2008. december 29., hétfő

Búcsúzik az óesztendő...

azt hiszem
hogy tavaly januárban

öt kenyerünk volt

meg két halunk
ideje telvén egy

újabb számadásnak

eltékozolva

gyarapodunk


(erős ildikó: számadás)


Holnap elutazunk - az elmúlt esztendőért hálát adni, az újat köszönteni vidéken szeretnénk. Valamiért nekem ez nem olyan vidám ünnep, és a pezsgőt sem szeretem. De kell azért mégis a sok ember együtt, szeretteink közelléte, hogy az idő múlását és a jövő minden bizonytalanságát egy éjszakára elfeledtesse.
Minden kedves olvasómnak és bloggertársamnak örömteli, áldott új évet kívánok.
(S hogy e bejegyzés se maradjon gasztronómiai tartalom nélkül, azért elmondom, hogy szilveszter táján hajtogatott vajas tésztát szoktam készíteni. Téglalappá nyújtom, majd az egyik felét házi mustárral, a másik felét paprikakrémmel megkenem. A téglalapot derelyevágóval ujjnyi széles csíkokra vágom úgy, hogy mindegyik csíkon legyen a mustárból és a paprikakrémből is. A húsevőknek apró partivirslikre tekerem, úgy sütöm meg, a másik tábornak pedig virsli nélkül, összecsavarva. Most is készült, de egy része elfogyott, a többi fotózásához pedig már besötétedett. Majd máskor. Frissen, a fogyasztás napján érdemes elkészíteni, bár másnap is mindig elfogy.)

8 megjegyzés:

Renata írta...

Kedves Napmátka!
Kívánok örömteli estét, kedvező eseményeket a jövő évre és várom az új bejegyzéseidet!

"saját levében" írta...

Igen, igen, 2009-ben is várom az itteni illatokat, színeket!

Vesta írta...

Boldog és szerencsés új esztendőt kívánok Nektek!

duende írta...

Én is nagyon gazdag, szép, szerencsés és boldog új esztendőt kívánok Neked! :-)

Nagyon szép az a vers... :-)

Névtelen írta...

Reményteli szép új esztendőt, örömteli alkotó perceket és minél népesebb olvasótábort kívánva üdvözöllek szilveszter előestéjén:
Levana

napmátka írta...

Minden kedves hozzá(m)szólónak még egyszer köszönet a figyelemért és viszont kívánom a legjobbakat, töretlen alkotókedvet 2009-re is!

Hunszil írta...

Boldog új esztendőt kívánni jöttem én,
ennek a szép téli napnak sugárzó reggelén.
Kamrátokba sok jót, szívetekbe békét,
házatokba a szeretet áldott csendességét !
Kérem a jó Istent adjon áldást rátok,
hogy az Új év minden napját
Boldogan járjátok !

Mindig örömmel és kiváncsian várom a szebbnél szebb "kötöttjeidet" és a beírásaidat a blogban, site-on.
Sikeres 2009-et !

Wienermädel + Co írta...

Das ist ein besonders schönes Blog mit herrlichen Rezepten - ich verstehe nur sehr sehr wenig ungarisch, aber ich kann die Rezepte verstehen!
Alles gute im neuen Jahr!