Tavaszi furcsaságok lilában és zöldben

Szeretem együtt ezt a két színt: a kékeslilát és a zöld árnyalatait. Mindkettőből azt az erőteljes jelenlétet, amely nem sötét, de nem is világos, egyfajta ragyogó telítettség. A tavaszhoz hozzátartoznak a jellemző illatok, s bár az időjárás már elhiteti velünk, hogy nyár van, a jácint illata nem csal meg.
Fura dolgokat művel ez az ember itt mellettem. Jön-megy egész nap. Pakolja a dolgait innen oda, azután meg onnan ide, a nap végére sikerül elérnie a káosz állapotát. Kérdem dél körül, éhes-e. Valamit automatikusan válaszol, de biztos vagyok benne, hogy a kérdés el sem jutott hozzá. Mondom neki este, hogy mindjárt besötétedik. Akkor megint nekiáll, behurcolja, amit kihurcolt, s persze kicsit sem áttekinthetőbb a helyzet. Alszom, mire hajnalban végre leoltja az olvasólámpát. Számára jelentős műszaki problémákon töri éjjel-nappal a fejét, aminek néha kézzelfogható eredménye is van, például megjavul a bicikli vagy a telefon, felhasználóbarátibb lesz a számítógép. Meg is kapja a dicséretet érte. A teóriákat nem méltányoljuk, de a konkrét eredményeket természetesen igen. Azután megint jön-megy, visszazárja magára áthatolhatatlan világa ajtaját. Egy este pedig váratlan dolog történik: a sötét leple alatt átmászik a kerítésen a szomszédba, az évek óta magára hagyott, gondozatlan kertbe, hogy jácintot lopjon. Nekem. Persze az ilyesmi csúnya dolog, meg veszélyes is, le is toljuk érte. Mégis: teljességgel érthetetlen, mi történik vele ilyenkor. "Több dolgok vannak földön és égen, Horatio, mintsem bölcselmetek álmodni képes." (WS) Valahogy így...