Tavaszelő a nomádportán

zöld színét már sejti csupán a nap
és nem tudja hogy festék-e gyom
de tavaszidőn oldalába ülnek
szelíd virágok mint egykoron

(erős ildikó - állomás - részlet)

Január első napjaiban jártunk legutóbb a nomádportán. Ma kíváncsian vártam, megjelentek-e a tavasz első jelei itt, az ország hűvös-északi sarkában. Meg bizony. Bár a fák koronája még messziről kopárnak tűnik, azért közelebb lépve már jól láthatók az apró rügyek. A hagymások is előbújtak már. A házban ugyan hideg fogadott, de hamar kiszellőztettünk, beengedtük a meleg napsugarakat. Rendbetettem a konyhát, majd kerti teendőkhöz láttunk. Párom szülei a szőlőmetszésben és a száraz ágak összetakarításában is segédkeztek. Elültettük az új facsemetéinket - körtét és almát, valamint áttelepítettünk a gyümölcsös területére egy kisebb meggyfát és néhány szilvafa hajtást.
Egrest, ribizlit és szedret is ültettünk még - ezekből ugyanis alig volt a kertben. Az új növények tövére pedig tettünk a komposztból.
A padon (vagyis a padláson) lenyűgöző látvány volt a diószőnyeg - miután már hozzászokott az ottani fényviszonyokhoz a szemem. Ismét hoztunk belőle - fogytán a fővárosi készlet.
Amire nem jutott idő: a már vethető konyhakerti zöldségek ültetése. Tudom, hogy itt lenne már az ideje, de mindenre sajnos nem futja egyelőre rövid látogatásaink alkalmával. Mindig egy kis lépést tudunk lépni előre. A faluban felkerestük kedves ismerőseinket, tojásra és tejre nem volt szükségem, viszont frissen köpült vajat hoztunk. Az időjárással is szerencsénk volt, a napsütésben tevékenykedve nem kellett fáznunk.
(A fotókon az Aggteleki-karszt vonulatai láthatók itt-ott, ahogy már említettem, a kertünk végéből is rá lehet látni. Mindig más arcát mutatja, olykor a reggeli ködben sokáig nem is látszik. Érdekes zug az a Bódva-völgy, a turizmus még nem talált rá, így - bár közel fekszik a Nemzeti Parkhoz - jelene kevéssé különbözik a múltjától. Persze itt is van már néhány házban és az önkormányzatnál internet. A határ közeli rész azért is különleges, mert itt már a falvak is mások, nem a főút két oldalára települtek a házak, hanem csak az egyik oldalon helyezkednek el, a másikon a vasút, azon túl a hegyek. Ettől a táj szinte kinyílik, van tér, hosszan ellátni a völgyben. Nekem ez nagyon fontos tényező volt, amikor megvettük a nomádportát, mivel alapvetően inkább az alföldi tájakhoz kötődtem, a hegyes-erdős-árnyékos-körbezárt vidék nem az én világom...
Egyetlen szomorúságom most, hogy a kis állomásházat a falu határában épp ez év elején bontották le. Bár már évek óta zárva volt, azért hozzátartozott mind az vasúthoz, mind a falu "bejáratának" képéhez. Arról nem is beszélve, hogy párom dédszülei éltek abban a házban annak idején, dédapja volt az állomásfőnök.
Milyen sokáig állt az az épület, most meg már nincs szükség rá. Talán a vasút azért még marad... A fenti vers egy másik - gyerekkoromban fontos szerepet játszó - állomásházról született még régebben. Nem tudom, vajon az megvan-e még...)