2009. szeptember 12., szombat

Vöröslencse-krém paprikával

"...mindenki csak önmagában, önmagának teremtheti meg az elviselhető világot, ha elég erős ahhoz, hogy lemondjon minden előítéletről és saját szemével lásson, mint a gyermek." (Weöres Sándor)

A többszöri ígéret után végre sorra kerül ez a remek krém, aminek az alapötletét Renátának köszönöm. Én vöröslencsét választottam hozzá, bár drágább, de nagyon szeretem. Nagyon hamar el is készült vele az étel, hiszen pillanatok alatt puhul. A paprikakrémből sózás előtt félretett kisebb adag is belekerült. Viszont túlságosan sokat készítettem elsőre: egy félkilós zacskóval főztem a lencséből, így azután Apué lett a pástétom egy része. Annak ellenére, hogy tőle nagyon messze állnak a vegetáriánus ételek, ez teljesen elnyerte a tetszését - ahogy nekem is.

Hozzávalók (6-8 főre): 50dkg vöröslencse, 1kk só, kevés frissen őrölt bors, 2ek petrezselyem olajban, 2ek darált friss fűszer- és kápiapaprika, 1 gerezd fokhagyma, víz

Elkészítés: A lencsét kb. kétszeres mennyiségű sós vízben a fokhagymával együtt puhára főztem. Bár szokás, én babért nem tettem bele, mert nem különösebben szeretem az ízét. A megfőtt lencsét kicsit hűlni hagytam, majd borssal ízesítettem, belekevertem a petrezselymes olajat és a darált paprikát.

Nagyon ízlett, biztos jól menne bele a vöröshagyma is, de nekem most így esett jobban. Eddig a paprikás-kukoricás cipóval falatoztam, de tegnap készítettem hozzá zabtallérokat. (Recept később.)

8 megjegyzés:

Limara írta...

Én is nagyon szeretem a vöröslenycsét, azt hiszem, kipróbálom ezt a krémet!:)

nana írta...

magyon jól hangzik! :)

lúdanyó írta...

De jó lehet!

murok marci írta...

nagyon jónak hangzik, én is szeretem a vöröslencsét mindne variávióban.

Vesta írta...

Nekem is nagy kedvencem lett a vöröslencse, kipróbálom ezt a pástétomot is!

trinity írta...

Én minden fajta lencsét szeretek. Pástétomnak is tökéletes lehet!

Makka írta...

Minden ilyen kenőkét nagyon szeretek meg a hasonlóan induló, de aztán kis fasírtokban végződő fogásokat is.:)
Nagyon tetszetős benne a paprika.

Renata Kalman írta...

Örülök, hogy elkészítetted a saját verziódat!
A vörös lencsét én is szívesebben használom, habár drágább. És inkább a feles változatát.