semmiben utolérni.
5. Lásd reálisan a lehetőségeidet. Ne akarj a hobbidból megélhetést kovácsolni, így is elég sokan játszotok ezen a pályán. Engedj másoknak is teret.
6. Ne főzz meg csak azért valamit, mert a receptet ki akartad próbálni. Ne főzz többször a szükségesnél. A gasztroblogger lét már önmagában is túlfogyasztásra ösztönöz.
7. Tanulj meg nemet mondani a felkérésekre, még akkor is, ha egy nagy példányszámú magazinban ajánlanak fel két oldalt. Viszont ne érd be azzal, hogy mindig csak az ismertséggel kecsegtessenek olyan munkáért, amiért más fizetést vesz fel, (hacsak nem magad ajánlottad fel, hogy szívesen elvégzed.) Ne akarj minden egyes receptversenyben, pályázatban, jótékonysági akcióban részt venni. Válassz közülük.
8. Nem kell minden gasztrobloggernek nyomtatott szakácskönyv. Legalább a hobbidban ne köss kompromisszumokat senkivel.
9. Az ételfotózás ne menjen a főzés céljának rovására: vagyis, hogy friss étellel lakasd jól szeretteidet. Nem baj, ha egy újabb "remekműved" nem kerül ki a blogra.
10. Ne akarj örökké bejegyzéseket írni. A gyűjtőblog nélküled is megtelik remek receptekkel. Ne akarj több figyelmet, mint amit úgyis megkapsz. Határold be a hobbidra szánható időt, mert a gyakori posztolás már a naplopás kategóriája - magadról szól, nem azokról, akiknek főzöl.
11. Nem kell mindent közkinccsé tenni csak azért, hogy hallass magadról. Gyakorolj szigorúbb önkritikát - a főztöddel kapcsolatban is.
12. Ne akarj minden találkozón ott lenni, minden hozzászólásra, körkérdésre válaszolni, minden díjat megköszönni és továbbadni, minden bloggertársadhoz rendszeresen benézni, náluk mindig pár kedves szót szólni - mert bár ez mindenkinek jólesik, de túl sokan vannak: s előbb-utóbb semmi másra nem jut időd, mi több, a hozzászólások tartalma is elértéktelenedik.
13. Ne gyűjts állandóan új recepteket, mert bármilyen rendszert is találsz ki, előbb-utóbb elveszel a lementett receptáradatban. Arról nem is beszélve, hogy úgyis max. az életed végéig főzőcskézhetsz.
14. S végül: van ám élet a gasztroblogon túl (is.)

10 perces csirkemell

2010-10-07T19:53:00.008+02:00

Mire az ember hozzáöregszik az évszakokhoz, mintegy kitanulja világításukat, esélyeiket, szépségüket és veszélyeiket, már nem érzi díszletnek a világot. A valóság érdekli, mely olyan más, olyan meglepő s oly független szándékainktól... (Márai Sándor)

Kaptunk egy hét "szabadságot", ami azért nem egészen az, mert a Nomádportára nem tudtunk lemenni, és ugyanúgy tanítok, könyvelek, dolgozom, mint máskor. Viszont Apu most szombatig öcséméknél van "vidéken" - így neki is, nekünk is jut egy kis változatosság, egy kicsit más hétköznapok.
A hetet amúgy is kimozdulós intéznivalóinkra szántuk, újabb harcokra a bürokráciával, így sorra került jónéhány telefon után a Német Nagykövetség (párom édesapjának temetése ügyében), majd az internetszolgáltatóink (mert egyszerre kettő is van, de nem szeretnénk két helyre huzamosan fizetni), kukacsere a társasházban, takarítás, javítások.

A konyhára megint nem sok idő jutott, éppen csak annyi, hogy végre kipróbáljam azt a receptet, ami több mint egy éve fent van a blogom oldalsávján - természetesen nem sajátomként. Jamie követte el. Ez gyakorlatilag egy pofonegyszerű valami, de tőlem még mindig távol áll a hirtelen sütés, így minden ilyesmi új kaland.

Ma délután mégis rászántam pár percet, annál is inkább, mert párom paleo étrendjébe is passzol.
Az eljárás mindössze annyi, hogy végy egy darab csirkemellet, adj hozzá fűszereket, reszelt sajtot, vékony szelet sonkát, fóliában püfföld az egészet eggyé és egyenletes vastagságúra, majd kevés olajon süsd meg mindkét oldalát, locsold meg ezzel-azzal és fogyaszd. Íme az én változatom:

Hozzávalók (személyenként): 1 fél csirkemell, reszelt citromhéj, 1 kk petrezselyem olajban, só, bors, 1 gerezd fokhagyma, 1ek reszelt kemény sajt (amilyet szeretünk), 1 vékony szelet füstölt parasztsonka vagy fehérpecsenye, vörös balzsamecet, 2 ek hidegen sajtolt olaj

Elkészítés: A csirkemellet megtisztítjuk, majd egy darab fóliára fektetjük. Megszórjuk pici sóval, reszelt citromhéjjal, fokhagymával, petrezselymes olajat kenünk rá, beborítjuk a sajttal. A tetejére jöhet a sonkaszelet. A fólia másik felével beborítjuk, és egy deszkán összepaskoljuk az egészet. Az eredeti videóban Jamie ezt egy serpenyővel végezte, én nem bíztam ennyire a serpenyőim minőségében és sérthetetlenségében, ezért egy tompa klopfolót használtam a művelethez. Utána kevés hidegen préselt forró olajon - kétszer megfordítva - megsütöttem. Végül darabokra vágtam, reszeltem még rá citromhéjat és megöntöztem vörös borecettel.

Rozé csokoládétorta

2010-09-19T13:54:00.012+02:00

A teljes öröklét: idő-nélküli.
A teljes működés: változás-nélküli.
A teljes hatalom: erő-nélküli.
A teljes tudás: adat-nélküli.

(Weöres Sándor: Tíz erkély - részlet)

Én nem vagyok egy borbarát, így talán a hozzáértők majd felülbírálják e párosítást. Mivel alig fogyasztunk alkoholt, a bor is inkább néhány étel kedvéért van (ha van) itthon.
Ez az időszak azonban mégiscsak a szőlőé, a szüreté s a boroké természetesen. És az ehhez kapcsolódó hangulatot, a szőlőlevelek tarkaságát, az őszi napfény melegét, a szabadban főtt étel ízét én is szeretem. Tavaly Otelló tortát sütöttem, idén pedig szerettem volna kipróbálni egy mázzal együtt sütött, sötét, markáns ízű csokoládétortát. Ehhez jött az ötlet, hogy ne a szokásos rummal vagy vaníliakivonattal, hanem valamilyen borral gazdagítsam. S bár úgy tudom, a csokoládéhoz inkább a vörösborok illenének, én egy könnyebb magyar rozét (Promontorbor) választottam.

Azt sajnálom csak, hogy a tetején a 86%-os étcsokoládéból készült forgács jóval világosabbnak hat, mint a táblában, de ez talán annak betudható, hogy túlságosan vékonyra forgácsoltam.

Az édesség nálunk ritka vendég mostanában, és inkább kipróbálni vágytam ezt az ötletet, mintsem édességet enni. Ezért egy kisebb adagban készítettem el, de az alábbiakban már a 4 személyre szóló hozzávalókat közlöm.
Arra felhívom a figyelmet, hogy én általában jóval kevesebb cukrot használok, mint a süteményreceptekben szokás. Így lehet emelni a megadott mennyiséget, ha valaki nem érezné elég édesnek.

Hozzávalók (4 személyre):
200 ml rétesliszt, 180 ml barnacukor, 100 ml tejszín, 60 ml olvasztott vaj, 4ek rozébor, 8ek sötét kakaó (20-22%-os kakaóvaj tartalommal), 2tk sütőpor, 2 csipet só, 200 ml melegvíz
a tetejére: 70-90%-os keserű csokoládéból készült forgács

Elkészítés: a lisztet 160ml barnacukorral, 4ek kakaóval, a sóval és a sütőporral elkeverjük. A folyékony hozzávalókat, a tejszínt, az olvasztott vajat is összekeverjük, majd a lisztes süteményalaphoz adjuk. Végül belekerül a bor. Egy kisebb tepsibe vagy tortaformába öntjük a masszát. A megmaradt barnacukrot elkeverjük a félretett 4ek kakaóval és egyenletesen rászórjuk a sütemény tetejére. Óvatosan ráöntjük a melegvizet. Összekeverni nem szabad!
165 fokra előmelegített sütőben kb. 35-40 percet sütjük. Akkor jó, ha a csokiöntet már homogén a tetején, de a széle nem sötétedik meg.
A tűpróba a csokimáz miatt nem működik itt, de nem is kell, hogy a tészta teljesen átsüljön, jó ha kissé nedves (krémes) marad.

Melegen és langyosan is nagyon finom, de ez esetben természetesen nem tudjuk csokoládéforgáccsal díszíteni. Ha ezt is szeretnénk, akkor hűtsük ki kissé, és úgy kerülhet a tetejére a csokoládéforgács. Ha szépen szeletelni szeretnénk, akkor mindeképpen kapcsos tortaformában süssük, és várjuk meg, míg alaposan kihűl.

Önmagában is, rozé borral is, de egy kis tejszínnel is különleges édesség. A csokoládéimádóknak biztosan bejön, és a bor íze is finoman érvényesül, nem tolakodó.

(A csokimázzal együtt történő sütés ötletét Beleznay Tamás adta a Nők Lapja idei 37. számában.)

Kapros-csípős zakuszka

2010-09-16T17:31:00.011+02:00

Az ökörnyállal kezdődik, a must szagú erjedéssel, a dáliákkal...
(Márai Sándor: Szeptember)

Két hónapja már, hogy nem írtam a blogra semmit. Azért voltak, akik mégis be-benéztek, felkeresték a tavaly nyári recepteket, az éppen aktuális gasztroajándékokat. Örülök, hogy ha én nem is, ők legalább elkészítették pl. a házi ételízesítőt vagy a sárkánylecsót.

A szünetnek több oka is volt. Az elsődleges persze Apu betegsége, amely továbbra is rengeteg időmet igénybe veszi. A konyhára így már nemigen jut, igaz, a kedv is kevesebb. De emellett az is közrejátszott, hogy megváltoztak az étkezéseink, párom teljesen átállt a paleolit étkezésre, én meg igyekeztem visszatérni a testkontrollhoz. Ez - ahogy már írtam korábban - többnyire valamilyen nyers zöldségekből álló salátát jelent számunkra ebédre (amit én egy kis olajjal és fűszerekkel is gazdagítok), s mellé neki többnyire egy szelet hal vagy hús kerül, nekem krumpliféle (pl. tócsni.)
Talán nem tűnik változatosnak, de a meleg nyár és tennivalóink közepette nekünk tökéletesen megfelelt.
A reggeli évek óta a megszokott gyümölcsturmix (párom szavával: misz-majsz), vacsorázni nemigen szoktunk, legfeljebb vagy egy teát vagy valamilyen gyümölcsöt fogyasztunk.

Ez ugyebár nem olyan étrend, mely sok érdekességet kínálna egy gasztroblogra.
Szeptembertől pedig a lanyhább nyári szezont a tanítás területén is felváltotta a szorosabb órarend.
A hónap elején (bár az időjárás nem kényeztet minket) sikerült azért egy kerti összejövetelt rendezni: kicsit előrehozva együtt ünnepeltük párom születésnapját és a Mária-napot nagynénémmel, nagybátyámmal, unoktestvéremmel, párjával és párom édesanyjával. Ezúton is köszönet mindenkinek, hogy vállalták a nehézségeket is, és alkalmazkodtak Apu szűkre szabott lehetőségeihez.
Az ételek a következők voltak: bográcsban főtt vaddisznópörkölt hasábkrumplival, frissen készült vegyes savanyúság, zserbó, sajtos-diós kerék (e recept kicsit módosítva), tiramisu.
Mindenki hozott/csinált valamit, mert nekem most nehéz lett volna egy egész vendégsereget jóltartani. Az összejövetelt kisebb esőcsöpörgéssel és szürke égbolttal megúsztuk.

Ezt követően párom hazavitte édesanyját Miskolcra, majd továbbutazott a nomádportára. Kell a házon is javítgatni, és más munkák is vártak rá (megígért tévé-, rádió-, mosógépjavítás a falubelieknek.) Nem tervez hosszabb ottlétet, meg az idő sem az igazi, sok az esős nap.
A komjáti blogot azonban lelkesen tovább írja, nap mint nap.

Én pedig úgy jártam e héten, hogy annyiszor köszönt rám a kápia, hogy végül nem tudtam ellenállni neki. Ismételni ritkán szeretek, ezért a tavalyi paprikakrémek helyett egy olyan mártogatós-változatban törtem a fejem, ahol a kápia lesz az igazán meghatározó íz, másodhelyen a padlizsán, és a paradicsom szerényen háttérbe vonul. (A tavalyi arányok másfélék voltak.) Ízesítésként pedig azért is teszek bele petrezselymet és egy kevés kaprot, úgy, hogy ne tolakodó, de azért felismerhető legyen az íze. Úgy gondoltam, hogy a kápia-padlizsán-paradicsom hármashoz az intenzív kapor íz nem megy, de azért megmutatjuk neki.
Emellett kívántam a csípős ízt, és így erős paprikával, vöröshagymával, fokhagymával is - és természetesen hidegen sajtolt olajjal - gazdagítottam a krémet.
A zakuszkában megszokott babért viszont elhagytam, mert egyrészt sok lett volna ide, másrészt nem különösen kedvelem. A végeredmény sikere az arányokon múlik, úgy gondolom. Ne legyen túl erős, túl fűszeres.
Turmixgéppel pürésítettem az ételt, mert elsősorban mártogatónak (pl. sült krumplihoz) vagy szószként (hússzelethez) szeretnénk fogyasztani.

Hozzávalók: (kb. 2 liter zakuszkához): 8 nagyobb kápia paprika, 3 kisebb padlizsán, 3 közepes paradicsom, 2 zöldpaprika, 1 zöld csípőspaprika, 1 nagy fej vöröshagyma, 6-8 gerezd fokhagyma, 1 csomag petrezselyem, 4-5 szál kapor, 2 kk só, frissen őrölt feketebors, kb. 1,5dl hidegen sajtolt olaj

Elkészítés: a paprikát (a csípős kivételével), a padlizsánt és a paradicsomot egy nagyobb tepsiben 180 C fokon másfél óra alatt megsütöttem. Fólia alatt hagytam kissé hűlni a sütőben, hogy bepárásodva könnyebb legyen megpucolni őket. Lehúztam a héjukat, a paprikákat kicsumáztam, és mindent egy nagyobb tálba tettem. A felesleges vizet leszűrtem róluk. Hozzáadtam az apróra vágott hagymaféléket, zöldfűszereket, egy kisebb darab erőspaprikát, kevés sót, borsot. A turmixgépben több adagban, olajjal felöntve pürésítettem.

(Mivel nem télire szántam, és nem is úgy készült, a hűtőben tárolom a felhasználásig. Ha el szeretnénk télire is tenni zakuszkát, akkor ne használjunk nyers hozzávalókat, főzzük fel az egészet, és kiforralt üvegekbe tegyük, majd azokat néhány percre állítsuk fejre.)

Sült padlizsán (vegán változat)

2010-07-23T21:15:00.010+02:00

amíg a kör túl tág a szemnek:
látszik ív-szakasza egyenesnek
(Fodor Ákos)

Türelemjáték. Erről szólna most az élet - és sajnos én ebben gyenge vagyok. Már megszoktam, hogy amikor egyszerre adok ki 4-5 tennivalót, a környezetem némiképp lefagy, mint egy számítógépes alkalmazás, pedig hát ez csak néhány a listáról. Hát jó, ilyenkor újraindítjuk a programot, s megpróbálom mindössze két teendővel, hátha fut egyszerre.
Az információkat sem lehet olyan dömpingben mások nyakába öntenem, mint ahogy szeretném.
És erre itt van Apu. Akit most nem gyepálhatok, hogy döntse el már melyik ételt kéri, minek vitette ki a vacsorát, ha enne még, szedelőzködjünk kissé gyorsabban, mert lekésem az órámat.
Nem, ez most nem megy. Fizikai képtelenség. Betegsége olyan tempóra kényszerít, ami ellen minden idegszálam tiltakozik, ami egyszerűen nem az enyém.
Máskor meg ő kapkodna, hogy vegyem már le, adjam már fel, vigyem már ki, hozzam már be. Éppen emelem át a kerekesszékből az ágyra, miközben már mutogat, mi lenne a következő teendő, vagy csak kiszúr valami apró szemetet a földön (amit pont a kerekesszékkel hoztunk be), pedig nem is lát jól.
Kettő kezem van. Ebben maradunk. Persze mindez egy sajátos nyelven folyik, mivel beszélni nem tud. Sajnos ezt a közös nyelvet egyikünk sem ismeri jól - ezzel tovább nehezedik a helyzet.

Egyszerűbb az élet, amikor csak kint vagyunk a gatyaaszaló melegben. Mert minden nap ki kell menni, bármit is mondjanak a tévében a hőségriadóról. (Teljesen átszokom már az övtáskára, csak hogy szabad legyen mindkét kezem.) Menni kell, emberek közé, lehetőleg a boltba is, mert oda éppen hogy csak beverekedjük magunkat a kerekesszékkel, és van egy olyan sor a polcok között, ahová be is tudunk fordulni, majd tovább, egészen a pénztárig. Itt a működő bal kezével tartja az ölében a kosarat (valamit azért veszünk, ha nincs is szükség semmire), majd segít a pénztárnál és mosolyog, amikor az ismerős pénztárosok ráköszönnek. (Ezért mondjuk külön jó pont jár nekik, mert velük szemben sajnos az orvosok egy része levegőnek nézi, csak velem beszélnek. Amit persze ő érzékel, még ha nem is veszik észre. Értem én, senkinek sincs tengernyi ideje. Amúgy javulást nem ígérnek, marad a csodában való bizodalom.)

Apu agya egészen megfejthetetlenül működik egy ideje, mivel kifelé nemigen tud kommunikálni, sokan azt hiszik nem is érti a dolgokat. Pedig szinte mindent ért, hallgatja a műsorokat s ha éppen felolvasok neki. Arra is emlékszik, ha a két nappal előbb olvasott szakaszt újrakezdem, tisztában van vele, hogy ezen már túljutottunk. De ha dönteni kell a legegyszerűbb dolgokban, elbizonytalanodik. Hát még én...! Csak egy a biztos: menni kell, minden nap. Azt hiszem, edzésként pluszban súlyzóznom is kéne, pedig Apu igen sokat fogyott...

Így tényleg csodaszámba megy, ha mégis főzök valamit, már ha főzésnek lehet tekinteni a padlizsán sütését. Ennyi telik tőlem, bár ebben a melegben inkább csak gyümölccsel tömjük magunkat.

Hozzávalók (2 személyre): 2 közepes méretű padlizsán, 8 gerezd fokhagyma, 3-4 ek hidegen sajtolt olaj, 2 nagyobb paradicsom, 1 csokor petrezselyem, só

Elkészítés: a padlizsánokat kettévágjuk hosszában, majd átlósan beirdaljuk úgy, hogy ne vágjuk át a héját. Kissé megsózzuk, vékonyan megkenjük olajjal a vágott felületeket. Grill serpenyőben vagy sütőben lassú tűzön sütjük. (Serpenyőben a vágott felükkel lefelé, sütőben fordítva.) Ha már puha a húsa, ráöntjük az apróra vágott petrezselyemmel, paradicsommal, fokhagymával elkevert maradék olajat, és így sütjük még kb. 10 percet. Fél óra sem kell az egészhez. (Akinek vékony így a fogás, körettel is eheti.)

Hasonló recept (Lúdanyó nyomán) már szerepelt itt a blogon, de akkor az étel sajttal és joghurtos öntettel készült.

Meglepetés: kardamom

2010-07-21T14:02:00.005+02:00

Judith (Jade konyhája) lepett meg ezzel a finom fűszerrel. Valóban meglepetés volt: én éppen tanítottam, míg ő a már beálló sötétség leple alatt itt hagyott egy kis csomagocskát a kapunknál.

Először csak találgattam, mert én így hüvelyes változatban még nem találkoztam a kardamommal, de az illata ismerős volt.

Egyelőre édességek, fűszeres teák és likőrök ugranak be lehetséges felhasználási ötletként, de talán más, sós ízvilágú ételekhez (esteleg húsokhoz) vagy házi fűszerkeverékbe is jól mehet majd.
Most bezártam egy üvegbe, és időnként élvezem az illatát.

Mákos-diós kocka mazsolával

2010-07-17T14:27:00.007+02:00

Ha van, kikért, mit:
vízre rajzold, porba írd:
úgy nem öl, nem hal.
(Fodor Ákos)

Legutóbbi mákos lepényemet kissé átalakítva született ez a sütemény, melynek készítése során kiderült, hogy a múlt héten vásárolt 250 grammos kiszerelésű mazsola csomagolással együtt is 200 gramm alatt van ( a mérési eredményeket itt dokumentáltuk.)

Ami a hétköznapokat illeti, a fizikai terhelésen túl a meleg is minden erőmet elszívja.
Még kötős terveim is alig haladnak, mire hozzájutnék, már elalszom. Azután persze mégis felébredek, mert idebenn a hőmérséklet 30 fok felett van, hiába a 60 centis kőfalak. Ilyenkor nehéz elképzelni a gyapjú melengető szépségét, de még pamuttal vagy lennel sem jó dolgozni. Állandó szomjúság gyötör a sok friss gyümölcs és zöldség ellenére is. Apu viszont mindig ki szeretne menni a szobafogságból a hőségbe, akármilyen nehezére (nehezemre) esik is.
Mindenki vár valamire, egy záporra, egy kis könnyítésre.

De jöjjön a recept:
Hozzávalók: 60dkg darált mák, 30dkg darált dió, 20dkg mazsola, 7,5dl natúr almalé, 6ek méz, 6 tojás
Elkészítés: a mákot 4 tojással és 4ek mézzel és 6dl gyümölcslével elkeverjük egy tálban. Egy másikban ugyanígy a diót keverjük össze 2 tojással, 2ek mézzel és 1,5dl almalével. Egy nagyobb tepsibe terítjük a mákos keverék felét, rákenjük a diósat, majd megszórjuk a mazsolával. Végül ráterítjük a mákos keverék másik felét. 200 fokon sütjük kb. fél órát.

Ha már kicsit meghűlt, szépen lehet szeletelni.

Máklepény (liszt / tej / cukor nélkül)

2010-07-03T14:11:00.015+02:00

Időbe telik, amíg az ember megtanulja, s azután külön időbe, míg az ember meggyőződik róla, hogy a világi rend pontosan olyan kezdetleges, mint ahogy ezt a közmondások tanítják.
(Márai Sándor)

Már említettem korábban, hogy párom újabban a paleolit táplálkozás Szendi Gábor kijelölte ösvényén igyekszik haladni. Ezt az ösvényt azonban inkább csak amolyan turistajelzések (alapelvek) mutatják, mintsem konkrét receptek. Azért mégis akad ilyen is, egy úgynevezett mákos muffin, amit én azonnal igyekeztem megfosztani egyrészt a nevétől (valahogy nem jön be nekem ez a muffinozás), másrészt néhány alkotórészétől.

Az eredeti recept ugyanis 5dkg zablisztet és 1 csomag sütőport is tartalmazott, valamint a tészta összeállításához tejet (v. szójatejet) ajánlott. Mivel azonban a paleolit ösvény mentén nem folydogál tej-patak, én ezt lecseréltem natúr gyümölcslére. Már csak azért is, mert legalább 6dl folyadékra van szükség, tejből pedig ezt végképp nem lehetne elhanyagolható mennyiségnek tekinteni. A zabliszt pedig annyira elenyésző volt a mák mennyiségéhez mérten, hogy másodjára értelmetlennek tartottam beletenni (pontosítok: párom kérésére kihagytam.) Ugyanígy a sütőport is, hiszen az amúgy is a gluténtartalmú liszttel lépne reakcióba (ha lenne ilyen hozzávaló a süteményben), tehát ez is elmaradt. A mákhoz ajánlott cukor helyett pedig egész kevés mézet használtam fel. Ha már paleolit, hát vegyük komolyan!
Továbbá saját adalék a receptben a plusz zsiradék (vaj vagy olaj), melyeket a már említett turistajelzések alapján lehetségesnek tartottam használni, de el is lehet hagyni, nem lényegi része az ételnek.

Éppen csak édeskés, laktató sütemény a végeredmény, amit tovább lehet gazdagítani aszalt gyümölcsökkel, diófélékkel ízlés szerint. Egyébként nagyon finom, de csak azoknak, akik szeretik a mákot. Mi közéjük tartozunk.

Hozzávalók: 60 dkg darált mák, 4 egész tojás, 6ek méz, 6dl natúr gyümölcslé (nálam alma), 25 dkg mazsola, 5 dkg olvasztott tisztított vaj (vagy 3ek hidegen préselt olaj), csipet só

Elkészítés: A hozzávalókat egynemű tésztává keverjük, majd egy nagyobb tepsibe öntjük, és 180 fokon kb. fél óra alatt készre sütjük. Ne hagyjuk nagyon kiszáradni!

Nyári ételeink (sütve-párolt karaj zöldségekkel)

2010-06-26T11:32:00.012+02:00

Mért van az, hogy a
rosszra bőven jut szavunk;
a jóra: alig?
(Fodor Ákos)

Megint itt van a tobzódás időszaka, még ha ez a nyár nem is akar igazán nyár lenni - ezidáig. A gyümölcs is kevesebb, cseresznyefánk szomorú képet nyújt.
Azért mégis sokféle zöldség hozzáférhető. Legutóbbi bejegyzésemben már írtam róla, miképpen próbáljuk (sokadszorra) átalakítani az étkezésünket.

A cukrot, a tejtermékeket a vaj kivételével elhagytuk, délig eddig is gyümölcsöt ettünk - tehát ez nem újdonság. Ami viszont a főétkezést illeti, próbáljuk magunkat ahhoz tartani, hogy minél több friss (tehát nem főzött/sütött, stb.) élelmiszert - főleg zöldséget - fogyasszunk.
Így az alap néhány hete a saláta. Nem is igazán saláta, csak sok-sok összevágott, összekevert friss zöldség, amit persze lehet fűszerezni később, meglocsolni citrommal vagy egy kevés hidegen sajtolt olajjal.

Erre kerülnek azután a további kulináris élvezetek - persze mértékkel, és egy étkezés alkalmával legfeljebb egyféle, hogy lehetőség szerint a szénhidrátokat és a fehérjéket ne keverjük jobban, mint ahogy a természet teszi.
Tehát a salátára vagy egy szelet sütve párolt hús kerül (aminek levét átszűrve lefagyasztom más ételek készítéséhez), vagy egy-két főtt tojás, gyakran pedig halféle. Ezek párom nyerő párosításai.

Én többnyire a szénhidrát felé megyek, vagyis a salátámhoz sütőben sült krumplit, vajas pirítóst vagy tésztát eszem.

Zsírt és vajat továbbra is használunk mértékkel, hüvelyeseket is eszünk, főzelékfélét (majd inkább ősszel), levesfélét, köztük húslevest is.
Sok, a blogomon szereplő recept ad ötleteket ehhez a típusú étkezéshez is, így például a grillezett zöldségfélék (padlizsán, cukkini) is asztalra kerülnek, csak nem joghurtos öntettel. Ugyanígy a krumplis ételek zöme.

A pörkölt nehezebb ügy, mert ahhoz kívánja az ember a szénhidrátot, valamilyen gabona-alapú köretet. Azt hiszem, nem fogjuk teljesen kizárni, legfeljebb ritkábban esszük.

A tésztafélék, péksütemények most kicsit visszaszorultak, próbálunk kevesebb gabonát fogyasztani, és a teljes kiőrlésű lisztet gyakran zabbal, kukoricaliszttel keverem.

Ezek a törekvések persze nincsenek bebetonozva, előfordul, hogy idő híján vagy más okból nem tartunk be minden lefektetett elvet, de amikor nincs akadálya, akkor ebben az irányban haladunk.

Sütve-párolt karaj zöldségekkel

Hozzávalók (10 szelethez): kb. 60-70dkg sertés rövidkaraj csont nélkül, kb. fél dl hidegen préselt olaj, 2 nagy sárgarépa, két közepes vöröshagyma, 3-4 gerezd fokhagyma, só, frissen őrölt bors

Elkészítés: A húst megtisztítjuk, és éles késsel kb. 1-1,5 cm vastag szeletekre vágjuk. Nem klopfoljuk ki. Egy ecset segítségével mindkét oldalát átkenjük olajjal és a szeleteket egy tányérra helyezzük.
Egy serpenyőt alaposan felforrósítunk (lehet grillserpenyő is), tehetünk bele egy pici olajat is, de ne sokat. A hússzeleteket pár perc alatt minden oldalról átsütjük majd egy tűzálló tálba szedjük.
Figyeljünk rá, hogy a sütés magas hőfokon történjen, így nem távozik folyadék a szeletekből, de ne égessük meg!
A répát, hagymafélét tisztítsuk meg, vágjuk nagyobb darabokra, és tegyük a hús közé. Sózzuk, borsózzuk, majd öntsük fel a tepsit annyi nem hideg vízzel, amely ellepi a szeleteket. A megmaradt kevés olajat is ráönthetjük. Fólia alatt, 180 fokon két órát pároljuk a sütőben.
(A levét ne felejtsük eltenni - jól jöhet még!)

Én sokkal jobban szeretem így a húsokat, mint hirtelen sütve.
(A Blogger egész kellemes újdonságokkal szolgál mostanság, kézműves lapom megjelenését is sikerült vele egy kicsit megújítani.)

Régi-új utakon - Zablisztes barnakenyér

2010-06-15T14:34:00.009+02:00

Nagyon fél a test.
Tér-idő-iszonyában
tapad, fáj, habzsol.
(Fodor Ákos)

Nehéz napokat élünk. Apu szélütése súlyosbodott, új "hogyanokat" kell kitalálni a már kialakított rutinok helyett, méghozzá úgy, hogy valahogyan az időbe is beleférjünk. Közben szomorú hírt kaptunk: párom édesapja Németországban elhunyt. Igaz, hogy sok-sok éve távol élt, s a kapcsolat inkább csak az időnkénti telefonra szorítkozott, mégis.
2006-ban találkoztak utoljára, akkor egy külföldi munka adott erre lehetőséget. Amúgy drága lett volna az utazás.
(Párom a blogján idézi fel fényképes emlékeit édesapjáról.)

Nem mondom, hogy mindennek semmi köze ahhoz, hogy igyekszünk visszatérni az egészségesebbnek tartott élet útjára. Bár nem gondolom, hogy eddig mértéktelenek lettünk volna, mégis mindketten érezzük, hogy többet kellene tennünk ezen a téren.
Már az idő hiánya is errefelé terelgetett minket: alig jut idő a főzőcskére. Egyébként is bejött a nagy meleg, jólesik a pihenő ilyenkor a gyomornak.
Én még a tinédzserkorom vége felé olvastam el a Testkontroll c. könyvet, aminek alapelveiben nagyrészt ma is hiszek, logikusnak tartom. Igaz, az elmúlt években talán csak a délig gyümölcs elvhez tartottam magam, ahhoz viszont minden gond nélkül.
Ahogy már itt is írtam saját étkezési szokásainkról és az egyes ételféleségekről, most is csak megerősíthetem, hogy bizonyos élelmiszerek érezhetően nem tesznek nekünk jót. Ilyen közös pont párommal a tejtermékek csoportja. Pár hete megint elhagytuk ezeket a vaj kivételével.
Nemrég olvastuk a Paleolit táplálkozás c. könyvet (Szendi Gábor tollából.) Nekem ugyan nem olyan meggyőző, mint a Testkontroll, de mondjuk érthető, hogy melyikünk mit részesít előnyben: nekem a gabonafélékről, neki pedig a húsról nehezebb lemondania.

A gyümölcs és a nyers zöldségek, illetve a saláták közös pont, ezeket mindketten amúgy is szeretjük. Nyáron nem is gond beszerezni. Az utóbbit mostanában ő főként hallal, én meg teljes kiőrlésű pirítóssal vagy tésztával kombinálom. (Az energiára ugyanis tényleg nagy szükségünk van most - méginkább.)

Valamelyik nap sütöttem ezt a kenyeret. További időmegtakarítás miatt ezúttal a kenyérsütő gépben, teljes kiőrlésű programon:

Hozzávalók: 70 dkg teljes kiőrlésű búzaliszt, 10dkg zabliszt, 2dkg vaj, 3ek hidegen préselt olaj, 2kk só, 2 tasak (összesen 14 gramm) szárazélesztő, 4,5dl langyos víz

Elkészítés: a hozzávalókat a gépbe tesszük, és hagyjuk, hogy dolgozzon.
A kész kenyeret én legszívesebben dupla konyharuhába csavarva tárolom, míg csak el nem fogy.

Nagyon laktató. Gondolom, a teljes kiőrlésű gabona elkötelezett híveinek nem újdonság, hogy sokkal kevesebb jóllakat, mint a fehér kenyérből.

Tavaszi gombás egytál

2010-05-30T15:14:00.007+02:00

ülök az úton,
rágcsálom a fogamat,
sütöm a Napot
(Fodor Ákos)

Kell idő, míg e fenti állapotba eljutok. Így vasárnap délután erre is képessé válok, noha a hét közepén még nekiugrottam volna az SZTK-ban az üvegablaknak, s akik ismerni vélnek, bizonyára meglepődnek ezen. De végül is megint inkább vívtunk egy csatát az önkormányzati és egészségügyi bürokráciával, és a hétvége arra is való, hogy mindezt kipihenve felkészüljünk az új küzdelmekre.

Jó dolog ilyenkor, hogy sokféle zöldségből válogathatunk. Nekem nagy kedvencem a zöldspárga, mert nem kell pucolni, és pillanatok alatt puha. Az ízéről nem is beszélve! De ugyanígy a friss kelkáposzta, spenót, cukkini is jöhet, lehet, hogy tudat alatt, de vonzódom a ZÖLDségekhez.
Nagyon gyorsan lehet elkészíteni (ez nekem fontos szempont) és ha részben is, de megmaradnak a friss ízek.

Hozzávalók (4 személyre): 1kg gomba (vegyesen, amit szertünk vagy amihez hozzájutunk, fél kg zöldspárga, 8-10 szem koktélparadicsom, só, frissen őrölt bors, 1 csokor petrezselyem, kevés olaj

Elkészítés: a gombáról letörölgetjük az esetleges földet, szennyeződést, pucolgatni felesleges. Falatnyi darabokra vágjuk, de nem túl kicsire. A spárgaszálak végét letördeljük, a zöldséget kb. 3 cm-es darabokra vágjuk. Az egész mehet egy nagy tálba, ahol 2-3 ek olajjal összeforgatjuk.
Felforrósítjuk a serpenyőt, ebbe is öntünk 1 ek olajat, majd rátesszük a sütnivalót. Magas lángon kb. 10 perc alatt készre sütjük, nem kell, hogy a gomba kieressze a levét. Az utolsó percekben hozzáadjuk a négybe vágott koktélparadicsomot. Sózzuk, borsozzuk és megszórjuk a durvára vágott petrezselyemzölddel.

Akinek így vékony a fogás, készíthet hozzá parázsburgonyát. (Azt is elég megmosni, nem kell meghámozni.)

(Sz)edd magad! - programajánló

2010-05-24T14:31:00.008+02:00

Június a piros hónap. Mint ahogy a május a zöld és az augusztus az aranysárga. Júniusban nyílik a pipacs. Piros Pünkösd, amikor a Szent Szellem a földön piros lángnyelv alakjában megjelenik. A piros gyümölcs hónapja, cseresznye, meggy, eper, málna, ribizke. És amin nem lehet eléggé csodálkozni, ez nem a sóvár és megvadult piros. E gyümölcsökben semmi kihívó nincs, ellenkezőleg, valamennyi csupa nevetés. Derült és gyermekpiros ez, az év első termésének színe.
Júniusban kell enni. Az ember körülbelül fél kiló teljesen érett eperre számítson tizenkét-tizenöt deka porcukrot. Az általános vélemény, hogy a gyümölcsöt és a cukrot legjobb rétegesen elhelyezni és az epret kicsit megtörni, csak azért, mert így bővebb levet ereszt. Mikor ez elkészült, két deci tejfölt kell ráönteni. A mennyiség lehet valamivel több vagy kevesebb, ízlés szerint. A túlzástól tartzkodni kell. Sokan a tejszínt részesítik előnyben, de ezek az emberek az étel lényegét félreértik. A június nem az átható cukor, hanem a gyengéden friss és enyhén savas gyümölcs hónapja. A tejszín alkalmazása tévedés. Később, a hónap végén a szamócához már megengedhető, és vannak, akik a málnához, főként a tejberizshez készített friss málnakompóthoz nem hajlandók mást enni, mint tejszínt. Ez így helyes, de a tejszín az eperhez hibás ízlésre vall. A hibás ízlés hibás értékeléshez, ez pedig hibás életrendhez vezet, ezért ilyesmit kerülni kell.
Az elkészítés módja lehet, hogy az ember egy réteg epret, egy réteg cukrot és egy réteg tejfölt helyez el egymás fölött, és a gyümölcsöt éppen csak hogy egy kicsit megnyitja. Mások a gyümölcsöt épen hagyják, és a tejfölt a tetejére öntik, hadd szivárogjon le, oldja fel a cukrot és vonja ki az eper levét. Az edény fenekén rózsaszínű ital gyűlik össze, s a leghelyesebb, ha az ember, miután az epret megette, úgy ahogy van, nem kanállal eszi meg, hanem megissza. Ez az uzsonna tökéletes befejezése.
A bűnbeesett ember a tejfölös epret jégszekrénybe teszi és természetellenesen lehűti. Ez ellen a leghatározottabban tiltakozni kell. Bizonyos hőfokon alul a gyümölcs ízéből éppen úgy veszít, mint a bor. A helyes mérték a pincehőfok, vagy ami ugyanaz, az ember az edényt, tulajdonképpen az eszményi a cserépedény, a fém elvetendő, a kútba ereszti és néhány óráig ott tartja. Legjobb az epret délelőtt a friss reggeli szedésből, délelőtt tíz óra tájban elkészíteni és délután három-fél négyig hűvös helyen tartani. Mert a tejfölös eper elfogyasztásának klasszikus ideje, amikor a déli hőség már fölengedett és a levegő enyhülni kezd, vagyis fél négy. A Jóisten, amikor ebéd utáni szundikálásából felébred, az epret ilyenkor eszi uzsonnára. Odateszi az árnyékos teraszra, az asztal fölé a diófa hajlik, ott eszi meg kiskanállal, mielőtt ismét a szőlőbe megy. Mert aki nem tudná, a Jóisten a világon a legmagasabbrendű munkát végzi, vagyis szőlőműves. Uzsonna után megnyugodott gyomorral és kedéllyel a rafiát övébe dugja, a metszőollót zsebre teszi, a kapát megfogja és kimegy a tőkék közé, hogy a szabálytalan hónaljhajtásokat levagdossa, a lazult vesszőket megigazítsa, és ahol gyomot talál, azt kikapálja. (Hamvas Béla: A Jóisten uzsonnája)

Sokan ismerik a lehetőséget, de vannak, akiknek újdonság. Ezért szeretném rá itt a blogon is felhívni a figyelmet.
Évek óta látogatjuk ugyanis a főváros közelében lévő eperföldeket, ahol egyrészt ingyen jól belakmározunk a friss és szép eperből, másrészt haza is szoktunk hozni. Az utóbbiért persze már fizetni kell, de általában jóval kevesebbet, mint az aktuális piaci ár, s persze a gyümölcs így megússza a szállításból adódó kellemetlenségek egy részét.
A honlapot nézegetve kiderül, hogy éppen most Pünkösd táján nyitott a földek egy része, és egyre többfelé - már nemcsak a főváros mellett - látogathatjuk őket.

Bicajjal is jó közös program lehet, ha nem akarjuk mázsaszám hozni az epret, csak egy kellemes kirándulásra vágyunk. Persze azért célszerű a csomagtartóba egy-egy szivacslapot tenni, hogy visszafelé a gyümölccsel teli dobozokat megóvjuk a zötykölődéstől.

Vakvarjú (kenyérlángos zabliszttel)

2010-05-18T10:59:00.004+02:00

Megállt. Szétnézett. De csak varjak szálltak
s károgtak holmi koldus-áriát.
S a fák fölötte fejlehajtva álltak,
mint keresztfák alján a Máriák.
(Faludy György)

Fenti idézet nemcsak a varjak okán került be, hanem mert egyszerűen élmény volt nemrég elolvasni az egész verset, amire egyik kedves ismerősöm hivatkozott minap. (Szerinte az emberek többségének az élete ilyen, szerintem meg az emberek többsége örülne, ha ilyen élete lehetne. Lehet, hogy mindketten tévedünk?)

Van az úgy, hogy több mint 37 évet él az ember tudatlanul, nem sejtve, hogy a gyerekkorban énekelt dalocskában szereplő vakvarjú nem valami fogyatékos madár. Igaz-igaz, sokféle dolgot elénekelt addigra már, aminek értelméről kevés fogalma volt, pedig az anyanyelvén írták. Az mondjuk teljesen természetes, hogy a "bunkócskát" nem is próbálta megérteni, és fogalma sem volt róla, mi takar a DIVSZ-rövidítés a minden iskolai ünnepségen elzengett induló nevében. Szintén keveset sejtett az amuri partizánok tevékenységéről és hétköznapjairól, az internacionálé szövege pedig valahogy így rögzült énekkaros fejében: "rabszolga, hadd indulj velünk", illetve " a föld fok-sarkából (értsd: északi-déli pólusból) kidőlni". Jó, így persze nincs állítmány az utóbbi sorban, de ez valahogy nem zavarta.
Később, már jóval túl az első ősz hajszálakon, elgondolkodott, hogy talán nem egészen így írhatta a szerző, de végül is: mindegy. A vakvarjú sohasem keveredett gyanúba.
Egészen mostanáig. Míg egy véletlenül elkapott mondat meg nem ütötte a fülét. Lehet, hogy ez a varjú nem is vak? És ha nem vak, akkor a varjúsága is erősen megkérdőjelezhető.
Nézzük el a tudatlanságát: fővárosi születésű.

Akit érdekel a rejtély, illetve, akinek éppígy újdonság a dolog, annak elárulhatom, hogy a bakcsó nevű madár másik neve ez, és nem a szemére, hanem a hangjára utal az elnevezés.

Ugyanakkor szép számmal lelhetünk ilyen nevű éttermekre is, mert hát a vakvarjú a kenyérlángos egyik régi neve is. Ezt is tudtátok? Én nem... Jöjjön akkor egy vakvarjú (igaz, az eredeti kemencében sül és egy picit kormosra).

Általában csak téglalap alakúra sütöm a kenyérlángost, és nagyobb megmarkolható darabokra vágom. Most kerek lapokra sütöttem, és nem huzigáltam túl vékonyra. Sohasem szoktam magát a tésztát ízesíteni, mert így sokféle feltéttel ehetjük, akár édesen is. Vagy csak rágcsáljuk egy kiadós leveshez. Viszont a lisztekkel gyakran variálok, és néha kissé lágyabbra, máskor masszívabbra készítem a tésztát.

Így tavasszal a legszívesebben petrezselymes olajjal csorgatom meg.

Hozzávalók (8 kerek lángoshoz): 45dkg rétesliszt, 5dkg zabliszt, 4g szárított élesztő, 2kk só, 350ml langyos víz

Elkészítés: A tésztát összeállítjuk egy tálban (ha van, ezt a folyamatot érdemes a kenyérsütőre bízni, mert nagyon lágy, ragacsos tészta lesz.) Kb. 1 órát kelesztjük, majd lisztezett deszkára borítjuk, 8 részre osztjuk, és alaposan belisztezett kézzel az egyes darabokat gombóccá formáljuk, majd lángos formára húzgáljuk. 270 fokra előmelegítjük a sütőt és többször óvatosan bespricceljük. Sütőpapírral bélelt lemezekre fektetjük a lángosokat, és adagonként kb. 12 percig sütjük.