2009. június 7., vasárnap

Cukkinis-sajtos felfújt

Azok közé tartozom, akik szeretik a Kapa, kasza, fakanál sorozatban megteremtett River Cottage világát. Teljesen véletlenül akadtam - nem is én rá. Párom válogatott egyszer a Tesco 99 Ft-ért kínált filmjei között. Mutatta is nekem a hátoldalán az ajánlót, de nem nagyon fogott meg. Vagy nem olvastam el figyelmesen. Azt hiszem két lemezt (összesen hat részt) vettünk meg akkor. Nem emlékszem már, melyik volt, de az eleje lehetett.
Amikor betette, csak fél füllel figyeltem oda. Azután meg egyre jobban. Bár az ottani vidék kínálta lehetőségek különböznek a mieinktől, mégis jó volt nyomon követni, hogyan alakul a birtok, s miket főz közben Hugh. Jó ötleteket adott, és jópofa dolgok történtek vele. Tetszett az is, amikor a helyi piacon értékesítette saját terméséből készített finomságait, amihez persze kitalált egy márkanevet, és egyedi címkék is kerültek az üvegekre. (Na majd egyszer én is... gondoltam vágyakozva magamban.)
Később - valamilyen alkalomból - a hiányzó részeket is megkaptam páromtól. S persze közben kicsit utánajártam a szakácsnak, no meg a helyszínnek.
A sok-sok remek recept és konyhai fogás között ezt a felfújtat is a sorozatból tanultam: a birtokon "termett" legelső darab tojásból készítette Hugh reggelire, és a cukkini is a kertjéből került hozzá. (Én viszont most mindkettőt a boltban vettem...)
Bár nem vagyok sem a felfújtak, sem a tojásételek rajongója, azért ez levett a lábamról.

Hozzávalók (személyenként): 1 nagy tojás, 1 kis zsenge cukkini, 2dkg vaj, 2ek liszt, 2dl tej, 4ek reszelt keménysajt, só, fehérbors, őrölt szerecsendió, 2-3 ek olaj, (ízlés szerint zöldfűszer)

Elkészítés: A vajat megmelegítjük, rátesszük a lisztet, halványan megpirítjuk, majd a tejjel fokozatosan felöntve közepesen sűrű besamelt főzünk. A fűszerekkel ízesítjük. Egy serpenyőben kevés olajat melegítünk, s megpirítjuk-pároljuk benne a felszeletelt cukkinit. Kevés sót adunk hozzá. A tojást szétválasztjuk, a fehérjét kemény habbá verjük. Egy tűzálló edényt vékonyan kivajazunk. A már kissé meghűlt mártáshoz keverjük a tojás sárgáját, majd a kész cukkinit, a sajtot, végül óvatosan hozzáforgatjuk a tojásfehérjét. A masszát az előkészített edénybe öntjük. 180 fokra előmelegített sütőben kb. 15-20 percig sütjük.

Nekem ebédre is bőven elég volt.

15 megjegyzés:

Makka írta...

A River Cottage-ot és az egész köré épített ötletparádét én is nagyon szeretem. A legújabb, amitől odavagyok, hogy összehozza azokat, akik szeretnének konyhakertet, de esetleg nincs földterületük azokkal, akiknek van elég földjük és szívesen "bérbe" adják némi termény fejében.
A honlapon, ha az ember vásárol tagságot, küldenek pl. paradicsommagot, garantáltan bio és jól termő. Az az igazság, hogy néha a sárga irigység fog el azoknak a dolgoknak láttán, amelyeket Angliában csinálnak.:)

Makka írta...

Ha legközeleb csinálsz ilyet, esetleg kóstold meg fetával és mentával.

erős ildikó írta...

Feta: nagyon szeretem :)
Menta: még nem tudtam megszeretni:(

Anglia: bár nem vágyom külföldre, talán ez az az ország, ahol szívesen elbeszélgetnék az emberekkel...

trinity írta...

Finom ez a cukkini felfújt nagyon! Mi is idén" kattantunk rá":)))

lúdanyó írta...

Én is nagyon kedvelem a River Cottige által bemutatott vidéki angol életformát.
Ezt a cukkini felfújtat még nem próbáltam, de ki fogom mindenképpen :)

Gabojsza írta...

Azt már tegnap este eldöntöttem, hogy ma cukkini és sajtból lesz az ebéd, erre itt ez a remek recept. Köszönöm!

Scofield írta...

ez jó ötlet, köszi mára a menüajánlatot.

Tündér írta...

Napmátka! Ahogy mondani szokták: egyre jár az agyunk:) Veled is:)Pont tegnap este gondolkodtam valami hasonlón.

PALETTAAGO írta...

Hat bizony meg nem keszitettem cukkinibol...nagyon jo lesz most amikor erkezik haza a fiam ezzel meglepni...koszonom!

szepyke írta...

Ahogy Makka írta, engem is elfog a sárga irigység, ha meglátom azokat a lehetetlenül zöld mezőket. Mondjuk a folyamatos esőt nem igénylem, de hogy minden olyan zöld, nah azt igen. Van egy másik hasonló sorozat, a címét nem tudom. Ott egy fiatal srác elköltözik valahova vidékre, és állatokat tart, stb, stb. Azt is szeretem. Velük bőgtem, amikor meghalt a főkoca, mert úgy elsiratták, mint más a rokonát se. Jók ezek a sorozatok. Az a szép zöld gyep meg... :)

Chef Viki írta...

Régen a BBCPrime-on volt egy sorozat, egy vörös hajú angol pasi főzött hévvel, szenvedéllyel (nem jut eszembe a neve) imádtam!

Ez a felfújt... Idén még nem is vettem cukkinit! Sürgősen pótolnom kell a mulasztást!

Makka írta...

Szepyke, az a Jimmynek malaca van című sorozat.:)

Chef Viki, szerintem az Anthony Worral Thompsonra gondolsz.:)

Napmátka, igen, Anglia az a hely, ahova elmennék lakni is, Ausztrália és Új-Zéland mellett. Egyébként én sem vágyom sehova. Bár, most, hogy belegondoltam, még az skandináv országok is meggondolandók.:)

erős ildikó írta...

Sziasztok!
Örülök, ha sikerült ötletet adnom néhányatoknak ezzel a nagyon egyszerű fogással.

A sorozatból egyébként még több étel is a várólistámon van.

Makka!
Azért én a nagyon hideg helyeket kihagyom:)

Scofield írta...

nemértem a reszelt krémsajtot. segits mielott feleslegesen osszekoszolom a reszelőt:)

erős ildikó írta...

Szia Scofield!
Csak olvasd el újra!:) Nincs benne reszelt krémsajt, csak "kemény"sajt (nem szoktam típust írni, mert mindenki másféle sajtot szeret.)
Válassz egy Neked szimpatikus fajtát!