2009. október 22., csütörtök

Csípős krumpli (mozihoz is)

A déli ember csak él. Az északi vágyódik és emlékezik.
(Márai Sándor)

Most, hogy vasárnaponként a tévében ismét műsorra került, én is elővettem a Keresztapa-trilógiát. Inkább, minthogy késő éjjel fennmaradjak, végigszenvedjem a reklámblokkokat, majd hétfő reggel beleásítozzak az első órámba. Igaz, hogy így nehezebb volt időt találni rá, de végülis két hét alatt sikerült végignéznem a három filmet. Nem az én műfajom, mégis szeretem.
A harmadik részt - többszöri nekifutásra - ma fejeztem be, mert már körülöttem majdnem mindenki elutazott valahová a hosszú hétvégére. Igaz ami igaz, a mai délutánt inkább a szabadban kellett volna tölteni, mert visszatért az októberi ősz, s nem tudom, meddig lesz még lehetőségünk élvezni a morzsáit. Mindegy, maradtam a filmnél, s ha már mozi, akkor rágcsálunk is mellé valamit: ezúttal Felhőlány könnyítette meg a dolgom, elkészítettem a fűszeres burgonyáját, amibe - a recept szerint - fokhagymát is sütöttem héjastul, s tényleg krémes élvezet rányomkodni a krumplira - nem is hiányzik mártás hozzá. Picit másképpen fűszereztem, de ez csak leheletnyi különbség az eredeti remek recepthez képest.

Hozzávalók: 6-8 nagy krumpli, 8 gerezd fokhagyma, 1kk só, 3ek olaj, fűszerek (nálam: frissen őrölt zöldbors és kömény, erős fűszerpaprika, édesnemes pirospaprika)

Elkészítés
: A sütőt 200 fokra előmelegítjük. A krumplit meghámozzuk, hasábokra vágjuk, és egy tepsibe fektetjük. Meglocsoljuk és összeforgatjuk az olajjal és a sóval. Rádobjuk héjastul a fokhagymagerezdeket. 40 perc alatt ropogósra sütjük. Még forrón hozzákeverjük az ízlésünk szerint összeválogatott fűszereket.
(Nem muszáj a krumplit meghámozni, de én most így kívántam.)

Jó kis őszi csemege - kevés munkával és pici türelemmel.

18 megjegyzés:

Ízlésszindróma írta...

uuu ez nagyon fincsi, én is szoktam néha sütni hasonlót, de ez a fűszerezés is nagyon tetszik:))

trinity írta...

Hűvösebb napokon estére is tökéletes!!!

Rég nem jártam nálad (körül is nézek mindjárt),de ennek csupán a fránya időhiány volt az oka...Igyekszem gyakrabban!!!

Ancsika írta...

Az már biztos, hogy jobb mint a chips! :) Remek a TV elött ilyet csipegetni!

lúdanyó írta...

Hasonló én is szoktam, paprikával még nem próbáltam. De pótolom :)
A Keresztapa tényleg nagyon jó film!

duende írta...

Váóóó!!!!!!!!

Keresztapa és déli ember és csípős sült krumpli????
Napmátka, Te tudsz éleni! Igazi déli temperamentum! :)
Vegyítve elvágyódással és emlékezéssel... :)
Szép kombináció. Maga a teljesség.


Hm. Beültem volna melléd csipegetni és don Corleone déli temperamentumát újra átélni. :)
Imádom a Keresztapát. Regényben is.

Hanczur írta...

Van regényben is? Legalább tudom. Illetve azt nem tudom, hogy magyarul, vagy csak ángélusul van meg?

erős ildikó írta...

Van magyarul is... (lesz.)

Moha írta...

De jól néz ki! Csípés nélkül nekem is jöhetne.

ágota írta...

Szép kontrasztja lett a képnek, izzik a dél. És ízlik az ötlet.

Lorka írta...

Ez remek! Már ma este elkészítem az Uramnak!

szepyke írta...

Valamikor nyáron vettem a Nagyvásárcsarnokban a kínai boltban egy fűszersót, ami füstös sültkrumpli névre hallgatott. Valami Isteni volt. Csípett és füstős volt, olyan lett tőle a krumpli, hogy attól el lehetett ájulni...Tegnap elővettem...
És azt is megették a molyok...
Ne haragudj, így a képről rögtön ez ugrott be, hogy ezt is elbuktam.
A kép és az étel is remek, mint mindig!

erős ildikó írta...

Azért kíváncsi lennék, mi érdekelte abból a molyokat. Mert a sima só nemigen szokta. Talán egyszerűbb, ha otthon elkészítesz magadnak egy-egy kisebb adag fűszersót, ha ilyesmire vágysz - ami hamar elfogy, s így nem támadják meg.

szepyke írta...

A füstösség miatt vettem meg, kiváncsi voltam, hogy milyen lehet...
Nem tudom, de voltak borsban is, amin igen,igen meglepődtem...
És ez sem volt sok, 5 deka volt, amikor vettem, és már használtam belőle...mostantól, minden üvegben van. Lassan én is...:)

erős ildikó írta...

A füstös ízt szerintem aroma adja. Akkor is lehet, hogy jobb, ha otthon kísérletezel. Tudtommal a pirospaprikát kíméletes módszerrel meg lehet füstölni anélkül, hogy megkeseredne. Esetleg a nomádportán a füstölőbe betenném? S jöhetne a füstös paprika blues...
Vagy inkább a molyokat füstöljük ki?:)

szepyke írta...

Ha kérhetném, először a molyokat, bár azokat már ha minden igaz (lekopogtam...) már kinyirtam!:))))

A paprika jó ötlet!
Utána fogok nézni, hogy hogy lehet! Házi füstölő? Irigylésre méltó dolog!

erős ildikó írta...

Majd valamikor kipróbálom - kis adagban. Hogy egyáltalán működik-e?
Gondolom, a sóval is meg lehet ugyanezt tenni.
(S ha még fölé akasztunk néhány szép szál kolbászt, lehet, hogy akkor még annak az aromáját is kissé átveszi?:)

szepyke írta...

Nah, az lenne a tökéletes, jesszusom, elképzelni is Isteni!:)

És lehet piacra is dobhatod, mint hús ízű fűszer, hús nélkül, vegáknak...Szerintem zabálnák!:)

erős ildikó írta...

Ki tudja? Bár nekem az fura dolog, amikor vegák akarnak húsízű valamit enni...meg az is, amikor valaki "hús nélkül" címkével lát el egy receptet, de azért van benne pl. szárnyasalaplé...