2009. február 5., csütörtök

Mézes-fahéjas sütőtök csípősen


homályba szédült hajnalokon
suhog a szél puha halk utakon

(erős ildikó - ezüst eső - részlet)

Nem szeretem a sütőtököt. Ez az igazság. Sőt, semmi olyan zöldségfélét, ami édeskés. A gyümölcs az más, az bármikor jöhet. Ma azonban elgondolkodtam rajta, hogy talán ez is a megszokás miatt van. Ahogy gyerekkorunkban előkerült a sütőből. Öcsém ette meg, szinte mind.
De rengeteg paradicsomos ételt is ettünk - édesen. Ezeket sem szerettem, viszont később hamar rájöttem, hogy könnyen átalakíthatók ízlésem szerint. Talán a sütőtök is megér egy próbát.
Ez történt ma: a sütőtököt nagyobb darabokra vágtam, üveg sütőtálba tettem, és készítettem hozzá egy mázat. Ehhez 1 szárított erőspaprikát 1 csipet sóval mozsárban összetörtem, hozzáadtam néhány levél zsályát, összetört fahéjrudat, pár szem szegfűszeget, kevés őrölt feketeborsot, csipetnyi őrölt gyömbért, 1kk mézet és 1ek szőlőmagolajat. A sütötököt megkentem ezzel a mázzal, majd 25 percig sütöttem 180 fokon alufólia alatt, ezután 10 percig pirítottam. Nem a megszokott íz köszönt vissza, és érdekes mód az a csipetnyi só is megtette a hatását. Még melegen pár csepp citromot csepegtettem rá. A konyhát pedig kellemesen belengte a fűszerek (különösen a fahéj) illata. (Amit még változtatni fogok rajta: csökkentem a sütési időt, mert jobban szeretem a nem túl puha zöldségeket.)

6 megjegyzés:

duende írta...

Szóval ízlett? :)

Én sütöttem már úgy is, hogy natúran, magában, aztán kikanalaztam a héjából és alaposan megcsurgattam mézzel! Isteni édesség lett belőle!

erős ildikó írta...

Igen, így finom. A méz is rendben, de valahogy az a pár csepp citrom kellett hozzá...

Vesta írta...

Hasonlóra gondoltunk ;) Érdemes kísérletezgetni a sütőtökkel, még akkor is, ha nem igazán szereted, annyi mindent ki lehet hozni belőle!

Gabah írta...

Legközelebb dobj me mellé egy ágacska friss! rozmaringot is, s meglátod, a hatás nem marad el! ;-)
(Én mindig rozmaringgal, sóval, borssal készítem, és így már nem is olyan édes...)

erős ildikó írta...

Kipróbálom, köszi!

Katuska írta...

Sütőtök!!!!!
Nagyon szeretem!Mindegy,hogy hogyan:sülve,ivólének,levesnek.Ezt is kipróbálom!