2011. január 19., szerda

Zöldfűszeres olaj szegfűborssal

Kergetnek? állj meg.
Hadd fussanak túl rajtad
– s nem győznek nyerni.

(Fodor Ákos)

Egy ideje teljesen beleszerettem a fűszerolajokba. Valamikor tavaly előtt kezdődött a dolog. Számos érvet tudok felsorakoztatni sokoldalúságuk mellett. Kezdjük azon, hogy jó rájuk nézni, hosszan eltarthatók, s e két okból remek gasztroajándékok is lehetnek. De emellett felsorolni is hosszú lenne, mi mindenre használhatók, ezért csak azt mondom el, hogy én mire használtam eddig a különböző fűszerolajakat.

Pácoltam fűszerolajban fehér sajtokat, készítettem belőle mártogatót, a szokásostól eltérő ízű majonézt, öntöttem salátára, sütöttem benne húst, pirítottam tésztát, diót, indítottam vele leveseket, és mivel nagyon szeretem a krumplis ételeket, a sütőben sült krumplikat is rendre ilyesmibe forgatom sütés előtt. De pirítós kenyérre is csorgattam, illetve levesbe szánt kenyérkockákat pirítottam rajta. Legutóbb a kelkáposzta chips készült fűszerolajjal. Egyszóval sokoldalúan használható, és általában gyorsan elkészíthető, ami nem utolsó szempont.

Nagyon sokféleképpen variálható, s ahogy már sokszor írtam, csak arra kell figyelnünk, hogy a bele kerülő dolgokat alaposan leszárítsuk. Ettől függetlenül én a megbontott üveget inkább a hűtő oldalában tárolom (mert nincs hűvös kamrám.) Így hónapokig is eláll - ha nem fogy el előbb.

A legutóbbi változat, a magyaros fűszerolaj már igencsak fogytán van, mivel a salátáimra is gyakran locsolgattam. Az még a rőt őszt idézte színeivel és ízeivel. Fűszerpaprika és fokhagyma kettősére épült. A mai változat viszont olyan zöldfűszereket tartalmaz, amelyek télen is hozzáférhetők, és kétféle borsot.

A zöldfűszereket ezúttal nem hagytam benne, csak leszűrtem róluk a turmixolásnál felhasznált olajat. A megmaradt pépet pedig egy kis üvegben eltettem, és valószínűleg valamilyen krémben használom fel, illetve ahogy az olajban eltett petrezselymet szoktam.

Hozzávalók: (2 kisebb üveghez): 3 csokor petrezselyem, 4 kisebb karalábélevél, 1 szál zellerlevél, néhány szál metélőhagyma, 4 szem szegfűbors, 6 szem feketebors, kb. 6 dl hidegen préselt jó minőségű olaj

Elkészítés: A megtisztított zöldfűszereket szárastól beledarabolom a turmix poharába, kissé lenyomkodom, és felöntöm annyi olajjal, hogy már lássam a folyadékot. Rászórom a borsot és az egészet összeturmixolom. Sűrű szitán keresztül az üvegekbe szűröm, majd felöntöm a maradék olajjal. Lezárva hideg helyen tárolom. A fennmaradt pépet elteszem, hasonlóan felhasználható, mint az olaj, akár krémekbe, pástétomokba is. (Nem is lenne muszáj átszűrni, de van, amikor így tetszetősebb az olaj, vagy hígabban szeretnénk használni.
(Elkészíthető blansírozással is.)

Ha ajándékba szánjuk a fűszerolajat, mindig tegyünk rá egy kis kártyát, ami tartalmazza az összetevőket és esetleg felhasználási javaslatot is ad.

2 megjegyzés:

Mézeskalács írta...

Teljesen megrészegítenek a fűszerolajaid. Annyira gyönyörűek a képeid, a színeid. Nagyon tetszik a blogod hangulata. Olyan igazi "haza értem" érzés Nálad járni!:)

erős ildikó írta...

Köszönöm! Örülök, hogy benézel hozzám.