2009. április 4., szombat

Sajtos-medvehagymás krumpli

valahogy próbálom már
úgy nézni ezt az egészet

mintha szememmel

metszeném ki a képet


menteném a szemét közül

mi magában talán üdvözül


(erős ildikó - állomás - részlet)


Ma egész más okból fotóztam a kertben és a ház körül, mint szoktam: megpróbáljuk értékesíteni a budafoki lakást. Ha sikerül, a nomádporta lesz az új otthonunk, s talán kissé rendbe is tudjuk tenni. Tudom, hogy ez nem egy pár napos folyamat (van már némi tapasztalatom az ilyesmiben), az is lehet, hogy nem lesz érdeklődő, s ebben az évben nem is tudjuk eladni. Egyre nagyobb terheket ró azonban fenntartása ránk az utóbbi években, miközben a munkalehetőségeink igencsak megcsappantak.
Így nehezen szánva rá magunkat, mégiscsak döntöttünk. Édesapám ugyanebben a társasházban lakik, nem tudom, milyen gyakran tudjuk majd látogatni, illetve hajlandó lesz-e esetleg valamikor a közelünkbe költözni vidékre. Nagyon szeretném.
Ma (megint) egészen egyszerű fogást készítettem ebédre. Páromnak még volt kedvére való maradék, én meg nem vágytam semmi különlegesre.

Még mindig van abból a csokor medvehagymából, amit kérésemre Apu hozott, így ismét készítettem a sajtos majonézből, amit legutóbb a sült zöldségekhez ettünk. Héjában megfőztem 6 közepes krumplit, megpucoltam, szeleteltem. Ráöntöttem a majonézt, medvehagymát, nyers sárgarépát vágtam rá és kevés zöld borsot tekertem a tetejére. Tálalás előtt behűtöttem. Két nagy adag saláta lett belőle.

11 megjegyzés:

duende írta...

De szép tavaszí-színes! :)

Hajrá, szurkolok.
Agykontroll! :)
Én egy hónap alatt eladtam anno a lakást, és aznap foglalóztuk a mostanit. Nekem sokat segített az agykontroll, szuper módszer.

lúdanyó írta...

Én is drukkolok nektek, meg talán segít ez a fajta nyilvánosság is :)

ManóAnyó írta...

Hú, ez biztos nem volt egyszerű döntés. De én is drukkolok, hogy minden úgy alakuljon, ahogy szeretnétek!

trinity írta...

Duendénél is ezt írtam: egyszerű , de nagyon kívánatos fogás!!!

Jajj, Duende...3 éve áruljuk a házunkat-egy kis pozitív energiát , ha esetleg átküldenél, jól jönne!!!

trinity írta...

Napmátka,
természetesen szorítok, hogy sikerüljön Nektek!!!!

duende írta...

Trinity, este lefekvés előtt ülj egy kényelmes székbe, egy olyan szobában, ahol nyugi van. Csuzínesebben és örömtelibben képzeld el, hogy kezet rázol a vevővel, kicserélitek az adásvételi szerződést, a bankszámlátokon ott a pénz - annyi, amennyit szeretnél érte kapni -, és te boldogan adod át neki a kulcsokat. Képzeld el az érzést, hogy mindenki boldog, mindenki úgy érzi, jó üzletet kötött! Ezt minden este, elég tíz perc. Ha megcsinálod, garantálom, hogy egy hónap múlva megjön a vevőd, és eladod a házat. :)

duende írta...

Bocs, a mondat eleje: Minnél színesebben és ....

Palócprovence írta...

Talán a döntés a legnehezebb része. Elengedni a régi jót. Azonban a változás mindig hoz jó dolgokat is. Kívánom, hogy mindig meglássátok! :)

napmátka írta...

Bízom benne. Köszönöm a támogató hozzászólásokat, lehet, hogy egy linket is kiteszek a későbbiekben a blogra, hátha valamely Olvasómat érdekli a dolog.

trinity írta...

Duende,
köszi, megpróbálom...
Bár a technikát ismertem, de valamiért nem csináltam-de Te most megerősítettél benne, hogy működhet!!

Hanczur írta...

Itt hagyjuk Neked, hogy vigyázz reá!
Tavasszal köszönt majd a hóvirág,
ibolya, gyöngyvirág, orgona, rózsa.
Harkály is gyakorta látogatója.
Nagy akácfánknak az udvarunkon
Hintáján hallgasd majd meg, mint kopog.