2009. szeptember 3., csütörtök

Kertész leszek?

Nem, már nem hiszem. Ez nemigen fér bele, talán fát majd nevelek, de hogy a kelő nappal én is kelek, ez már nyáridőn elég kétséges.
Pedig kacérkodtam vele valaha (mármint nem a koránkeléssel, hanem a kertészettel), illetve egy ideig sportot űztem a felvételikből, így egykor az Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem (ma nem tudom, hogy hívják) kecskeméti kertészeti tagozatára is felvetettem magam. Ott volt általános kertész szak.
Hogy minek? Nem tudom, valószínűleg egyedfejlődésem egyik nehezen átléphető állomása lehetett ez az állandó, megszállott felvételizgetés, aminek egyébként semmi értelmes háttere és jövője nem volt, úgy értem: tisztában voltam vele, hogy a munka mellett például Kecskemétre sem tudok majd leutazgatni, de hát valamiért nehezen tettem le a diákos életforma utáni olthatatlan vágyamról. Viszont az érettségiző korosztálynak hosszú évekig tudtam naprakészen információt adni a lehetőségekről, a pontszámításról, s minden egyéb tudnivalóról. A Felsőoktatási Felvételi Tájékoztató aktuális számát is mindig előbb szereztem be, mint ők. Ma már szerencsére ez elmúlt, nagyjából 30 éves koromra kinőttem. Eléggé tájékozatlan is vagyok a területen.
Persze milyen jó lenne, ha most, a nomádportai terveimhez ott lenne az a kertész diploma. Nem kéne teljesen alapvető információk után olvasgatnom. De hát a többi meg nem szerzett tudást és képesítést is sajnálom, pedig mennyi tervem volt...,azonban mára a telhetetlenség felett győzött a józan ész, a kötelezettségek és a lustaság, no meg a másirányú tervek. Az Alföldön munkával töltött idő ugyan némi segítség lehetne, de kukoricával, dohánnyal dolgozni, krumplit szedni mégiscsak más, mint konyhakertet tervezni.

Marad tehát a hobbikertészkedés. Az is egyelőre csak elméletben, innen a fővárosból. Hogy mi mindent szeretnék, az persze már fejben megvan, jóval több a soknál.
Például - a haszonnövények mellett - rózsakertet is. Általában véve azokat a virágokat szeretem, amelyek hosszan virágzanak, évelők, és megállnak a lábukon, nem kell karózgatni őket.
Ha pedig konyhai célokra is felhasználhatók, ez külön jó pont. A dísznövények közül nagyon szeretnék madárbirset, ez egész évben szép (már volt róla téli és tavasz kép is a blogon.) Orgona van a kertben, jó lenne még aranyeső és bodza is. A haszonnövények közül legszívesebben a paprikafélékkel és a fűszernövényekkel kísérleteznék, de jól jönne a koktélparadicsom is. Kellene még naspolya is, s már az elején kellett volna említenem régi nagy vágyamat: a fügét.
A krumplival gondban vagyok, mert komolyabb mennyiséghez nagyobb terület kell. Nem akarom vele ez egész konyhakertet elfoglalni, viszont a hátsó kert meg párom birodalma lesz a tervek szerint: oda gyümölcsöst szeretnénk.

Mondjuk éppen elég is lesz a konyhakertet rendben tartanom.

Ezt a régi (1985-ös kiadású) naptárt, A biokertész kalendáriumát, párom édesanyja ajándékozta nekem, bár egyszer már sikerült Miskolcon felejtenem. Nagyon tetszik, elsősorban nem a bio-szemlélet miatt, hanem mert megmutatja, mit hová érdemes ültetni, megtervezhető vele egy - a miénkhez hasonló nagyságú veteményes - s minden hónapra ad ötleteket a kerthez. Nem túl sokat - éppen ez a jó benne, hogy olyan belátható és kedvcsináló feladatnak tűnik, nem többszáz oldalnyi szöveg.

Meglátjuk, hogy mikor kezdhetek bele, s főleg: hogy mire megyek vele majd. Addig is megpróbálom a tervet a saját kertünk adottságaira és méretei szerint átalakítani.

A kert éve az őszi munkálatokkal kezdődik, innen igyekszem majd nyomon követni, mi is a tennivaló egy-egy hónapban.

9 megjegyzés:

Palócprovence írta...

Biztosan nagyon jó kis kerted lesz! :))
Lehet, hogy kertészként nem a Téged érdeklő tudás birtokába kerültél volna, sok helyen nem túl gyakorlatias a képzés. Azt pedig végképp ne bánd, hogy nem vagy képben a mostani felvételi rendszerben - kaotikus.

Sofia írta...

Alig várom a fotókat a kertedről! Én néha lelombozódok, könnyebbnek képzeltem a kertészkedést, de mindig újra és újra elkap a szenvedély:)

szepyke írta...

Én meg lakberendezőnek tanultam. Aztán rájöttem, én bizony senkinek a béna ízlését nem fogom megvalósítani, csak azért, mert fizet érte. Szerintem én is csak magam miatt tanultam lakberendezőnek, és bár szívesen segítek bárkinek, de utálom, ha az ötletem nem tetszik neki, mert egészséges önteltségem miatt biztos vagyok benne, hogy jó az ízlésem, és pontosan tudom, hogy mi, mihez illik, és ha ebben ellentmondanak, az csakis a másik izlésficama miatt lehet. Nah, ezért nem vagyok "hivatalos" lakberendező, csak hobbi. Bár biztos jó pénz, de nem fér össze azzal, hogy nem érdekel más véleménye, utálom, ha felülbírálják a döntéseimet, és rosszul viselem a véleményem megkérdőjelezését. Hát, ez van.
A kerted meg szép lesz, mert megvan benned az elhivatottság hozzá, hogy amit nem tudnál, annak szépen majd utána fogsz nézni, így megalkothatod a számotokra tökéletest. Már csak a természet szólhat bele a dologba, de az is csak időszakos.

Makka írta...

Szepyke, nagyon bírlak!:))

Napmátka, nagyon jó tervezgetni a kertet, mondjuk, te annyiban vagy előnyben, hogy látod magad előtt, mibe tervezel. Nekem a pontos méretek sincsenek meg, de ez persze nem akadályoz meg semmiben.

trinity írta...

Szerintem igen, kertész leszel.... Nagyon szép lesz, biztos vagyok benne-sok örömöd lesz benne!!

Vali írta...

Szép is, meg néha sok is, de milyen jó nézni ahogy növekednek palánták.
Én az első évben annyi mindent ültettem és olyan sokat, hogy 10 tagú családnak is sok lett volna. Ráadásul nem minden sikerült. Most már letisztult, hogy mi fér az időmbe és az energiámba.
Sok sikert kívánok hozzá és kíváncsian várom a beszámolókat.

Vacskamati írta...

A kedvencem ez a kalendárium!! A sajátomat már rongyosra lapoztam.. Nekem is hasonló méretű a konyhakertem egészen egyszerűen csak azért, mert nagyobbat nem lenne időm művelni. Nekem ebben a tervben túl kevés volt a paradicsom (én mindig teszek el télire is, ahhoz a szuper támasz nem elég..) és nincs benne paprika. De azért alapnak jó, pl.a másodvetési terveket, növénytársításokat mindig ebből nézem ki.. :D

Ízlésszindróma írta...

Mennyire izgi dolog lehet a kert tervezés, nálunk ez sajnos egyenlőre még talán a jövő zenéje, max egy cserépnyi zöldfűszer, de majd egyszer.., viszont addigra szerintem már lesz egy csomó tapasztalatod és jöhetek hozzád tanácsért:)))

zöldmandula írta...

Ne bánd, hogy csak hobbi-kertész leszel(vagy)! legalább mindig örömmel fogod nevelgetni kerted lakóit! Egész napos hivatásos kertészkedés után már nincs kedve a kiskertésznek a háztájiban kapálni...
Persze lehet,hogy csak elfáradtam az elmúlt 20 év alatt (zsebemben egy okl.kertészmérnök diplomával)?