2009. április 9., csütörtök

Tétényi-fennsík





Minden évben többször feljövünk ide bicajjal. A Tétényi-fennsík természetvédelmi terület Budapest közigazgatási határához közel. Tőlünk egy bő félóra, visszafelé pedig csak gurulni kell a bicikliken hazáig. A fennsík nem túl nagy, de viszonylag nyugalmas és sok-sok szépséget rejtő terület. A mai nap délelőttjét is itt tölthettük, megörökítve néhány csodát. Nem mellesleg itt található a Történelmi Szoborpark is. Sokszor hallottam róla, de nem láttam mindaddig, míg Budafokra nem költöztem. Érdekes hely. Amikor az ember megérkezik, a kapu a szobrokkal együtt valóban monumentális. Viszont ahogy belép, vagy be sem megy, csupán a kerítésen keresztül benéz, a látvány már egészen más. Hiába a hatalmas szobrok, a helyszín okán ez a park csak olyan bekerített faluvégi kertnek tűnik, ahol valaki összegyűjtött ezt-azt. Még a viszonylag nagyobb talapzatokkal sem sikerül megközelíteni azt a hatást, amit ezek a szobrok eredeti helyükön kiváltottak a nézőből. Tudom, nem is ez a cél...
A szoborpark egyébként szerencsére csekély részét foglalja el a fennsíknak, a többi a természeté.

Egy jó könyv, egy pokróc és néhány madárlátta mákos buci pedig tökéletesen elég a teljes pihenéshez itt.



5 megjegyzés:

Ízlésszindróma írta...

azért, még szeretném megnézni egyszer a szoborparkot:) szépek a fotók!

trinity írta...

Jól látom-virágzik a nőszirom???Ez gyönyörű!!!
Vártam már virágos fotókat úgyis!:))

duende írta...

Milyen kicsi a világ... Anyukám Budafoki (volt), a nagynéném és az unokatesóim most is ott laknak. :)

Renata Kalman írta...

Nagyon szép képek!!! Jó kiruccanás lehetett!

Palócprovence írta...

Mesések ezek a virágok!