Nem szeretem a locsolkodást. Ennek több oka is van. A lakótelepen, ahol felnőttem, húsvéthétfőn ismeretlen gyerekek is becsöngettek némi aprópénzt remélve, a felnőttek pedig valamiféle ital reményében. Hiába dolgoztam vele, senki sem süteményre vagy festett tojásra vágyott. Egy idő után ki is neveztem e napot kiránduló napnak, és inkább leléptem otthonról.Ma sem rajongok érte, az ember a reggel még szép tiszta ruhájában estefelé már szédül a különböző illatoktól, még ha a legjobb parfümökkel permetezik is. Sokkal praktikusabb lenne, ha inkább egyszerűen vizet vagy szódavizet töltenének a pumpás kis üvegcsékbe. De tudomásul kell vennem, hogy a családban vannak olyanok, akiknek e szokás fontos, s azt még inkább, hogy a legfiatalabb generáció számára ez újdonság, ahogy a kertben a kis tojások keresgélése is.
S mivel a húsvéthétfőt ma már többnyire nagycsaládi körben ünnepeljük Csillaghegyen, a locsolóimra is gondolnom kell. Az egyszerű csokitojásokkal már többször kudarcot vallottam, még oly gondos szállítás mellett is megolvadt némelyik a melegben, a festett főtt tojásokért pedig kevéssé rajongok - ahogy a gyerekek is. Alkotókedvem más területeken élem ma már ki. Így idén - nem először - tojás formájú süteményeket sütöttem, majd azokat egyenként celofánzacskóba tettem és piros kenderszalaggal átkötöttem. Az apró csomagok egy kiskosárba kerültek, ebből vehettek a locsolók. (Érdekes módon a nap végére jóval több sütitojás hiányzott a kosárból, mint ahány locsolóm akadt, noha vittem más süteményt is...)
A "tojások" tésztájához a családi sajtos receptet használtam azzal a különbséggel, hogy a sütemény tetejét sajt helyett len- és szezámmaggal szórtam meg.
A teljes húsvéti menüt a következő bejegyzésben teszem közzé.
6 megjegyzés:
Messzemenően egyetértek a bejegyzés első bekezdésével! Szeretnénk a szűk családot afelé terelgetni (szülők, testvérek, gyerekek) hogy használjuk ki a hosszú hétvégét, menjünk el közösen valahova, csak legyünk együtt, eszegessünk, érezzük jól magunkat. És felejtsük el a locsolkodást meg efféle kötelező rítusokat.
Na kaptunk is olyat a fejünkre, hogy nem tettük zsebre...
Hát igen, nem vagyunk egyformák, tudomásul kell venni...
Jó ötlet a sóssütemény-tojás!Régebben mi édes süteménytojásokat készítettünk, mézeskalácsból, mézessüteményből (szerintem az volt a legjobb), sós változat valahogy nem jutott az eszembe. A gyerekeim szerették a készülődést amíg kicsik voltak, a tojásfestést (a fiam is lelkesen díszített), süteménykészítést, sőt a locsolkodást is. Pénzt sosem adtam a locsolkodóknak, festett tojás volt, sütitojás, esetleg csoki.
Hát igen, a locsolkodás is elvesztette a lényegét. Ma már sokszor csak a zsebpénzszerzésről vagy potyázásról szól. Azért van ahol még a vizes módszer dívik, bár nem díjaztam, amikor a vödör víz egy részét a fényképezőgépem kapta!
A sütid viszont jól néz ki! :))
Anno, lánykoromban nálunk is a locsolók hada volt jellemző (többnyire pénzért). A osztálytársaim viszont tiszteletből jöttek, együtt többen, csapatban. Még gimis, sőt főiskolás koromban is jöttek, holott akkor már ki-ki máshol tanult, ki szakközépben, ki szakmunkásban, ki gimiben. Aztán elkerültem hazulról, már nem megy arra felé senki.
Itt, ahol lakunk, nem olyan nagy szokás a locsolkodás, családja válogatja.
A lányom viszont, érdekes módon vágyna rá, szinte belebetegedett, hogy nem jött senki. Szerencsére délutánra akadt két locsolója (már azt fontolgattam kiállok a ház elé, locsolkodót fogni) :))
Jövőre kitalálok valamit, amit minden évben ilyenkor csinálunk, mert volt ugyan előkészület, sütés-főzés, kaptak édességet stb.
Nem követjük a keresztény vallást, ugyanakkor átérzem az ünnep vallásos vonatkozását is, igaz más megközelítésben.
A sós süti jó ötlet, de ahogy írod, ehhez megfelelő fogadó fél is kell, aki értékeli.
(A sós süti receptet nem felejtettem el, bocsánat a hosszú várakoztatásért, ha még érdekel, fenn van a restanciámon)
Köszönöm!
Megjegyzés küldése