2010. október 11., hétfő

Intés a gasztrobloggerhez (magamhoz) - avagy az önmérsékletről

NAGY tisztelőd VAGYOK.
(Fodor Ákos: Egy hommage röntgenképe)

Amikor elkezdtem a gasztroblogger létet, még nem sejtettem, mibe csöppenek, s hogyan változtathatja / változtathatná meg az életem, a szokásaimat - ha hagynám. Az azóta eltelt több mint két év saját és másoknál lelt tanulságai alapján a következő ajánlásokat írtam magamnak - (felkiáltójelek nélkül.) Kinek nem inge... - még csak fel se próbálja!

1. Nem számít, hogy hányan olvasnak és mit mutatnak a statisztikáid. Ne akarj több olvasót szerezni azzal (sem), hogy egészségtelen, de csábító közönség-kedvencekkel rakod tele a blogot.
2. Fontosabb, hogy legyenek a főzés terén olyan irányelveid, amelyek felismerhetően érvényesülnek.
3. Főzz a földrajzi adottságoknak és az évszaknak megfelelően.
4. Ne akarj senkit semmiben utolérni.
5. Lásd reálisan a lehetőségeidet. Ne akarj a hobbidból megélhetést kovácsolni, így is elég sokan játszotok ezen a pályán. Engedj másoknak is teret.
6. Ne főzz meg csak azért valamit, mert a receptet ki akartad próbálni. Ne főzz többször a szükségesnél. A gasztroblogger lét már önmagában is túlfogyasztásra ösztönöz.
7. Tanulj meg nemet mondani a felkérésekre, még akkor is, ha egy nagy példányszámú magazinban ajánlanak fel két oldalt. Viszont ne érd be azzal, hogy mindig csak az ismertséggel kecsegtessenek olyan munkáért, amiért más fizetést vesz fel, (hacsak nem magad ajánlottad fel, hogy szívesen elvégzed.) Ne akarj minden egyes receptversenyben, pályázatban, jótékonysági akcióban részt venni. Válassz közülük.
8. Nem kell minden gasztrobloggernek nyomtatott szakácskönyv. Legalább a hobbidban ne köss kompromisszumokat senkivel.
9. Az ételfotózás ne menjen a főzés céljának rovására: vagyis, hogy friss étellel lakasd jól szeretteidet. Nem baj, ha egy újabb "remekműved" nem kerül ki a blogra.
10. Ne akarj örökké bejegyzéseket írni. A gyűjtőblog nélküled is megtelik remek receptekkel. Ne akarj több figyelmet, mint amit úgyis megkapsz. Határold be a hobbidra szánható időt, mert a gyakori posztolás már a naplopás kategóriája - magadról szól, nem azokról, akiknek főzöl.
11. Nem kell mindent közkinccsé tenni csak azért, hogy hallass magadról. Gyakorolj szigorúbb önkritikát - a főztöddel kapcsolatban is.
12. Ne akarj minden találkozón ott lenni, minden hozzászólásra, körkérdésre válaszolni, minden díjat megköszönni és továbbadni, minden bloggertársadhoz rendszeresen benézni, náluk mindig pár kedves szót szólni - mert bár ez mindenkinek jólesik, de túl sokan vannak: s előbb-utóbb semmi másra nem jut időd, mi több, a hozzászólások tartalma is elértéktelenedik.
13. Ne gyűjts állandóan új recepteket, mert bármilyen rendszert is találsz ki, előbb-utóbb elveszel a lementett receptáradatban. Arról nem is beszélve, hogy úgyis max. az életed végéig főzőcskézhetsz.
14. S végül: van ám élet a gasztroblogon túl (is.)

26 megjegyzés:

szepyke írta...

Ámen!
Jó, hogy megint látlak!:)
Jó volt olvasni, olyan volt, mint egy tükör. Jó, hogy vagy nekünk!Köszönöm!

Ági, aki főz írta...

Szerintem ezek egyike sem vonatkozik RÁD! Te nem ilyen vagy. Olyan önmérsékletet tanúsítasz mindenben, hogy csak ámulok.
Viszont kár, hogy a találkozókra nem jössz, mert egyszer megnéznélek személyesen.

Magamra meg ugyan vehetném, de szerintem nálam úgyis más az indíttatás és az egzibicionizmus szintje.

Tündér írta...

Csatlakozok Szepyhez:))

Mézigörl írta...

Ha van egy kis időd, nézz be hozzám! Neked ajándékoztam egy díjat sok szeretettel. :D

Ami írta...

Nagyon jó írás, párszor átolvastam és nagyon tetszik.
És minden szava igaz, tanulságos!
Köszönöm!
És ahogy Szepy írja: ÁMEN!

Beatbull írta...

Teljesen egyetértek veled. Némely pontra én is csak sajnos idővel jöttem rá, ill. idővel tanultam csak meg.

Cserke írta...

Igen, igen.

Chef Viki írta...

Többször elolvastam én is. Csak addig "érdemes", míg örömet okoz. Másoknak is, nekem is.

A naplopás szót "furának" érzem. A blogírás-főzés csak egy dolog a millió hobbiból, amit űzni lehet. A férjem például hangszeren tanul játszani, hobbiszinten, s van alkalom, hogy akár 1-2 órát is gyakorol, tökéletesíti a tudását. Sosem gondoltam rá úgy, hogy lopja a napot...

Off: a legfontosabb! Hogy van apukád?

trendo írta...

Bölcs intelmek! Te betartod őket? :)

Vizicsibe írta...

Eddig csak olvastalak...de minden szavaddal egyetértek.

Notburga írta...

Ragyogó! Köszönöm, hogy mindezt így összefoglaltad és leírtad. Igyekszem követni öket...

Garffyka írta...

:) Ez ott van! S még csak nem is a szőlő savanyú :)

A naplopást, azt hiszem értem, s egyet is értek vele. A többi ponttal is.

Pocak Panna írta...

Egyetértek minden pontjával, szívemből szóltál! Jó látni, hogy van, aki ugyanígy gondolkodik.

napmátka írta...

Sziasztok!
Köszönöm, hogy benéztetek ismét. Pár dologról:

Naplopás:

Nyilván sem a főzés, sem az ember hobbija nem az - egy bizonyos szintig. Számomra. Amikor azonban más teendők szorulnak hátra miatta, vagy éppen pont az emberek, akkor azzá válik nekem. Erre akkor is így gondoltam, amikor évekig irodalmi csatornákon "voltam fent", s úgy tűnt, némelyek koszorús költői mivoltába nem fér bele pl. az utcaseprés. Nem pusztán annak esetleg alábbvaló(?) jellege miatt, hanem mert saját műveik megalkotása (illetve másokénak szétcincálása) mellett nem maradt rá idejük. (Remélem, senki nem ért félre.) De ugyanezt gondolom a zenetanulásról - élvezetről, vagy bármiféle hobbiról. A művészeti tevékenység is nagyon jó dolog - számomra a kézművesség az - de mégis úgy gondolom, hogy elsősorban nem ezért vagyunk itt a világban. (De ez csak a saját álláspontom.)

Hogy savanyú-e a szőlő avagy én betartom-e a leírtakat:

Biztos volt néha savanyú, amikor adódott egy lehetőség, és nem tudtam élni vele, vagy egy találkozóra nem tudtam elmenni. Most nem az. Apu állapota sem engedi, hogy elszaladjon velem a ló, s ne lássam a határokat. De ez nem olyan dolog, amire keserűséggel gondolnék, mint valami kényszerű korlátozásra.
Az is biztos, hogy mindent én sem tartottam vagy tartok be, de éppen ezért írtam eme "intelmeket", hogy legalább időről-időre eszembe jussanak.

Anazar írta...

Jajj, kiábrándultság, csalódás??? Nem erre számítottál, amikor belekezdtél? Hogyan képzelted, amikor nekivágtál? Sokszor én is naplopásnak érzem a hobbit mint olyat. Érdekelne, hogy elsősorban vajon miért vagyunk itt a világban a te megítélésed szerint. Én még nem jöttem rá, hiába múltam harminc.

duende írta...

Jó tükör, tökéletesen mutat Téged.

Még sosem gondolkodtam azon, hogy bármit, ami a főzéssel, blogírással kapcsolatos, hogy azt most tegyem-e vagy ne tegyem. Hogy pl. mennyi receptem van fenn a gyűjtőn és másoknak mennyi? Sosem néztem utána - nem is érdekel. Naplopás lenne a családra főzni, másokkal megosztani a jó recepteket, tapasztalatokat? Ugyan ki és hol húzza meg a határt?
Nekem szinte most pl. nap mint nap kell főznöm. Egyik ételből fakad a másik, és én szeretek változatosan főzni. Mert mindent szeretünk.
És azt sem értem, miért ne főzzek meg egy receptet, ha ki akarom próbálni? Hiszen az új így kerül be a repertoárba.
Emellett, mi egészséges és mi nem? Ezt sem én döntöm el. Ami friss, változatos, az rossz nem lehet. Aztán majd aki olvas, és főzni szeretne a blogomról, az majd szelektál.

Érdekes összegzés, és valóban jellemző Rád.

Az én tükröm azt hiszem, egész más képet mutatna. Mindig is szélsőséges ember voltam. Maradok is. :) Ez meg az én tükröm. Mindenki szíve-lelke és lehetőségei szerint alakítsa az életét, ahogy neki jólesik. Mint ahogy Te is.

Egy hedonista híved. :)

P.s.: az engem is érdekelne, hogy miért is vagyunk a világon szerinted? :)

napmátka írta...

Na, ebbe jól belefutottam...:)
Pedig odaírtam, hogy ezek az intelmek MAGAMNAK szólnak (én látom így helyesnek), nem másoknak...!

NEM naplopás a főzés, a gasztroblog sem - ezt is leírtam az előbb - egy bizonyos határig. Akinek minden nap főznie kell vagy megteheti, annak sem. Annak lehet az, aki más (szerintem éppúgy fontos) teendőit szorítja emiatt egyre inkább háttérbe - úgy, hogy közben nem az evés természetes szükséglete készteti rá. Vagyis nagyobb teret enged a kedvtelésének, mint ami józan lenne. Jobban nem tudom megmagyarázni, példálózni meg nem szeretnék. Az élethelyzettől is függ, ki mikor mire mennyi időt szánhat. Ez változó. Mindenki maga kell, hogy érezze a mértéket.

Hogy mi egészséges és mi nem, efelett nem szeretnék én sem pálcát törni. Inkább mondok egy példát: ha mondjuk felteszek a blogomra egy látványos krémes sütemény receptet, biztosan legalább tízszer annyian fogják elolvasni, mint mondjuk egy zöldségpástétom receptjét. Nem túloztam. És ez cáfolhatatlan tény, látszik a már emlegetett statisztikákból is. De mégsem szeretném a családot rendszeresen sütivel, szénhidráttal és kelt tésztákkal tömni, mert azért azt lehetetlen nem észrevenni, hány ember cukorbeteg, túlsúlyos akárcsak a mi közvetlen környezetünkben is. Mi is eszünk ilyesmit (látszik is a bogon), csak próbálok valahol mértéket tartani. Ugyanez vonatkozik arra is, hogy miért ne főzzek meg egy receptet pusztán a kipróbálás végett.
De ezzel - mint írtam - másokat nem akarok semmi módon befolyásolni.

Azt, hogy a világon miért vagyunk, hiba volt felvetni, mert nem egy gasztroblogban kellene megválaszolnom - ha egyáltalán meg kellene bárhol is.
De mivel többen is szavamon fogtatok, én azt gondolom, hogy a gasztroblog meg a kézművesség meg sok más dolog az életben jó és helyénvaló. Ráadásul energiával tölt fel (minden ezotErikától mentesen.) De azt hiszem, a végén majd (nekünk is!) csak az számít, hogy a környezetünk szükségleteit mennyire vettük figyelembe vagy szorítottuk háttérbe. Megtaláltuk-e az arányokat az én és a ti között.
Ugyanez vonatkozik a gasztroblogra is, hiszen az is az élet egy szelete.

De ezek az intelmek - még egyszer mondom - engem figyelmeztetnek, nem másokat.

duende írta...

:) Csak kicsit! :)

Értelek ám... :)

Tudom, magadnak. Csak az a bajság az ilyen írásokkal, hogy akarva-akaratlanul sok-sok ember kellemetlenül fogja érezni magát tőle.
Sok igazság van abban, amit leírtál, másnak is megszívlelendő - mégis én is úgy éreztem, védekeznem kell, mert nem vagyok ilyen tökéletes. :)


De tudod mit? Van egy jó idézetem az élet értelméről. Épp most olvastam, egy új könyvemben és nekem nagyon tetszik.

"Azt mondják, hogy minden ember az élet értelmét keresi. Nem hiszem, hogy ez lenne az, amit igazán keresünk. Azt hiszem, hogy amit keresünk, az az élőnek lenni érzés megtapasztalása."

Joseph Campbell


Azt hiszem, a gasztroblog írás is erről szól. :)

trendo írta...

Ez tanulságos eszmecsere volt, mindketten sok megszívlelendőt mondtatok, amivel egyet lehet érteni. Napmátka nagyszerűen összegezte azokat a csapdákat, melyekbe a legtöbb blogger belesétál. Hogy kit melyik pont érint meg, talál szíven, az az egyes embertől függ.

Ottis írta...

Nagyon jók az intelmeid, hasonló gondolatokonk szoktam én is tűnődni.

Piszke írta...

Tökéletesen kristálytiszta meglátások...és ahogy Beatbull írta, idő kell, amíg helyre tudja tenni az ember - hogy a hobbi - ami kitűnő stresszoldó és hihetetlen jó kikapcsolódás (nekem), és ezerszer jobb bármilyen tévéműsornál vagy sablonos paperback-nél, ne váljon megszállottsággá. Itt a határ szerintem.

Raindrop írta...

Köszönöm Napmátka! Többször is elolvastam, és magam is megfogadom az intelmeket.

Jade írta...

Jajj, nagyon tetszik, ahogyan megfogalmaztad! Nekem is jó volt olvasni!

Renata írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Renata írta...

Még mindig meg tudsz lepni. Nagyon bölcs az életszemléleted. És egyedül Nálad érzem azt, hogy nincs benned versenyszellem más bloggerekkel szemben.

Éva írta...

Nagyon jól megfogalmaztad ez az "intést".
Az emberek ha akarnak magukba néznek, ha akarnak nem.Ha akarnak változtatnak, ha akarnak nem. Mindenki önmagának kell hogy megfeleljen. Ha valaki rosszul érzi magát ettől, az gondolkozzon el, változtasson.
Én tulajdonképpen magamnak kezdtem blogot írni. Magam miatt. Hogy a receptek meglegyenek, rendezetten stb.Időközben rájöttem sok időt elvesz attól amit én igazán szerettem, hogy olvasom mások blogját és ötleteket találok a mindennapi főzéshez.
Valaki a blogot írni szereti, szeret kipróbálni új recepteket, nem biztos hogy az étel megevése az elsődleges szempont. Végűl is a szakácsokat sem a test harmónikus táplálása hajtja, hogy különböző ételkölteményeket kreáljanak.Mindenkinek van egy döntése, gondolja át helyesnek tartja, és ennek megfelelően cselekedjék.
A túlfogyasztás kérdése egy másik kérdés-amivel maximálisan egyetértek. azért jó, hogy valaki leírja ezeket a gondolatokat, mert aki elolvassa elgondolkozik azon ami nem biztos hogy egyébként eszébe jutna. Köszi!