Sáfrányos halleves

Ne zsúfold össze gyümölcseidet!
Egymás tapadó közelébe
tartósabban kényszerülve
- akár az emberek: rohadni kezdenek.
(Fodor Ákos)

(Kár volt azért a drága eperért is, ami éppen a fentiek miatt kerül a komposztdombra...) Viszont több eperföld már nyitva van, ismét szólok!

Rájöttem, hogy a május valamiért az aktivitás hónapja. Hiperaktivitásnak azért nem mondanám, de akárhogy is, idén ez az első hónap, amelyben már a hatodik bejegyzést írom. Kíváncsiságból visszanéztem a tavalyit, és akkor vettem észre, hogy Apu betegségének kezdete óta kizárólag tavaly májusban fordult elő, hogy 7 bejegyzést is írtam. Tehát a májusban van valami rejtett erőtartalék, amely felszínre kívánkozik.

Sőt, ma egy rövid bicajutat is tettem párommal este 8 után, ami megint csak nehezen magyarázható mással, mint a májussal, mert egyrészt a nap végére már általában hasznavehetetlen vagyok, másrészt sosem rajongtam az ad hoc ötletekért. Most is elmondtam neki, hogy nem jó a hátsó világítás, márpedig én anélkül nem megyek, hiába mondja, hogy indulásunk idején még világos van. Így azután kénytelen volt helyrehozni a kis villogót. Természetesen besötétedett jócskán, mire visszaértünk, amiben nem volt semmi meglepő vagy előre ki nem számítható. Általában véve csak vidéken szeretek bicajozni, hiába vannak a bicajutak. Nem szeretem, hogy itt-ott kereszteznünk kell a forgalmat, és hiába van elsőbbségem, én azért tekintgetek szerteszét. A sötét vasúti átjárónál meg képes vagyok és leszállok. Az utánam jövők elharapják a káromkodást vagy nem, mire én félhangosan a féktávolságról morfondírozok... Szóval nem könnyű velem, és lássuk be, a kerékpározás nem az én sportom. Kisboltba, ide-oda vagy vidéken azért jól jön. De a testmozgást illetően inkább maradok a futásnál, gyaloglásnál. Ott nem fájdul meg a nyakam és a hátam.

Mongol futóegereinknél három csöppség született április végén, már látnak és most fedezik fel a világot. Náluk a májusi aktivitás az éjszakákra és a hajnalokra csúcsosodik ki, amikor teljes erővel megy a kerék, zörög a terrárium, és testméretüket valamint erejüket meghazudtoló energiával pakolásznak a dolgaik között. Erre akkor is hajlamosak, ha netán elfeledkeznénk valamelyik étkezés időpontjáról. Megbízható órájuk van.

Ugyancsak a május rejtett erőtartalékait felhasználva kivettem egy szabadnapot (délutánt) - ha már a szombati, 20 éves érettségi találkozón nem tudtam részt venni - és elmentem a MadeByYou-ba. Úgy gondolom, hogy ezt a szabadnaposdit jó lenne rendszeresíteni. Nagyon élveztem a kerámiafestést, bár igencsak időigényes, és volt is lelkiismeret-furdalásom. Jövő héten tudom megnézni, hogy milyen lett mázzal, kemencében megsütve. Ha nem lesz nagyon szörnyű, akkor esetleg lefényképezem, és felteszek ide pár fotót róla, tekintve, hogy ez is amolyan gasztro-dolog. Ha nem lesz fotó vagy hallgatok a dologról, az azt is jelentheti, hogy nagyon rémes lett az alkotás (vagy csak nincs időm.)
Amúgy az általam kiválasztott vörösagyag ibrik amolyan mindenre jó kis füles edényke, majdnem mint Micimackó praktikus ajándéka Fülesnek. Nagyon csinos, egyetlen darab volt belőle a műhelyben. Mikor eljöttem, sorsára hagyva hevenyészett alkotásomat, rögtön elfogott a megbánás, hogy miért is kentem össze mindenféle festékkel, amikor olyan szép volt csupaszon. Pont én szoktam mondani, hogy a kevesebb mindig több. Késő bánat.
A végeredményt egyelőre el sem tudom képzelni. Voltam ugyanis olyan bolond, hogy egy kissé "rusztikus-akvarelles-kopottas-pecsétes" külsőt mázoltam az edénykémre, mintha valahonnan - mondjuk a föld mélyéből - előkerült volna - nem gondolván arra, hogy matt, pasztel színeim a kemencéből majd élénk ragyogással és csillogó mázzal kerülnek ki, éppen nem erősítve a kívánt hatást. De hát ez az első próba, és amúgy is időhöz voltam kötve. Viszont a korongozást - ha lesz lehetőség - majd itt is kipróbálnám.

És akkor vissza a konyhába, bár eddig is közvetve konyhai dologról volt szó. Valamelyik bejegyzésben már említettem, hogy páromtól - ihletforrás gyanánt - megkaptam a Paleolit szakácskönyvet. Kipróbáltam belőle ezt a hallevest, bár nem értem, miért alternatívája a magyaros halászlének, amikor az is tökéletesen paleo. Mindegy, kivételesen követtem az útmutatást, vagyis nem tettem bele olyan zöldséget, ami simán mehetett volna bele, meg volt is itthon, csak és kizárólag az előírt dolgokat. Annyi változtatás van, hogy csak sáfrányt használtam, sáfrányos szeklicét nem, és nyelvhal helyett Pangasius (cápaharcsa) filét. Kicsit másképp készül, mint ahogyan én levest szoktam főzni. Tartalmasságára nézve valóban leves, egytálételnek vékonyka lenne.
Nagyon finom lett, és bár a halászlét nagyon szeretjük, ebből a hallevesből is szeretnénk mielőbb ismétlést...

Hozzávalók (4 személyre): 1 nagy Pangasius-filé kockákra vágva, 1 fej hámozott vöröshagyma felkockázva, 1 kimagozott csípős paprika kockázva, 3 ek vágott zellerzöld, 1 szárzeller szeletelve, 1 ek vágott petrezselyem, 1 nagy paradicsom felkockázva, 1 kis fehérrépa, vékony karikákra vágva, 1 csipet sáfrány, 1 csapott tk édesnemes paprika, 1 tk só, 1,2 liter víz

Elkészítés: a leveshez feltesszük a vizet, és hozzáadjuk a halon és az édesnemes pirospaprikán kívül az összes többi alapanyagot. Fedő alatt, takaréklángon főzzük kb. 50 percig. Mikor a zöldségek már puhák, hozzáadjuk a halat és belekeverjük az édesnemes paprikát. (Mivel zsíradék előzőleg nem került a levesbe, én a pirospaprikát a felkockázott halra szórtam, alaposan összeforgattam, és így tettem az ételbe.) További 6-7 perc alatt készre főzzük.