2009. március 25., szerda

Rumos-gyümölcsös sütemény

Majd
elringat e döcögő utazás távoli síneken
elringat a hazafelé sosemvolt idegen
dallam a fülben a fejben a szájban
az örök egyben a váltakozásban
múltból menekvő soha-soha-másban
majd elringat a tánc a járom-idő.

(erős ildikó - sínek)

Hagyományos linzertésztát (omlós tésztát) használtam alapnak ehhez a süteményhez.
Kell hozzá: 30dkg liszt (mindenkire rábízom, milyen, én keverni szoktam teljes kiőrlésű búza- és réteslisztet), 20dkg vaj, 8dkg (vagy ízlés szerint) cukor, csipet só, 1cs Bourbon vaníliás cukor, 1 tojás (ez utóbbi nyugodtan elhagyható.)
Az összeállított tésztát tepsibe simítom, majd a hűtőben pihen. Közben 200 fokra előmelegítem a sütőt. A tetején természetesen a bogyós gyümölcsök a legfinomabbak, de az most nincs, ezért a következő "feltétet" készítettem:
Összekevertem 6 ek barack- és 2ek eperlekvárt 1ek rummal. (Szerencsére nem túl édes házi lekvárok vannak a birtokomban. ) Ebbe vékonyan beleszeleteltem itthon található gyümölcsöket: 2 nagyobb almát, 1 körtét, 1 banánt és 1 narancsot. Végül még néhány csepp citromlét és pár szem dió durvára tört belét adtam hozzá. Tapasztalatom szerint majdnem mindegy, mi kerül rá, csak legyen közte savanykás, lédúsabb gyümölcs is.
Közben a tésztát 15 perc alatt megsütöttem. Kivettem a sütőből és rákentem a gyümölcsös masszát, majd visszatoltam még egy negyed órára (most már csak felülről sütöttem.)
Gyorsan elkészül.

13 megjegyzés:

Renata Kalman írta...

Nagyon jól hangzik!
A nyáron eltett lekvárjaim elég hígak maradtak, nem főztem túl sokáig őket. Ezért inkább öntetnek tudom használni őket vagy olyan esetben, amikor mással együtt szerepelnek egy ételen belül.

erős ildikó írta...

Szerintem az csak jó, hogy nincsenek túlfőzve. Így is elfogy, nem igaz?
Képzeld, azon gondolkodom, hogy szilvából (mert az nekünk bőven van) kipróbálnék idén valami laza kis lekvárt, ami nem olyan sűrű, kemény, ahogyan tradicionálisan főzik. Épp csak megmutatnám neki a fazekat. Mit gondolsz, menne, vagy befőtt lesz belőle?

lúdanyó írta...

Ez a süti nagyon tetszik, ki fogom próbálni mindenképpen :)
A szilvalekvárt én sütőben szoktam sütni, nem lesz olyan sűrű, mint az az igazi, hanem egy kicsit lágyabb, de nagyon finom. Igaz, hogy a sütőben is órákig szokott sülni.

Vesta írta...

Érdekes, banánra én nem gondolnék,amikor gyümölcsöket válogatok hozzá, de Neked elhiszem, hogy finom!

ManóAnyó írta...

Látom a diót nem hanyagolod mostanában. Nagyon jól hangzik ez a süti!

erős ildikó írta...

Kedves...
Lúdanyó!
Tényleg! Most jut eszembe, hogy tavaly egy főételhez csináltam sült szilvát (csak úgy mellé olyan mártásfélének, nem lekvárnak.) Már nem emlékszem, milyen hosszan sült, de nagyon jó volt. Köszi az ötletet!
Vesta!
Hát nem éppen banánra gondolok én sem gyümölcs kapcsán, de most körülnéztem, mit találok. Mivel a reggeli gyümölcsturmixunkba párosan kell, és volt egy darab pluszban, így került ez is a süteményre... Alapvetően azért az alma a domináns íz rajta.
ManóAnyó!
Tudom, hogy ez már túlzás, de most is itt volt a dió mellettem. Arra gondoltam: most csak azért ne tegyek a süteményre, mert akkor ez is egy diós recept lesz? Mivel ment a gyümölcsökhöz, hát beletettem. Mondjuk igaz, ami igaz: még egy sós-sajtos-diós süti terve is jár a fejemben...

ManóAnyó írta...

Egyáltalán nem túlzás a sok dió, nekem nagyon tetszik a sok recept, van miből válogatni.

Renata Kalman írta...

Próbáld meg! Legfeljebb mártás lesz belőle, lekvár helyett. :)
Minden hazai kincs!!

duende írta...

Ez nagyon fini lehet! Szeretem a gyümölcsös sütiket, és minden évszakban van is valami finomság, amiből izgalmas süti süthető. Ez nagyon tetszik, mert többféle gyümölcs is van benne.

Palócprovence írta...

Tényleg jó lehet ezzel a vegyes gyümölcsös "feltéttel"!

erős ildikó írta...

Hát igencsak fogytán van már (pedig csak ketten esszük...)

Dulmina írta...

Jól hangzik ez a süti, alkalomadtán majd készítek én is valami hasonlót.

Nekem van alulfőzött szilvalekvárom, de mivel nem kedvelem túlságosan a szószos-öntetes műfajt, nem igazán fogy. Húsdarálón áthajtott szilvából van, natúr, de nincs befőzve sűrűre. Inkább csak olyasmi állagú, mint a ketchup, ezért aztán Kubus üvegben van (bár a végét csak fejreállítva lehet kicsurgatni) - úgy látszik, hiánycikk volt abban az évben a dzsemes üveg :)

erős ildikó írta...

Köszönöm az ötletet, nekem annál inkább bejön az öntetes stílus.