2009. április 29., szerda

Akácvíz

Egyik este, amikor tüzeltünk a kertben, meglepődve vettem észre, hogy az egyik akácfán már kinyílt virágbugák is vannak. Ráadásul illatosak. A kert legdélibb részén persze, az északi oldalon még fejletlenek a virágok. Az orgonából elmaradt az orgonavíz, akácból most elkészítettem. Ha több virág lesz, majd ebből is kipróbálom az orgonából elkészített finomságokat, s persze mást is.
Alapvető útmutatásként az akácvízhez Renáta hasonló receptjét használtam, picit a mennyiségeken változtattam. Az akác esetében is eltávolítottam a zöld részeket, kizárólag a kicsipkedett virágszirmokat tettem a vízbe. Lehet, hogy ez felesleges, hiszen a virágbugákat egyben is, például kirántva fogyasztják. Gyönyörű élénkzöld színe lett a víznek, ezt azonban a kevéske citromlé szinte teljesen eltüntette. Ettől függetlenül nagyon finom, főként hidegen.

Hozzávalók: 3dl jól kinyílt, illatos virágszirom, 1 liter víz, 1ek citromlé, méz ízlés szerint

Elkészítés: A vízbe szórtam a virágszirmokat, majd felforraltam. 5 percig főztem lobogó vízben, majd félretettem ázni. Másfél óra elteltével átszűrtem, hozzáadtam a citromot és kevéske mézet.
Üvegekbe töltöttem.

18 megjegyzés:

Limara írta...

Gyerekkoromban rengeteg akácvirágot ettünk! :)) Ma vettem én is észre, hogy már vannnak virágzó akácfák. Kipróbálom ezt a vizet én is:))

lúdanyó írta...

Én is nagyon szerettem gyerekkoromban, finom édes volt :) Meddig áll el ez az akácvíz?

erős ildikó írta...

Limara!
Elutazunk pár napra, de azt hiszem, mire visszatérek, már komolyabb mennyiség is szüretelhető nálunk.

Lúdanyó!
Én nem terveztem hosszabb tárolást, legfeljebb egy hetet a hűtő oldalában. De Renáta el szokta tenni télire, őt kérdezd a receptjéről!

MGL írta...

hétvégén a városi gyíknő is elmegy virágokat gyüjteni-bodzára vágyom már nagyon...remélem 7végére lesz:)
Még üvegeket kell beszereznem...tanácsokat szívesen fogadoka beszerzéssel kapcsolatban:)

erős ildikó írta...

Nálunk bodza még biztos nem lesz a hétvégén. Mármint megfelelő virág. Előbb lesz akácunk.
Üvegek beszerzése? Fogalmam sincs, mert én egész évben gyűjtöm, félreteszem az alkalmasabb darabokat, illetve van egy régi, állandó darabokból álló szépségesebb gyűjteményem...
(Párom javasolja a kocsmák és építkezések környékét a felkutatáshoz:)

Chef Viki írta...

Juj, mi is ettük az akácot gyerekként!

Nálunk az egyik házra lilaakác futott fel, gyönyörűséges, már minden fürt kinyílt, és bódítóan édes az illata :-)

erős ildikó írta...

Viki!
Úgy tudom, a lilaakác mérgező! (Olvastam, én még nem próbáltam.)

Vesta írta...

Ezt nagyon szívesen megkóstolnám én is, jól behűtve, igazán üdítő lehet!

Kata írta...

Le vagyok hidalva, fantasztikus vagy:))

szazala írta...

Mi is nagyon szerettük,és felénk pampucskának hívták.

Ízlésszindróma írta...

pont ma futottam olyan bódító akácillatba, hogy alig akartam onnan elmenni...de itóka formájában is nagyon jó lehet:)

erős ildikó írta...

Kata!
Nem én találtam fel...(!)

Szazala!
Ezt érdekes olvasni, mert Borsodban pampuskának a fánkot hívják...

Ízlésszindróma!
Szerintem szörpnek is jó lesz majd az akác, csak még kevés a jól kinyílt virág. A mai játék csak olyan ráhangolódás volt...

duende írta...

De megkóstolnám! Irtó jól néz ki! :)

Palócprovence írta...

Gyönyörű fotók ismét! :) És mitől lett zöld?!

erős ildikó írta...

Palócprovence!
Mivel most dolgozom az akáccal először, nem tudom a választ. Szerintem ez a jellemzője. A forrásban lévő vízben a fehér szirmok szép világoszöldek lettek, s azután a lé is. Az áztatásnál a szín tovább élénkült. Csak később lett halovány, amikor a kevéske citromlevet hozzátettem.

erős ildikó írta...

Duende!
Akác biztos van felétek is - ha nem is a lakásban:-) Még csak most jön a virágzás...

Renata Kalman írta...

Épp tegnap a sportrendezvényen láttam meg a Kiserdő oldalában kicsi akácbokrokat (fákat?),úgyhogy ma megpróbálom kivitelezni.


Meddig áll el: nekem két éve, mikor eltettem, tartósítószer nélkül, de forralással, télig jó volt, akkor fogyott el. Lehet, hogy még tovább is eláll, mert a bodzát is hasonlóképen készítem abból meg még 2006-os üveget is találtam és jó volt.

soesbors írta...

Szuper lett, megcsináltam! Nagyon jó kis recept! Köszi