2009. január 10., szombat

Krumplimorzsás zöldségsült


Ez egy igazi húsmentes, laktató fogás. Viszont nem vegán, mert tejtermékek is kerültek bele. A recept eredetijét öcsém ajánlotta a figyelmembe, én azonban részben elfelejtettem (fejből csináltam), részben átalakítottam az ételt. Így nem is kicsit lett más. A hozzávalók a krumplimorzsához:
1,5 kg krumpli, 4 -5 ek liszt (a fajtát bízzuk kinek-kinek az ízlésére), só, 3ek kefír, 75 ml kukoricaolaj, 1 dkg vaj, frissen őrölt zöldbors
A krumplit héjában megfőztem, majd összetörtem. Elkevertem a fenti hozzávalókkal a liszt kivételével. Kicsit hűlni hagytam. Miután szikkadt, elmorzsoltam a liszttel és a felét egy kivajazott tepsi aljába szórtam.
Erre került a zöldség-réteg. Ehhez 20 dkg gombát nagy darabokra vágva kevés sóval, borssal megpirítottam. Számomra lényeges kérdés, hogy a gomba ne főzve, párolva legyen, hanem sütve, így sokkal finomabb lesz. 4 közepes sárgarépát, 2 nagyobb vöröshagymát, 1 szál fehérrépát mepucoltam, majd nagy darabokra vágva kevés kukoricaolajon megpirítottam. 4 gerezd zúzott fokhagymát adtam hozzá, kevés vízzel, citromlével, szemes mustárral, erőspaprika krémmel, petrezselyemmel ízesítve készre pároltam (úgy, hogy a leve elfőtt, de a répák nem puhultak teljesen meg - így jobb és frissebb az ízük.) A tepsibe terítettem a répás keveréket majd a gombát, végül befedtem a megmaradt krumplimorzsával, és fedetlenül pirosra sütöttem. Utólag még egy kis sajtot olvasztottam a tetejére. Friss tejföllel ettük.
(Már sokszor írtam, mennyire szeretem a rakott-sült ételeket. Ez akkor is igaz, ha melegen még nem lehet olyan szépen tálalni, mint később, ha már hűlt egy kicsit.)

3 megjegyzés:

duende írta...

Ezt felvettem a listámra! Nagyon guszta, és nagy krumlirajongó vagyok, úgyhogy ezt biztosan megcsinálom valamikor.
El tudom képzelni például natúran sült halfilé köreteként is.

erős ildikó írta...

Igen, köret is lehet, és a belseje (a zöldségréteg)is jól variálható, lecserélhető akár másra.

Hanczur írta...

Idézhetek a Macskafgogóból?
Amikor Lusta Dick őrmestert megkérdi a stewardess, hogy mivel kéri a joghurtot, azt válaszolja:
"Szalonnával... sok-sok szalonnával..."