2009. április 11., szombat

Nagyszombati vajas kiflik

Nálunk igencsak későn, este 8-kor kezdődik a nagyszombati szertartás, a körmenet pedig csak 10 után indul. Mégis jó látni, ahogy a kis utcákban mindenütt kiteszik a gyertyát az ablakokba, sőt, ki is jönnek a menethez. Van, aki csatlakozik, van aki csak a kapuban, a szemével kíséri a többieket.
Mennyei Mannánál szerettem bele ezekbe az apró kiflikbe, a recept pedig Limara pékségéből vándorol blogról blogra. Ez egy vajas-kelt tészta kombináció. Olyan könnyed finomság lett, amire számítottam, de vigyázni kell, az ember könnyen eszik túl sokat belőle. Szerencsére már félretettem Apunak és a szomszédoknak belőle a holnapi sonka mellé. Mi a mai nap harcsából készült halászlé után falatoztuk.
Az eredeti recepten csak annyit változtattam, hogy a töltelékbe picit kevesebb sót tettem, friss élesztő helyett szárazat és joghurt helyett (mivel ezek nem voltak itthon) tejfölt használtam.
A tej mennyisége Manna receptjével egyezett. A tészta összeállítását, kelesztését pedig a kenyérsütőgépre bíztam. Kezdetben gondoltam rá, hogy egy kis sajtot vagy sonkaszeletet teszek a kiflikbe, de teljesen felesleges, mert így jó, ahogy van. Nagyszerű recept, mindenkinek ajánlom kipróbálni!

3 megjegyzés:

Renata Kalman írta...

Külső-belső megújulást, tartalmas napokat kívánok!

SZINTIA írta...

Gyönyörűek a kiflik!:)
Kellemes Húsvéti Ünnepeket Napmátka!

Szintia

annamarie írta...

Ezek a kiflik tényleg nagyon jól néznek ki, ki fogom próbálni alkalomadtán én is!