Egy zöld bejegyzés

úgy mondják: a sivatag pontnyi közepén
ül egy árva kobold (bolond tán szegény)
rajzol a porba csodás nagy virágokat
csobogó hűs esőt vár tűző nap alatt

(erős ildikó - mesebeszéd - részlet)

Hangától kaptam ezt az izgalmas körkérdést, aminek először megörültem, utána meg... de nehéz!
Nagyon sok növény van, ami kedves és fontos nekem. De a játék értelmében csak a tíz "legfontosabbat" sorolhatom fel. Azokat, amelyek nélkül végképp nem tudok létezni. Így hát összeállítottam a listát, azután meghúztam és megint meghúztam (fájó szívvel), s végül inkább csináltam egy gasztro és nem-gasztro listát, vagyis amelyekből inkább főzöm (eszem), s amelyekben inkább gyönyörködöm, bár a kettő egyáltalán nem zárja ki egymást.
Nézzük, akkor először a gasztro-listát:

1. petrezselyem
2. krumpli
3. hagymafélék
4. erőspaprika
5. zöld bors
6. citrom
7. dinnye (és az összes gyümölcs!)
8. paradicsom
9. babfélék
10. spenót

Gyönyörködésem tárgyai (élőlényei!) pedig:
1. tulipán
2. orgona
3. nyárfa
4. rózsa
5. jegenye
6. fűz
7. fenyőfélék és tuják
8. napraforgó
9. árvalányhaj
10. madárbirs

Miért pont ezek? Nem fűznék mindegyikhez külön magyarázatot, éppen csak pár gondolat következik.

Dinnye. Valójában minden gyümölcsöt szeretek. Nagyon.
De a gyümölcsök iránti rajongásomat leginkább a dinnyeszezonban élhetem ki. Ez az a gyümölcs, ami minden évben olyan áron kapható, hogy nem kell azt néznem, mennyit eszek belőle. Ráadásul a szezonja is viszonylag hosszú. A dinnyét nem is enni szoktam, be kell vallanom, hanem falni.
A héten volt egy hosszú utazós napom a városban. Nem szeretem, de muszáj időnként. Igyekszem ilyenkor úgy szervezni, hogy egy nap alatt minél több dolgot tudjak elintézni, mert akkor megúszom egy bkv napijeggyel, ami mégiscsak a fele annak, amennyit egyébként a jegyekre kellene költenem. Szóval egy ilyen tikkasztó, jövök-megyek nap után ott várt a hűtőben a jutalom: a hideg görögdinnye. Nem is vágytam másra. Az embernek folyamatos folyadékhiánya van ilyenkor nyáron.

Rózsa. Egy lenyűgöző teremtmény. Ha most nem gondolok azokra a finomságokra, amelyek készíthetők belőle, s csak a sokféleségében gyönyörködöm, már az is elég. Szeretem, hogy hosszú-hosszú hónapokig láthatom, még az első novemberi fagyokat is túléli. Legszívesebben ősz végén fotózom.
A rózsában valahogy benne van a tökéletes egyensúly. A visszafogottság és hivalkodás közötti hajszálvékony határvonal.

Jegenye. Árvalányhaj. Mindig az utazást és az Alföldet juttatja eszembe. A végtelent.

Napraforgó. A nap színe, az élet minden igenlése, kiteljesedése benne.

Madárbirs. Ez a növény minden évszakban szép, és mindig fel kell fedezni. Más ilyenkor nyáron (e bejegyzés legfelső képe), amikor az apró kerek levelek közt megbújnak a pici zöld termések, s más télen, amikor a leveleket nem is, csak a sok-sok piros bogyót látni (egy téli kép: itt.) Mindig gyönyörű, lenyűgöznek a hajtások ívei, a levelek formái, a színek mélysége...

Kimaradt sok. A kapor, a dió, a tökfélék, a füge, a padlizsán, a paprika, a sárgarépa, a káposztafélék, az összes többi gyümölcs, a bodza, a kökény, s még sorolhatnám.
De inkább gurítom tovább a labdát, s megkérem, sorolja fel tíz legkedvesebb növényét ezúttal Dulmina, Vali, Hanczur és a nagy kertvarázsló, Makka.