2009. április 20., hétfő

Krumplis-paradicsomos nokedli

azóta többé semmit
már semmi többet nem kérünk
nem hittük volna: s lásd a jelen
elég ok - hogy éljünk

(erős ildikó - más-kép(p) - részlet)

Mióta Duende bejegyzései meggyőztek arról, hogy nem szükséges túl nagy feneket keríteni a nokedlinek, azóta egész gyakran készül nálunk is. Volt már a nála látott szaftos galuska, azután spenótos-túrós, ez a tegnapi pedig szintén krumplistészta módjára készített változat, azzal a különbséggel, hogy paradicsom és - párom kedvéért - egy kevés juhbeles virsli is került bele.
Manapság már én is csak épp akkor keverem össze a nokedlitésztát, mielőtt forrni kezd a víz, és nem igyekszem palacsintatészta simaságot elérni. Továbbá nem hagyom állni, hanem már szaggatom, főzöm is ki. Sem az esztétikai élmény, sem az íze, állaga nem változott ettől, viszont nekem gyorsabb és egyszerűbb.

A szafthoz kell: 2 fej vöröshagyma, 4 gerezd fokhagyma, 1kk pirospaprika, só, olaj, 6 kis szem krumpli, 2 nagyobb paradicsom vagy szezonon kívül natúr paradicsomlé, esetleg egy pár juhbeles virsli (utóbbi nélkül is teljes az ízélmény.) Az olajon az apróra vágott vöröshagymát üvegesre pirítom, majd hozzáadom a fokhagymát, később a megtisztított, kis kockákra vágott krumplit és paradicsomot. Tovább pirítom, majd pirospaprikát szórok rá, összeforgatom, sózom és kevés vízzel felengedem. Fedő alatt puhára főzöm, majd anélkül rövidebb lére. Egy villával a krumplit kissé összetöröm, csak annyira, hogy sűrű, de szaftos maradjon az étel. Ezután a felszeletelt virslit hozzáadom, elkeverem, majd elzárom a gázt alatta.

A nokedlihoz kell: 10 dkg Graham és 40 dkg rétesliszt, 2 kisebb tojás, 2kk só, 4,5 dl langyos víz. A hozzávalókat összekeverjük. A teljes kiőrlésű liszt arányát lehet növelni, ez esetben több folyadékot vesz fel a tészta, és kicsit erőteljesebb íze lesz, viszont laktatóbb. A nokedlit - aki úgy szereti - készítheti tojás nélkül is és víz helyett tejjel. A forrásban lévő vízbe sót teszünk, majd 3-4 adagban beleszaggatjuk a nokedlit. Tésztaszűrővel kiemeljük a vízfelszínre jött tésztát, kevés vízzel leöblítjük, és a korábban elkészített szafthoz keverjük. Apró csemegeuborkával vagy más savanyúsággal, esetleg salátával és frissen őrölt zöld borssal kínáljuk.

Egy óra alatt elkészül az egész. Szeretjük még az egyik Stahl-füzetecskében látott zsályás-kacsazsíros nokedlit is. Itt a kacsazsírban kissé átsütött friss zsályalevelekbe forgatjuk a kifőzött nokedlit, és ami a legszebb(!): a tetejére hagymakarikákat ropogósra sütünk. Nagyon finom, én csupán a kacsazsír mennyiségét sokalltam, ezért az eredeti receptnél kevesebbet használok hozzá - és maradtam a saját nokedlitésztámnál.

9 megjegyzés:

csincsilla írta...

nagyon jól néz ki! jó kis salátával, remek lehet!

lúdanyó írta...

Nagyon tetszik ez az ötlet, hogy krumplis tészta helyett krumplis nokedli :)

Palócprovence írta...

Tényleg jó ötlet, ki fogom próbálni! :)

Renata Kalman írta...

A nokedli nálunk is topon van, kivéve a férjemet, Ő ugyanis az én nokedlimért nem rajong túlságosan. A gyerekek viszont szeretik a teljes kiőrlésű lisztből, de valljuk be ez kicsit nehézkessé teszi, a férjemnek épp ez a kifogása.

erős ildikó írta...

Nekem még fele-fele arányban elmegy teljes kiőrlésű és rétesliszttel. Bár ritkán készül úgy.
Viszont tényleg kiadósabb, mint csak fehér lisztből...

Ízlésszindróma írta...

nagyon guszták:)))

duende írta...

:)

Marcsi írta...

Én kipróbáltam, és a krumplis tészta érzetet adta, bár abban ugye nincs paradicsom. A férjemnek nagyon ízlett. És én bizony kizárólag teljes kiőrlésű lisztből készítem a nokedlit. Nem is csúszik le belőle akkora adag, mint fehér társából :)
Marcsi

erős ildikó írta...

Ez így van. Biztos megszokás kérdése, hogy kinek mi ízlik, mert tésztából viszont már nagyon régen teljes kiőrlésűt használok.