2008. augusztus 19., kedd

Fokhagymás-kapros pácban sült cukkini


Ma úgy indult a nap és a főzőcske, hogy négyen ebédelünk együtt majd, és egyikünk vegetáriánus. Így előszedtem - a telhetetlenségem folytán - amúgy is felhalmozódott zöldségkészletem egy részét, cukkinit (vettem is, ajándékba is kaptunk), bébirépát, laskagombát. A cukkini (és általában a tökfélék) már annyi formában asztalunkra kerültek idén, hogy megint új változaton törtem a fejem. Fűszeres pácban sülhetne, egy kevés vajas morzsával. Így is lett.
Egy deci kukoricaolajat összekevertem egy nagy csomó apróra vágott kaporral és jónéhány gerezd összetört fokhagymával. Őrölt zöldbors került még hozzá és néhány csepp citromlé. Ezzel a páccal megkenegettem a kimagozott és kb. 2 cm vastag szeletekre vágott cukkinit. Hideg helyen állni hagytam úgy két órát, amíg elszaladtam ezért-azért vásárolni, majd visszatérve kevés sóval meghintettem és kivajazott tepsin forró sütőbe toltam úgy bő félórára. Közben hirtelen megsütöttem a nagyobb darabokra szelt laskagombát (petrezselyemmel, zöldborssal, kevés sóval) és a bébirépát. Készült még hozzá egy vajas krumplipüré (csakhogy senki ne maradjon éhen). A sült cukkinit fél óra elteltével meglocsoltam olvasztott vajjal és megszórtam zsemlemorzsával. Úgy 10 percet grilleztem, majd ebédeltünk - igaz, csak ketten. Így alakult.

1 megjegyzés:

david santos írta...

Good food!!
Have a nice Day.