2009. szeptember 15., kedd

Kukoricás csirkefalatok juhsajtos majonézzel

Amikor elmész
a kertkapu nyitva lesz
ahogy nyitva volt először
amikor megérkeztél.
Azóta mindig.
Itt szabadon járhatsz
eső nem zokog
nap meg nem éget
néma a kert
csak a könnyes levelek
ölelik a lábad.

(erős ildikó)

Íme a bizonyság: igenis eszem húst néha. Előfordul, hogy megkívánom. És nemcsak a csirkét, mást is. Mi több, a fenti kép arra is bizonyságul szolgál, hogy előfordul olyan ebéd is, amelyben szinte minden ételféleség jelen van (hús, tejtermék, zöldség, krumpli, gabona, tojás.) Azt nem állítanám, hogy ez gyakran megesik. Nem is lenne jó nekem. De ma ilyen nap van.
Szombaton piacoztunk Apuval, és úgy gondoltam, ezúttal valami húsfélét is nézek magamnak. Először csak mellcsontra gondoltam, mert azt mindig olcsón adják, és kitűnő leves lesz belőle. Azt hiszem, a húsleves a legkedvesebb húsételem, nehezen mondanék le róla. (További kedvenc még a hortobágyi palacsinta, azt viszont ritkán vagyok hajlandó elkészíteni.) Szóval végül egy egész mell is a kosaramba került.
A mai ebéd tulajdonképpen a meglehetősen egyszerű hús-krumpli kombinációra épül, ami után az ember legszívesebben aludna egyet. Most ez elmarad, ezért kis adagot ettem.
A húsdarabokat nem voltam hajlandó bepanírozni (maradt a kukoricalisztbe, -darába forgatás), a krumplinak pedig nem szedtem elő külön edényt, együtt sütöttem a hússal. A bundázott ételektől persze elhasználódik azonnal a zsiradék, nem lehet kétszer sütni benne.
Kedvenccé vált sajtos majonézemet ezúttal kisteleki juhsajttal és kizárólag petrezselymes olajjal készítettem.

Hozzávalók (2 kisebb adaghoz): 1 nagy csirkemell csíkokra vágva, 4-5 szem közepes méretű krumpli, 3ek kukoricaliszt, 2ek kukoricadara, só, a sütéshez olaj vagy zsír
- a majonézhez: 1 tojás, 125ml petrezselymes olaj, 5dkg félkemény juhsajt, 2-3ek sűrű joghurt, 1kk (szemes vagy egyszerűbb) mustár
- a tálaláshoz: jégsaláta levelek


Elkészítés
: A húscsíkokat besózzuk, a krumplit megtisztítjuk. A kukoricaliszt és -dara keverékében megforgatjuk a húsdarabokat, a krumplit pedig hasábokra vágjuk. Mindkettőt bő zsiradékban sütjük ki, szűrőben hagyjuk lecsepegni. A majonézhez a tojást a mustárral robotgép segítségével elkeverjük. Fokozatosan hozzáadjuk az olajat, majd a lereszelt sajtot, végül a joghurtot. Tálalásig behűtjük.

Lesz még húsféle egyébként a közeljövőben, mert a minap legnagyobb meglepetésemre keszegre, mi több: friss és apró keszegre akadtam. Nagyon régen nem ettem már, így nem lehetett otthagyni. Arról nem is beszélve, hogy az egyik legolcsóbb halféle - s emellett nagyon finom.

12 megjegyzés:

Ízlésszindróma írta...

Nagyon guszta ez a majonéz, milyen jó ötlet, kifogok valami ilyesmit sajtosan, bár mostanában, nem készítek majonézt csak joghurtból valami olyasmit:))a darás panírra korábban is felkeltetted az érdeklődésem.

Ízlésszindróma írta...

kimaradt a próbálni:))

Jade írta...

Gyonyoruen talaltad!

Ági, aki főz írta...

Ez az egész így tökéletes, ahogy van. Tényleg mindenből került a tányérra és milyen szép!

Tündér írta...

Nagyon ötletes a majonézed!Telitalálat!

Tündér írta...

A többi étel is tetszik, de a majonéz vezet nálam:)(Ez lemaradt...)

Ancsika írta...

Akkor ezt így, ahogy van, küldheted is! :)))) Nagyon nekem tetszö!!

KryaSpirit írta...

Mikor megláttam a képet azt mondtam hmmm, elolvastam a nevét és átsiklott a szemem a csirke szó felett. Annyira megörültem a kukoricás falatoknak....De már látom, ez nem igazán az én kajám, ettől függetlenül nagyon finom lehet és a tálalás is csodás!:))

duende írta...

A vers megint csodálatos. Hogy jönnek ki ilyen szépek, igazak belőled?!
Tudom ám... :) Úgy hogy szép és igaz vagy magad is!

Milyen édes ez a salátalevéltányérka! :)
És a majonézed... ki fogom próbálni. A köpenyes husit meg nagyon szeretem, bármibe is legyen öltöztetve. :)
Jöhet ebédre. A krumliról nem beszélek külön, mert az a legnagyobb kedvenc... :)

IZs írta...

A kukorica darában múltkor krumplit paníroztál, na abban a fűszerezett panírban akkor én nem csak zöldséget sütöttem, hanem a húsevők kedvéért csirkét is, nagyon bevált, szerintem illik a panírba a són kivül bors, paprika és a kömény is.

erős ildikó írta...

Köszönöm, hogy benéztetek megint!
IZs: Szerintem is, csak mikor hogy kívánja az ember...

Viktoria írta...

Ezt ki kell próbálnom! Nagyon finom lehetett!