2010. május 18., kedd

Vakvarjú (kenyérlángos zabliszttel)

Megállt. Szétnézett. De csak varjak szálltak
s károgtak holmi koldus-áriát.

S a fák fölötte fejlehajtva álltak,

mint keresztfák alján a Máriák.

(Faludy György)


Fenti idézet nemcsak a varjak okán került be, hanem mert egyszerűen élmény volt nemrég elolvasni az egész verset, amire egyik kedves ismerősöm hivatkozott minap. (Szerinte az emberek többségének az élete ilyen, szerintem meg az emberek többsége örülne, ha ilyen élete lehetne. Lehet, hogy mindketten tévedünk?)

Van az úgy, hogy több mint 37 évet él az ember tudatlanul, nem sejtve, hogy a gyerekkorban énekelt dalocskában szereplő vakvarjú nem valami fogyatékos madár. Igaz-igaz, sokféle dolgot elénekelt addigra már, aminek értelméről kevés fogalma volt, pedig az anyanyelvén írták. Az mondjuk teljesen természetes, hogy a "bunkócskát" nem is próbálta megérteni, és fogalma sem volt róla, mi takar a DIVSZ-rövidítés a minden iskolai ünnepségen elzengett induló nevében. Szintén keveset sejtett az amuri partizánok tevékenységéről és hétköznapjairól, az internacionálé szövege pedig valahogy így rögzült énekkaros fejében: "rabszolga, hadd indulj velünk", illetve " a föld fok-sarkából (értsd: északi-déli pólusból) kidőlni". Jó, így persze nincs állítmány az utóbbi sorban, de ez valahogy nem zavarta.
Később, már jóval túl az első ősz hajszálakon, elgondolkodott, hogy talán nem egészen így írhatta a szerző, de végül is: mindegy. A vakvarjú sohasem keveredett gyanúba.
Egészen mostanáig. Míg egy véletlenül elkapott mondat meg nem ütötte a fülét. Lehet, hogy ez a varjú nem is vak? És ha nem vak, akkor a varjúsága is erősen megkérdőjelezhető.
Nézzük el a tudatlanságát: fővárosi születésű.

Akit érdekel a rejtély, illetve, akinek éppígy újdonság a dolog, annak elárulhatom, hogy a bakcsó nevű madár másik neve ez, és nem a szemére, hanem a hangjára utal az elnevezés.

Ugyanakkor szép számmal lelhetünk ilyen nevű éttermekre is, mert hát a vakvarjú a kenyérlángos egyik régi neve is. Ezt is tudtátok? Én nem... Jöjjön akkor egy vakvarjú (igaz, az eredeti kemencében sül és egy picit kormosra).

Általában csak téglalap alakúra sütöm a kenyérlángost, és nagyobb megmarkolható darabokra vágom. Most kerek lapokra sütöttem, és nem huzigáltam túl vékonyra. Sohasem szoktam magát a tésztát ízesíteni, mert így sokféle feltéttel ehetjük, akár édesen is. Vagy csak rágcsáljuk egy kiadós leveshez. Viszont a lisztekkel gyakran variálok, és néha kissé lágyabbra, máskor masszívabbra készítem a tésztát.

Így tavasszal a legszívesebben petrezselymes olajjal csorgatom meg.


Hozzávalók (8 kerek lángoshoz): 45dkg rétesliszt, 5dkg zabliszt, 4g szárított élesztő, 2kk só, 350ml langyos víz

Elkészítés
: A tésztát összeállítjuk egy tálban (ha van, ezt a folyamatot érdemes a kenyérsütőre bízni, mert nagyon lágy, ragacsos tészta lesz.) Kb. 1 órát kelesztjük, majd lisztezett deszkára borítjuk, 8 részre osztjuk, és alaposan belisztezett kézzel az egyes darabokat gombóccá formáljuk, majd lángos formára húzgáljuk. 270 fokra előmelegítjük a sütőt és többször óvatosan bespricceljük. Sütőpapírral bélelt lemezekre fektetjük a lángosokat, és adagonként kb. 12 percig sütjük.

11 megjegyzés:

Limara írta...

Most, hogy mondod, tényleg rémlik a vakvarjú! :)) Én sokáig nem tudtam, miről énekel az apukám sokáig, amikor az Éliás-Tóbiás egy tál dödöllét dudorászta...:)Csodás a kenyérlángos:)

bodzazsuzsa írta...

Bízván mondhatom - én nem fővárosi születésű vagyok -, de ezt a vakvarjú históriát én is most hallom először :)) Úgy a bakcsóra, mint a kenyérlángosra kivetítve!
Köszönöm, hogy megosztottad velünk ezt a jó hírt:))
Amúgy még a te diákéveidben is volt DIVSZ, meg bunkócska, meg internacionálé? Hát tényleg sokáig tartott ez az éra...

Házisárkány írta...

Jó egy kicsit többet olvasni Tőled!
Ez klassz ötlet-most csinálok bablevest!!!!
Az Internacionálé miatt nem lettem sem kisdobos,sem úttörő-hála az égnek-,egy énekkari próbán eltáncoltam az iskolaigazgató előtt a szövegét-jót röhögtek rajtam,aztán behívták a szüleimet....a 80-as évek legelején.....

Bridge írta...

Elolvastam a verset. Köszi a linket.
Élt, volt, s hogy hagyott e valamit? Úgyis elfelejtik. Ami számít, ő hogy éli meg. Hiszen Róma és Párizs nélkül is van aki teljesebb értékű életet él, mint aki körbe bóklássza a világot. Akár úgy is, hogy a patakban mos. Csak a hülye sztereotípiák... a reklámok sugallják nekünk, hogy ez kell, és nem elég a Bódva partja. Aztán az ember lassan rájön...

Moha írta...

A kenyérlángosod gyönyörű lett! Az íráson jól szórakoztam, saját ifjúkorom rémlett vissza:)
Az még mindig nem világos,hogy a vakvarjúcskához hogyan jön a komámasszony a szekerével meg a rajta ülő tyúkokkal? Majd valami erre járó néprajzos tán megfejti nekünk:)

Tinkmara írta...

Hú, micsoda jó írás volt ez, nagyon élveztem! Nevettem is jókat. A "föld fok-sarkából kidőlni" nálam a "föld fog sarkából kidőlni"-ként maradt meg. Vagyis nem a Hold, meg a többi égitestek, ez itt ni. :)))
Annyira jópofa, hogy a mi generációnk mind tudja ezeket. Össze kéne gyűjteni melléfogásainkat. :))
A kenyérlángostól eljutottam a petrezselymes olajig, onnan meg szerteszét. Köszönöm. :)

Csibe írta...

:) de jóóóó! KisManómmal sokat csip-csip csókázunk :) a kenyérlángos csodaszépséges!

Felhőlány írta...

Mennyi régi (többé kevésbé szép) emléket idézett fel bennem az írásod... :)
Szintén vidéki, de ez a vakvarjú story nekem is új, mint ahogy a bakcsó is... A kenyérlángosod csodás! :))

Ízlésszindróma írta...

Szia Napmátka! Kinéztem korábban egy receptet és sehogy sem értettem, hogy miért hívják savanyúkáposztás varjúnak, de most megvilágosodtam:) egyszer kipróbálom, nagyon tetszik!

Renata írta...

Aranyos ez a vakvarjú-sztori...

Foodafok írta...

Csodálatos a bejegyzés!