2009. március 5., csütörtök

Fahéjas fűszerolaj

tavaszéjen történt e különös varázslat
talán egy kósza vágy szállta meg a tájat
s röpített távol kertbe simuló szárnyakon
hol a néma fák közt ezernyi árny osont

(erős ildikó - káprázat - részlet)

Annak idején már készítettem ilyen-olyan fűszerolajakat, konkrét felhasználási tervek nélkül, akár gasztroajándéknak is. Azután leszoktam róla, mert inkább csak nézegettem őket a napfényben időnként - ahelyett, hogy számottevő módon használtam volna. Sülteket ritkán készítek, így arra sem kenegettem. Most viszont ismét előtérbe kerültek nálam, mert valahogy több ötletem támad a felhasználásukhoz. Azzal a bizonyos diós sajttal indult minden, amit a vkf-fordulóra fűszeres olajba pácoltam. Az olajnak egy része megmaradt, s mivel nagyon jóízű volt, úgy döntöttem, hogy átszűröm (bár a belőle kiemelt sajt nem pergett szét, így nem is volt zavaros.) Így is tettem, s még adtam hozzá egy kevés dióolajat is, valamint a fűszereket frissre cseréltem: került bele ismét fahéjrúd, felhasított erőspaprika, egész zöldbors, fokhagymagerezd és babér. A fahéjról el kell mondanom, hogy ezidáig családunk mondhatni tradicionálisan használta, vagyis inkább édes süteményekhez, esetleg italokba, teába - eltekintve édesanyám azon kísérletétől, amikor gyermekkoromban egyszer a resztelt májra tett egy keveset - őrölt bors helyett, véletlenül. Az esetből azonban családi történet és tradíció lett - Apunak annyira ízlett, hogy attól kezdve mindig így kellett készíteni. Amikor ezt nemrég megemlítettem egy recept kapcsán Duendének, ő elmondta, hogy a fahéjat rendszeresen használja sós ételekhez, s ilyen kombinációban még többre értékeli. Nekem is megtetszett ez a gondolat és gasztroirány, így bátran tettem bele a már említett sajtpácba, illetve most ismét került a fűszerolajba. Nagyon jól kiegészítik egymást az erőspaprikával - de tudni kell azt, hogy én mindig is kedveltem a keleties hatású ízkombinációkat (legfőképpen az édes-csípős-sós elegyét). Visszatérve az olajra, a felhasználására vonatkozóan emlegetett ötleteimet majd bemutatom szépen sorjában, úgy talán érdekesebb lesz, mintha már most belevágnék...
(Ami alapszabály: a fűszerolajba sohasem kerülhet semmilyen hozzávaló nedvesen, az előzetes öblítés után mindent szárítsunk gondosan meg, beleértve az üveget is, máskülönben megpenészedhet. Hűvös, sötét helyre állítsuk.)

10 megjegyzés:

Ági, aki főz írta...

A fahéj az arabos, görögös meg indiais ételek legfőbb fűszere nálam. A múltkor a bolognai szerű tészta mártásba tettem, hogy az milyen finom volt!

Ez az olaj egy csuda lehet.

erős ildikó írta...

Igen, én is igyekszem egyre több helyen használni. A görög konyhát pdig nagyon szeretem...

duende írta...

Milyen gyönyörűséges!!!!!! :))

Csudaszép... és annyira illik mellé a szép verikéd megint!

Ha ajándékba adnám valakinek, tennék rá kis aranyfonállal bilétát, és azt írnám rá: Seherezadé olaja. A másik oldalra pedig ráírnám a versrészletet.
Ennél különlegesebb ajándékot... elképzelni sem lehet. :)

erős ildikó írta...

Duende!
Meglepsz megint! Azt honnan tudtad, hogy évek óta Seherezádé néven mentek/ mennek a verseim irodalmi csatornákon??
(Szerintem sehol nem említettem, ahol láthattad volna...)

És köszönöm!

"saját levében" írta...

Én is a fény felé fordítva addig nézegetem őket, míg meg nem avasodnak. Hacsak nincs grillszezon.

duende írta...

:)))

Nem tudtam. Fogalmam sem volt róla. :)))

Megérzés, intuííícióóó! :)
(Á, sasszemem mindent lát... Csak viccelek. Tényleg nem tudtam.)

erős ildikó írta...

Kedves...
"saját levében":
Igen, a grillszezonban hamarabb fogy az ilyesmi, bár most tényleg tele a fejem további ötletekkel, amikhez nagyon jól megy majd...noha nem grill ételek.

Duende!
Ez tényleg meglepő véletlen! 2004 körül választottam ezt a nickname-et magamnak (Seherezádé) egy irodalmi csatornán, a Napmátka csak jóval később, 2007 körül született - amikor a kézműves honlapom elindult. Mert úgy gondoltam, az valami más téma - s azután a gasztroblog létrehozásánál már maradtam az utóbbi névnél...
(Csak nehogy valami módon összeköss a tulipánnal is - mert egy másik irodalmi oldalon - nem olyan régen - meg az a fedőnevem:-))

Sasszemed tényleg elképesztő!

duende írta...

:))
Egy banya már csak ilyen! :)

Palócprovence írta...

Ezt is ki kell próbálnom, az már biztos! Duendének teljesen igaza van, csodás ajándék is lehet, főleg a verssel együtt tökletes .:))

erős ildikó írta...

Köszönöm a kedves megjegyzéseiteket, s persze főleg: a figyelmet!