2008. június 20., péntek

Mert a pörkölt sem egyféleképpen készül...



Tegnap pörköltet készítettem, aminek kapcsán azután több, nem is oly régi élményem eszembejutott. Egy vendéglátó tanfolyam például, ahol a főzési ismereteket oktató szájából hangzott el, hogy a hagyományos magyar ételek számára nagyjából a pörkölttel és a gulyással kezdődnek, s ott be is fejeződnek. Kicsit meglepődtem ezen a szűk listán. Ugyanitt hangzott el az a válasz egy hallgató kérdésére, hogy a kb. 12 személyes főzőcskéhez / evéshez számolja ki a hozzávalókat ki-ki, ahogy gondolja. Ezen még jobban meglepődtem, hiszen ezek az ismeretek hozzáférhetők, és ha így van, meg lehet tanítani azt is, hogyan kell akár egy ennél jóval nagyobb létszámra kalkulálni. Azután a tévé főzőshow műsoraiban is igencsak elcsodálkoztam, amikor a résztvevők szájából többször is elhangzott az a kijelentés, hogy milyen nehéz a pénteki vendéglátónak, mert az előtte levők már "mindent megfőztek". Szóval a gasztronómia egy ilyen rövid, unalmas zsákutcácska lenne, aminek az ember gyorsan a végére ér, azután már fordulhat is vissza? Szerencsére nem. Arról nem is beszélve, hogy még az ugyanazon névre hallgató ételeink is hányféleképpen készíthetők... Itt a nyár, s ha valaki esetleg olyan feladattal találja magát szembe, hogy akár egy tábornyi emberre kell komponálnia, hát szíves figyelmébe ajánlom Klement Kornél cserkésztiszt Cserkész-szakácskönyvét, amelyből nemcsak azt tudhatja meg, hogyan kell sok emberre tervezni, adagokat számolni, a készletekkel és a maradékokkal változatosan gazdálkodni. Az is kiderül, hogyan készül a szabadban egy olyan tűzhely (konyha), ahol akár hetekig lehet főzni, s persze az esős napokon is. A mindössze 67 oldalas, az internetről is letölthető könyvecske számos hagyományos ételkészítési móddal és tájjellegű étellel ismertet meg minket (köztük néhány már-már feledésbe merült fogással is), és azt is megtudhatjuk, hogy a magyar pörkölt készítésének három - az életvitelhez és a feltételekhez szorosan alkalmazkodó - alapvető készítési módja van, úgy mint pásztor, háziasszony és gazda módra. S persze ezzel még korántsem végeztünk ( a pörköltekkel sem )...

Nincsenek megjegyzések: