2008. december 16., kedd

Szójás-balzsamecetes uborkasaláta - avagy a mai színünk a zöld


Némely orvosok úgy tartják, hogy a különböző színű ételek fogyasztásának más-más hatása van a szervezetünkre, és akkor járunk el helyesen, ha ezeket a fitovegyületekben gazdag és emellett vonzó színű-ízű élelmiszereket arányosan juttatjuk a bendőnkbe. Nyilvánvaló, hogy alapvetően a zöldségek és a gyümölcsök tartoznak a színes ételek közé, egy elmélet szerint hét csoportjuk van:
1. piros-lilás (pl. szilva, alma, padlizsán) :antioxidánsok
2. piros (pl. görögdinnye, grapefruit, paradicsom) :likopin-forrás
3. narancssárga (pl. sárgarépa, sütőtök, barack, édesburgonya) :béta-karotin-forrás
4. sárga (pl. ananász, narancs, őszibarack) :antioxidánsok
5. sárgás-zöld (pl. cukkini, kukorica, zöldbab) :lutein-, zeaxantin-tartalmúak
6. zöld (pl. brokkoli, kelkáposzta) :izotiocianát-, szuforafán-tartalmúak
7. zöldes-fehér (pl. metélőhagyma, spárga, zeller) :allicin-, flavonoid-tartalmúak
Mindegyik csoport más-más módon óvja a szervezetünket hatóanyagai segítségével.
Mi ma a zöld színre hangoltuk magunkat és az ebédünket, ilyenkor télen amúgy is jólesik a zöld színvilág a környezetünkben. A ropogósra sütött tócsni mellé ezért rukkolát és szójás-balzsamecetes uborkasalátát ettünk.
Az utóbbi így készült: Két nagyobb kígyóuborkát megmostam, szárazra töröltem, majd kisebb kockákra vágtam. Itt mondom el, hogy láttam már olyan készítési módot, amikor az uborkát még a metélkedő előtt alaposan odaveregetik a vágódeszkához, amitől egy kicsit megszotyakosodik a húsa, és könnyebben-hamarabb veszi át a fűszerek ízét. Nos, én ezt mellőztem. A felvágott uborkát 4 gerezd összetört fokhagymával, 1 egész csomó apróra vágott petrezselyemmel, kevés frissen őrölt zöldborssal, pici sóval, 2 ek szőlőmagolajjal, 1,5 ek fehér balzsamecettel és 1,5 ek szójaszósszal kevertem össze. Hagytam állni egy órát a hűtőben, csak utána tálaltam.

5 megjegyzés:

Renata írta...

Ez nagyon jó összefoglaló.

Névtelen írta...

Kedves Napmátka!
Az iparművészeti oldaladról jutottam el a tűzhelyedig, valamikor az ősz elején(horgolt sapkák után kutatva). Azóta több-kevesebb rendszerességgel olvaslak és általában nagyon kellemes benyomásokkal távozom gasztroblogodról. Ezúton gratulálok visszafogott kifinomultságodhoz, igényesen szolid megoldásaidhoz!Képi világod, témaválasztásod művészi arányérzékről tanuskodik. Ebben a műfajban szerintem ez ritkaság. Csak így tovább!Levana

napmátka írta...

Kedves Levana!
Nagyon köszönöm a pozitív véleményed és még inkább a folyamatos figyelmet.
Igazság szerint még csak törekszem valamire, amit belül a magaménak érzek, a megvalósítással viszont nem mindig vagyok elégedett. Van, amikor igen. Törekszem rá, hogy mind a honlapom, mind a blogom megjelenése, a tervezett ruhák, az elkészített ételek, a közölt versek, a fotók azonosak legyenek az én látásmódommal, ízlésemmel. Ez nem mindig sikerül, de egy folyamatnak fogom fel - úton vagyok. S közben nézem, mások hogy csinálják. Kimazsolázom, ami tetszik. Sokat tanulok.

Névtelen írta...

Számomra azért is tűnt ki a blogod a több tucat hasonló próbálkozás közül, mert finom, de határozott látásmódra törekszik, amivel könnyen tudok magam is azonosulni. Tetszik, ahogy értéket közvetítesz egy élhetőbb életformáról tudósítva. Jól esik látni, ahogy a konyhád, az ételeid idomulnak az időhöz és a helyhez. Valamikor régen én is éltem parasztházban, ezért tudom, hogy mit jelent a föld javaival az évszakok ritmusában gazdálkodni.
Levana

napmátka írta...

Én viszont mindig a fővárosban éltem
(csak lejártam tanyára dolgozni), így ez egy viszonylag új világ, amit most fedezek fel, illetve majd akkor, ha már ott élhetünk.
Ami biztos: nem akarok, nem is tudok mindent úgy csinálni, mint a falubeliek, de sokat tanulok tőlük, s van, amiben meg megyek a magam feje és kedve után.