Orgonafagylalt

Tegnap kiderült, hogy a kipróbálni tervezett Bailey's-hez nincs minden itthon, s ami van, az is kevés. No persze azért nem marad el, azóta pótoltuk. Viszont ha már vettem hozzá tejszínt, ráadásul a negyedik körömet futom a lekvár-zselével (szerencsémre -?- mindjárt elvirágzik az orgona), akkor itt az ideje, hogy megvalósítsuk az egyik olvasóm - Bogi - által emlegetett fagylaltot. Nem amilyet ők Bulgáriában ettek, hiszen annak nem tudom a receptjét. Hanem amilyet én tudok csinálni. Ugyanis beugrott, hogy van egy nagyon egyszerű fagylaltreceptem, ahol lekvárból, némi citrommal, kevés cukorral és tejszínnel készül a fagylalt. Ilyen egyszerűen lesz tehát nekünk orgonafagylaltunk! (Én mostanában nem kívánom a tojást, de aki rendes, főzött fagylaltra vágyik, ilyet is talál a blogomon: e recept alapján elkészítheti.)

Hozzávalók: 250ml tejszín, ízlés szerint kb. 6-8 evőkanál orgonalekvár, 1-1ek házi bodza- és meggyszörp)

Elkészítés: Mivel az orgonalekvár elég intenzív ízű, ráadásul tartalmaz citromlevet és nekünk elegendő cukrot, ezért ezúttal el is hagytam a többi ízesítőt. Csak felvertem a tejszínt, majd a folyamat vége felé hozzáadagoltam a lekvárt és a szörpöt. A fagylaltot mélyhűtőbe tettem, ezután először félóránként (összesen 4-szer) majd háromnegyed óránként (kétszer) robotgéppel összekevertem - tekintettel arra, hogy fagylaltgépem nincs.

Egyébként nem is vágyom a gépre, mert ritkán eszünk fagylaltot, és csak helyet foglal. A fenti megoldás sem túl munkás, ha az ember otthon van, s közben akad más dolga is. Egyszerűen csak elől hagyja a robotgépet, s a megadott időközönként beteszi alá a fagylaltot.

Az íze nagyon meglepett különben. Valahogy sokkal jobban kiteljesedett benne az orgona, mint magában a lekvárban. Igaz, kevésbé édes, jobban érvényesül benne a virág mézes-fűszeres-kesernyés-zöld íze. Nem ettem még hasonlót, így nem tudom jobban leírni. Ki kell próbálni. Nem olyan, mint a gyümölcsfagylaltok, nem is túl édes, sokféle fűszeres jegy van egyszerre jelen benne. Párom szerint a puncsra hasonlít kissé. Ha eddig nem éreztem volna elegendő késztetést a lekvár évenkénti elkészítésére, már eggyel több okom van rá. Az ember a saját főztjét nem dicséri, így hát csak annyit mondok, hogy e fagylalt biztosan bekerül a visszatapsolt ételeink közé (link az oldalsávon), annak ellenére is, hogy nem vagyok nagy fagyi-rajongó.

(E recepttel idén be is fejeztem játszadozásaimat az orgonával. Nem csak azért, mert nálunk már csaknem elvirágzott, hanem mert a négy nekifutásos lekvár-zselé azért elszívta e tekintetben meglévő energiáimat. Az első kettő verzióról már olvashattatok, közülük a második nagyon finom lett, receptjét közzé is tettem. Ezt használtam a magos-fűszeres csókhoz is, és a mai fagylalthoz. Időközben azonban némiképp irigykedni kezdtem Limara és Makka ínycsiklandó gyümölcspektines-zselés változataira, és sokáig nem is gondolkodtam, már mentem is virágért - nehogy lekéssek róla. Mielőtt belevágtam, vettem persze zselésítőanyagot - Dr Oetker 3:1-et kaptam -, és tanulmányoztam a használatát. (Megjegyzem, nem tűnt úgy, hogy így jóval kevesebb cukorral megoldhatnám a dolgot, mint az eredeti receptemben.) A zselés változatok azonban nemigen vagy csak épp egy kicsit akartak sűrűsödni. Valószínűleg nem értek a zselésítőanyag használatához.
Ha lesz még kedvem, késztetésem, jövőre megpróbálok egy almával sűrített változatot is.
Az orgonaecetem viszont még leszűrésre vár.)

A fagylaltot szeretettel ajánlom Nektek. Valóban különleges és finom. (Erre némi bizonyíték, hogy Apukámnak is nagyon ízlett, pedig ő tényleg csak néhanapján eszik édességet vagy fagylaltot, s legfeljebb citromosat. Párom pedig már repetázott belőle. Lassan el is fogy...)