2012. július 14., szombat

Kóstoló


- Anyaaa! A néni miért tolja a bácsit?
- Mert nem tud járni.
- Miért nem tud járni?
- Mert fáj a lába.
- Miért fáj a lába?
- Mert beteg.
- Miért beteg?
- Mert öreg már.
- Miért öreg?

... és így tovább. Apu tolószéke minden kisgyerek fantáziáját megmozgatja, annál is inkább, mert kerekesszékkel még csak-csak, tolószékkel azonban ritkán közlekednek emberek az utcán, s ha mégis, többnyire inkább egészségügyi intézmények mellett, mintsem óvoda, játszótér közelében.

A kérdések az anyukák kreativitását jócskán próbára teszik, és én kajánul fülelek, milyen válaszokat sikerül adniuk - persze jóval halkabban - a kérdésekbe bele nem fáradó gyermeküknek. Akik viszont még őszinte emberkék, így nem tompítanak sem a hangerőn, sem a kíváncsiságukon. Minap egy gyerekcsapat haladt el mellettünk. A legkisebb, leghátul igyekvő fiúcska hosszan nézte Apu amúgy feltűnésmentesen elhelyezett katéterét, majd megállapította, hogy azon kapja a levegőt a bácsi.

Szerencsére Aput a gyerekek érdeklődése mindig inkább doppingolta, semmint zavarta, és ez most is így van. Volt már, hogy a kisboltból kijövet Apu előtt egy 4-5 éves kislányt találtam, aki hosszan magyarázott neki, és nem zavarta, hogy Apu nem tud válaszolni. Sétáinknak így vannak kifejezetten vidám pillanatai is. Az egyik nap például ezt a gyönyörű autót nézhettük meg egészen közelről, mert az egyik budafoki utcában parkolt.

Vannak persze szomorúbb momentumok is, hiszen ma éppen huszonnégy éve, hogy Anyu átköltözött az örökkévalóságba, de ezt most nem emlegettem Apunak, mert minek. Az ő emlékezete némely tekintetben nagyon pontos, másutt igencsak kihagy. A tavaly karácsonyi diavetítéskor azonban sok minden eszébe jutott, és így van ez akkor is, ha mesélek neki útközben az elmúlt évekről.

A meleg miatt is ritkán jelentkezem mostanában új bejegyzéssel (ilyenkor csak iszunk és gyümölcsözünk), valamit azért mindig tervezek a bloggal kapcsolatban. Ráférne már a megjelenésére is egy kis átalakítás, vonzóak ezek a dinamikus sablonok is, de még nem találtam meg, amit szeretnék, vagy csak nincs türelmem, határozott elképzelésem.

A színekkel is mindig úgy vagyok itt: ne legyen túl sötét, de túl világos sem, mert - már kiderült - mindenki más-más képernyőn és fényviszonyok közt olvassa a szöveget, és a nagy kontrasztok zavaróak lehetnek.

Szóval a külső átalakítás még várat magára, valószínűleg nem lesz sem fehér, sem fekete a blog, és nagyon dinamikus megoldásokat sem szeretnék, bízva abban, hogy az eddigi reklám, pop-up és diavetítés nélküli felület továbbra sem unalmas, hanem egy kis állandóságot és nyugalmat sugároz az amúgy folyamatos impulzusváltásokkal dobálódzó környezetünkben.

Arról nem is beszélve, hogy továbbra is számítok azokra az olvasóimra, akik nem mindenből a legújabb verziót használják, és nem örülnének, ha lassabb lenne az oldal.

Ennyit a külsőről most. A belső változtatás azonban már elindult, akartam egy olyan menüt (aloldalt), ahol nem tematikus csoportosításban, nem is ábécében szerepelnek a receptek, és kicsit más, mint mondjuk a gasztroajándék oldal.
Attól más, hogy itt azok a receptjeim kapnak helyett, amelyek kiválasztásánál egyetlen szempontot vettem figyelembe. Ez az egy szempont pedig az, hogy ÉN nagyon szeretem őket. Olyan ételek, amelyek gyakran készültek vagy készülnek, amit ha nem is minden nap, de időnként szívesen eszem.

Némelyikről talán már el is feledkeztetek, remélem, hogy nem csak a magam kedvére szedegettem össze őket. A sor nem teljes még, igyekszem folyamatosan bővíteni, cserélgetni a gyűjteményt.
A kis képekre kattintva nagyobb méretben is láthatjátok a kedvcsináló fényképet, mellette pedig a recept címe egyúttal link is - tovább vezet a részletes leíráshoz, vagyis az egykori bejegyzéshez.

Vannak itt sütemények, desszertek, levesek, főételek, péksütemények, kenyerek, savanyúságok és italok is.

Örömteli nézelődést kívánok a KÓSTOLÓban!

5 megjegyzés:

Daisy írta...

Igen ez a miért? korszak izgalmas anyának és babának egyaránt. Nem lehetnek tapintatosak a gyerek helyett és sajnos nem mindenki úgy gondolja, mint Te.
Nagyszerű dolog, hogy gondozhatod az Apukádat és nem kell egy szeretet kórházba betenni, ezzel együtt azt gondolom, hogy nagyon nehéz feladatot vállaltál magadra. Eddig is sokat tettél érte és ezután még sokkal több energiára és kitartásra lesz szükségetek.Kívánok ehhez nektek minden jót!
A recepteket köszönöm!

bodzazsuzsa írta...

A dinamikus sablonok nálam sem váltak be, egy falusi életet tükröző blognak úgy tűnik, nem megfelelőek...
A betegápolást, gondozást magam is gyakorlom egy ideje, sajnos, nem otthoni környezetben...

rolvisa írta...

Nagyon átérzem a helyzetedet.
Az édesanyám, a férjem ápolása, számomra is megadatott.Gyakran jut eszembe(főleg most az évforduló kapcsán) hogyan is bírtam?
Talán már nem tudnám újból véghez vinni.
8 hónapon keresztül ágyban fekvő férjemet ápoltam, a húgom segített, nálunk lakott 6 hónapig. Neki csak 1 hétig foghattam a kezét, már azt sem érzékelte,58 évesen agyvérzésben elment, 2 éve.
A szeretetünk sok mindenen átsegít.
Gyermeked látja, hogyan gondozod az Apukádat,és mintát adsz neki a jövőre.
Kívánom, legyen erőd és kitartásod.
A receptjeid nagyon jók!

Hanczur írta...

Érdekes, hogy annyira a képekben élsz.
Én megmaradtam volna az egyszerű napló mellett. Eszembe sem jutott a fénykép. Az olvasáskor olyan képek jelennek meg bennem, amit egy film nem tud megadni. Nem lehetek minden szereplő én.
Például a papád levegőcsöve fel sem merült volna bennem gyerekként. A levegőt odafent vesszük, odalent más távozik, és befelé jön.
Nem jó kép.
Még jó, hogy van humora a papádnak.

Bridge írta...

Jajj, most benéztem a Kóstolóba, és eszembe juttattad azt a jó kis mákos bucit! :)
Örülök, hogy ilyen nyugodtan, és derűsen tudod kezelni az olykor igen nehéz helyzeteket is. Sok sok türelmet, és kitartást hozzá.