2009. június 4., csütörtök

Forró fűszeres krumpli hideg joghurtmártással

ez az arany ragyogás a fákon.
talán csak ennyi az élet
.
egyszeri kísértő alkalom
-
kevés és túl sok. mérgez.

(erős ildikó - fény)


Kisgyerekkoromban - amikor már tudtam azért olvasni - nagyon sok mesekönyvem volt. Az iskolai karácsonyi ünnepségeken is többnyire ilyesmi volt a fa alatt, s én egyáltalán nem bántam, sőt. Mindig is az a fajta gyerek voltam, akit egy könyvvel, vagy egy doboz színesceruzával és néhány ív papírral nyugodtan magára lehetett hagyni hosszabb időre is (igaz, nem is voltam túl mozgékony.) Szüleim biztosak lehettek benne, hogy nem fogom összefirkálni a falat, nem töröm össze valamimet, s úgy általában véve nem teszek kárt sem a környezetemben, sem magamban. Sőt, az egyedüllét sem fog gondot okozni, hacsak nincs nagyon sötét, amikor is lehet, hogy meg kell küzdeni az ablak alatt és a nagyszekrényben ólálkodó gonosz mackókkal. (Ez az átmeneti - s egyébként csak idegen mackókra kiterjedő - fóbiám különben két gyerekeknek készült diafilm hatására alakult ki - melyekre akkor még nem került rá a figyelmeztetés, hogy "a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat tartalmaz.") Szóval valójában nem leszek egyedül, hogy is lehetnék, hiszen képzeletem megannyi teremtménye, a könyveim és a rajzaim szereplői jól elszórakoztatnak majd. Így is volt mindig. A hosszú utazásokat is jól viseltem, feltéve, hogy a járműben az ablak mellett volt a helyem. Ilyenkor sokkal hosszabb utakat tettem meg, mint az evilági valóságban.
A mesekönyveket pedig úgy olvastam, mint valami regényt. Vagyis válogatás nélkül, egymás után a meséket. Ha pedig nem volt nálam könyv, én meséltem magamnak, tovább szövögettem a történeteket, vagy kitaláltam valami egészen mást.
Ma, ha rosszul alszom egy film után, vagy hülyeséget álmodok egy nem megfelelő vacsorától, párom azzal nyugtat: ilyen nincs is... Dehogynem! Sajnos és szerencsére minden léztezik és semmi sem, amit a képzelet bejár, s ugyanez áll a valóságnak nevezett evilágunkra is. Néha innen menekülnénk oda, máskor onnan ide. Önmagában egyik sem ad biztonságot.
De azért jó dolog, hogy ha alszom, néha ott vannak azok is, akik itt már nem. Nem kell megmagyarázni, miért - teljesen természetes.

Miről jutott mindez most az eszembe? Csak az ellentétekről. Ahogy szeretem a találkozásukat. Az ételben a forró sültek párosát a hideg mártásokéval. A fűszeres ízekét a semleges köretekkel. Az édes süteményekben azt a csipetnyi sót, ami megadja az ízüket. Vagy a sósakban azt a leheletnyi édes ízt.
A kertben a rózsa vérvörösét a fehérrel. A lépcsőn az árnyék hideg vonalát a forró kövön ülő napfénnyel.
A nomádportán a habkönnyű ködtakaró mögött csak délre kirajzolódó sziklás hegyeket.
A hegyen fent lenni pedig csak azért szeretek, mert lenézhetek a völgybe.
A nyarat (is) nagyon szeretem, de várni is jó rá.
A mesék közül annak idején talán legjobban A szépség és a szörnyeteg fogott meg. Persze nem a mai feldolgozásban, hanem ahogy a mesekönyvben volt. Szerencsére nem nagyon voltak illusztrációk, így úgy képzelhettem el mindent, ahogyan csak akartam. El is képzeltem. Valahogy úgy, hogy a szépség nem is igazán szép benne (vagyis nem lenne ma címlaplány), csak az élet szép benne, úgy, ahogy azt mindenestül elfogadja, ahogy eggyéválik vele. Mint ahogyan a természet bármely eleme szép a saját közegében. A szörnyetegből pedig sohasem lesz a külvilág szemében mutatós férfi (egyébként így is van), csupán a párja látja annak, hiszen egy kapcsolatban idővel elveszik a külső látás képessége.
Valahogy így. Ilyesmik jutottak eszembe ma, ahogy falatoztam ezt a nagyon egyszerű ételt.
De lehet, hogy csak a napfény volt, meg az örök és halandó nyár.

(Az itteni képek közül talán az északfok a legkedvesebb nekem. A határon készült, a fák mögött az otthonunk.) Jöhet a recept:

Hozzávalók (2 főre): 8-10 db közepes újkrumpli, 1 szál sárgarépa, 2ek olaj, só, frissen őrölt fekete- és zöldbors, 2 gerezd fokhagyma, 2ek víz
a mártáshoz: 1 kis doboz natúr joghurt, (ízlés szerint: 1csokor apróra vágott kapor), 1ek reszelt keménysajt, 1ek petrezselyem olajban

Elkészítés: A krumplit és a sárgarépát vízben alaposan lesikáljuk, majd felszeleteljük. (Én most megirigyeltem Dulmina módszerét, és elővettem a hullámos szeletelőt. Így a sütéskor kevésbé tapadnak össze a szeletek, és jobban megtapad rajtuk a fűszeres olaj.) A zöldségszeleteket egy kisebb tepsibe tesszük, megszórjuk a kétfajta borssal, sóval, az összetört fokhagymával. Ráöntjük az olajat, és az egészet alaposan összeforgatjuk. Végül a vizet is hozzáadjuk, és 180 fokon fólia alatt egy bő órát sütjük. Ezután levesszük a fóliát és egy negyedórát pirítjuk még az ételt. Közben a mártás hozzávalóit alaposan összekeverjük és behűtjük tálalásig.

Ezt az ételt is lehet bővíteni tovább zöldségfélékkel, hússal - ki hogy szereti. Viszont ne használjunk hozzá szárított vagy fagyasztott zöldfűszereket, mert elvész a friss nyári íz.

17 megjegyzés:

chriesi írta...

Jól hangzik ez a krumpli nagyon! Emlékszem nyaranta én is egy szekérnyi könyvvel tértem mindig haza a könyvtárból. :)

szepyke írta...

De még milyen jól hangzik, és milyen jól is néz ki! Remek étel lehet! A kép alapján összefutott a nyál a számban.

Judith írta...

Ezt annyira gyonyoruen leirtad! A kepek nezegetesetol pedig irigykedni kezdtem a csendre... ugy vagyom en is egy 'nomadportara'!
Koszi a receptet is!

lúdanyó írta...

Jó ez az étel, de még jobb a vallomás. Jó volt olvasni :) (Kis kikapcsolódás munka közben.)

Chef Viki írta...

Ezt még olvasni is jólesett!

Egy megátalkodott könyvmoly vagyok :-) A legkeményebb vizsgaidőszakban is muszáj volt olvasnom legalább néhány oldal egyéb irodalmat, lefekvés előtt! Olvasás közben teljesen belefolyok a cselekménybe, együtt élek a szereplőkkel, ott vagyok velük, s kábultan nézek fel a könyvből, visszazökkenve a valóságba :-)

Elképesztő számomra, hogy valaki nem szeret olvasni! Miért?

A sok olvasásból adódóan pedig nem tudok helytelenül írni. A szavaknak külalakja van, furán néznek ki rosszul leírva :-)

Vesta írta...

Gyönyörűek a képek, és egyszerű,de nagyon finom,kedvemre való ételt készítettél ismét!
Tegnap -szintén a Te ötleted alapján- grilleztem karalábét, hát az is mennyei volt!

Limara írta...

De jó volt olvasni! :)) Én is imádtam mesét olvasni, nézni nem. A 77 magyar népmese volt a kedvencem, ma is féltve őrzöm a könyvet, még az imádott nagyszüleimtől kaptam. Ők már nincsenek, de a kezük nyoma benne van..
A kisfiam imád olvasni. Se kép se hang, annyira belemélyed a könyvekbe. És én örömmel nézem, és szakadatlanul veszem neki a könyveket. Ha megkérdezem vagy a rokonság, minden alkalomra könyvet kér mindenkitől. Néha meg focit, mert azokat is legalább akkora lelkesedéssel gyűjti! :))

Makka írta...

Ugyanígy olvastam én is, mesét, más könyveket, többet is egyszerre. Rajzolni sosem tudtam jól, de amikor zongoráztam, akkor gyakorlás helyett általában "komponálással" múlattam az időt.

Már a múltkor is akartam írni, hogy nagyon szép a házatok, a környék, minden. A párod blogján is nagyon jó képek vannak mindig.

A krumpli meg megint csodás lett.:)

Ízlésszindróma írta...

"Sajnos és szerencsére minden létezik és semmi sem, amit a képzelet bejár, s ugyanez áll a valóságnak nevezett evilágunkra is. Néha innen menekülnénk oda, máskor onnan ide." ezek a mondatok nagyon betaláltak nálam...

napmátka írta...

Köszönöm Mindenkinek!

chiresi!
Ez ismerős - és jó dolog! (Noha már kevesebbet olvasok, vagy nem? Nem is tudom:)

szepyke!
Köszönöm, igazán semmiség ez az étel.

Judith!
Ahol Te élsz, ott nehéz lehet elképzelni, annyira más világ lehet.
Pedig nekem már a fővárosunk is nyomasztó tud lenni...

Viki!
Én is mindig úgy gondoltam, hogy olvasva legkönnyebb megtanulni a helyesírást. (S vagy sikerült, vagy időnként hibázok.)

Vesta!
Annyira egyszerű és hirtelen dolog volt ez a karalábé. Nem hittem, hogy ötletet adok vele...:)

Limara!
Nagy szerencse (vagy tudatos nevelés) lehet, hogy a kisfiad ennyire szeret olvasni! A 77 nekem is megvolt, azzal a szépséghibával, hogy fordítva volt bekötve...
Már nincs meg, mert nálunk a családban mindig az újonnan született gyerekek kapták meg a régi mesekönyveket.

Makka!
Szóval komponáltál gyakorlás helyett...! Megdicsértek érte legalább?:)
A képek és a ház: Azért van mit csinálni a házon belül is, kívül is. De én valahogy látom azt is, ami nekem szép belőle, és azt fotózom. Ahogy a környéken is. Párom blogjára is igyekszem megválogatni a fotót, hogy legyen legalább valami néznivaló a sok műszaki információ mellett, amivel eláraszt ott mindent...:)

Ízlésszindróma!
Húha! Megijesztettél! Ahogy olvastam vissza a saját soraimat, már azt hittem, valami olyasmit írtam, amit nem kellett volna. De örülök, ha "találkozhattunk" ezekben a mondatokban.:)

duende írta...

Hasonló gyerek voltam, csak szélsőségesebb. Én mozgényony és "rossz" is voltam... Túl élénk. :)

De első osztályos koromtól faltam a meséket. az anyu mindig kiakadt rajtam, mert már akkor is egy bagoly voltam. Éjjel kettőkig olvastama Benedek Elekekekt, másnap meg nem bírt kiráncigálni az ágyból. Mindezt alsó tagozatban már.

ma is egy csomó mesekönyvem van itthon, és olvasom is őket. A mesékről soha nem fogok lemondani. Kellenek.

Rajzolni is képes voltam órák hosszat... nagyon szerettem.


A táj gyönyörű. meseszép. vadregényes.

Az étel finom, egyszerű, bnyárízű. kell ennél több a boldogsághoz? :)
Onnan ide, innen oda... Itt van jól, így van jól. Minden jól van, minden! :)

A versed egészen lélegzet-ellálító. Nagyon megfogott!

trinity írta...

Gyönyörűen írsz....Olyan jó volt olvasni!!!!
Az ételeidben pedig azt imádom, hogy a legegyszerűbb alapanyagokból is csodás harmóniát varázsolsz!!Gratulálok!

Én is 6 éves korom óta megszállottan olvasok. Gyerekkoromban csak az okozott gondot, hogy a könyvtárból egyszerre csak 6 könyvet lehetett kölcsönözni és én ezt kevésnek találtam:)
Ma sem tudok könyv nélül elaludni,ha valahol olyan helyen alszom, ahol nincs olvasólámpa az ágyam mellett, igen nagy bajban vagyok.....

Hála istennek, a gyerekeim is hasonlóképpen vannak ezzel....Én pedig ennek annyira tudok örülni!

Még valami: az átélés....A filmeken, könyveken még ma is tudok sírni...Ilyenkor a kisebb gyerekeim nem nagyon tudnak a könnyeimmel mit kezdeni- nem értik-pedig elmagyarázom, hogy van felszabadító, megtisztító jellegű sírás is. Én már csak ilyen maradok....Majd felnőnek ehhez is. Bár néha rajtuk is látom, bizonyos filmek kapcsán a mély meghatódást. Csak ők még szégyellik a könnyeket.....

szepyke írta...

Napmátka! A "semmiség" ételek a legjobbak. Nem kell túlbonyolítani semmit. Én egy tányér krumplipűrével, a tetején egy kis sülthagymával hetekig elvagyok. Az egyszerű ételek a legjobbak! Az írásaidról még nem írtam, azok is gyönyörűek!

Makka írta...

Az az ominózus mondat nagyon ott van, nekem is talált.:)
Általában egyedül voltam otthon. Elsőben voltam napközis 2 hétig, amikor is közöltem anyuval, hogy ez nem nekem való, szeretnék az iskola után hazamenni. Ezért a zongorázás magányos tevékenység volt, nem ismerhette meg a világ a remek szerzeményeimet.:-D

Hanczur írta...

Nekem anyu beüvöltött a szobába, ha olyanja volt, hogy ez volt feladva?
A zongora meg ilyenkor visszatért a Bartók Gyermekeknek valamelyik feladványához.
Kalandozni közben is lehetett. Meg behunyt szemmel játszani.
Nálunk is előfordult, hogy éjjel a kukában landolt Nagy indiánkönyv vagy a Winnettou valemelyik kötete.
Gondolom, felfázásra gyanakodhatott anyu is, amikor éjféltájt is, meg később is ki kellett mennem pisilni, és tényleg csak kicsit lett izzadt a hónom alatt a könyv, és nem is tolta el a pizsmát.
A kilenc voltos elem hamar lemerült, de a lapossal a paplan alatt is lehetett olvasni. Még naplót írni is.
Amikor pedig minden alibi elfogyott, a szoba ajtó fölé felfüggeszett plüsskutyával lehetett megbeszélni az olvasottakat.
Búcsúzóul még integetett is a farkával elalvás előtt.
Amikor beteg voltam, akkor volt igazán szabd a világ. Egy nap alatt el lehetett olvasni egy könyvet, és csak addig kellett letenni, amíg az ember bekapott pár szem főtt krumplit, és bevette az orvosságot.

Renata írta...

Nagyon szép amit írtál!
Én is olvasós gyerek voltam és az is maradtam. A könyvtárban már nem tudtak olyan könyvet adni, amit még nem olvastam. Az otthoni, egyébként elég terjedelmes könyvtárunkat rég átolvastam, többször is.
Volt, hogy inkább nem mentem játszani, ha jöttek értem, mert éppen valami nagyon izgalmasat olvastam.

Anyu meg folyton mondogatta, minek olvasok annyit.
Apu ilyen, mi elvoltunk együtt, olvastunk egymás mellett...:)
Ja és a férjem is ilyen :)

Renata írta...

ez a vers nagyon tetszik...valami ismerős borzongás