2009. március 15., vasárnap

Tavaszelő a nomádportán


zöld színét már sejti csupán a nap
és n
em tudja hogy festék-e gyom
de tavaszidőn oldalába ülnek
szelíd virágok mint egykoron


(erős ildikó - állomás - részlet)

Január első napjaiban jártunk legutóbb a nomádportán. Ma kíváncsian vártam, megjelentek-e a tavasz első jelei itt, az ország hűvös-északi sarkában. Meg bizony. Bár a fák koronája még messziről kopárnak tűnik, azért közelebb lépve már jól láthatók az apró rügyek. A hagymások is előbújtak már. A házban ugyan hideg fogadott, de hamar kiszellőztettünk, beengedtük a meleg napsugarakat. Rendbetettem a konyhát, majd kerti teendőkhöz láttunk. Párom szülei a szőlőmetszésben és a száraz ágak összetakarításában is segédkeztek. Elültettük az új facsemetéinket - körtét és almát, valamint áttelepítettünk a gyümölcsös területére egy kisebb meggyfát és néhány szilvafa hajtást.
Egrest, ribizlit és szedret is ültettünk még - ezekből ugyanis alig volt a kertben. Az új növények tövére pedig tettünk a komposztból.
A padon (vagyis a padláson) lenyűgöző látvány volt a diószőnyeg - miután már hozzászokott az ottani fényviszonyokhoz a szemem. Ismét hoztunk belőle - fogytán a fővárosi készlet.
Amire nem jutott idő: a már vethető konyhakerti zöldségek ültetése. Tudom, hogy itt lenne már az ideje, de mindenre sajnos nem futja egyelőre rövid látogatásaink alkalmával. Mindig egy kis lépést tudunk lépni előre. A faluban felkerestük kedves ismerőseinket, tojásra és tejre nem volt szükségem, viszont frissen köpült vajat hoztunk. Az időjárással is szerencsénk volt, a napsütésben tevékenykedve nem kellett fáznunk.
(A fotókon az Aggteleki-karszt vonulatai láthatók itt-ott, ahogy már említettem, a kertünk végéből is rá lehet látni. Mindig más arcát mutatja, olykor a reggeli ködben sokáig nem is látszik. Érdekes zug az a Bódva-völgy, a turizmus még nem talált rá, így - bár közel fekszik a Nemzeti Parkhoz - jelene kevéssé különbözik a múltjától. Persze itt is van már néhány házban és az önkormányzatnál internet. A határ közeli rész azért is különleges, mert itt már a falvak is mások, nem a főút két oldalára települtek a házak, hanem csak az egyik oldalon helyezkednek el, a másikon a vasút, azon túl a hegyek. Ettől a táj szinte kinyílik, van tér, hosszan ellátni a völgyben. Nekem ez nagyon fontos tényező volt, amikor megvettük a nomádportát, mivel alapvetően inkább az alföldi tájakhoz kötődtem, a hegyes-erdős-árnyékos-körbezárt vidék nem az én világom...
Egyetlen szomorúságom most, hogy a kis állomásházat a falu határában épp ez év elején bontották le. Bár már évek óta zárva volt, azért hozzátartozott mind az vasúthoz, mind a falu "bejáratának" képéhez. Arról nem is beszélve, hogy párom dédszülei éltek abban a házban annak idején, dédapja volt az állomásfőnök.
Milyen sokáig állt az az épület, most meg már nincs szükség rá. Talán a vasút azért még marad... A fenti vers egy másik - gyerekkoromban fontos szerepet játszó - állomásházról született még régebben. Nem tudom, vajon az megvan-e még...)

17 megjegyzés:

trinity írta...

Napmátka,
nagyon szép ez a vidék...Én az országnak épp a másik, a nyugati részén élek, de szépek ezek a hegy-völgyes tájak....
Vártam már a virágodat!!!
Nem utolsósorban szorgalmasak voltatok nagyon!!!!

erős ildikó írta...

Hááát...én sosem vagyok elégedett, mert mindig marad elvégezetlen munka. Ezért győzködöm magam a kis lépések elméletével...

ManóAnyó írta...

Nagyon szép ez a vidék! Én nagyon szeretem a hegyeket, hegyi patakokat, tavacskákat. Aggtelek környékéről pedig sok szép emlékeim van.

erős ildikó írta...

Ahogy írtam, én inkább alföld-párti vagyok, de ez a környék tényleg szép, majd megpróbálom egyszer úgy fotózni, hogy Ti is lássátok azt a hatalmas teret, ami a völgyben szépen belátható.

Vesta írta...

Nagyon szép helyen van a portátok!

duende írta...

írígykedem... annyira szeretnék egy kertes házacskt...:)

murok marci írta...

nagyon szép a leírásod. olyan mintha én is arra felé jártam volna veletek hétvégén. mennyi idö alatt értek le peströl?

erős ildikó írta...

Köszönöm Nektek a hozzászólásokat!
A fővárostól kb.260 km-re van a porta, Miskolctól úgy 60 km.
Mivel Miskolcon élnek párom rokonai, általában onnan megyünk.
A fővárosból úgy három óra, vagy több, mert függ a közlekedési viszonyoktól és Budapesten keresztül autózni is gyakran hosszadalmas.

murok marci írta...

köszi a gyors választ. akkor most már eltudom képzelni, mennyi ideig vagytok úton a porta felé. mi sokat jártunk sátoraljaújhelyböl a fövárosba: 280 km, miskolctól 80 km:-)

erős ildikó írta...

Hát az nem semmi! Nekem ez is elég hosszú, nem szeretem a forgalmat, inkább letelepednék már.

Palócprovence írta...

Jó volt olvasni Téged! A vidék pedig gyönyörű! Hétvégén már én is jártam a kertemben, de nálunk még semmit sem lehetett csinálni - esett az eső, fújt a szél.

erős ildikó írta...

Igen, mindenki a rossz időre panaszkodik. Most értünk haza Budapestre, azt mondják, itt sem volt igazán jó. Nekünk a hétvégével - és különösen a vasárnappal - szerencsénk volt, szép időben tudtunk dolgozni.

Hanczur írta...

Mindjárt én is elsiratom az őrházat a blogomon, csak kikeresek róla pár fényképet.
Az igazi nagy bánatom inkább az, hogy tavaly nyáron faggattam az egyik falubélit, hogyan lehetne megnézni belülről, van-e még kulcsa valakinek hozzá. Talán izgalmas lenne tudni, hol született nagyanyám. Bár talán ő is kórházban, s csak felnőtt a vasút mellett három bátyjával.
Nagymama halála előtt nem sokkal még a Trabival voltunk ott, és az úton folyamatosan mesélt, hogyan ugratták a mozdonyvezetők és kalauzok. Csalogatták a füstös mozdonyra, de nem mehetett.
A jegykiadás még a 70-es években üzemelt, a váróban jártam is. Csak a szobakonyhát nem láttam.
No, mindegy. Az élet megy tovább.

Makka írta...

Nagyon szép környék lehet. Nekünk is ott él az összes rokonságunk.
Mi is tervezzük S.-val (párom) a költözést Zsámbékra, a telek alatti völgyben van a romtemplom. Mi most sem Budapesten élünk, de az a környék, ahova menni szeretnénk egyszerűen csodás. Viszont nekünk építkezni kell.
A mákos kalácsod nagyon ínycsiklandó, a párom mákmániás, és a sajtkészítést is beterveztem az ötleteid alapján.

erős ildikó írta...

Kedves Makka!
A mák nálunk is nagyon megy, bár idén a dió vezet, hiszen abból bőséges termésünk volt tavaly a nomádportán. Bár nekünk házat építeni nem kell, viszont felújítani, komfortosítani mindenképp - ha ott szeretnénk élni.
A zsámbéki táj is gyönyörű, bár már régebben jártam arra.
Örülök, ha megtetszett a sajt, abba tényleg érdemes belevágni, nálunk is lesz ismétlés (persze mindig mindenen változtatok egy kicsit.)

Wienermädel + Co írta...

Hier sieht man, dass der frühling kommt, das tut gut! Bei uns in wien hat es heute früh geschneit!
Liebe Grüße

erős ildikó írta...

Danke für Ihre Frühlingsbegrüßung.

(Unfortunately I hardly understand anything in German - my boyfriend helps me a bit.
I just hope you speak Hungarian or English and therefore we can communicate this way.)
Thanks for your kindness!