2009. január 29., csütörtök

Krumplisaláta lilahagymával

Gyermekkoromban sokszor ettük, főleg télen. Nekem meg már eszembe sem jut készíteni. Miért is? Nos, ennek az az oka, hogy a krumpli nálam szinte mindig főszereplő, s ezért az, hogy "csak" egy salátába kerüljön, nemigen fordulhat elő. Mellé persze lehet salátákat enni. Sőt, igazság szerint bármit. Sült krumpli mondjuk gyümölccsel. Jó, tudom, nem épp egészséges párosítás, de néha nekem jólesik. Párom viszont szereti az ecetes savanyúságokat, a hagyományos magyar salátákat (e terepen kevésbé nyitott az újdonságokra, olajos vagy citromos öntet csak óvatosan jöhet szóba). Igen, a savanyú az más világ, s vannak ételek, amelyek kifejezetten kívánják kísérőnek ezt az ízt. Említette is mostanában párszor, hogy megenne egy jó krumplisalátát (mint utólag kiderült, náluk ez vöröshagymával készült). Mifelénk viszont mindig lilahagyma került bele. Így én értelemszerűen ezt a változatot készítettem, nagyon egyszerűen:
8 kisebb krumplit héjában megfőztem (nem szabad szétesnie), majd lehűtöttem, megtisztítottam és kb. 1 cm vastag karikákra vágtam. A krumplifőzés alatt 3 lilahagymát is megpucoltam és felszeleteltem. Rétegezve raktam tálba. Az öntetbe víz, ecet, cukor és só került (ízlésünk szerint). A tetejére durvára őrölt színes borsot és metélőhagymát szórtam. Legalább egy fél napot állnia kell, hogy összeérjen, de másnap az igazi.

5 megjegyzés:

Renata írta...

Nagy krumplievők vagyunk!
ősszel 4 zsák krumplit veszünk, s van, hogy nem elég...:)

napmátka írta...

Ezt abszolút megértem. Pláne 6 személyre (ha jól számolom Nálatok a létszámot). Én a jövőben nagyon szeretnék vidéken krumplit termeszteni, mert helyünk van rá, s idén is szépen beérett, csak kevés volt.

KataKonyha írta...

Ezt nagyon szeretem, nálunk is sokszor készül.

duende írta...

Csatlakozom. nagyon sokszor csinálok. Nálunk nagy kedvenc friss, forró rántotthúshoz, halhoz vagy gombához, vagy fasírthoz.
Én már kicsit másképp csinálom, anyósomtól tanultam. A hagyma kevesebb benne, és almát, zellerlevelet és tökmagolajat is teszek bele.

napmátka írta...

Mi olyan régen ettünk, hogy most az "eredeti" verziónál akartam maradni. De biztos másképpen is finom.