2009. március 6., péntek

Fűszerolajos-sajtos pirítós dióval és körtével

Ez a bejegyzés nem is egy valójában, hanem legalább négy. Témájában mindenképpen. Tegnap ismét előkerült, szerepelt nálam a fűszerolaj, nos, íme az első felhasználási javaslat. A pirítóshoz használt kenyérszeletek mindkét oldalát alaposan bekentem a fűszeres olajjal. Így egyrészről ropogós kérge sült, másrészről átvette az olaj zamatát. A töltelék ötlete pedig két gasztrobloggernek is köszönhető: Palócprovence a napokban felidézte bennem, hogy egyszer már akartam sajttal gazdagon töltött bundáskenyeret csinálni (bár ez sem az), Dulminától meg már több alkalommal megirígyeltem a dió-körte-sajt kombinációt. Kerítettem tehát elfogadható körtét is. Vékony szeletekre vágva és tört dióval megszórva fektettem a sajtra. S nem utolsó sorban a kenyérről: a nemrégiben bemutatott darás kenyér receptje szerint készült, kicsit több köménnyel, hogy ne legyen mindig egyforma. Ezúttal azonban gépben sült, mert párom meglepett egy kenyérsütővel a születésnapomra. Tudni kell róla, hogy biztosan nem jutna eszébe hatalmas virágcsokorra, kozmetikumra, csecsebecsére költeni megspórolt pénzét, sokkal szívesebben választ valami praktikus, használható ajándékot. S én ezt örömmel veszem, mert egyrészt biztosabban találja el, minek örülnék, másrészt látom én, hogy férfiaggyal gondolkodik - és ez természetes. Ettől függetlenül azért rajzolt nekem a gép mellé egy tulipánt...
A kenyérsütőhöz még tartozik egy rövidke történet is: 2006-ban, amikor Németországban dolgozott, szerzett ott nekem ingyen egy egészen egyszerű masinát, s csak azért merte hazahozni, mert úgy gondolta: ha kihajintom vele, akkor sem költött rá. Tudja ugyanis, hogy meglehetősen tartózkodó vagyok a konyhai és háztartási gépekkel szemben. Egyrészt nagyon kevés a helyem, másrészt jónéhány dolgot inkább kézzel végzek. Porfogónak, szekrény mélyéről előásható csodamasinának meg nemigen veszem hasznát. Nos, amikor beköltözött a gép, sikerült neki egy könnyen elérhető helyet találni, s megörültem, hogy a "dobozán" kívül csupán egy sütőedény és egy lapátka tartozik hozzá. Természetesen kipróbáltuk, sütöttünk benne kenyérfélét, kalácsot. Később mégis másra kezdtem használni: a kelttésztákat dagasztotta, amíg én mással voltam elfoglalva. A télen páromnak feltűnt, hogy egy ideje nincs használatban a gép. Nem értette, de nem kérdezte. Én azért elárultam neki: ősszel - amíg ő a nomádportánkon munkálkodott - egy hanyagságomból megpenészedett kenyérrel együtt kihajítottam a keverőlapátkát is. S mivel itt kuka van, nem komposzt, bizony késve keresgéltem utána. Hát innen jött a kenyérsütő ötlete, bár először megpróbáltunk lapátot keríteni a régibe, de vagy nem volt belevaló, vagy összemérhető lett volna a gép árával. Az új masina már előre programozható, sok dolgot tud. Ebben sült tehát most a pirítósnak való, s még sok más tervem van vele - dagasztásra biztosan be lesz fogva, mert azzal tényleg időt nyer nekem.

14 megjegyzés:

Dulmina írta...

Kívánom, hogy szolgáljon jól az új kenyérsütő!
Nekem anno nagy vágyam volt, miután láttam ilyet működés közben. Évekkel később lett nekem is (amikor már lehetett kapni Magyarországon, nem csillagászati áron), és a kenyereken túl néha még fél adag kevert sütit vagy lepényt is sütöttem benne (merthogy normális sütőm az amúgy nem volt). Mostanság már lényegesen kevesebbet használom, de azért dagasztáshoz elő-előveszem, mikor nincs kedvem/időm kézzel csinálni.

napmátka írta...

Ezek szerint akkor Neked is van néhány(?) elektromos konyhai géped. Én a kenyérsütőn kívül két kis kontakt grillsütővel, gofrisütővel és egy kisméretű turmixgéppel rendelkezem. Az utóbbi mindennapos használatban van, s ennek megfelelő az elhelyezése is. Ennyi bőven elég, más nem is férne el.

Dulmina írta...

Van azért egy pár, igaz, egyre kevesebbet használom őket. A turmix sem kerül elő, csak ivólé-gyártáskor, a gofrisütő meg nem is az enyém, csak kölcsön van itt (én is kímélem, a tulaj meg még ennyit sem használná). A mikrót év elején "nyugdíjaztam", azóta se hiányzik (előtte is ritkán használtam már). Előtte a kenyérpirítót sikerült elsóznom a családban. Nem nekem valók ezek :) A kenyérsütő dagasztás funkciója mellett egy ősöreg kávédaráló van még, amit időnként használok olyan fűszerekhez, amiket nem lehet mozsárban porítani.

napmátka írta...

Tényleg: egy régi kávédarálónk nekünk is van - párom ugyanis frissen szereti a kávét, s ezért szemeset veszünk. S persze mikro is van, néhány folyamatot felgyorsít. De az nem alapvető.

trinity írta...

Kívánatos a pirítós ezzel a sajttal és körtével!!
Kár, hogy a kenyér receptet nem írtad be, mert maga a kenyér is nagyon jól néz ki!!!

A kenyérsütőgép egyébiránt számomra egy áldás: annyi mindent el lehet végezni, amíg dagaszt-keleszt...Most már én is csak ritkán sütök benne, de a megelőző folyamatot is megkönnyíti...

Most, ha már a gépeknél tartunk egy tészta-nyújtógépről álmodozom: annyi jó receptem van frissen nyújtott tésztából-azzal meg csak gyorsabb lenne és egyenletesebb...A gyerekek mellett nemigen van időm friss tésztára, sajnos. Pedig más, mint a bolti, még emlékszem a mamáméra.....

duende írta...

Nagyon gusztusos, Napmátka! Én szeretem a sajt-körte párosítást, remek! :)

Hasonlóan vagyok a konyhai kütyükkel, mint Te. Pedig nincs kicsi konyhám, de így sem végeérhetetlen a pult. Meg egyébként is. Amondó vagyok, hogy a főzéshez egy valami elengedhetetlen: pár különböző méretű, pengeéles kés. Ennnyi.
Renszeresen fenem őket, mert utálok botokkal dolgozni...
Azért van egy remek robotgépem is, az kell. Dagaszt, darál, reszel, turmix is van hozzá. Ez van elől a pulton, meg a mozsaram, és egy pirítóssütő. No meg a kenyérvágó deszka.

duende írta...

Jaj, lemaradt...
Az én uram is hasonlóan ajándékoz. :))

Azért mostanában meg-meg lep. Legutóbb pl. kedvenc parfümömmel, amin tényleg meglepődtem, és nagyon örültem neki. :)

duende írta...

Isten éltessen? Napmátka!

http://www.hatterkepek.hu/picdownload.php?path=small/www/kukori/20050225_163012/viragmezo001.jpg

duende írta...

Jaj, nem fogod megtalálni...

Palócprovence írta...

Isten éltessen sokáig Napmátka! :)))

napmátka írta...

Köszönöm mindenkinek a jókívánságokat! Igazából 1-jén ünnepeltünk, de csak tegnap jutott rá időm, hogy feltegyem a kenyérsütős posztot.
Kedves trinity!
A kenyér receptje fent van, itt találod:
http://napmatka.blogspot.com/2009/02/bojti-daras-kenyer-teljes-kiorlesu.html
Tésztagép: van mechanikus, ami nyújtani, vágni tud, de sajnos ritkán használom - pedig tényleg jó.
Kedves Duende!
Megtaláltam, köszönöm a tulipánokat!

trinity írta...

Kedves Napmátka!!!
Boldog szülinapot!!!
Bocs, éjjel írtam, és kábán:))

Kösz a kenyérrecit!!!

Tésztagép: én is mechanikusra gondoltam, jó az nagyon-de abból is van többféle, olyat szeretnék, amivel sokféle tésztát készíthetek.

Renata írta...

Boldog születésnapot kívánok, kicsit megkésve!!!

Mindjárt megnézem én is a kenyérreceptet...
Férjem meg nagy gépkedvelő. Ha lát valami szerinte praktikusat, elérhető áron, máris vesz egyet.
Én meg nemigen használom őket.
Másrészt az a rész a konyhámban, ami elöl van, nagyon kicsi, így ha akarnám, sem tudnám ott tartani ezeket.
Elég kicsi a konyha, főleg, hogy igen ritka az a pillanat, amikor egyedül főzök. A Kicsik szokása, meg a fiamé, hogy barikádokat építenek a lábaim elé-alá, én meg azon izgulok nehogy valakit nyakon öntsek a forró vízzel.

napmátka írta...

Kedves Renáta!
Neked is köszönöm a jókívánságokat. (Tiszta reklámot csináltam már itt a születésnapomnak, pedig csak a kenyérsütőről akartam beszámolni..., no mindegy.)
El tudom képzelni, mi lehet Nálatok főzés közben, de azért lehet, hogy így a gyerekek is sok dolgot megtanulnak, ellesnek a konyhában. Képzeld, páromnak az akadálypálya-építés gyerekek nélkül is megy, bár el kell ismernem, nem a konyhában gyakorolja, viszont mindenütt másutt a lakásban...