Biztosan furcsán hangzik, de valahogy úgy alakult, hogy én még sosem ettem spárgát. Egészen a mai napig. Szezonja lévén a múlt héten vettem ugyanis egy-egy csomag fehér és zöld spárgát, vagy ahogy a népnyelv mondja: nyúlárnyékot. Álldogált a hűtőben, és gyakran gondolkodtam rajta, hogy mi legyen belőle. Láttam receptekben levesnek vagy párolva, ma azonban - miután nyersen megkóstoltam - úgy döntöttem, hogy én bizony rántani fogom. Nem mondom, hogy szívesen és gyakran panírozok zöldségfélét, a mai fáradozás azonban megérte. Készült hozzá petrezselymes újkrumpli és egy bodzavirágos-kapros mártás, melynek tejszín és kevés liszt képezte alapját, került bele pici só és egy citrom leve is. Ily módon megtaláltam a felhasználási lehetőségét azoknak a virágoknak is, amelyek a tegnapi szörpkészítésbe már nem fértek bele. Igaz, szerettem volna még egy édes süteménykrémet is készíteni bodzavirágból, de mivel ma francia krémest sütöttem, így - bármily hihetetlen - sok lett volna még valami édesség, s persze a hűtőbe is be kell férni. Még csak most nyílnak a virágok, így a legközelebbi szedésből biztosan valamilyen parfét vagy deszertet készítek.
1 megjegyzés:
De jó hogy írtad ezt a nyúlárnyékot! Én nem ismertem idáig. A csirágot igen, az is szép kifejezés. A spárgával próbálkozz csak, nagyon rá fogsz szokni!
Megjegyzés küldése