Forró fűszeres krumpli hideg joghurtmártással

ez az arany ragyogás a fákon.
talán csak ennyi az élet.
egyszeri kísértő alkalom -
kevés és túl sok. mérgez.

(erős ildikó - fény)

Kisgyerekkoromban - amikor már tudtam azért olvasni - nagyon sok mesekönyvem volt. Az iskolai karácsonyi ünnepségeken is többnyire ilyesmi volt a fa alatt, s én egyáltalán nem bántam, sőt. Mindig is az a fajta gyerek voltam, akit egy könyvvel, vagy egy doboz színesceruzával és néhány ív papírral nyugodtan magára lehetett hagyni hosszabb időre is (igaz, nem is voltam túl mozgékony.) Szüleim biztosak lehettek benne, hogy nem fogom összefirkálni a falat, nem töröm össze valamimet, s úgy általában véve nem teszek kárt sem a környezetemben, sem magamban. Sőt, az egyedüllét sem fog gondot okozni, hacsak nincs nagyon sötét, amikor is lehet, hogy meg kell küzdeni az ablak alatt és a nagyszekrényben ólálkodó gonosz mackókkal. (Ez az átmeneti - s egyébként csak idegen mackókra kiterjedő - fóbiám különben két gyerekeknek készült diafilm hatására alakult ki - melyekre akkor még nem került rá a figyelmeztetés, hogy "a nyugalom megzavarására alkalmas képsorokat tartalmaz.") Szóval valójában nem leszek egyedül, hogy is lehetnék, hiszen képzeletem megannyi teremtménye, a könyveim és a rajzaim szereplői jól elszórakoztatnak majd. Így is volt mindig. A hosszú utazásokat is jól viseltem, feltéve, hogy a járműben az ablak mellett volt a helyem. Ilyenkor sokkal hosszabb utakat tettem meg, mint az evilági valóságban.
A mesekönyveket pedig úgy olvastam, mint valami regényt. Vagyis válogatás nélkül, egymás után a meséket. Ha pedig nem volt nálam könyv, én meséltem magamnak, tovább szövögettem a történeteket, vagy kitaláltam valami egészen mást.
Ma, ha rosszul alszom egy film után, vagy hülyeséget álmodok egy nem megfelelő vacsorától, párom azzal nyugtat: ilyen nincs is... Dehogynem! Sajnos és szerencsére minden léztezik és semmi sem, amit a képzelet bejár, s ugyanez áll a valóságnak nevezett evilágunkra is. Néha innen menekülnénk oda, máskor onnan ide. Önmagában egyik sem ad biztonságot.
De azért jó dolog, hogy ha alszom, néha ott vannak azok is, akik itt már nem. Nem kell megmagyarázni, miért - teljesen természetes.

Miről jutott mindez most az eszembe? Csak az ellentétekről. Ahogy szeretem a találkozásukat. Az ételben a forró sültek párosát a hideg mártásokéval. A fűszeres ízekét a semleges köretekkel. Az édes süteményekben azt a csipetnyi sót, ami megadja az ízüket. Vagy a sósakban azt a leheletnyi édes ízt.
A kertben a rózsa vérvörösét a fehérrel. A lépcsőn az árnyék hideg vonalát a forró kövön ülő napfénnyel.
A nomádportán a habkönnyű ködtakaró mögött csak délre kirajzolódó sziklás hegyeket.
A hegyen fent lenni pedig csak azért szeretek, mert lenézhetek a völgybe.
A nyarat (is) nagyon szeretem, de várni is jó rá.
A mesék közül annak idején talán legjobban A szépség és a szörnyeteg fogott meg. Persze nem a mai feldolgozásban, hanem ahogy a mesekönyvben volt. Szerencsére nem nagyon voltak illusztrációk, így úgy képzelhettem el mindent, ahogyan csak akartam. El is képzeltem. Valahogy úgy, hogy a szépség nem is igazán szép benne (vagyis nem lenne ma címlaplány), csak az élet szép benne, úgy, ahogy azt mindenestül elfogadja, ahogy eggyéválik vele. Mint ahogyan a természet bármely eleme szép a saját közegében. A szörnyetegből pedig sohasem lesz a külvilág szemében mutatós férfi (egyébként így is van), csupán a párja látja annak, hiszen egy kapcsolatban idővel elveszik a külső látás képessége.
Valahogy így. Ilyesmik jutottak eszembe ma, ahogy falatoztam ezt a nagyon egyszerű ételt.
De lehet, hogy csak a napfény volt, meg az örök és halandó nyár.

(Az itteni képek közül talán az északfok a legkedvesebb nekem. A határon készült, a fák mögött az otthonunk.) Jöhet a recept:

Hozzávalók (2 főre): 8-10 db közepes újkrumpli, 1 szál sárgarépa, 2ek olaj, só, frissen őrölt fekete- és zöldbors, 2 gerezd fokhagyma, 2ek víz
a mártáshoz: 1 kis doboz natúr joghurt, (ízlés szerint: 1csokor apróra vágott kapor), 1ek reszelt keménysajt, 1ek petrezselyem olajban

Elkészítés: A krumplit és a sárgarépát vízben alaposan lesikáljuk, majd felszeleteljük. (Én most megirigyeltem Dulmina módszerét, és elővettem a hullámos szeletelőt. Így a sütéskor kevésbé tapadnak össze a szeletek, és jobban megtapad rajtuk a fűszeres olaj.) A zöldségszeleteket egy kisebb tepsibe tesszük, megszórjuk a kétfajta borssal, sóval, az összetört fokhagymával. Ráöntjük az olajat, és az egészet alaposan összeforgatjuk. Végül a vizet is hozzáadjuk, és 180 fokon fólia alatt egy bő órát sütjük. Ezután levesszük a fóliát és egy negyedórát pirítjuk még az ételt. Közben a mártás hozzávalóit alaposan összekeverjük és behűtjük tálalásig.

Ezt az ételt is lehet bővíteni tovább zöldségfélékkel, hússal - ki hogy szereti. Viszont ne használjunk hozzá szárított vagy fagyasztott zöldfűszereket, mert elvész a friss nyári íz.