Paprikás-kukoricás cipó

Tudjuk, hogy ez a felfogás, mely szerint a természet háztartása közgazdasági alapelveken nyugszik, téves. A természet logikája egyáltalában nem ökonomikus, ellenkezőleg, tékozló, s ezért nem a legnagyobb hasznot keresi, hanem szűntelen bőséget nyújt.
(Hamvas Béla)

Alapvetően az egyszerű kenyereket szeretem, ritkán sütök különlegesebbet. Ennek egyszerű oka van: a kenyeret általában nem önmagában, hanem valamivel esszük, jobban esik, ha semleges az íze. Viszont az állaga nagyon is számít. Ellentétben sokakkal én nem a frissen kisült, még gőzös kenyeret szeretem, sokkal inkább a néhány napos szikkadtat. Azt, amelyiket könnyen lehet szeletelni, ami akár pirítóshoz is jó. De nem mindegyik kenyér ilyen, amelyiknek nem jó a tésztája, az nemigen indul szikkadásnak, inkább bepenészedik vagy gumissá válik.
Nem kedvelem sem a nagyon morzsálódó, sem a halcsalinak való kenyereket. Innentől jogos a feltételezés: nem könnyű a kedvemre tenni (ez ügyben sem.) Azért nem is olyan nehéz. Nagyon szeretem a fényes külsejű, ropogós kenyeret, aminek belül inkább szárazabb, mint nedves a tésztája.
Saját sütésből az abszolút kedvencem ez a darás kenyér, de másféléket is szeretek. Minél több, minél ropogósabb a héja, annál jobb nekem.
Ha én sütök, inkább kisebb kenyereket szoktam készíteni. Ennek több oka is van. Egyrészt a sütő légtere sokkal kisebb, mint egy kemencéé. Tehát - ha be is férne egy kétkilós - nem lenne olyan, mint a kemencében sült. Másrészt a kisebb kenyerek jobban megfelelnek a fent említett kívánalmaknak : sok-sok héj, hamarabb szikkadó belső.
Mostanában a kovászos kenyerek nemigen kerülnek terítékre, pedig azokat is szeretjük. Általában szárazélesztővel sütök, és abból is kevesebbet használok a javasolt mennyiségnél, a kenyerek ráérősen kelnek nálam. Magos kenyereket nemigen szoktam sütni, mert azok valahogy puffasztanak engem.
Viszont a különböző liszteket és darákat keverni nagyon szeretem.

Megint el kell mondanom, hogy a kelt tésztákkal és kenyerekkel általában nincs túl sok vesződség, inkább idő, mint munkaigényesek. Ezért előrelátás (és otthonlét) szükségeltetik hozzájuk, viszont sok másra is jut időnk, miközben készülnek. Takarítani, mosogatni sem kell hosszadalmasan utánuk: a tészták többnyire egy tálban összeállíthatók és keleszthetők, és a tepsit sem koszolják össze (főleg, ha sütőpapírt is használunk.)
Hajlamosak viszont kiszáradni kelesztés közben, ezért gondosan takarjuk le a tésztát, de ne terheljük meg, hadd nőjjön.
Vannak "gyorsabb" változatok is, ahol a kelesztési idő akár fél órára is leszorítható, viszont nem mindig vágyunk azonos receptre és állagra. A késleltetett kelesztéssel készülő változatok más ízélményt nyújtanak. (Gyorsabb és lassabb változatokra is vannak receptek fent a blogomon, a kenyerek - péksütemények és a kelt tészta címszóknál lehet nézelődni.) Érdemes kipróbálni sokféle lisztet, de néhány alapvető dologgal tisztában kell lennünk: a teljes kiőrlésű lisztek lassabban kelnek meg, és sohasem lesznek olyan levegősek, mint a tisztán fehérlisztből készült kenyerek és péksütemények. Az ízük is erőteljesebb. Általában több élesztőt vagy kovászt igényelnek. A gluténmentes lisztek (pl. a kukorica is ilyen) finom kiegészítők lehetnek, de sohasem uralhatják a tésztát, mert akkor az nem fog megkelni, akármennyi élesztőt is teszünk hozzá.
Minél több a fehér búzaliszt a tésztában, az annál könnyebben és levegősebbre kel.
Ennek ellenére én a legtöbbször keverem a liszteket, mert a csak fehérlisztből készült dolgoktól már elszoktam, engem "eltömítenek" kissé, könnyebben emészthetőek és finomabbak számomra a vegyes lisztből készült tésztafélék.

A kelt tészták készítésénél pedig (kemence híján) nem árt, ha van egy jó, egyenletesen sütő sütőnk, ahol a hőmérséklet programozható, s így fogalmunk van róla sütés közben. A magas induló hőmérséklet a kenyérféléknél főképp elengedhetetlen, hogy a formázás után újrakelt sütemény formáját rögzíthessük, s hogy a kenyérnek szép héja süljön.
Ez a fűszeres kenyér most kivételt képez egyszerűbb kenyereink sorában. De a tegnap elkészített paprikakrém adta hozzá az ötletet: maradt egy egész kicsi, ami már nem fért bele az üvegekbe. Azt használtam hozzá, no meg került bele többféle liszt, kukoricadara, zabpehely és egy kevés őrölt kömény is. A paprikakrémnek és a kukoricának köszönhetően napsárga bélzete sült.

Hozzávalók (egy kb. 95 dekás cipóhoz): 5dkg kukoricadara, 5dkg kukoricaliszt, 10dkg Graham liszt, 40dkg rétesliszt, 4ek zabpehely, 1 tasak (7g) szárazélesztő, 2ek olaj, 3dl langyos víz, 0,5dl paprikakrém (ha boltit használunk, akkor figyeljünk a sótartalomra!), csipet őrölt kömény

Elkészítés: A kenyér hozzávalóit tésztává gyúrjuk, dagasztjuk, majd a napon letakarva kelni hagyjuk. (A meleg szeptemberi napon 1 óra elég neki.) Ha a duplájára kelt, átgyúrjuk, formázzuk. Egy sütőpapírral bélelt tepsi közepére helyezzük, tetejét éles késsel bevagdossuk. Letakarva ismét kitesszük a napra, kb. háromnegyed órára. Közben a sütőt 220 fokra előmelegítjük, 2-3 alkalommal bespricceljük (vigyázva az égőre és az üvegajtóra.) A kenyeret 20 percig ezen a hőfokon, majd 10 percig 200 fokon sütjük. Még forrón átkenjük hidegvizes ecsettel, majd rácson hagyjuk kihűlni.

A már emlegetett lencsepástétommal ettem ma e kenyeret, melynek receptje még egy kicsit (tovább) várat magára.