Végre halat ettünk ezzel-azzal, ami még akadt a kertben, s persze az újabban elmaradhatatlan vadsóskával. Lassan bezárjuk a komjáti nomádkonyhát, alig egy hónap után. Vár ránk a kicsit sem vonzó főváros, a megszokott zaj, szemét, a betonból ömlő forróság. Nem tudok lelkesedni érte, de pénzt is kell keresni, s talán egyszer majd végleg vidékre költözhetünk.
A szomorkodás közepette igyekszünk azért finom harapnivalókkal “vígasztalni” magunk, szerencsére ide mérleget nem hoztunk.
A halra egyébként a szomszéd faluban akadtam, és meglepően jó áron jutottam hozzá. Mivel a minősége nem hagyott kívánnivalót maga után, csak annak tudhatom be a kedvező árat, hogy errefelé talán nem szeretik az emberek a halat, mert akárhányszor csak szóba került, senkit sem hallottam elismerően vagy vágyakozva nyilatkozni róla. Tudtommal a Bódva halállományát sem igen ritkítja erre senki.
Tudom, hogy viszonylag kevesen osztják ízlésmet, de én egyátalán nem bánom, ha a hús mellé valamilyen édes íz is társul, feltéve, hogy azért kapok még hozzá egy “rendes” köretet). Szóval a sült alma efféle édeskés nyalánkság. Elkészítése roppant egyszerű és alig pár perc: Kb. 25 dkg (most éppen savanykás, nyári) almát meg nem hámozok, csak megmosom, négybe vágom, a magházakat eltávolítom, és a gyümölcshúst további gerezdekre darabolom. Citromos vízbe teszem. Közben 1 ek vajat megforrósítok és a leszűrt almagerezdeket ezen gyorsan átsütögetem, végül 1 ek virágmézzel elkeverem. Néhányat fordítok még rajta, majd lehúzom a tűzről, és forrón tálalom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése