2009. május 7., csütörtök

Bodzazselé zöld teával

Tegnap Makka nagyon hasznos bejegyzést tett közzé a zselé nem zselésedéséről, illetve annak lehetséges okairól. Igaz, egy kicsit megkésve olvastam el, mert akkor már hűlt a bodzazselém, ami szerencsére ezúttal szépen besűrűsödött. Makka megemlíti, hogy a hozzáadott citromlé mennyisége szerinte igencsak befolyásolhatja a folyamatot. Ebben én is egyre erősebben hiszek, akkor is, ha nem látom át még pontosan, hogy miért. A virágokból készülő ételekhez, italokhoz pedig magam is mindig adok citromot, ellensúlyozandó az édeskés ízt. Ugyanakkor a gyümölcspektint nem éppen virágszirmokhoz ajánlják, így nem lehetünk meglepve, ha a sűrítés nehezebben megy, mint a gyümölcsöknél.
Visszatérve a bodzazselére, most bebiztosítottam magam: nagyon sok virághoz tettem egy nagy almát (ami gyümölcspektinben különösen gazdag, jó sűrítőanyag - nem véletlen ajánlott a rózsához is), továbbá kevés vizet és zöld teát adtam csak hozzá. Cukor sem sok került bele. A virágokat pedig a Háros-sziget mellett gyűjtöttük Apuval.

Hozzávalók: 20 nagy bodzavirág, 1 nagy alma, 1 citrom héja és leve, darabka fahéj, 3ek cukor, 2cs vaníliás cukor, 500ml nem túl erősre főzött zöld tea, 250ml víz, 1 zacskó gyümölcspektin

Elkészítés
: A bodzavirágokat jól kiráztam, és lecsipkedtem a vastagabb zöld részekről. Egy nagyobb fazékba tettem. A citrom héját ráreszeltem. Az almát meghámoztam, kicsumáztam, majd négybe vágva lereszeltem, rá a virágokra. Megöntöztem egy fél citrom levével. Rádobtam a fahéjat, majd belekevertem a cukrot és a gyümölcspektint. Végül ráöntöttem a teát és a vizet. Mivel jó sűrű alap, könnyen keverhető el benne csomók nélkül a gyümölcspektin is. Felforraltam, majd 5 percig főztem. Utána hozzáadtam a maradék citromlevet s néhány pillanattal később üvegbe szűrtem.

Ez a zselé valószínűleg nem süteményekbe kerül, hanem közvetlenebb módon fogom felhasználni: palacsintába, császármorzsára, mivel nagyon finom és éppen csak édeskés.

18 megjegyzés:

Makka írta...

Gyönyörű!:)
A zöld teás öteletedet is megvettem. Van egy fajta, aminek nagyon finom virágos illata van, sima filteres, de finom. Azt fogom használni, azt hiszem.

Limara írta...

Hmm...nagyon szép! :))
Épp az első bodzaitalomat kortyolgatom, most lett kész! :)

lúdanyó írta...

De jó, ez nagyon tetszik :)

duende írta...

Azt hiszem, ezt én is majd megcsinlom, mert nagyon odavagyok a bodzáért. Ez a pektin hol kapható? Sima zselével nem jó?

napmátka írta...

Sima zselé? Az nem tudom, milyen. Nem rég használok ilyesmit, tudod.
Én Dr Oetker-félét vettem, ami befőzéshez való, Dzsemfix Extra 2:1-es. De biztos más is jó, Makka szerint a Haas például eredményesebb, csak én azt nem kaptam.

Makka írta...

Duende, nem a zselatinra gondolsz? Annyi a különbség, hogy az állati eredetű, ha ez nem fontos neked, akkor azt is lehet használni.

duende írta...

Ó, de, zselatinra gondoltam.
De köszönöm a tippet, akkor majd azt az oetkerest keresem, mert zselatint inkább ebbe nem tennék. sütikbe elmegy, de ebbe valóban jobb a növényi eredetű. Csak eddig nem használtam még ilyet, mert csak lekvárokat főztem, hagyományosan. Köszönöm mégegyszer! :)

trinity írta...

Megint szorgoskodtál....Hmmm, nagyon kellemes lehet, a bodzaszörpöt imádjuk!

Renata írta...

A kertben a bodzánk még semmilyen állapotban nincs. Meg kell nézni a Kiserdőnél, onnan szokta hozni a férjem a két Naggyal. Ez az Ő feladatuk.

ManóAnyó írta...

Ezt biztos elkészítem, most nyílik nálunk is a kertben a bodza.

napmátka írta...

Igen, vannak bokrok, amelyek már teljes virágban állnak, s van amely még csak most kezd virágozni. Gondolom, azért egy bő két hétig még biztos lesz mit szedegetni.

KataKonyha írta...

Olyan szééép:)))

Renata írta...

Nem tudom hol jártam gondolatilag, de tegnap látom, hogy nálunk is nyílik...
a bokor felém eső fele még csukott, a másik oldalon viszont már kinyílott virágok vannak. Amikor megnéztem, akkor csak az egyik felét néztem...:)))

Gabriella írta...

Addig birizgáltad az ízbimbóimat, hogy neki láttam a virágos fözöcskének. :-))))

Nálunk még most nyílik nagyban az orgona, így tegnap egy orgonás panna cottát dobtam össze. Majd megpróbálom a napokban felvarázsolni a képet. :-))0

Nagyon aromás lett, nagyon ízlett.

Köszi szépen mégegyszer az ötletért.

napmátka írta...

De örülök!
Mindjárt megnézem a blogodat!

Gabriella írta...

Na feltettem végre. :-))))))

Köszi egyébként az ötletet.

ManóAnyó írta...

Ma elkészítettem és valami fenségesen finom lett. Ha lesz egy kis időm felteszem a blogomra is.

napmátka írta...

Nagyon várom!!