2012. október 26., péntek

Rózsaszappan a konyhából


Régen nem jelentkeztem már bejegyzéssel, ennek oka a szokásos: alig-alig főzök, akkor is egyszerű dolgokat. Az eltelt negyedévben pedig csak ketten voltunk itthon Apuval, párom a Nomádportán tett-vett, ahogy arról a Komjáti blog olvasói értesülhettek.
A fényképezőgép is nála maradt, így fotózni sem tudtam volna, de nem is nagyon akadt volna mit.
Egyszerű ebédjeink mellett talán párszor sütöttem sajtos zabkekszet.

A forró nyári napok sok tennivalóval teltek, tanítás, Apu és a ház körüli teendők. A kis fügefám idén minden gondoskodás mellett is csupán három fügét érlelt be, a többi lepotyogott zölden. A damaszkuszi rózsám gyönyörű nagyra nőtt, de nem hozott még virágot. Ezért most ősszel átültettük, visszavágtuk, a tövét a közelgő fagytól lombtakarással igyekszem óvni. Érkezett egy újabb rózsatő is, a Mariatheresia névre hallgat, kifejezetten a teraszra választottam, állítólag jól bírja nagyobb cserépben. Jövőre kiderülhet, hogy így igaz-e.

Az október végi hosszú hétvégére Miskolcra utazhattam, ott töltöttünk néhány szép őszi napot párommal, és együtt tértünk haza, hogy nekilássunk a ránk váró kinti-benti feladatoknak.

Idén háromszor is készítettem ún. hideg eljárással szappant. A cél a rózsa szappan volt, de először egy natúr, majd egy citromfüves változat készült. Bár az arányokon többször változtattam, mindegyik jól használható. Problémám inkább az illat megőrzésével volt, de a rózsaszappan esetében már ez is sikerült. (Természetesen kézműves szappanok esetében nem kell nagyon erős színekre és illatokra számítanunk.)
Ennél nagyobb kihívást az jelentett, hogy kizárólag hazai alapanyagokat akartam használni, márpedig a mai kézműves szappanok első számú alapanyaga a kókuszzsír (vagy pálmazsír.) Hogy ezt elhagyhassam, de mégse kelljen marhafaggyúból vagy disznózsírból dolgozni, vajjal kezdtem kísérletezni.
Megjegyzem, hogy a marhafaggyú teljesen hagyományos szappan-alapanyag, és a disznózsír is nagyon jó minőséget ad, egyszerűen csak nem divatosak ma, sokan pedig kifejezetten növényi szappanokat keresnek. Én úgy gondoltam, hogy ha a kecsketej trendi, akkor miért ne jöhetne szóba a vaj, még ha kicsit többet is kell dolgozni vele, hogy a végeredmény tartós, nem könnyen avasodó szappan legyen, aminek illata lehetőleg nem az érett sajt szagára hasonlít.

Azt is meg kell jegyeznem, hogy bizony eleink mindenféle állati hulladékot felhasználtak a szappankészítéshez, nemcsak az avas szalonnát, zsírt, de a szőrös-bőrös-tollas döghúst is. És bár páromat kifejezetten érdekelte volna egy "honcsánt (otthon csinált) jóbűzű dögszappan"-projekt, azt gondolom, ez manapság nem lenne széles körben népszerű.

Tehát finom, szinte ennivaló hozzávalók kerültek a szappanba, leszámítva a kötelező nátronlúgot, ami azonban a szappan 4-6 hetes érlelése során részben átalakul (elszappanosodik a zsiradékokkal), részben távozik, és az elkészült illatos, krémes-habos szappan pH-értéke 8 körüli lesz, vagyis bőrbarátibb, mint a legtöbb ipari szappané (pH 9-10 körül.)

A szappanok fantázianevet is kaptak, a Bódva-völgy jellegzetes formájú hegye, az Esztramos után, tekintettel arra, hogy a hozzávalók jelentős része, többek között a termelői tejből frissen köpült vaj is innen, vagyis a Nomádporta környékéről származik. Hogy lesz-e belőle a továbbiakban egy kis családi kézművesipar vagy őstermelői vállalkozásféle, ez még a jövő titka. Nem feltétlenül. Függ attól is, hogy sikerül-e a völgybe költöznünk. Mindenesetre tovább bővült a rózsáim felhasználási területe.

A képen látható szappanok készítéséhez felhasznált alapanyagok:
illatos rózsaszirom, rózsaolaj (rosa centifolia), rózsamacerátum, rózsatea, méhviasz, vaj, ricinusolaj, nátronlúg

Elkészítése: hideg eljárással (ún. cold process), az interneten számos helyen található magyar és idegen nyelvű leírás a kézműves szappanok készítéséről, minden esetben figyeljünk a lúg biztonságos használatára!
Az egyszerű lépések elsajátítása után kialakíthatjuk saját receptjeinket az online kalkulátorok segítségével, amelyekben megadhatjuk, milyen zsiradékokat, olajakat, illatanyagokat vagy egyéb hozzávalót szeretnénk használni, és látni fogjuk, mennyi lúgra lesz szükség. Kiszámolhatók velük a kész szappan jellemzői (keménység, buborékképzés, tisztító és kondicionáló hatás, stb.)

6 megjegyzés:

Makka írta...

Ez nagyszerű! Éreztem valahogy, hogy a hallgatás mögött nemcsak a hétköznapi teendők vannak...:-)

Bridge írta...

Ahogy megláttam a képet, pont azon agyaltam, hogy mire utalhat a szappanon a kifejezés.
Szépek lettek, és biztosan hasznosak is.

Nagy Éva / Látó Éva írta...

Nézegetem, hogy mennyire szép a rózsaszappanod. Az eredmény az lett, hogy kedvet kaptam a szappanfőzéshez.
Annyira gyönyörű, amit készítettél!

erős ildikó írta...

Kedves Éva! Örömmel olvasom, hogy kedvet kaptál hozzá. Majd írd meg, miféléket készítesz!

éva nagy írta...

Kedves Ildikó!
Elkészült az első rózsaszappanom még december közepén, és most már kipróbálva is megállta a helyét. A többit a szappanos blogomban feltettem.

erős ildikó írta...

Kedves Éva!
Köszönöm szépen, hogy megmutattad! Szeretettel gratulálok!